Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-10 / 32. szám
Kremnica a vendégnek, legalábbis a magamfajta átutazónak mindig más arcát mutatja meg. Láttam már békésnek, amikor a környező fenyvesek vakítóan csillogó hótakaró alatt roskadoztak, félelmetesnek, amikor feketés-szürke, vemhes felhők ültek hegyeire, legutóbb pedig méltóságteljesnek, amikor a teraszokon épült patinás épületeket szinte körülcirógatták a felhőtlen ég aranysugarai. A látottakból ítélve ki hinné, hogy ennek az alig több mint hatezer lelket számláló, több bányásztelepülésből keletkezett városnak évszázadokkal ezelőtt több lakója volt mint ma, s hogy a föld mélye mérhetetlen kincset és gazdagságot rejtett itt egykoron magában. Károly Róberttól már 1328-ban szabad királyi városjogot kapott, s a kiváltságot a honpolgárok bőségesen honorálták arannyal, ezüsttel, s a nemesfémekből készült érmékkel. Az uralkodónak igen jól jött a segítség, mint ahogyan a későbbiek során Thökölyt és Rákóczit is segítették háborús kiadásaiban az időközben meggazdagodott várospolgárok. Szlovákia legrégebbi termelőüzemében, a ma is működő pénzverdében Kutná Horáról érkezett olasz mesterek segítségével indult meg a munka, a bányászati iparág megteremtői pedig feltehetően szász munkások voltak. Mai ismereteink szerint a 14. században évente mintegy 4—5000 ezer aranydukátot vertek a városban. Az itt készült érmék minősége még azokban az évtizedekben sem romlott, amikor a bányászat költségeinek növelése miatt átmenetileg csökkent a termelés. A termelésben a 17. század második felében, egyes vegyelemek megismerése után következtek be forradalmi változások, s lényegében ennek következtében indulhatott meg 1661-ben a vízi energián alapuló gépi éremkészítés. A 18. század első felét a történészek a bányászat és a pénzverés aranykoraként tartják számon. A századunk történelmi sorsfordulói okozta nagy veszteségek után is mindig hamar talp- raállt a világ számos országának termelő pénzverde, a kimerülő bányákban azonban egyre inkább gazdaságtalanná vált a termelés, s szinte észrevétlenül becsukták az aknák bejáratait. Az itt dolgozó bányászok egy részét más munkahelyeken foglalkoztatták, sokan elköltöztek a városból, a környék gyáraiban, üzemeiben találtak jobb munkafeltételeket és megélhetést. Akik megmaradtak a városban, azok viszont — ahogyan azt Budovít Leitner, a vnb elnöke megfogalmazta — büszkék városuk múltjára, s mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a jövőben is régi dicsőségében ragyogjon. Ez a törekvés, tulajdonképpen már az ötvenes évek elejétől tapasztalható, amikor a belváros műemléki védelmet kapott. Fontos dátuma volt a város újjáépítésének 1977 nyara, amikor a Szlovák Szocialista A Katalin templom gótikus épületét most restaurálják (Marian Kupka felvétele) Köztársaság kormánya Banská Stiavnicával egyetemben műemlékké nyilvánította a várost. Azóta Is érzik a város vezetői a megkülönböztetett figyelmet és gondoskodást. A kormányhatározat óta a Műemlékvédelmi Építővállalat Zilinai üzemének dolgozói évente 4 millió korona értékű munkát végeznek a történelmi értékű épületek restaurálásán, s ez az összeg a jövő évtől kezdődően évi hat millió koronára emelkedik. Jasensky Vladimírtól, a vnb építésügyi osztályának vezetőjétől azt is megtudtam, hogy noha ez a vállalat sem bővelkedik szakemberekben, az elkövetkező időszakban jelentősen növelni szeretné termelési kapacitását. A bányaváros egykori tehetős polgárainak lakásait sorra felújítják, s lehetőleg közhivatalokat helyeznek bennük el. A Főtéren ilyen épületben kapott otthont a vnb, s az egykori kolostor egyik szárnyát szállodává építik át, a másikban művelődési központ és könyvtár kapott helyet. Látnivaló bőven