Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-27 / 4. szám
A katonák dalolták: „ ... és a Csendes-óceánnál véget érnek a csaták ..A gyermekek pedig nem ijedtek meg, amikor a falu fölött megjelent egy alacsonyan szálló repülőgép. Sőt, integettek felé, gondolva, hogy a pilóta észre veszi integetésüket. Ez egy emlékkép, s így él Pályuk Ferenc elvtársnak, a bolyi (Bol) (Haladás Efsz főzootechnikusának emlő kezeiében, pedig a leírt jelenetet ö maga sohasem látta. Kisgyermekként azonban sokszor megkérdezte, hogy milyen világ volt ajkkor, amikor született, és mindig így mondták el neki. És sokszor elmondták. Sajátjának vallja tehát ezt az emlékképet, mint születési bizonyítványát, mely tanúsítja: a felszabadulást követő napokban született. Aki élt akkor, tudja jól: valós, hiteles a kép. Azt csak mellékesen említi meg, hogy nem is a szülőfalujának vallott Kistárkányban (Maié Trakany) született, hanem egy távoli, Nagyszöllős melletti falucskában, ahová édesanyja vele várandósán a rokonokhoz menekült biztonságot remélve. — A pontos adatot születési bizonyítványom őrzi — mondja, — én meg, ha születésem helyét, napját említik, mintha C9ak emlékeznék hogy a katonák dalolták ... És újra ismétli, mintha csak látta, hallotta volna a sokszor elmondott jelenetet. Meg kellene hatódnunk, de az élet kerekei forognak, élünk, dolgozunk, s a múltból fakadt jelen, meg a jövő mindkettőnket egyaránt foglalkoztat. Beszélgetünk, vitatkozunk s kicsikét talán fontoskodunk is, miközben az általános helyzetet, a földművesszövetkezet vezetőségének elképzeléseit, terveit, meg miegymást vizsgálgatjuk. Akár a hal a vízben, úgy úszik ezeknek a problémáknak a tengerében. Nagy a politikai meg a közéleti tájékozottsága, hiszen ő a földművesszövetkezeti pártcsoport vezetője, mun kaját szereti, különben pedig szívügyének tartja a modern, körforgós rendszerű, 710 férőhelyes tehénfarm építését. Egyszerre azonban megakad beszélgetésünk, mert ezt kérdezem tőle: — És mi az első, legelső olyan igaz, megtörtént esemény, melyre biztosan visszaemlékezik? Elképedve néz reám, talán mert szokatlan, váratlan a kérdés, majd biccent fejével, hogy ért, de hallgat. — A legelső gyermekkori emlékre gondolok — bíztatom. Még mindig hallgat, de azután hirtelen és jóízűen elneveti magát. Még a gondbarázdák is eltűnnek homlokáról. — Ráültem a bárányra, mint a huszár a lóra ... Azután édesapám felkapott, vitt-vitt a nyakában, felemelt a magasba, hogy szakítsam le a fáról azt az almát, de én onnan, a magasból is csak a bárányt néztem — mondja derűs nevetéssel. — Azt persze nem tudom, hogy hány éves voltam akkor, mikor is történt ez. Ebből az emlékképből azonban csak kiokoskodjuk: édesapja akkor már az állami gazdaság gyümölcskertésze volt, őt pedig már akkor érdekelték az állatok. — Lehet, hogy így van — állapítja meg, — de valójában a nagykaposi mezőgazdasági szakközépiskola egyik tanára, Mura Ferenc szeretette meg velem az állattenyésztést. És tisztelettel, hálával emlékezve említi meg Tárczi Viola, Kovács Lajos, Bohony Ernő pedagógusokat, akik tanították. — A sok, egyébként elismerést érdemlő, engem oktató pedagógus közül azért említem meg elsősorban őket, mert most, felnőttként tudom csak igazán, hogy szigorúságuk, igényességük jelentette a szeretetet, az értem való aggódást, a jövőmért való cselekvést akkor is, ha történetesen korholtak, vagy megleckéztettek. Mondom neki: — Ahogy a jó tanító felkészül az órára, úgy