Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-03 / 31. szám
1980. VIII. 3. 17 / i AUTÓSOK MOTOROSOK Néhány héttel ezelőtt lelhívtuk autós olvasóink figyelmét arra, hogy az illetékes szervek júliust nyilvánítják közlekedésbiztonsági hónappá. E hónap közepén két járásba látogattunk el: a rimaszombatiba (Rimavská Sobota) és a nagykörtösibe (V. Krtíi). A járási közlekedésrendészeti felügyelőségen érdeklődtünk az akció első felének lefolyásáról, eredményeiről. Rimaszombatban Jozef Kret rendőr főhadnagy, a közlekedés- rendészeti felügyelőség parancsnoka, és Csank László rendőr főhadnagy, a baleseti csoport parancsnoka tájékoztatott. Először az első félévi bale setstatisztikát tekintettük át, amely szerint az idei első félév eredményesebb volt, mint a tavalyi: a közúti balesetek száma tizenkettővel, a halálesetek száma hárommal, a sérülések száma pedig negyvenöttel csők kent. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a halálesetek szá mának a csökkenése, ugyanis tavaly az egész hónapban 27. A legmérvadóbb viszont az, hogy az idén július első felében nem történt haláleset! A tizennégy baleset közül egyet részletesebben is meg említünk, mert — mint általa ban minden közúti baleset — ez is tanulságos. A baleset jú iius 7-én reggel 7 órakor történt Bátka és Rimaszécs kö zött. A BB 70—37-es rendszámú autóbusz vezetője megkezdte az RSA 26—14-es rendszámú mikrobusz előzését annak ellenére, hogy szemben személy gépkocsi közeledett. Az autóA következmény: a mikrobusz az árokban felborult. A jelentős anyagi káron ikívül szerencsére komolyabb személysérülés nem történt. Ám ide kívánko zik a kérdés: elkerülhető volt a baleset? — A válasz egyértel mű: igen! Ha az autóbusz veze tője figyelmesebben, fegyelmezettebben vezetett volna ...! S hogy a közlekedés résztvevői jobban meggondolják közúti magatartásukat, a közlekedési rendőrség több akciót szervezett (és szervez) a járásban. Biztonságos közúti közle kedésre szólította fel az üzemek és földművesszövetkezetek gépjárművezetőit, tanfolyamokat szervez, s naponta felügyel a forgalom biztonságára. Felelősségre vonják a gyorshajtó- kat, az elsőbbségadás elmu lasztóit, a szabálytalanul elő zőket, s nem utolsó sorban azokat, akik szeszes ital fo gyasztása után ülnek a volán mögé: XXX Nagykürtösön is a legillelé kesébbeket kerestük fel: Tibor Turfcan rendőrkapitányt, a járá sl közlekedésrendészeti felügyelőség parancsnokát, és Emil Barcíkot, a baleseti cső port parancsnokát. Három kér désre kértünk tőlük választ. • Milyen a gépjárművezetők közlekedési fegyelme a járásban? Az első félévben 102 közúti baleset történt, vagyis hússzal kevesebb, mint a múlt év ugyanezen időszakában. Tavaly FŐ CÉLJUK: A BALESETMEGELŐZÉS az első félévben mindössze liá rom ilyen eset történt, ami többek között a közlekedési rend örök balesetmegelőző, alap: s ellenőrző munkájának az ered ménye is. július első felében a járás közútjain is megélénkült a járműforgalom, s a statisztika szerint úgy tűnt, hogy a múlt év ugyanezen időszakához vi szonyítva kissé emelkedik a balesetek száma. Július 13-ig ugyanis 14 baleset történt, míg busz vezetője helytelenül ítélte meg a közeledő szemálygép kocsi távolságát (és az előzéshez szükséges távolságot), s fennállt a frontális összeülkö zés veszélye. Ezt a buszvezető felismerte (a következmény sze rint későn), s hogy a ‘frontális ütközésnek elejét vegye, fékez ni kezdett. Nem sikerűit azonban annyira lefékeznie, hogy besoroljon a mikrubusz mögé. Az autóbusz (elejével) nekiüt között a mikrobusz hátuljának. Komoly baleset történt a Slovenské KlaCany-i (nagykürtösi járás) útkereszteződésben április 10-én. Az útkereszteződésben tábla