Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-03 / 5. szám
VASÁRNAP 1980. február 3. A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 7,02, nyugszik 16.34 Közép-Szlovákia: 7.10, nyugszik 16.42 Nyugat-Szlovákia: 7.18, nyugszik 16.50 órakor A HOLD kel — 19.14, nyugszik 8.14 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük balAzs nevű kedves olvasóinkat lB70-ben született Ada NEGRI olasz költő- és re- gényirónő (-1 1945). A forradalmár Szarka István írása Együtt— egymásért Török Elemér riportja Akik éheznek, és akik nem alszanak Edvard Arab-Ogli professzor írása Megismerni a szépet és a jót Flórián Márta riportja Sztarij Oszkoltól délre Pákozdi Gertrud riportsorozatának első része Előrelépés — társulással Kovács Elvira riportja Kolozsvári Papp László novellája A brnói Smeral Üzemben gyártják a fémmegmunkáló szerszámgépeket. Ezek nagy részét a Szovjetunió vásárolja. A tőkés államok között a legnagyobb megrendelő Olaszország, majd Spanyolország, Japán, Kanada és Mexikó. Felvételünkön Jaroslav Kalivoda csoportvezető egy nehéz fémmegmunkáló gépet szerel fV. KorCák felvétele — CSTK) Sziporkázóan havas, jégcsapos téli vasárnap délután. A csikorgó hó, a zúzmarás fák száraz zi- zégésé, a felröppenő varjúsereg károgása az egyedüli zaj a lakótelepünk mögötti kis berekben. Meg a sétáló csizmák ropogása a havon. Mert az idilli téli táj, a fényképészek lencséit csalogató havas csodák a kirándulókat is kicsalogatták a távfűtéses lakások száraz, meleg szobáiból. Szánkót húzó apa piros arcú kislánnyal, idős pár kéz a kézben, néhány sítalpas suhanc, lányok egy csoportja előz meg. Magam kocsit tolok, lassam megyek, nehogy felkeltsem alvó kislányomat. Élvezem a csendet, a cinkék ugra- bugra röptét, a csikorgó hideget. Már kifelé tartok a kis berekből, amikor az árok szélén ügyködő férfira leszek figyelmes. Épp az utolsó nyisszantásokat végzi egy formás fács- kán. Tévedés ne essék, nem az ágait vágja visz- sza. A fát vágja ki. A férfi mellett tízévesforma fiúcska segédkezik. Asz- szisztálás közben kérdez: „És hova tesszük?“ Az apa válaszol: „A nappaliba, abba az új padlóvázába, amit anyu kapott tőlünk karácsonyra.“ Hozzáteszi: „Tudod, miMEGHALT EGY FA lyen szép lesz, ha majd rügyeket bont?" A fiúcska nem mond semmit, megfogja a feléje nyújtott fűrészt. A férfi jobb keze szorosan fogja a fácska gyermekkar vastagságú törzsét. Elindulnak. Elmennek mellettem, meg is előznek. Nézem őket, s elgondolkodom. Jólöltözöttek, jóltápláltak. Látszólag nem hiányzik semmijük. Pedig mégis szűkölködnek valamiben. Hiányzik az életükből (legalábbis az apáéból, mert a* gyermek még befolyásolható) a dolgok helyes értelmezése, a természethez kiala kitolt egészséges viszony. Szeretik ugyan a szépet, de nem úgy, ahogy kellene, hanem barbár, önző módon. Lehet — fűzöm tovább gondolataimat —, hogy az apa vidéken nőtt fel, erdők, ligetek mellett, s gyötri a vágy, hogy a lakótelepi kőrengetegbe lopjon egy darab természetet. Felmenthető ezért? Korántsem- Nézem őket, ahogy a kis fát a Skodába rakják, s elrobognak. Búcsúzóul nem tudom, mit kívánjak a fácskának. Azt-e, hogy bosszúból nem bontson rügyeket, vagy azt, hogy ha már barbár módon végleg megfosztották a tavaszonkénti rügyfa- kasztástól, bontsa most ki rügyeit és törékeny virágait minden következő tavasz helyett is — utoljára. IDŐSZERŰ GONDOLATOK Tudományos-műszaki alapunk — amely ben több mint 170 000-en dolgoznak — jobb irányítással, nagyobb koncentrálással és igényesebb ellenőrzéssel bizonyára többre képes. Néhány nagyon jó, sőt kiváló eredménnyel is büszkélkedhetünk. A tudományos-kutató dolgozók a tudományos akadémia intézeteitől kezdve a szakágazati, a reszort és a vállalati kutató, fejlesztési és koncentrációs munkahelyekig azonban az eddiginél nagyobb mértékben kötelesek hozzájárulni elsősorban az új gépek, berendezések, anyagok és technológiák műszaki színvonalának, minőségének javításához, megbízhatóságának növeléséhez, az üzemek hatékony korszerűsítése, gazdaságunk exportképességének növelése és a fogyasztási cikkek minőségének javítása területén. Tudományunk, kutatásunk és a termelő vállalatok dolgozóinak tudniuk kell, mi történik az ő területükön a világban, reálisan kell értékelniük erejüket, szüntelenül össze kell hasonlítaniuk eredményeinket és termékeinket a világ élenjáró eredményeivel és termékeivel. A világon gyorsan fejlődik a tudomány és a technika. Saját kapacitásunkkal nem tudjuk kielégíteni ennek minden szükségletét és irányzatát. Ezért nagy jelentőségű a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunió óriási tudományos-kutatási alapjával folytatott együttműködés elmélyítése. A tudomány és a technika fejlesztési terveinek kétoldalú megvitatása