Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-03 / 31. szám
Az atomerőműben nem hagynak semmit a véletlenre. A különleges gonddal végzett berendezés-ellenőrzés csak növeli a biztonságot N apról napra nyilvánvalóbbá válik, hogy a maghasadásból nyert energia az, amely egyre nagyobb mértékben leveszi vállunkról azt az állandóan súlyosbodó terhet, amit a rohamosan kimerülő fosz- szilis energiaforrásaink jelentenek. Eddig, ha az atomenergiáról esett szó, képzeletünkben leggyakrabban a hajtóerő és a villanyáram termeléséhez szükséges forrásként jelent meg. Tudott az is, hogy mindkét esetben a maghasadásból nyert hő az a közeg, amely a termelést elősegíti. Más, hogy otthonainkban már a kész terméket kapjuk, így nem sokat törődünk azzal, milyen eljárással készül az a villamos áram, ami tévékészülékünket működteti, s még azon sem töprengünk el, hogy mi hozza mozgásba a jégtörő hajtóművét. Az atomkutatási program egy része napjainkban is a már említett maghasadáskor felszabaduló hő kihasználására irányul. Ezt a kutatást hazánkban az ország növekvő hőigénye idézte elő, karöltve az atomenergetika rohamos fejlődésével. A jelenlegi atomerőművek olyan koncepció szerint épülnek, hogy egy az egyhez arányban képesek villamos áramol termelni és hőt szállítani. A gyakorlatban a hőszállítás mégis nagyobb problémát okoz a szakembereknek, mert az árammal ellentétben a hőenergiát konkrét hőközvetítő közegben, ez esetben vízben vagy párában lehet csak szállítani. Érthető, hogy a közeg kézzelfoghatósága óvatossá teszi a szakembereket. Helyénvaló tehát az üzembiztonságról beszélni. Nem alaptalan, persze, a közvélemény érdeklődése a szállított hő kisúgárzásmentessége, egyszerűbben a hő „tisztasága“ Iránt sem. — Igen, ezek nagyon komoly kérdések —mondja, a beavatott szakember, Jozef Sellej mérnök, kandidátus is. — A bratislavai energetikai kutató intézetben, ahol én is dolgozom, már évek óta foglalkozunk a hőszállítás biztonságával. Sőt, a téma nálunk egy teljes kutatóprogramot tölt ki. Különösen fontosnak tartjuk a hő párában történő szállítását és az ezzel kapcsolatos problémák megoldását, mert ez esetben még összetettebb a módszer, mintha forró vízben szállítanánk a hőt. Elméletileg pontos képet tudunk rajzolni a rendszer működéséről, a gyakorlatban vi— A hőátalakító képességéről, a hidrodinamikai tulajdonságokról és a szilárdsági jellemzőkről. A tények megismerése után dolgozunk ki egy olyan számítási módszert és a műszaki tervet, amely alapján felépíthető az igazi hőátalakító. Szeretnénk kidolgozni egy olyan típustervet is, ami a KGST-tagorszá- gok keretén belül lenne használatos. — Ügy érzem, a hőszállítás biztonságáról még min dig keveset mondtunk — fordulok ismét Sellej mérnökhöz. — A szállítás biztonságát bizonyos mértékben eleve szavatolja az a tény, hogy a hőt nem a primőr rendszerből, hanem a szekundér rendszerből vesszük. A lényeg viszont az, hogy a hőforrásnál két, sőt három biztonsági sorompót állítunk föl a radioaktivitás terjedése ellen. Mi nem száz százalékos biztonságra törekszünk, hanem kettő-, sőt háromszáz százaié kosra. — Ha a kutatás célba ér és eredményes lesz, milyen fogyasztóknak szállítják majd a hőt? — Akkor már szinte mindegy lesz, hogy nagy- vagy kisfogyasztó kapja tőlünk a hőt. Szállításbiztonsági szempontból ugyanis a fő hangsúly az emberen van. Ha kidolgozunk egy abszolút veszélytelen módszert, akkor minden igénylőnek szállíthatunk. A