Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-03 / 31. szám
1980. Vili. 3. esi í/5 3 EE2 GREIFSWALD RÉGI ÉS ŰJ ARCA A több mint- 725 éves Greifswald, az NDK északi területén fekvő város. Fejlődésének új távlatai azonban csak az elmúlt évtizedekben nyíltak meg. Az óváros szebbnél-szebb, helyreállított műemlékei még a múltat idézik, új iskolái, főiskolái, nagyüzemei, korszerű lakónegyedei pedig már a mai arculatát jelképezik. Greifswald ma egyetemváros, az energiagazdálkodás fontos központja. További fejlődését is biztosítják a tervek: a Következő tervidőszakban a lakásépítkezések és az óváros rekonstruálásának folytatása mellett új üzemek — többek között húskombinát és tejüzem — építését is megkezdik. A város legnagyobb „üzemének“ az egyetemet becézik. Tízezer ember működik az egyetemen, oktatók és diákok. Négy kollégium csatlakozik az egyetemhez, korszerű étterem, színház áll a fiatalok rendelkezésére. Greifswaldot azonban nemcsak azért szokták „fiatal városaként emlegetni. Az új lakások ezreibe sok fiatal család költözik, amelynek tagjai a város üzemeiben, intézményeiben kapnak munkát. A város lakosságának átlagéletkora 32 év. Az ipar vonzása is hat: a város polgárainak száma az év végéig előreláthatóan 72 ezerre növekedik. Az épülő-szépülő város új létesítményei közé tartozik — a 26 ezer embernek új otthont biztosító korszerű lakások mellett — három vásárcsarnok, szaküzletek egész sora, hat iskola, három sportcsarnok, orvosi rendelők, 9 új óvoda és 7 új bölcsőde, ifjúsági klubház, szolgáltató-házak. A „régi“ Greifswald „új“ lakói nagyon szeretik városukat és sokat tesznek azért, hogy minél szebb legyen. Az üzemek, intézmények nemcsak a gyermekintézmények létesítésében segítenek, sokféle úton-módon járulnak hozzá a „A szebb városért — csináld velünk!“ mozgalom sikeréhez. Az egyetem ifjúsága és tanári kara a városi múzeum újjárendezésében segített nemrég, az üzemek brigádjai régi lakások modernizálásában, kispályák létesítésében, „öregek klubja“, házi beteggondozó szolgálat megszervezésében. Greifswald lakói sok-sok percet, órát szenteltek arra, hogy városuk valóban egyre szebb legyen. A Szovjetunió összesen 164 millió lakosa él városokban, vagyis a lakosság 62 százaléka. A CSTK felvételén a Don- parti város, Rosztov egyik szép létesítménye, a központi autóbuszállomás látható A CSODATEVŐ SZERDIKA Bulgária különösen gazdag gyógyhatású melegvízforrá sokban. A természetnek ezt az ajándékát sokoldalúan hasznosítják a gyógyászatban, a sportban és másutt is, például melegházakat, lakásokat fűtenek vele. A többféle fontos ásványi sót tartalmazó melegforrások vizét ősidők óta csodatevő hatásúnak tartják. A források közvetlen közelében palackozókat üzemeltetnek. A bolgár palackozott ásványvizek világszerte keresettek. ’ A vesebántalmak gyógyításában sikerrel alkalmazott meleg ásványvíz forrása a Szófia környéki Górna Banyán található, ahol ugyancsak működik palackozó üzem, amelyet az elmúlt évben — új automata gépsorok felszerelésével — háromszorosára bővítettek. Itt palackozzák az ősi bolgár főváros nevét viselő ásványvizet, a Szerdikát. A francia gépekkel felszerelt korszerű nagyüzemben évente 60 millió — literes és félliteres — PVC-palackpt töltenek meg Szerdikával, amelyet a gyógyulni vágyó emberek ezrei keresnek. Külföldön a közel-keleti országokban van a legnagyobb keletje a Szerdikának, de a világ egyre több országában ismerik és keresik. Érdekességek Mongóliából Nem mindennapi gyűjteménye van a jelenleg már nyugdíjas E. Luvszanbaldan- nak: ősi istenképmásokat, festményeket és metszeteket gyűjt régóta. A különleges gyűjteményt most felajánlotta a Bogdo-gegeni ereklye- múzeumnak, ahol rövidesen kiállítják. * # * A kőrisbogárnak kétezer fajtája közül 29 található Mongóliában. A régi időkben sokféle betegséget gyógyítottak a kőrisbogárból nyert szerből. Azt tartották, hogy tisztítja a vért és a betegségek utáni szövődmények kiküszöbölésében is segít. A mai mongol orvosok most kutatják ennek a néphitnek a valódi gyökereit, azt, hogy valóban minek az ellenszereként hasznos ez az ősi gyógyanyag? Mongólia szarvasmarha állományának egyharmada jak, vagy mongol nevén sáriik. Ez az állatfaj a mostoha természeti viszonyokat is jól tűri, jól tejel és értékes a gyapja. Mint teherhordó állatok, a jakok szinte nélkülözhetetlenek a járhatatlan hegyi utakon. Érdemes megemlíteni, hogy az egész