jelzi a főútvonalat, sőt a Stop tábla megálljt parancsol. Ennek ellenére a mellékúton érkező j. M. magyar állampolgár gépkocsijával nem adott elsőbbséget a főúton haladó LC 64-27 rendszámú Skoda 100-as gépkocsi vezetőjének. A következmény a másik képen látható. A Skoda ártatlan vezetője a nagykürtösi kórházban belehalt sérüléseibe ... ás az idén is két-két személy vesztette életét. A sérültek száma kilenccel csökkent. A dologi kár is csökkent, mintegy húszezer koronával. (Félévi összehasonlítás). Az adatokból bizonyos következtetéseket lehet levonni, többek között meg kapjuk a választ kérdésünkre is: a járás gépjárművezetőinek közlekedési fegyelme javul (a gépkocsik száma növekedett — a balesetek száma csökkent), ám ez a javulás inkább a helyi tartalékok további kihasználásának lehetőségeire utal. >• Mit tesznek a balesetmegelőzés érdekében? A közlekedésrendészeti felügyelőség a központi útmutatások alapján körültekintően ké szült fel a közlekedésbiztonsági hónapra. Előadásokat tartanak, beszélgetéseket szerveznek különböző munkahelyeiken, s általában kihasználják azokat a propagációs lehetőségeket, amelyek a biztonságos közlekedést szolgálják. De legfőképp: ott vannak a közutakon. A közlekedésbiztonsági hónap első felében több akciót szerveztek: öt alkalommal a megengedett legnagyobb sebesség megtartását ellenőrizték, négy esetben az alkoholos vezetésre voltak kiváncsiak. Egy alkalommal a járművek műszaki állapotát, s egy esetben a gyalogosok közlekedését ellenőrizték. A közúti ellenőrzések során (július első felében) 32 gépkocsivezetőt bírságoltak meg a megengedett legnagyobb sebesség túllépéséért, négy esetben ittas vezetést derítettek fel, és 23 járműforgalmi engedélyt vontak be. • Hogyan tükröződnek a megelőző intézkedések a baleseti statisztikában? A közlekedésbiztonsági hónap első felében kilenc közúti baleset történt a járásban (tavaly júliusban összesen 20), halálos kimenetelű . balesetre nem került sor, s a tavalyi héttel szemben az idén mindösz- sze két személysérülést jegyeztek fel. A megelőző intézkedő sek tehát eddig hatásosnak bizonyultak. S bizonyosra vesz- szüik, hogy a továhbi rendezvények, ellenőrzések sem lesz nek öncélúak. A közlekedési rendőrség általában minden erőt és eszközt bevet a közúti balesetek megelőzése érdekében. A tapasztalat bizonyítja, hogy már puszta jelenlétük is tekintélyt jelent a közutakon, s hozzájárul az óvatosabb, biztonságosabb közúti közlekedéshez. KEREKES ISTVÁN A Banská Bystrica-i Útépítő Vállalat dolgozói évente mintegy 600 millió korona beruházásával bővítik és tartják a gyors ütemben fokozódó gépjárműforgalom követelményeinek megfelelő állapotban a közép-szlovákiai kerület közúthálózatát. Az elmúlt évben különösen sok munkát végeztek el az E—75- ös nemzetközi főút Kremniöka—Banská Bystrica—Kostiviarska közötti szakaszának szélesítése és korszerűsítése érdekében. Ezzel egyidejűleg fejezték be a képen látható autópályahíd építését is. A várost nagy ívben kikerülő autópályahíd átadásával a gépjárműforgalomtól jelentős mértékben tehermentesültek Banská Bystrica utcái. (L. K. felvétele) AUTIITORARA KÉSZÜLVE A szeszélyes június és július sok autóst visszatartott a hosszabb bel- és külföldi túráktól — de ami késik nem ^ múlik; a következő hetekben bizonyára „megszelídül“ az autóstúrára, autós kirándulásra csalogató nyár. Elindulás előtt az autó jő felkészítése a legfontosabb, és ilyenkor azok vannak előnyben, akik egész évben gondozzák a kocsijukat, rendszeresen biztosították üzemképességét. Az autó üzemképessége szempontjából a motor a legfontosabb. Felülvizsgálatakor — a gépjármű állapotától és a kilométerteljesítményektől függően — az