WXIW/HOT szont kevesebb a tapasztalatunk. A lemaradást pótolandó építjük a Bratislava I-es fűtőerőműben a Tlma- cei Energetikai Gépgyártó Kutató Intézettel közösen az átalakító rendszer modelljét. Ezen szeretnénk elvégezni a gyakorlati próbákat. A modellt úgy mére teziük, hogy a felnagyított mása pontosan megegyezzen majd a V—1-es atomerőműben megépülő átaía kítóval. Csupán játéknyi nagyságú ez a berendezés a hőerőmű berendezéseihez képest. Igaz, még nem készült el teljesen, de már a kész váz is mutatja, hogy a majdani eljárás nem lesz túlságosan bonyolult. — Tulajdonképpen, miről kell majd vallania a modellnek — faggatom Eudovít Liko mérnököt, a tlma- cei kutató intézőt dolgozóját. — Mikorra szeretnék befejezni a kutatást? — Megszabott határidőnk van — veszi át a szól Liko mérnök. —Az utolsó terminus a hetedik ötéves tervidőszak vége. A jelenlegi helyzetből ítélve ezt a határidőt nehézségek nélkül megtartjuk. Négy éve, amióta a hőszállítás problémájával foglalkozunk, rendszeresen és szorosan együttműködünk a nagyobb tapasztalatokkal rendelkező szovjet szakemberekkel is. Ennek köszönhetően mérföldes lépésekkel haladunk előre. Talán nem tartanak majd hiúnak, de tudja, motoszkál bennünk a kis ördög is. Ha időben és jól sikerül ez a munka, akkor kezünk alól egy olyan berendezés kerülhet a napvilágra, ami paramétereire nézve egyedülálló lesz a világon. Elérni e téren a maximumót — ez a mi célunk. RESZELI BÉLA Bonyolult berendezésekben alakul át a hő villamos árammá (A szerző felvételei) ÚJJÁSZÜLETIK A SZÁZÉVES PAPÍRGYÁR A piac ugrásszerűen megnövekedett keresletének eredményeképpen alapították meg száz esztendővel ezelőtt a ruZomberoki papirgyárat. Eszményinek találták itt a feltételeket. A környék hatalmas fenyvesei bőséges nyersanyagforrást nyújtottak, a bővizű Vág folyó pedig megoldotta a szállítás és az energiaellátás gondjait. Az elmúlt száz esztendő alatt számos szerkezeti változáson keresztül ment gyár ma két termelőrészlegből, a Solo és a Supra üzemegyeségből áll, melyekben szulfit és szulfát cellulózt, s a legkülönbözőbb papírfajtákat készítik. Jaroslav Sloboda mérnök társaságában végigsétálunk a legnagyobb termelési egységeken. A gyár megkopott üzemcsarnokaiban történő papírzsák- készítés éppoly érdekes a látogató számára, mint a másik gyáregyeség- ben a ragasztógyártás. Egy ideje a szulfáthulladékok sem mennek veszendőbe, ezekből ma már gyógyszer- alapanyag. és a mezőgazdasági üzemekben jól ismert és keresett takar mányélesztő készül. A jelenlegi termelési kapacitással a gyár már nem képes fedezni a belföldi igényeket sem, ezért határozták el egy teljesen új üzem építését. Kormányunk 1977 decemberében döntött a nagy beruházásról, s egy évvel később a Technoexport és a ka nadai Simons-cég között megállapodás született, melynek értelmében a világ egyik legismertebb nagyvállalata az Overseas Vancouver szállítja a technológiai berendezést. Ellenszol gáltatásként az új üzem nyolc évei keresztül szállítja majd termékeinek egy részét a beruházó által kijelölt tőkés piacra. A kilenc és fél milliárd koronás beruházást három szakaszban valósítják meg, s a már említett fő vállalkozón kívül 24 hazai üzem érdekelt a nagy építkezésben. Először a szulfátcellulóz-részlcg ké szül el, ezt követően pedig a komp lex energetikai rendszer. A beruházás harmadik fázisában épül fel maga :< papírgyár. A közel hatmiliiárd koronás ceilu lózgyár építését már elkezdték, ennek