világ jak-állományának több mint az egyharmada Északnyugat- és Nyugat-Mongóliában található. A szibériai fafeldolgozó ipar fejlesztése A kelet-szibériai Irkutszki területen elkezdték egy nagykapacitású jafeldolgozó komplexum építését. Ez a létesítmény a Bajkal—Amur vasútvonal közelében épül, ennek révén jelentősen fokozható a fakitermelés és -feldolgozás ezen a vidéken. Eddig az óriási szibériai fakészletek hasznosítását nagymértékben gátolták a szállítási nehézségek. Csak az Irkutszki területen az erdők több mint 70 millió hektárnyi területet foglalnak el. A közeli években itt még közel 20 jelentős fakitermelő és -feldolgozó vállalat létesül. A kitermelt faanyag egy részét exportálják a Szovjetunió Csendes-óceáni kikötőin keresztül. Más részét pedig az ország európai részén levő cellulóz-üzemekbe szállítják. A nyersanyag jelentősebb hányadát azonban ott dolgozzák majd fel, ahol kitermelik: Szibériában már üzemel néhány nagyteljesítményű cellulózgyár, és befejezéséhez közeledik a KGST- .országok közreműködésével épülő Uszty-lllimszki cellulózkombinát. Szibériában a fakitermelés növelésével egyidejűleg fokozott figyelmet fordítanak új erdőültetvények létesítésére is. Források: PANORAMA, SOFIAPRESS, MONCAME, CSTK, APN Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része (a nyíl irányában folytatva). 14. Adriai kikötőváros Olaszor- szágbal. 15. Az erózióval kapcsolatos. 16. Azonos betűk. 17. Könnyed elengancia. 18. Vissza: Togo fővárosa. 19. E napon. 20. Oldal közepe. 22. A feltételes mód jele. 23. Spanyol építész. 24. Szeszes Ital. 25. Szír-..., folyó Közép-Ázsiában. 27. Melléknévképző. 28. Távozz. 29. Szerény kívánság (ék. h.j. 30. Ilyen rózsa is van. 31. Női név (ék. f.j. 32. Akadály. 33. Jelfogó. 34. Középkori aranypénz Magyarországon. 35. Kétjegyű mássalhangzó 36. Erélyesen kérek valamit. 38. A kén és a hidrogén vegyjele. 39. Magyar labdarúgó. 40. Magyaroszági város. 41. Kis folyó Romániában. 42. Német zeneszerző. 44. Személyem — kétszer. 45. Vissza: fiatal ökör. 46. Hamis. 47. A középső és felső miocén jellegzetes csíl- lámosagyagmárga rétege. 48. Állami számsorsjáték. 49. E. S. E. 50. Táplálkozna. 51. Határozói rag. 52. O. Ä. 0. 53. A lantán vegyjele. 54. A Nagy-tavak egyike. 55. Fü löp-szigeti város. 57. Boltban van! 58. Fen. 60. Föld alaiti várbörtön. FÜGGŐLEGES: 2. Több emeletes épület, amelyben hivatalok vannak. 3. Lám. 4. Dezoxiribonukleinsav. 5. Női név. 6. A győzelem istennője az ókori görög mitológiában. 7. K. S. K. 8. Azonos betűk. 9. Csehszlovák filmrendező. 10. Aminek jó ára van. 11. Annyi gramm valamely anyagból, amennyi a molekulasúlya. 12. Vázában van! 13. Tengeri fürdőhely Olaszországban. 14. Rejtvényünk második része (a nyíl irányában folytatva). 18. A Földközi-tenger melléktengere. 21. Mezőgazdasági munkát végez. 23. Rejtvényünk befejező része. 24. Magyar színész. 26. Azonos betűk. 27. Kirándulóhely Szlovákiában (ék. h.). 28. Ritka fiúnév. 30. Púpos hátú kérődző állat. 31. Béke — szlovákul. 33. Kivágott fatörzs lek ipari feldolgozásra alkalmas, hengeres része. 34. ... More, 110 km hosszú tektonikus völgy Skóciában. 36. Női báj. 37. Kis rágcsáló. 38. Szitával tisztította. 39. A tanács az ókori görögöknél. 41. Figyelmeztető. 43. Francia író volt. 44. Létezne. 45. Majdnem azonos betűk. 47. Szabásminta. 48. Bolíviai város. 50. Város Pennsylvania államban. 51. Gabonaféle. 54. Az einsteinium és az itt- rium vegyjele. 55. Lamella része. 56. Mutató névmás. 59. Tova. 60. Kicsinyítő képző. 61. Latin elöljáró. A július 20-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Tüzel a nap, tócsák ragyoknak, mosolyog, ujjong a világ; zúgva, repesve mosakodnak az ég kék vizében a fák. Könyvjutalomban részesülnek: Lehocky Rozália, Léva (Levice), Kajla Béláné, Losonc (Luőenec), László János, Feled (Jesenské), Csavojec Józsefné, Felsősze- meréd (Horné Semerovce), Kovács Vendel, Felsőjányok (Horné Janíky). 1 mondat-100 korona AZ ÜJ SZÚ KŐVETKEZŐ VASÁRNAPI SZÁMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: Látnivaló bőven akad a városban. OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék he szerkesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. A július 13-i számunkban megjelent mondat Vladimír Grulich: A valóságos humanizmus című cikkéből való. 287 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT: Petheő Ákos 646 34 Vojnice 67., okr. Komárno < 4 %