szoktam készülni a beszélgetésekre. Így tehát tudom, ismerem az adatokat. Két öccse, György és István vasutasok. Arról is tájékoztatást kaptam, hogy ifjú korában tevékeny tagja volt a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségnek. És elég korán megnősült. Szemérmesen lesüti tekintetét, s úgy mondja: — Nagy, nagy diákszerelem volt az. Osztálytársak voltunk a mezőgazdasági szakközépiskolában. És nem múlt el a szerelem, házasság lett belőle. Jegyzetem adataiból folytatom a felsorolást: — Édesapja, édesanyja régi párttaEgészen jó lenne a korán reggel megkezdett beszélgetésünket folytatni, de a napirend szerint ilyenkor szokás tanácskozni a főzootechnikus sal a halaszthatatlan ügyek intézéséről, s nem bonthatom meg a rendet Leczo István mérnök, az efsz elnöke leül az íróasztalhoz, leteszi elé a tegnap készített jelentést: „Átnéztem, megjelöltem a fontosabb dolgokat. Semmit sem bízhatunk a véletlenre. Tanácskozzátok meg.“ Közvetlen munkatársa, Bajusz József mérnök jelenti: „Elment a szállítmány, mind a harminc, hízó, de volt átadáskor egy kényszervágás.“ Bejön a segédzoo- technikus, és kérdi: „Láttad a hajnali fejésről készített kimutatást? Kézzel fejtek a kettes telepen, mert „MINTHA csak emlékeznék...“ Tanácskozás. Balról jobbra: Leczo István mérnök, az efsz elnöke és Pályuk Ferenc főzootechnikus (A szerző felvétele) gok. Példásan gondoskodtak mindhárom gyermekük neveléséről. Édesanyja a földművesszövetkezet nyugdíjasa már, üzemi baleset miatt. Egyébként elég korán, alighogy felnőtt, tizennyolc esztendős lett, már pártunk tagjelöltje volt. Jobb kezének mutatóujjával úgy koppint egy-egy mondat után az íróasztalra, mintha jelezné: Egyetértek, ez tény és való. A jelzéseket azonban megállítja ez a kérdés: — Miért lett kommunista? Kérdéssel válaszol: — Egy fiatal, akinek a szülei is kommunisták, aki beleszületett a szocializmust építő korba, és tenni, cselekedni kíván, mégpedig okosan, jól, lehet-e más? Megemlítem neki, hogy felvételekor, ajánlói, Szűcs János és Prostyák Bertalan elvtársak, veterán kommu nisták, két szóval jelölték meg említésre méltó képességét, s ez a két szó: jó szervező. Maga elé néz, mintha a múltba pillantana. — Az ifjúsági szervezet elnöke voltam akkor a falunkban, meg persze focista, úgy szerveztem magam köré a többieket — emlékszik vissza, s hirtelen összerántja szemöldökét, mint aki szigorúan mérlegelve vizsgálja a tényeket, — jókora bizalom is volt tehát ennek a képeségnek a megállapításában. Előlegezett bizalom. egy óra hosszára szünetelt az áramszolgáltatás. Meg is látszik a hozamon.“ És persze egyre gyakrabban csörren meg a telefon is. Inkább csak kérdezek hát. — Külföldön járt? — Hogyne, háromszor tanulmányúton, Lipcsében, Budapesten, meg Bulgáriában. Egyszer üdülésre is futotta. Hajdúszoboszlón. — Úgy mondják, hogy az éjszakai és hajnali ellenőrzésekre meglepetésszerűen, autóval szokott járni. Igaz ez? — Persze, a saját Zsigulimmal. Másfél éves, már lefutott húszezer kilométert. Már nem egyszer meg is kérdezte a feleségem, hogy kinek vettem, de azért... Szóval, ezt hagyjuk. Nem vagyok, nem lehetek kicsinyes. — Mit szólna hozzá, ha két kislánya, Tímea, meg Zsanett azt mondanák, hogy zootechnikusok lesznek? — Erről még nem volt szó, hiszen az egyik tizenkétéves, a másik meg csak három. Most csak az a fontos, hogy az idősebb szeret tanulni, olvasni. Karácsonyra azt kérte aján dékul, hogy háromszáz korona értékben könyveket