évi termelési kapacitása az üzemel tetés után eléri a 200 ezer tonna szulfátcseilulózt, ami a jelenlegi termelésnek közel két és félszerese. Mindehhez 520 dolgozóra lesz szükség, s a jelenlegi munkatermelékenység a négyszeresére növekedik. Az új üzem építése természetesen kedvezően befolyásolja a munkafeltételek alakulását is, hiszen a régi üzemrészt teljesen felszámolják, így megszűnik a nehéz fizikai munka, s a munka higiéniai körülményei is teljesen megváltoznak. Nem csupán a gyár dolgozóit, hanem szinte az egész környéket érintik az egészség és környezetvédelmet szolgáló járulékos létesítmények. A korszerű légszűrőbe rendezések megszabadítják a várost a kellemetlen bűztől, s a Vág folyó szennyeződése a többszörösére emelkedő termelés ellenére mintegy 30 százalékkal csökken majd. Az csak természetes, hogy egy ilyet hatalmas vállalkozás megköveteli a szellemi erők összpontosítását, az ér dekelt vállalatok összefogását. Már az előkészítő munkák igen nagy erőfeszítéseket követeltek meg szinte az egész járás dolgozóitól. Egyebek között 1500 jugoszláv, osztrák és kanadai vendégmunkás számára kellett megleremt.eni a zavartalan élet és a munka utáni pihenés feltételeit. Nem mindennapi munka volt a Szovjetunióból érkező, mintegy 286 millió korona értékű technológiai berendezés — mészégető kemepce, s néhány óriási tartály — leszállítása és elhelyezése sem. A neheze azonban még hátra van. A belföldi alvállalkozók az elkövetkező időszakban méretnek meg igazán. A bratislavai üzemek közül a CHEMPIK építi az üzemközpon tot és a bejárati areált, a SUDOP végzi a vasúti bekötést, a Celprojekt a ré gi gyáregységek leszerelését, a Zílinai energetikai üzem a villanyvezeték rendszer kiépítését stb. A felsoroltakon kívül még számos alvállalkozóval kötöttek szerződést. Munkájukat egy külön e célra létrehozott kormányéi zottság koordinálja. Ezen kívül hetente tartanak termelési értekezleteket valamennyi vállalkozó képviselőinek jelenlétében, a Cellulóz- és Papíripari Kombinát igazgatójának elnökletével. A beruházás kivitelezésén részt ve vő 24 hazai alvállalkozó együttes szó- .ialistu kötelezettségvállalást fogadott el a feladatok maradéktalan végre hajtásáért. A kanadai fővállalkozó és az említett hazai cégek erőfeszítései nem maradtak eredmény nélkül, hiszen az első félévben a tervezett'évi füladatoknak 58,5 százalékát teljesítették, s az említett hat hónap alatt 1 milliárd 36 millió korona értékű munkát végeztek. Ha tartani tudják a jelenlegi munkaütemet, úgy a nagy beruházás kezdete után 36 hónappal megindulhat a próbaüzem, s újabb 15 hónap elteltével kulcsrakész állapotban lehet az egész kombinát. Ilyen rövid idő alatt hasonló teljesítményű cellulóz- és papíripari üzem még nem épült az országban. — A kezdetben sokan azért aggódtak dolgozóink közül —■ összegezte a látottakat, hallottakat Machola Ond- rej mérnök, gazdasági igazgatóhelyettes —, hogy ilyen hatalmas kombinát üzembe helyezése után honnan vesz- szük majd a szakembereket és munkásokat, hiszen az elmúlt években csak nagy nehézségek árán tudtuk összetoborozni a termeléshez feltétlenül szükséges 4 ezer fős létszámot. Mindenkit megnyugtathatunk, nem lesz gond e téren. Bőségesen elegendő lesz majd a sokkal nagyobb feladatok megoldásához a jelenlegi munkáslétszám. Szakképzett dolgozókra, irányítókra lesz szükség elsősorban a korszerű gépek és berendezések kezeléséhez, a gyár irányításához. H. A. 1980. vili. :
