Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-31 / 35. szám

fasizmus elemei is: a szélsőséges nacionalizmus, a népirtás, a törekvés a belső problémák külső expanzió útján való megoldására.

Amiből tanulni illene

Vszevolod Ribakov, a Béke éa Szocializmus szerkesztőségének munkatársa nemrég Kambodzsában járt. Alábbiakban részleteket közlünk a folyóirat augusztusi számában megjelent cikkéből.

A Kambodzsa iránti érdeklődés főleg két körülményből fakad. Először abból, hogy újabb és újabb tények bizonyítják: Pol Pót, leng Sary és Khieu Samphan klikkje a maga nemében egyedülálló rémtetteket követett el. Másodszor abból, hogy a kombodzsai helyzet, pontosabban a vele kapcsolatban kialakult helyzet tartósan a nemző közi viszonyok egyik válság góca leit. Kambodzsába való kiküldetésemnek az volt a fő célja, hogy elmondjam olvasóinknak, miként alakulhatott ki ez a belyze;, és ki a je lelös érte.

Kambodzsa amerikai bombázása titokban már 1969-ben elkezdődött, nem sokkal Lon Not tábornoknak a következő évben végrehajtott puccsa előtt, egyszersmind azelőtt, hogy az Egyesült Államok és saigoni bábjuk csapatai 1970 áprilisában nyíltan betörtek az országba. Ez volt a kambodzsai társadalom lerombolásának első szakasza. 1975. április 10-én a felszabadító erők bevonultak Phnom Penhbe. De a magukat „vörös khmereknek" nevező banditák újjáépítés helyett a társadalom rombolásának újabb szakaszát nyitották meg. A tények ismeretesek: elűzték azokat, akiket a háború kergetett a városba, úgyszintén az őslakosokat. Kevésbé ismeretes, hogy a Pol Pot is ák később is vég nélkül egyik tartományból a másikba dobtak át óriási tömegeket, ez alkalommal már a falusi lakosságot.

A három kategória

Az a klikk, amely 1975-ben magához ragadta a hatalmat, Peking segítségével a szó szoros értelmében betetőzte az amerikaiak által elkezdett művet. De itt azért más természetű jelenségekről volt szó. Az első szakaszban a társadalmi struktúrák lerombolása a neokolonialista, imperialista háború „melléktermékeként" ment végbe. A második szakaszban azonban tervszerűvé, módszeressé vált, a klikk saját népével szemben előre kidolgozott és hidegvérűen végrehajtott politikájának következményeként. Ezzel kapcsolatban szorítkozzunk most csak arra, hogy néhány adatot ismertessünk abból a vádiratból, amelyet a népirtó bűncselekmények kivizsgálásával megbízott népbíróság állított össze, s amelybe Phnom Penhben betekinthettem.

A Pol Pot-isták az ország lakosságát három kategóriára osztották: 1. „régi nép", vagyis a felszabadított körzetek lakossága; 2. „új nép", azaz a Lón Nol kormányzásának aláren delt körzetek lakosai; 3. a Lón Nol közigazgatási apparátusához és hadseregéhez tartozó személyek. A harmadik kategóriába sorolt embereket megsemmisítésre ítélték, a második kategóriába tartozókat „tisztogatásnak" (vagyis szelektív likvidálásnak) kellett alávetni. Az első kategóriába tartozók kezdetben kedvezőbb helyzetben voltak, de 1977-től ezt a réteget is fokozódó ütemben vetették alá „tisztogatásnak".

Kambodzsában több mint húsz nemzeti kisebbség él, de a Pol Pot-ista rezsim tagadta ezt. A tartományi hatóságoknak küldött utasításban így írtak: „Kambodzsában mostantól nem léteznek többé nemzetiségek. A lakosoknak nevüket meg kell változtatniuk. Az egykori nemzetiségek nyelvét, etnikai sajátosságaikat, viseletét, szokásait és vallását erélyesen ki kell irtani". Aki nem akart vagy nem lu- dott khmerül beszélni, megölték. Ami pedig Pol Poték „kulturális politikáját" illeti, íme, annak néhány „eredménye": a 725 főiskolai és egyetemi tanárból csak mutatóba maradt meg egy-kettő; a 2300 középiskolai tanárból 207, a 21311 elemi iskolai tanárból 2717; a 487 orvosból ötvennégy, a 196 gyógyszerészből tizenöt, az 1241 színészből 121 maradt meg.