rendelhessen. Különben, ha nehéz is a zootechnikus fog lalkozása, szép. Nekem tetszik. Ha majd úgy vélik ők is, nem bánom, legyenek zootechnikusok. — Mi a véleménye a fiatalokról? — Jó. A vékei részlegen Tudja Géza a segédzootechnikus, még nincs harminc sem. Ügyes, megbízható. Fiatalasszony Panykó Zoltánná is. Átlagosan háromezerháromszázhúsz liter tejet fej egy tehéntől. Ha még jobb feltételeket teremtünk a fiatalok számára, ha felépítjük a modern tehénfarmot, joggal számíthatunk majd a fiatalokra, de persze nem szabad megfeledkezni arról, hogy ők másként, modernül akarnak élni, meg dolgozni. — És mi nem tetszik? — Ha csak az erejükben bíznak az emberek, az eszüket meg nem használják. Mellékes, hogy melyik részlegről van szó, de képzelje csak, ott áll a trágyalevonó szerkezet, nem használják, inkább kézzel, erővel dolgoznak. — Milyen munkasikerre emlékszik szívesen? — Kistárkányban, otthon, segédzootechnikus voltam akkor. Elsőként a járásban mi szerveztük meg a köz ponti takarmány előkészítést. Sokan kétkedtek akkor. Ma már tény, hogy nekünk volt igazunk. — Mit szeretne minél előbb elérni, megvalósítani? Erre a kérdésre feláll, kulcsra zárja az ajtót. — Ne zavarjanak most bennünket — magyarázza, — mert ezt nyugodtan szeretném elmondani. Az épüló tehénfarmról van szó ... Azután a falra függesztett tervrajz elé áll. Arra hivatkozva, hogy már Kutná Horán a saját szemével látta, maga is tanulmányozta az ilyen típusú tehénfarmot, elmondja, a tervrajzon megmutatja: — Itt lesz, a kerítésen kívül az átadó hely. Olyan, mint a benzintöltő állomás, csak éppen tejet szivattyúznak majd a gépkocsik tartályába. Egyébként be se kell menni a farmra. Külön öltöző, fürdő és mosdó a dolgozók számára. Beöltöznek majd a fejéshez, mint az orvosok, meg az ápolónők a műtéthez. A körforgásé fejőszékbe beállnak a tehenek majd maguktól. Amíg a gépek fejnek, adagoló szerkezet szállítja eléjük az abrakot. Nem kötjük majd láncra az állatokat, megszokott helyükre elvonulnak maguktól. Fekvőhelyük nem szalmás alom lesz, hanem műanyagból készített szőnyeg. Teljesen gépesített lesz a trágya eltakarítása az istállóktól kezdve egészen idáig, a trágyatelepekig. Mindegyik istállóhoz takarmányozó tartozik majd, és persze gépesített lesz a takarmány előkészítése, szállítása, adagolása is. Egyébként laboratófium is lesz a farmon, a fejőszékből a csővezetéken tartályokba kerülő tejből mintát vesznek majd, megvizsgálják, elemzik. Itt lesznek a tartályok, ahol kellő hőfokra hűtve, megfelelően kezelve tartjuk majd a tejet. Ott lesz az irányító központ, mely telefonon, adóvevő rádiókészüléken tartja a kapcsolatot a részlegekkel, meg az állatorvossal, a földművesszövetkezet vezetőségével. Amikor befejezi és a kulccsal ismét kinyitja az ajtót, megértem, hogy beszélgetésünk véget ért. Amit elmondott az nem vágyálom, az terv, s megvalósításáért tenni, cselekedni kell. Különben ez a nap is csak olyan, mint a többi, dolgos, munkanap. Szokásként azonban még megkérdezem: — Mit tart még fontosnak elmondani? Esetleg valamivel kiegészíteni azt, amiről beszélgettünk ... Az ajtóban mondja, elköszönve, sietősen, de érezhetően, magabiztos szándékkal: — Amikor megszülettem a katonák dalolták: ........ és a Csendes-óceánnál véget érnek a csaták..." A gyermekek pedig nem ijedtek meg a repülőgéptől ... Szóval ez a fontos, hogy győzelemmel érjenek véget a csaták, béke legyen, soha ne féljenek a gyermekek. HAJDÚ ANDRÁS 1980. I. 27. o □
