Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-03 / 5. szám
ÚJ szó 198 1. n. 3. Eltérés a szocializmus elvétől A revizionizmus, mint a burzsoázia eszmei ügynöksége, a munkás- mozgalomban revideálja a társadalmi fejlődés törvényszerűségeiről szóló alapvető marxista téziseket. A revizionisták a reális szocializmus lejáratására törekszenek, mindenekelőtt alappilléreit igyekeznek megrendíteni. Például kitartóan hamisítják a marxista—leninista tanítás egyik fő tételét, az arról szóló tételt, hogy a proletariátus hatalomátvétele után ki kell alakítaná a társadalmi tulajdont. Éppen ebben a kérdésben mutatkozik meg kifejezetten a jobboldali revizionizmus pozícióinak elméleti tarthatatlansága, s az, hogy a revizionisták által elképzelt evolúció is a kommunizmus ellen irányul. 1 Köztudott, hogy a reális szocializmus gazdasági alapja a termelőeszközök társadalmi tulajdona, amely állami (össznépi) és szövetkezeti (csoportos) tulajdon formájában létezik. Az össznépi, vagyis állami tulajdon főleg az iparra és más kulcsfontosságú népgazdasági ágazatokra jellemző, s a legfontosabb ágazatok államosítása útján jött létre. E tulajdon- formának a Szovjetunióban és a többi szocialista országban döntő szerepe van. A szövetkezeti vagy csoportos tulajdon inkább a mezőgazdaságra jellemző, s az egyéni földművelés szocialista átalakításának eredményeként jött létre. Miközben a szocialista társadalmi viszonyok kommunista viszonyokká fejlődnek, a tulajdon két formája közeledik egymáshoz, mindaddig, míg kommunista tulajdonként egységet nem alkotnak. A szövetkezeti tulajdon egyre jobban magára ölti az össznépi tulajdon jellemvonásait. Ez hosszú, de elkerülhetetlen folyamat. Az SZKP Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak az utóbbi években az agrárkérdésekről elfogadott határozatai fontos állomásai a szövetkezeti tulajdon tökéletesítésének, az össznépi tulajdonhoz való közelítésének és egységes kommunista tulajdonná való átalakításának Hangsúlyozni kell, hogy ellentétes irányú változás — az össznépi tulajdon csoportossá tétele — elképzelhetetlen, mert ellentmond a termelőerők fejlődési tendenciáinak, a tér melés társadalmi jellege fokozódásának. Ügy , tűnhet fel, hogy mindez világos. De a jobboldali revizionisták ebben a kérdésben is mindent a feje tetejére állítanak. Az állami tulajdont szocialistaellenes jelenségnek minősítik, és azt javasolják, hogy a termelőeszközöket adják a termelőkollektívák tulajdonába. Elképzelésük szerint ez a lépés közvetlenül egybekapcsolja a termelőiket a termelőeszközökkel, mivel — véleményük szerint — az állami tulajdon „elidegeníti őket“ a termelőeszközöktől. A jobboldali revizionisták nem veszik figyelembe a szocialista és a burzsoá államok osztálykülönbségeit, és azt állítják, hogy a szocialista állam ugyanúgy, mint a burzsoá állam a termelőeszközök államosításával megfosztja a dolgozókat a részvételtől a termelés irányításában. Például R. Garaudy francia .„teoretikus“ A szocializmus nagy fordulata című könyvében azt írja, hogy az állami tulajdon a szocializmusban és a kapitalizmusban egyaránt „végleg megőrzi, tartósítja a termelőeszközöknek a dolgozóktól való elidegenedését, s a dolgozót kiszorítja a határozathozatalból a termeléssel, az értéktöbblet elosztásával és a gazdasági élet megszervezésével kapcsolatban“. Igazat ad neki az olvasóink körében is közismert 0. Sik, aki azt állítja, hogy az államosítás következtében „a gazdasági és az egész társadalmi életet a hatóságok elérhetetlen magasságból és az egyszerű ember alkotó részvétele nélkül kezdték igazgatni“. Garaudy és Sik igyekszik Marxra és Engelsre hivatkozni, hogy elméletileg alátámasszák kiagyalt koholmányaikat, de meghamisítva az elidegenedéssel kapcsolatos nézeteiket. Köztudott, hogy Marx és Engels