olajcserét, a szelepállítást, az esetleges vezérmülánc feszítését feltétlenül el kell végezni. Különösen ügyelni kell a hűtőberendezés feltől töttségére, tömítettségére, a helyes gyújtásbeállításra, az autó elektromos hálózatára. Az ADAC (nyugatnémet autóklub) adatai szerint a gépkocsi meghibásodások mintegy 38 százaléka a gépjármű elektromosság, az elektromos berendezések, gyertyák stb. hibáiból fakad. Ellenőrizni kell az akkumulátort, az ablakmosó- és törlő berendezést is. Nem szabad megfeledkezni a futómű műszeres felülvizsgálatáról, a fényszórók beállításáról — ügyelve arra, hogy ha megterheljük a csomagtartót, akkor megváltozik a megvilágított úttesthossz. A felülvizsgálatból nem maradhat ki a hajtómű-, illetve a differenciálmű olajszintjének, a gumi- ■ abroncsok és a profilmélység ellenőrzése és a fékhatás vizsgálat sem. A körültekintően előkészített autót is érheti útközben üzemzavar: tönkremehet a gyertya, kiéghetnek a lámpák, elszakadhat az ékszíj stb. Ezért hosszú túrákra helyes körültekintően kiválasztott tartalékalkatrészekkel (tartalékbelső, kötöződrót, ékszíj, gyertya, égők, megszakítók, kon denzátor, szigetelőszalag stb.) elindulni, különösen akkor, ha olyan országba utazunk, ahol kocsink típusa ritka. Sok felesleges holmival azonban ne terheljük meg a kocsit. Az előkészületekhez tartozik a várható útvonal megtervezése. Az útiprogramot célszerű úgy kialakítani, hogy az előre nem látható akadályok esetére legyenek „ídőtarta- lékok“. Az útiterv összeállításánál ügyeljünk arra, hogy a városokba, ne sötétedés után, vagy csúcsforgalomban érkezzünk meg (s ha mégis forgalmi dugóba kerülünk, akkor feleslegesen ne bosszankodjunk — ez úgy sem segít!). Indulás előtt ajánlatos az autóba mindent úgy elhelyezni, hogy — idegeskedés nélkül — könnyen hozzáférhető legyen. Az előrelátó autós lehetőleg az indulást megelőző napon feltankolja a kocsiját; ezzel az utazás napján megkímélheti magát az esetleges sorbanállástól. Az autótúra előtti estén tartózkodjunk az alkoholfogyasztástól és a nehéz, bőséges „lucullusi“ lakomáktól — mindig pihenten, frissen vágjunk az útnak! MOLNÁR OTTÖ Műanyag motor A tervezők minden igyekezete arra irányul, hogy minél könnyebb autókat készítsenek. Ezért egyre több autóalkatrész készül műanyagból. Még ilyen körülmények között is szenzációként hatott, ajnikor egy amerikai cég műanyagból készült motort mutatott be. Az autók, kisebb csónakok hajtására szolgáló „Polimotor“ hőálló műanyagnak és üvegszállal erősített szénszálnak az együttesé bői készült. A motor legjobban igénybe vett részei — például a hengerek — fémből készültek, de műanyagból van a hengerfej, a lendkerék, a dugattyú, a szelepek stb. A „Polimotor“ 50 százalékkal köny- nyebb, mint a jelenlegi legkönnyebb motor, sokkal csendesebben jár és a fogyasztása is kisebb. Lengyel fogyasztásmérő A legutóbbi lipcsei Vásáron a lengyel Metronex Külkereske delmi Vállalat új üzemanyagfogy asztás-mérőt mutatott be. Két műszere van: mennyiség- mérő literlóra, és a sebesség- mérő km/óra kalibrálással. A berendezés egy elektronikus közvetítő készülék segítségével a vezető előtt műszert működtet, amely a 100 km/óra fogyasztást folyamatosan mu tatja. A mérő előnye, hogy a kocsi műszaki állapotára vonatkozó hibákra időben figyelmeztet, jelzi, ha a fogyasztás csak minimálisan is több a gyár által megadottnál. Ezen kívül a gyújtáskor, indításkor és a vezetés közben elkövetett hibákat is jelzi. így ellenőrizhetjük, a műszer a minimálist mutatja-e, s elkerülhetjük országúton és a városi közlekedésben egyaránt a nagy fogyasztású járatokat. iiirrrffinii IIIlllllllll!IlllllIliilllllll!ll!lllllllll!lllll IIIIIIIIIIIIII1IIHII 1