Mao eszméi jegyében

1977 szeptemberében az úgynevezett Demokratikus Kambodzsa küldött sége Pol Pót vezetésével Pekingbe látogatott. Hua Kuo-feng e szavakkal üdvözölte őket: „Önök nagyszerű sikereket érnek el nemcsak a régi világ lerombolásában, hanem az új építésében is, miközben elnyomják a belső és külső ellenség szabotázsát." Phnom Penhben, a Tuol Szleng börtönmúzeumban a falon fénykép függ, alatta szöveg. A képen Mao Ce-tung ragyogó

arccal fejezi ki elismerését Pol Pótnak és leng Sarynak: „Elvtársak, fantasztikus győzelmet arattatok. Egy legyintés, és nincsenek többé osztályok. A szegény és középparasztokból alakult falusi kommunák Kambodzsa egész területén a mi jövőnket alkotják". (Fölöttébb jellemző itt a „mi“ szócska.)

A Pol Pot-ista ideológia és gyakorlat maoista eredetét a Pol Pot-isták maguk sem titkolták, sőt büszkélkedtek vele. Hua Kuo-feng imént idézett szavaira válaszolva mondta Pol Pót: „Alkotó szellemben és sikeresen alkalmaztuk Mao Ce-tung eszméit. Mao elnök mindig támogatott és bátorított bennünket."

Kambodzsában jártamkor Bu Thong elvtárs, a párt központi bizottsága propagandaosztályának vezetője elmondta, hogy forradalmi mozgalmuk történetében két időszak különböztethető meg. 1951 ben jött létre Kambodzsa Népi Forradalmi Pártja, amelynek elnöke Szón Ngok Min, főtitkára Tűk Számút lett. Ez új típusú, lenini párt volt. A második időszak azzal kezdődött, hogy az ötvenes évek végén visszatért Phnom Penhbe fiatalok egy csoportja, akik Párizsban végezték tanulmányaikat. E csoport tagja volt Szalot Szár (a majdani Pol Pót), leng Sary és Khieu Samphan is. Ezek mindent megtettek, hogy bejussanak a forradalmi mozgalomba. Ebben támogatta őket Kína nagykövetsége, 1967- re teljesen magukhoz ragadták a párt vezetését. Pol Pót megszervezte Tűk Számút, leng Sary pedig Szón Ngok meggyilkolását.

Kína már a dzsungelharcok éveiben lehetővé tette a „vörös khmerek" illegális utazásait Pekingbe. Első ízben Pol Pót járt ott 1965-ben, s a következő alkalommal, 1967-ben fogadta őt Mao is. „Tanulmányoztuk a kínai forradalom tapasztalatait — mondta erről Pol Pot 1977-ben Pekingben egy sajtóértekezleten. — Mao Ce-tung eszméitől vezérelve megtaláltuk az utat."

így jött létre az a „társadalom“, amely egymástól elszigetelt „mező- gazdasági szövetkezetekből" (később „kommunákból") állt. A párt helyett (miután kiirtottak minden igazi kom munistát) ott volt a titokzatos Ang- kar, ez a kis létszámú csoport, amely uralkodott a népen. Majd meghamisították a párt megalakulásának dátumát. Kimondták: a párt megalakulásának éve 1960, nem pedig 1951, mint ténylegesen volt.

Pol Poték a maoizmusnak — amely semmibe veszi az objektív társadalmi viszonyokat, és a vezér akaratának való engedelmes kultuszát hirdeti — éppen a legreakciósabb vonásait vették át. Modelljükben megtalálhatók a

Azt hihetnénk, az egész világnak nagy örömmel kellene fogadnia a jelenkori történelem alighanem legvéresebb rezsimjének felszámolását. De a Pol Pot-klikknek és csapatai maradványának akadnak pártfogói: Peking, a szövetségesévé vált amerikai imperializmus és barátai. Feledésbe merültek a fellengzős beszédek az „emberi jogokról", amelyeket a Pol-Pot-isták párját ritkító könyörtelenséggel tiportak el. Márpedig, mint az 1979 augusztusi per során John Quigley, az ohiói (Egyesült Államok) egyetem professzora megállapította: „A népirtás bűncselekményének egyik feltétlen következménye, hogy a vádolt rezsim elveszíti a kormányzás jogát. Ez volt a helyzet Hitler kormányával, ennek kell érvényesnek lennie a Pol Pot-istákra nézve is.“ Nem változtat ezen az sem, hogy tavaly a nem létező „Demokratikus Kambodzsa miniszterelnökének“ tisztségében Pol Potot Khieu Samphannal, a rezsim fő ideológusával váltották fel.

Csodálatos, hogy az exportra szánt maoista modell logikája nem késztet alapos elgondolkodásra egyes olyan államok vezetőit, kivált Délkelet- Ázsiában, amelyek — Peking és Washington leplezetlen nyomásának engedve —makacsul még mindig Khieu Samphan „kormányát" ismerik el. Pedig, mint a forradalmi népbíróság elé terjesztett dokumentumból kiderül, Kambodzsa csak az első szakasz, a felvonulási terület volt, ahonnan a modellt ki kellett volna terjeszteni Délkelet-Ázsia más országaira. Pol Poték számára Kínában annak idején találkozót szerveztek a burmai, a ma- laysiai, a thaiföldi és az „indonéz“ kommunista párt Pekingben élő maoista vezetőivel. (Az utóbbi esetben arról a csoportról van szó, amely bitorolja Indonézia Kommunista Pártjának nevét.) Elhatározták, hogy a „forradalom“ Délkelet-Ázsiában támadásba megy át, kínai támogatással.