első munkájukban az elidegenedés kategóriáját összefüggésbe hozták a termelőeszközök magántulajdonának létrejöttével. A kapitalizmusban, a magántulajdon alapján — állították —, a társadalmi munkamegosztás elkerülhetetlenül oda vezet, hogy az embert elidegeníti saját tettétől, vele ellentétes hatalommá válik, amely leigázza, ahelyett, hogy az ember uralkodna tette felett. Ez az elidegenedés az imperializmus időszakában érte el tetőfokát, amelyet a munkának a tőke által történő könyörtelen kizsákmányolása jellemez. Marx és Engels később e jelenséget tőkés kizsákmányolásnak nevezte el. Megjósolta, hogy a magántulajdon, vagyis a tőkés gazdasági alap megszüntetésével, a termelés kommunista elrendezésével fel fogják számolni azt az elidegenedést, amely az embert saját termékeitől elválasztja. Az új rendszerben a magántulajdon felszámolása és a termelőeszközök társadalmi tulajdonának megszilárdulása után, megszűnik a kizsákmányolás és ezzel együtt az elidegenedés kategóriája Is. Bizonyítja ezt a reális szocializmus egész eddigi története. 2 Térjünk azonban vissza a revizionizmus teoretikusaihoz, akik a fejlődés „harmadik“ útját javasolják, a csoportos tulajdonon alapuló szocializmust. Azt állítják, hogy ez a modell egyformán jól megfelel a tőkés országok és a reális szocializmus országai számára. Bízzuk a „modell“ szerzőinek lelki- ismeretére azt a kérdést, hogyan lehetne a nyugati országokban a monopóliumuk tulajdonát a munkások „kollektív tulajdonává“ változtatni, és említsük meg csak azt, hová vezettek több mint 10 évvel ezelőtt Csehszlovákiában a jobboldali erők, köztük 0. Sik kísérletei, hogy koncepciójukat valóra váltsák. A jobboldaliak által akkor tett intézkedések célja az volt, hogy az gazdasági élet irányításából eltávolítsák a szocialista államot és a kommunista pártot. Már kidolgozták azt a vállalati rendeletet, amelynek értelmében az űzetnek, a gyárak lettek volna a termelőeszközök és a termékek gazdaságilag elszigetelt, kizárólagos tulajdonosai. A jobboldal képviselői a kormány- és a pártszervek jóváhagyása nélkül a vállalatoknál úgynevezett munkástanácsokat hoztak létre. Az Ekonomické noviny által 1970-ben közzétett adatok szerint e tanácsok tagjainak alig több mint egyötöde Volt munkás. A munkástanácsok saját belátásuk szerint szabták meg a termelés meny- nyiségét és választékát, az árakat, az eladási piacokat, külföldi kapcsola tokát teremtettek, és ellenőrizhetetlenül kezdték kimeríteni a valutatartalékokat. Mindez nemcsak hogy nem szilárdította, hanem éppenséggel gyengítette a népgazdaság és a szocializmus helyzetét. Nem véletlen, hogy a külföldi an- tikommunista központok ezt a „demokratizálást" sokoldalú gazdasági támogatásban részesítették. A IV. trockista internacíonálé titkára például 1968-ban türelmetlenül sürgette, hogy gyorsan létesüljön minél több ilyen tanács. Felhívását elsősorban a csehszlovákiai fiataloknak és értelmiségieknek szánta, hogy ellensúlyozza az állami és pártszervek tevékenységét. Ez olyan „hatalomeltolásra“ irányuló kísérlet volt, amelyről az orosz ellenforradalom ábrándozott a szovjet át lám fennállásának első éveiben, és amelynek az volt az egyik jelszava, hogy „Szovjeteket kommunisták nélkül“. 3 A szocializmus elméletében és gyakorlatában számos fény cáfolja, dönti meg a „piacgazdálkodási szocializmus“ modelljét. Az áillami szocialista tulajdon megszüntetése és csoportos tulajdonná változtatása politikai és gazdasági szempontból csak egyetlen dolgot jelenthet: a reális szocializmus pozícióinak aláaknázását. Ha az állam nem rendelkezne központosított és garantált nemzeti jövedelemmel, nem tudná a nemzeti jövedelmet ésszerűen felhasználni az egész társadalom javára, ami csökkentené a gazdasági fejlődés ütemét, és gátolná a tudományos-technikai