akad a városban. A turisták kedvenc látogatóhelye az 1539-ben épült Alsó kapu, melynek homlokzatán I. Ferdinánd és felesége domborművű arcképe látható, vagy a Szentháromság-szobor. A Szent Katalin vártemplom még nem tekinthető meg. A várból föld alatti folyosó vezet a városba, ezt azonban a beomlások miatt lezárták. Rövid látogatásra betértem a Május 1 téren levő városi múzeumba is. Marián Kupka szakfelügyelő társaságában megtekintettük azt a kiállítást, mely felöleli a bányászat, pénzverés és a város történetét. A bányászati kiállítás anyagának egy részét most éppen kölcsönadták egy bécsi múzeumnak, de a fo- todokumentumokból is jól érzékeljük az iparág fejlődését, s a bányászok sanyarú sorsát. A múzeumban természetesen pénz, érme és plakettgyűjtemény is megtekinthető. Az első század második feléből származó bizánci érmék éppoly különlegességnek számítanak, mint a Nagy Morva Birodalom dénárjai, vagy II. Rákóczi Ferenc 1703-ból származó fizetőeszközei. Két kiállítóteremben találjuk a város szülöttjeinek — Angyal és Hermely festőművészek képeit és grafikáit. A városlakókat — érthetően — a jelen és a jövő legalább annyira foglalkoztatja, mint a múlt. Kifejezi ezt gazdag választási programjuk is, melynek fokozatos megvalósításával nemcsak a megkopott városrész bújhat ismét eredeti tarka köntösébe, hanem a modern létesítmények egész sora is gazdagítja a várost. Több pihenést és kikapcsolódást szolgáló létesítményt adtak át a közelmúltban rendeltetésének. A közeli Skalka hegyen nemcsak szálloda van már, hanem két sífelvonó és lesiklópályák is. A síparadicsom közelében van a nevezetes Görgel- alagút. A tulajdonképpeni bányajárón keresztül nemcsak Görgei harcosai menekültek a császári seregek elől kalandos módon Banská Bystricára, hanem a Szlovák Nemzeti Felkelés idején a partizánok is ily- módon jutottak a harcok központjába. Ez utóbbi tiszteletére évente hálamenetet rendeznek, mely az SZNF fehér nyoma néven immár országosan ismert sport- rendezvény. Az 55 kilométeres távon lebonyolított tömegsífutáson tavaly négyezren vettek részt, jövőre már 4500 indulóra számítanak a rendezők. A város fekvése, eszményi klímája a nyári időszakban is alkalmas a sportolók felkészítésére. A helyi vezetők a CSSZTSZ Központi Bizottságának hathatós támogatásával egy edzőtábor kialakításán fáradoznak. A város közelében termálvízre bukkantak, ami a balneológiái vizsgálatok szerint különösen a mozgásszervi megbetegedések, tehát a sportolóknál oly gyakori izom- és csont-sérülések gyógyítására is alkalmas. A bő forrás mellett a város lakosai társadalmi munkában három medencét építettek, s egy sor kapcsolódó létesítmény építése is jó ütemben folyik. Az idegenforgalom fellendülését szolgálja a világ numizmatikusainak itt megrendezendő találkozója is. A városba látogató turisták figyelmét nem kerülheti ei a 652 éve működő pénzverde, mely termelésének egy részét ma is külföldre szállítja. Érdekességként említjük csupán meg, hogy az egyik arab ország még a közelmúltig igényt tartott a náluk népszerű Mária Terézia-tallérok veretésére. Varhulik Ludovitnak, az üzem közgazdászának szavai szerint termelésüket már nem tudják tovább növelni, ezért a jövőben jelentős beruházásokra lesz szükség. A bővítés első szakasza mintegy 75 millió koronás ráfordítással már meg is kezdődött, s a teljes újjáépítés és a technológiai berendezések cseréje után az üzem termelése ismét eléri a világszintet. A jövőbe vetett optimizmus egyébként nemcsak a vezetőkre, hanem szinte a város minden polgárára jellemző. Azzal természetesen tisztában vannak, hogy ez a város virágkorát régmúlt századokban élte, de nagyon bíznak egy másodvirágzásban is. A reális alapot ehhez a hétköznapok alkotó munkájával