keretében megállapodás született több mint ezer feladat közös megoldásáról, ebből 550-et a Szovjetunióval oldunk meg közösen. A tanácskozások eredményeképpen megszületett a KGST tagállamok tudományos-műszaki együttműködésének terve, amely 300 feladatot tartalmaz. A mi szervezeteink e feladatok 80 százalékának megoldásába kapcsolódnak be, és így széles lehetőség nyílik arra, hogy a közös eredményeket Csehszlovákia javára felhasználhassuk. A reszortoknak, tudományos-kutató intézeteknek, a tervező és konstrukciós irodáknak ezen a téren még aktívabban és elkötelezettebben kell eljárniuk, meg kell szervezniük az intenzív együttműködést, a tudományos és kutató dolgozók kölcsönös cseréjét. Gazdaságunk és politikánk szemszögéből a tudományos-műszaki fejlesztés területe alapvető stratégiai kérdés. A következő ötéves tervidőszak és a további fejlődés szempontjából is időszerű. Emlékeztessünk arra, hogy a hasonló feladatokat, amelyek a múltban döntőek voltak egész gazdaságunk sorsa szemszögéből, azért tudtuk megoldani, mert az egész párt, az összes gazdasági és politikai dolgozó, a munkásosztály és valamennyi dolgozó ügyévé váltak. Ezért változásokat kell eszközölnünk a tudományos-műszaki fejlesztés feladatainak megközelítésében, az eredmények felhasználásában és még többet kell tennünk a párt vezető szerepének mindennapi érvényesítéséért a gazdasági politikájában. (Václav Hüla, elvtársnak a CSKP KB 14. ülésén mondott beszédéből) Az ötvenéves Kmety László életében 1949 volt a döntően meghatározó év. Erről így vall: — Ekkor érettségiztem. Érettségi után hetekig azon töprengtem: hogyan s merre tovább? Állásba menjek vagy továbbtanuljak? Egyszer a barátom kezembe nyomta a Pravda egyik számát, s rábökött egy bekeretezett rövid hirdetésre, hogy ol vassam csak el. A hirdetés tanítókat toborzott. Még aznap megírtam a kérvényt, és elküldtem a megadott címre. Két hét múlva megjött a válasz, pontosabban a kinevezés, hogy szeptember el sejétől a breznói járásban, Pohorelán kapok tanítói állást. Hát így lettem tanító, pedig azelőtt sohasem gondoltam arra, hogy valaha is pedagógus leszek. Arca egy pillanatra elkomolyodik, tekintete messze réved, majd így folytatja: — Megvallom, az első hónapokban többször felvetődött bennem, jól döntöttem- e a jövőm felől. Hiszen nem volt képesítésem, fogalmam sem volt a pedagógiáról, és az egyik legnehezebb tantárgy tanítását bízták rám Az akkori középiskolában — mes, szép pálya mellett. Közben a bratislavai Pedagógiai Főiskolán levelező tagozaton elvégzi a magyar— szlovák szakot. 1955-ben belép a pártba is. A tanítóból később igazgatóhelyettes, majd járási tanfelügyelő lett. Megkapta a Példás tanító címet és az Érdemes oktatásügyi dolgozó kitüntetést. Több mint tíz éve Léván (Levice) a járási nemzeti bizottság oktatásügyi szakosztályának vezetője. Ezerhat- száz pedagógus munkájáért VALAMIVEL MEG TARTOZOM a régi polgári iskolának felelt meg — a szlovák nyelvet kellett tanítanom, s ráadásul egy nagyon gyenge osztályt kaptam. Rengeteget tanultam, s nagyon lelkiismeretesen felkészültem az órákra. A második félévben már könnyebb volt, sikerült jó eredményeket felmutatnom, s ez meghozta a kedvemet. S év végén már, ha küldenek se hagytam volna ott e szép, de nehéz pályát. Kmety Lászlónak tehát nem gyermekkori álma valósult meg, mégis egy életre elkötelezte magát e nefelelős. Emellett még számos tisztséget tölt be: tagja a járási pártbizottság lektorcsoportjának, pártvezetőségi tag. S amikor arról kérdez tem, hogyan jut ideje min denre, mosolyogva válaszolta: — Ezen már magam is sokat gondolkoztam. Ügy lát szik, ilyen a természetem, csak akkor érzem jól ma gam, ha valami hasznosat végezhetek. Pedagógus hitem és kommunista elkötelezettségem ad mindig erőt és kitartást a helytállásra. E szavak mögött valóban olyan ember áll, aki tetteivel erősíti szavainak hitelét. Mint oktatási szakosztályvezető külön szívügyének tar tóttá mindig a pionírmozgalom segítését is. Ennek elismeréséül kapta meg a nemzetközi gyermekév alkalmából a SZISZ Központi Bizottságától a Szocialista nevelésért aranyérmet. — Sok kitüntetést kaptam már, de ennek örültem a legjobban. Újra megerősödött bennem az a tudat, hogy jól választottam, s volt értelme a harmincéves pedagógiai munkámnak. — Elégedett embernek tartja magát? — Ezen még nem volt időm gondolkodni. Egy azonban biztos: mindig van egy olyan érzésem, hogy valamivel még tartozom a hi vatásomnak. Ezért mindennap úgy indulok a munkába, hogy ma ezt a tartozást is törlesztem. Pedig már „törlesztette“. Persze, aki valóban szereti hivatását és becsületesen elvégzi mindennap a munka ját, abban mindig munkál az a tudat, hogy még valamivel tartozik. TÜRÜK ELEMÉR > 1980. II. 3. ÚJ SZÚ