forradalom vívmányainak gyakorlati alkalmazását. Az árellenőrzés megszüntetése és a garantált bérek állami rendszerének hiánya inflációs folyamatokat idézne elő, és a dolgozók életszínvonalának csökkenéséhez vezetne. És végezetül a vállalatok szabad mozgása a külföldi piacokon és a valutatartalékok ellenőrizhetetlen kimerítése megnyitná a belső piacon az utat az imperialista .monopóliumok árucikkei és tőkéje előtt, ami azt idézné elő, hogy országunk gazdasági élete a tőkés világgazdaság rendszerébe integrálódna, és megszűnne a szocialista termelési mód. Az az orientáció, hogy a termelő- eszközöket a vállalati kollektívák tulajdonába adja, nem más, mint anar- choszindtkalizmus, amely a szocializmus építésének első éveiben a Szovjetunióban is megnyilvánult. Lenin akkoriban azt írta, hogy minden közvetlen vagy közvetett törvénybe iktatása a munkások gyárra vonatkozó tulajdonjogának, valamely szakágazat külön termelési jogának vagy azon jognak, hogy gyengíthetik vagy fékezhetik az országos hatalom rendelkezéseinek végrehajtását, elferdítése a szovjet hatalom alapelvének, és visszalépés a szocializmustól. 4 Miért az állami tulajdon a legfontosabb tulajdonjogi forma a szocializmusban? Milyen gazdasági és politikai szerepet tölt be? Az össznépi tulajdon az új rendszer gazdasági erejének alapja. A munkásosztály nagy része, a szocialista társadalom haladó és vezető ereje állami vállalatoknál dolgozik. E vállalatok hozzák létre a szociális- ♦ ta országok nemzeti jövedelmének legnagyobb részét, amelyet az egész társadalom rendelkezésére bocsájta- nak, és az egész társadalom szempontjait tekintetbe véve ésszerűen használnak fel. Az állami tulajdon a népgazdaság tervszerű irányításának objektív alapja, és megteremti a feltételeket a gazdasági válságoktól mentes, stabii népgazdasági fejlődéshez. A zömmel az állami szektorból származó nemzeti jövedelem növekedése a szocialista társadalom dolgozói számára garantálja életszínvonaluk emelkedését és növekvő szükségleteik kielégítését. Hangsúlyozni kell, hogy a szocialista országok testvérpártjai nagy gondot fordítanak arra, hogy bevonják a dolgozók széles tömegeit a termelés irányításába. A munkakollektíváknak törvény által előírt joga, hogy részt vehetnek a gazdasági és a tár sadalmi folyamatok irányításában. Például a Szovjetunió alkotmányának 8. cikkelye kimondja, hogy a mun kakollektívák részt vesznek az állami és a társadalmi ügyek megvitatásában és rendezésében, a termelés és a szociális fejlesztés tervezésében, a káderek képzésében és elhelyezésében, a vállalatok és az intézmények irányításával, a munkakörülmények és az életfeltételek javításával összefüggő kérdések megvitatásában és megoldásában, a termelés fejlesztésére, valamint szociális és kulturális célokra és az anyagi ösztönzésre fordított eszközök felhasználásban. A szocialista országok munkakol- le'fctívái és dolgozói széleskörűen élnek az irányításban való részvétel jogával. Például a Szovjetunió gyáraiban és üzemeiben a termelési értekezletek résztvevőinek 65 százaléka munkás. E tanácskozások száma évről évre nő. Például 1975-ben több mint egymillió javaslatot valósította« meg a termelési és a munkafeltételek javításával kapcsolatban, két évvel később már négyszer annyit, s ezeket a javaslatokat termelési értekezleteken terjesztették elő. Ezek a számok arról tanúskodnak, hogy az új rendszer, a jobboldali revizionisták koholmányai ellenére, mindörökre felszámolta az „elidegenedést“. A dolgozók széles tömegei alkotóan és aktívan vesznek részt a szocialista társadalom életében. I. mraCkovskA VAGONlROZ ÁS — TÉLEN A füleki (Fifakovo) állomáson január derekán mínusz 24 tokot mértek. Ennek ellenére sehol sem szünetelt a munka. Felvételünkön: a Füleki Bútorgyár dolgozói (T. Babjak felvétele — CSTK)
