Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-31 / 35. szám

/ E rdő övezte völgyben párhuzamosan halad az országút a kristálytiszta vizű Sajóval. Ott, ahol véget ér az út, a köves domboldalon szinte egymás­hoz ragasztott házaival húzódik meg az ezer lakosú Rejdova, amelyet három oldalról hegyek vesznek kö­rül. A múltat, a szegénységet idézi tel a ma már mű­emléknek számító 120 íaház. Amikor még ezek voltak többségben, a szegénység volt az itt élő emberek osz­tályrésze. A hegyoldal szűkösen termett. Így hát, amikor véget ért a favágás, az erdei gyümölcs sze­dése, az emberek fazsindelyeket készítettek, az asz- szonyok pedig a szövőszékhez ültek. Készítményeiket aztán a déli községekben értékesítették. — Az üldöztetés ellenére 1940-ben a Jung házaspár négytagú illegális ellenállási sejtet hozott létre. En- gemet is maguk közé vettek — idézi fel a múltat Ondrej Sládek. — A Vörös Hadsereg sztálingrádi győ­zelme után számunk húszra, majd később negyvenre tettünk — tájékoztat Ondrej Bezek, a hnb elnöke. — Abban az időben készült el a művelődési otthon, amelyben többek között helyet kapott a hnb, a közsé­gi könyvtár, a posta és a szertartásterem. Mivel a régi iskola épülete kiöregedett, 1976-ban új alapisko­lával gyarapodtunk. Tatarozták az óvodát, portalanítottak 3,5 kilométer utat. Arra a legbüszkébbek, hogy elkészült a 9 kilomé­teres vízvezetékhálózat, amely a Z-akcló keretében társadalmi munkával épüit. Az SZNF 30. évfordulójá­ra a járás támogatásával szabadtéri színpadot építet­tek. Itt tartották meg a járási ünnepségeket, s azóta is minden évben itt rendezik meg a járási népművé­szeti vetélkedőt. — A lakosok nem idegenkednek a társadalmi mun­kától — összegezi véleményét Júlia Molcanová, a hnb titkára. — Itt van például a hangosanbeszélő esete. Vezetékét a földbe akartuk lefektetni, ezért egy szombaton és vasárnap minden család 30 méter ár kot ásott ki. A lakosság szorgalmáról beszél az a tény is, hogy az idei kötelezettségvállalásunkat az év hat hónapja alatt 64 százalékra teljesítettük. — A jövőben sem akarunk ölbe tett kézzel ülni — veszi át a szót az elnök. — Összeszerelhető elemek­ből egy tanteremmel bővíteni akarjuk az óvodát, a régi iskola épületét pedig tanítói lakásokká alakít­juk át. Sokat fejlődött a falu, megváltozott az élet ebben a hegyek között meghúzódó községben. Már csak az idősebbek járnak népviseletben, de a népművészet­iránti szeretet megmaradt. Zófia Krajcová ma is ké­szíti messze földön híres csipkéit, az asszonyok rongyszönyeget szőnek. Kár, hogy az egykor hírneves Hóra népművészeti csoport már alig hallat magáról, tagjai ma már csak akkor öltöznek népviseletbe, ha a község 22 szovjet díszpolgára közül valamelyik meglátogatja őket. — Egy régi házban népművészeti szobát szándéko­zunk berendezni, hogy megőrizzük mindazt, ami Rej dovára egykor oly jellemző volt — mondja az elnök. — Ezzel tartozunk a múltnak, a jövő generációnak. Elbúcsúzom a Vörös Csillag Érdemrenddel kitünte­tett községtől, amelynek életében a 36 év előtti har cok lényeges változást hoztak. NÉMETH JÄNOS nőtt. Stefan furik volt az összekötőnk, ő hozta hoz­zánk a röplapokat. Amikor a rejdovniak megtudták, hogy Kelet-Szlo- vákiában partizánok tevékenykednek, munkához lát­tak. Húszezer koronát gyűjtöttek össze, az asszonyok pedig 50 szvettert kötöttek. Minden nehézség nélkül eljutottak J. A. Kvityinszkij partizánosztagához, ön­bizalmuk és tenniakarásuk annyira megnőtt, hogy 1944 júliusában megalakították a 12 tagú forradalmi nemzeti bizottságot, amelynek elnöke Ján Jung lett. — Mintha ma történne, úgy látom a 36 év előtti eseményeket. Augusztus 29-én fán Pevny érkezett hoz zánk egy teherautóval — folytatja