Aligha lehet kétséges, hogy Burmának, Malaysiának, Thaiföldnek és Indonéziának — a maoista „kommunista pártok“ és az említett országokban élő nagyszámú kínai bevándorló segítségével — további kísérleti parcellává kellett volna válnia a Kambodzsában végrehajtott pekingi kísérlet realizálásához.

Kambodzsa felszabadulása látható- . an lefékezte azokat az üzelmeket, amelyek a „délkelet-ázsiai forradalom támadásáról“ szóló határozattal kapcsolatosak. Csakhogy a pekingi kormánykörök mint a világ erről az utóbbi időben többször meggyőződött, nem egykönnyen mondanak le céljaikról. Ezen érdemes lenne elgondol kozniuk a megdöntött rezsim védelmezőinek és a tényleges kormány ellenfeleinek.

Az Interkozmosz-program, a KGST-tagországok baráti együttműködését példázza. A következőkben az APN munkatársának kérdései alapján Borisz Petroo akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának elnöke ismerteti ennek az együttműködésnek a történetét.

— Tíz esztendeje múlt, hogy felbocsátották az első olyan mesterséges holdat, az Interkozmosz— l-et, amelyet a szocialista országokból származó berendezésekkel szereltek fel. Milyen eredménye két értek el e téren az évtized során?

— Az 1967 áprilisában elfogadott együttműkö dési program több irányban is meghatározta a szocialista országok tudósainak közös világűrkutató tevékenységét. Azóta minden irányban sok együttes kísérletre és kutatásra került sor. Az Interkozmosz—1 csak az első volt a közös Napkutató mesterséges bolygók sorozatában, s az Interkozmosz—18-cal együtt már a csehszlovák gyártmányú Magion szputnyikot is felbocsáthattuk. Mikor aztán 1976-ban az Interkozmosz-programban részt vevő országok kormányközti megállapodásban is rögzítették az együttműködés nemzetközi jogi feltételeit, valósággal új oldal nyílt ennek a közös tevékenységnek a történetében. 1978-ban, 1979-ben és az idén már a szocialista országokból származó első űrhajósok is eljutottak a világűrbe.-=- Milyen elveken nyugszik a szocialista tudósok együttműködése a kozmikus kísérletek előkészítése során, ki szabja meg a végrehajtandó tudományos programot, és ki biztosítja a kutatásokhoz szükséges anyagi eszközöket?

A KOZMIKUS INlHmAClQ UTÁN

— Az Interkozmosz-program tervbe vett közös tevékenység minden egyes területén valamennyi szocialista ország képviselőiből munkacsoportok alakultak. A részt vevő országoknak saját Inter- kozmosz-központjaik is vannak, amelyek az ide tartozó tudományos tevékenységet irányítják. Míg Nyugaton a kozmikus együttműködés mértékének fő szabályozója a fizetőképesség, az ínterkoz- mosz-program szerint minden partner erejéhez

mérten vesz részt a közös kutatások lebonyolításában, vagyis attól függően, hogy ehhez mekkora ipari kapacitással és anyagi lehetőséggel rendelkezik, ezzel szemben egyenlő jogokkal részesül a kutatások eredményeiben. A hordozórakétákat, a kozmikus berendezéseket, a rekétabázisokat, a fel- bocsátott mesterséges holdak irányításához szükséges tudományos és műszaki felszerelést a Szovjetunió biztosítja.

— Mi a gyakorlati haszna a kozmikus kutatásokban való részvételnek?

— Első látásra úgy tűnhet, hogy barátaink számára a világürkutatás elsősorban elméleti, s nem gyakorlati érdek. Az egyes tagországok területe a Szovjetunióhoz képest viszonylag kicsiny, gazdasági hálózatuk sem olyan hatalmas méretű. Ennek ellenére a világűr számukra is tartogat új felfedezéseket. Amikor például a világűrből tüzetesebben megvizsgálták Bulgária területét, olyan egyenes és görbe geológiai törésvonalakat észleltek, amelyek ásványkincsek meglétére utalnak. Az NDK-ról készített első kozmikus fényképek teljességgel megváltoztatták az ország északi része geológiai szerkezetéről alkotott korábbi nézeteket. Az Interszputnyik elnevezésű nemzetközi szervezet telekommunikációs műholdak által minden téren kibővíti a tagországok távközlési lehetőségeit.