ők maguk teremthetik meg. HACSI ATTILA A hosszú, szerpentínes, állandóan emelkedő út próbára teszi a gépkocsit és vezetőjét. A váratlanul egymásután előbukkanó éles kanyarok miatt csak lopva gyönyörködhetek a festő ecsetjére kívánkozó tájban. Nem véletlenül kapta ez a táj a Szlovák Paradicsom elnevezést, aki egyszer idelátogat, máskor is visszatér. Nem lehet betelni a táj szépségével, mindig tartogat az ember számára új meglepetést. A dobsinai jégbarlanghoz érve, hosszú időbe telik míg parkolóhelyet találok. Autók, autóbuszok szorosan egymás mellett, rengeteg a külföldi rendszámú kocsi. A nagy érdeklődés örömöt, de egyben komoly gondot is okoz a turistaközpont vezetőjének, /öze/ Revajnak. — Az étkeztetéssel nincs gondunk, — mondja Jozef Revaj. — Az étteremben gyors a kiszolgálás, így a vendégek mindig találnak helyet. A telep büféi is kielégítik az igényeket. Az elszállásolással vannak gondjaink. A szállodánkban mindössze huszonhat ágy áll a turisták rendelkezésére, s 52 személyt tudunk elhelyezni a faházainkban. Ez nagyon kevés. Július végére be kellett volna fejezni az új ötven személyes turistaházat, de csúszik a határidő. Az érdeklődés nagyon nagy s nem függ az évszakoktól. Télen talán még több a látogatónk, hiszen ez a vidék a sízők paradicsoma. A járás illetékes szervei keresik a megoldást, hogy bővítsék a szálláshelyet, javítsák az ellátást. A világon kevés a jégbarlang s a kevesek közül is a legszebbek közé tartozik a dobáinai. A központtól 20—25 percig tart az út a sétányon, hatalmas fenyvesek között a barlang bejáratáig, mely 970 méter magasságban van. A környék lakói már régen ismerték a barlangot s „Hideg lyuknak“ nevezték. Ezelőtt száztíz évvel Ruffini Jenő bányamérnök két barátjával elsőként ereszkedett le a mélybe, felfedezve s egy év múlva átadva a nagyközönségnek is ezt a csodálatos barlangot. A jégbarlang vezetője Baugetner Mihály tájékoztat a barlang múltjáról, jelenéről. — A jégbarlang kialakításában, — mondja a vezető — a legnagyobb szerepet a Hnilec nevű folyócska játszotta, mely földalatti folyosójával kitágította a már meglevő üregeket. A barlang hőmérséklete 0 és mínusz két fok között mozog. A szakértők a barlang jégmennyiségét 125 ezer köbméterre becsülik, s a jég vastagsága egyes helyeken meghaladja a 25 métert is. A barlangfolyosók egymás felett több szinten helyezekednek el. A tetőzet beomlott s így alakult ki a barlang mai zsákformája. A legérde kesebb részek közé tartozik a Nagyterem, amely 11 méter magas, 60 mé tér széles és 120 méter hosszú. Ezen kívül említést érdemel a Kisterem, a Kisfüggöny, és a Temető elnevezésű képződmény. A jégbarlang alsó részén mesterségesen alakítottak ki egy 65 méter hosszú alagutat, mely a Pokolnak nevezett, több, mint száz méter mély szakadék felett végződik. A barlangba 1887-ben vezették be a villanyt, így a világ első megvilágított barlangjában járunk. A bejárat előtt újabb csoportok gyülekeznek. Két, száz főnyinél nagyobb csapat Debrecenből és Nyíregyházáról érkezett. Nagyon sokan látogatnak ide a Német Demokratikus Köztársaságból, de a vendégkönyv tanúsága szerint a világ minden részéből. — A szezon nálunk, — mondja Baugetner Mihály — május 1-től szeptember 30-ig tart. Ezalatt az idő alatt több mint százezer látogatónk van. Ötven százalékuk belföldi, többiek külföldiek, főleg magyarok, németek és lengyelek. A hazai turisták többnyire csoportosan, utazóirodáink szervezésében látogatnak ide. A külföldiek főleg egyénileg, bár az utóbbi időben Magyarországról az IBUSZ is szervez társasutazásokat barlangunk és a környék szépségének megtekintésére. FECSÖ PÁL AZ ŰRÖK JÉG BIRODALMÁBAN Látogatás a dobsinai jégbarlangban 1980. VIII. 1 ÚJ SZÚ BÍZNAK A MÁSODVIRÁGZÁSBAN