Sládek elvtárs. -- Önkénteseket toborzott. Negyvenen jelentkeztünk, de mivel nem volt elég fegyver, csak húszat vitt magá­val. Segítettek elfoglalni a postát, a járási hivatalt és a vasútállomást. Erre igen büszkék vagyunk. Megelevenedett a falu élete. Partizánok jöttek, majd megpihenve távoztak. A leggyakrabban velük ment egy-két helybeli lakos. A hegyeken keresztül közel van Cierna Lehota, Svermovo, az egykori Telgárt, ahol nehéz harcok dúltak. A puskaropogás, az ágyú­gránát robbanása jól hallatszot ide, s éjszaka a távoli tűz rózsaszínűre festette az égboltot. A rejdovaiakat azonban mindez nem félemlítette meg. Mindenben se gítették a partizánokat. Ondrej Doro a telgárti har­cokban esett el. — Ha jól emlékszem, október 23-án szállták meg a fasiszták a települést — fonja tovább az emlékezés fonalát. — Mindenkit kirendeltek a védősáncok ásá­sára. Mivel erdész voltam, ismertem minden ösvényt, tudtam hol vannak a németek. Mindig tudtunk segíte­ni azokon, akiknek szüksége volt rá. A vlaszovisták novemberben kétszer támadták meg a partizánokat, de mi idejében figyelmeztettük őket. Nagy hó esett abban az évben. A hegyi utak jár­hatatlanná váltak ... 1945. január 27-én a rejdovaiak arra ébredtek, hogy szabadok. Krumplit, szénát adtak a szovjet katonáknak és 84 növendék állatot küldtek a felperzselt ukrajnai kolhozoknak, minden ellen­szolgáltatás nélkül. Amikor a front továbbvonult, rend be tették megrongált házaikat, szántani, vetni kezdtek. A régi módon gürcöltek még néhány évig, majd 1949-ben szövetkezetei alakítottak, amelynek néhány év múlva a falu minden egyes földművese tagja lett. Ahogy jobbra fordult a soruk, hozzáfogtak lakóhá­zaik átépítéséhez, korszerűsítéséhez. Sokan a régi helyett újat építettek. A felszabadulás óta 80 családi ház épült fel. Sok udvarban személygépkocsi áll. Van belőlük vagy hetven, állítja nem kis büszkeség­gel az egyik járókelő. Nem kell már DobSinára gya­log megtenni a 10 kilométeres utat. Gyakran járnak az autóbuszok is. A hatvanas években egy bevásárló központot épí­Szovjet vendégek, az egykori harcosok gyakori vendégek Rejdován ményű szervünk. Nyugalmi állapotban percenként 4—5 liter vérrel, de fizikai munka esetén ennek hatványozott mennyiségével látja el a szervezetet a koszorúerek útján — mondja Pavel Firt professzor. — Amíg működésére nincs panaszunk, egészségesek vagyunk s ezért nem is veszünk róla tudomást. De már az elmeszesedett koszorúerek gör­csös összehúzódása — az angina pecto­ris — Is sok bajnak az okozója. Az érelmeszesedés az erek belső fa­lán nagy mennyiségben leülepedett mész- és zsiradéktartalmú, a vérkerin­gést gátló anyagokra vezethető vissza. A vér a leülepedések helyén alvadéko- nyabb, az erek áteresztőképessége csökken vagy teljesen megszűnik. A ko­szorúerek elzáródásának tragikus kö­vetkezménye a szívinfarktus, amely nem egy esetben a beteg halálával vég zödik. Gyógyításában tudósaink az utóbbi években figyelemreméltó eredményeket értek el. Egyre többen térnek vissza a normális életbe, sokan ismét bekap­csolódhatnak a munkafolyamatba. Még sem térhetünk e kór felett kézlegyin­téssel napirendre. A SZÍVSEBÉSZ Mit tehet ebben az esetben a szívse­bész? A szívműtétek — Hejhal profesz szór vezetésével — hazánkban tíz esz­tendeje folynak. Igaz ugyan, hogy kol­lektívája kezdetben a hagyományos gyógymódokat részesítette előnyben, a külföldi tapasztalatok és saját kedvező eredményeik azonban arra késztette, hogy fokozatosan áttérjen a gyógyke zelés új formájára, a katasztrófa meg­előzésére irányuló műtétekre. Éppen az ezen a téren elért eredményeik elisme­réseként vették át tudósaink a Kié­rném Gottwald Állami Díjat. Hogyan csinálják? Röviden: a pá ciens lábából eltávolított néhány cen­timéteres érrel a koszorúér megtámadott szakaszát pótolva, helyreállítják a vér keringést. Ez azonban csak látszólag egyszerű. A néhány órát tartó műtét nem is minden betegnek ajánlható. Gondos kiválasztásuk és a gyógyító kés alá való előkészítésük dr. furaj Fá­bián kardiológus felelősségteljes fel adata. A KARDIOLÓGUS ÉS A RÖNTGENOLÖGUS Neki kell eldöntenie, alkalmas-e a a beteg a műtétre és azt is, hogy számá­ra ez-e a legelőnyösebb gyógymód. Ezt megelőzően — tehát a mellkas* felnyi tása előtt — a sebésznek és a kardioló­gusnak is látnia kell a szívet, illetve a megtámadott koszorúereket.. A nélkü lözhetetlen tájékoztatást, amelytől a műtét sikere függ, dr. Alfred Bélán professzor vezetésével a röntgen-diag- nosztizáló osztály nyújtja. A kivizsgá­lás egy különleges katétercsővel törté nik. Az ilyen módon a koszorúerekbe és a szívkamrába juttatott sugárelnyelő anyag útja és az elváltozások is film­szalagon kísérhetők figyelemmel. Noha ez az eljárás is igényes, hiszen súlyos betegeken hajtják végre, a ta­pasztalt ‘ és gyakorlott kezek jóvoltá­ból nincs ok aggodalomra. Az 1971 óta több mint 600 betegen végrehajtott mű tét is biztonságos. Eleinte alig húszra volt évente becsülhető a beavatkozá­sok száma, tavaly azonban már mint­egy 150 páciens vetette alá magát ilyen operációnak, s a betegek 95 százalékú nak a panaszai teljesen, vagy legalább nagy részben megszűntek. Kezdetben Hejhal professzor kollektí­vája csak a visszértágulás műtétével foglalkozott. A fejlődés azonban további lépésre késztette őket. H% fokozatosan nem tértek volna át az alsó végtagok, a vese, az agy és a többi szerv vérellá­tását biztosító ütőerek felújítására, az erek kiöblösödéseinek eltávolítására, a beteg részek pótlására és az ezzel a problémával összefüggő többi műtétre, akkor ma elképzelhetetlen lenne a közvetlenül a szíven fekvő, életbevá góan fontos kis erek felújítása. milliArdok az egészségügyre A szívsebészet nemcsak a szakembe­rekkel szemben támaszt rendkívüli kö­vetelményeket. A műtétek költséges gépeket, berendezéseket és készüléke­ket is igényelnek. Bélán professzor el­mondta, hogy húsz évvel ezelőtt egyet­len — félmillió korona értékű — rönt­genberendezéssel kellett megeléged­niük. Ma a diagnosztizáláshoz tízmillió korona értéket meghaladó készülékre van szükségük. Bonyolult szerkezetű monitorozó berendezésüket 40 millió koronáért vásárolták. A gyógyszerek is óriási összegeket emésztenek fel. Ehhez járul az a tény, hogy minden egyes koronaéren végzett műtét leg­alább 40—50 ezer koronába kerül. Noha senki sem sajnálja az anyagiakat, az egészségügyre fordított, milliárdoki'a rúgó, évről évre növekvő összegek sem téveszthetők szem elől. Ám gazdasági szempontból feltétlenül kifizetődők ezek a kiadások — eltekintve attól, hogy szocialista hazánkban mindenki nek joga van az ingyenes gyógykeze lésre —, hiszen legfőbb elvünk szerint az ember legdrágább kincse az egész sége. Tudósaink nem elégszenek meg ered­ményeikkel. A koszorúerek felújítása, de a szívátültetés sem lehet végső cél­juk. önmagukat állandóan továbbképez­ve, példaképük, Hejhal professzor nyomdokaiban haladva, a véredény- rendszer- és a szívbetegségek megelő­zésére törekszenek, arra, hogy minél kevesebben szenvedjenek ebben a kór­ban. Ezért nem tartják meg maguk­nak értékes tapasztalataikat. Erről ta­núskodnak az Orvostudományi Karon, az Orvosi Továbbképző Intézetben, az egyes kerületek egészségügyi osztá­lyain, sőt külföldön is megtartott elő­adásaik. Még a hazánkban gyakorlatot folytató külföldi szakemberek oktatá­sára is telik idejükből. KARDOS MARTA H V muwim evvel Emdn fecyvebi ragadtak

Next

/
Thumbnails
Contents