Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-27 / 4. szám
A hangulatos Főtér van elég, — mondta halkan, de határozottan. — Maguk kommunisták! Itt a helyük, itt teremtsenek rendet, szerezzenek élelmet, újítsák fel az üzlethálózatot, biztosítsák a közrendet. Ebben egyelőre segítünk. Higy- gyék el elvtársak, o romokból új életet teremteni, a csüggedőkből alkotót teremteni, nehezebb, mint hősi halált halni. Mi a magunk részéről minden tőlünk telhető segítséget megadunk, de önök ismerik az embereket, világosítsák fel, vezessék a pincékből a fényre őket. Most ez a feladat. Egy kicsit megpihen Laci bácsi, majd folytatja: — Teremtsék újjá a pártot, de lehetőleg a régi, megbízható tagokból. Beszéljenek az emberekkel, legyenek ott, ahol szükség van segítségre. Sok szerencsét! — Így kezdődött. A pártszervezel újjáalakult, vagy inkább folytatta ÚJ ÉLETET TEREMTETTEK Zúgva kapaszkodik a gépkocsi a Szoroskő szerpentinjére. A sziklaszorosból kiérve a hegytetőről tágul a láthatár. A téli napsugár csillogó leplet borit a tájra s a felhők közül fehér fényben nyúlik a magasba Krasznahorka (Krásna Hörka) vára. Harmincöt éves béke szépíti a tájat, s az elvégzett munka, az elért eredmények teszik boldoggá lakóit. Harmincöt évvel ezelőtt hadak útja volt ez a vidék, véres, nagyon kemény harcok színtere. 1944 december közepétől, 1945. január 21-ig óriási harcok dúltak a Bodva-völgyben, Szepsi (Moldova) és Torna (Turüa nad Bodvou) térségében. Itt a karszthegység medencéjében akarták megállítani a németek a támadó szovjet és román csapatokat. Létfontosságú út mentén terülnek el ezek a községek, ezért cseréltek ötször is gazdát, s a harcok rengeteg véráldozatot követeltek mindkét részről. Egyre nagyobb területet szabadított föl a 40. szovjet és a 4. román hadtest, egyenesen haladva a völgyön és a hegygerincen keresztül Rozsnyó (RoZüava) irányába. A szov jet és román csapatok átkaroló hadműveletet hajtottak végre, kelet (Torna), északnyugat, (Uhorna) és dél irányából. Emberfeletti erőt követelt a felszabadítóktól a hegyi utakon az előrenyomulás. Mégis gyorsan haladtak előre, pedig két német harckocsizó hadosztály és az 1. páncélos hadsereg állt velük szemben. 1945. január 22-én az esti órákban egyre jobban záródott a kör Rozsnyó körül. A német hadvezetőség félt a harapófogótól, hiszen a hosszú és számukra olyan szégyenteljes háború folyamán többször megtanulhatták, kicsiben és nagyban egyaránt, hogy ehhez a hadi fogáshoz a szovjet hadsereg nagyon ért. Ezért igyekezett az egyre szűkülő résen menteni még megmaradt erejét, de még ekkor sem feledkezett meg arról, hogy magukkal vigyék a város egész élelmiszerkészletét s mindent, ami mozdítható volt. Velük menekültek a német és magyar fasizmus kiszolgálói, akik nem is annyira a szovjetektől, mint inkább a felszabadult, azelőtt általuk elnyomott és kínzott néptől féltek. 1945. január 23-a arany betűkkel került be Rozsnyó történetébe. Ezen a napon Karnacsev tábornok brigádja véglegesen kiűzte a fasisztákat a városból. Rozsnyó népe felszabadult. A felszabadulás első órájában látogatókat kapott a város parancsnoka, Gavrilov őrnagy. Az illegális kommunista párt városban tartózkodó tagjai keresték fel, de erről beszéljen a legilletékesebb. A szabad város első városatyja Ambrus László 1922-től tagja a kommunista pártnak, osztozva eredményekben és kudarcokban, vállalva üldöztetést és megaláztatást. Ambrus elvtárs túl van a nyolcvan éven, így emlékszik vissza erre az időre: — Január huszonharmadika volt, csípős, hideg hajnal. Ügy emlékszem, hogy elsőnek egy szovjet katonanő vonult végig a város utcáin, s őt követték az előőrsök. Az első szovjet ember városunk utcáján! Nagyon boldog voltam. Ezt csak az érti igazán, aki évtizedeken keresztül harcolt a párt eszméiért, aki nyolcszor állt bíróság előtt lázításért, s aki mégis merte a koncentrációs táborok ,,rendjét“. Nem oktatásképpen mondom, nem is dicsekvésből, hiszen ez már történelem. — Amikor megláttam az első szovjet katonákat, azonnal indultam a vá ros másik részébe barátaimhoz és elvtársaimhoz, Fábry Ferenchez és Molnár Bélához, sajnos már egyik sincs köztünk — mondja Laci bácsi s gyanúsan csillog a szeme. Lehet, hogy az emlékek újraélése, de az is lehet, hogy könny fényesíti. — Mi hárman azonnal a katonai parancsnokságra mentünk s kihallgatást kértünk Gavrilov őrnagytól, a város parancsnokától. Fábry Ferenc volt a szóvivőnk. Az volt a kérésünk, hogy engedélyezze belépésünket a Vörös Hadseregbe, adasson fegyvert, hogy mi is harcolhassunk a nácik és csatlósaik ellen. A parancsnok, — akivel később szoros, igaz barátságba kerültünk, — hellyel kínált. — Katonánk 1980. I. 27. A város számos új létesítménnyel gazdagodott munkáját, harminc régi, harcot viselt kommunistával. Kinyitottak az üzletek, -még azoík Is, ahol egy szemernyi árú sem volt a raktárban, megindult a forgalom s szerveztük a nemzeti bizottságot. A választásokon én kaptam a legtöbb szavazatot, engem bíztak meg a városi nemzeti bizottság elnöki tisztségével. Sok volt a munkánk, ám a jelen bizonyltja: ha nehezen is, de győztünk. A jelenről mit mondjak? Járja végig a várost, ne kérdezzen semmit, csak lásson. Ambrus elvtárs ma is közéleti ember, aktív tagja a pártnak. Azzal búcsúzott, hogy keresse fel a maiakat is ám! Bányászból alelnök Petrinec Gyula, a városi nemzeti bizottság alelnöke mosolygott, mikor Laci bácsi intelmére hivatkoztam. — Ilyen volt mindig, mindig a többség gondjával törődött — mondja Petrinec elvtárs. Petrinec Gyula szülei, nagyszülei bányászok voltak, ö maga is fiatal korában ismerkedett meg a tárnákkal, a burzsoá köztársaság „demok ráciájával“, a Horthy rendszer kakastollasaival s ezeken keresztül a munkás, majd a partizánmozgalommal. A Kozlov brigád Cierna Lehota környékén harcolt. Ennek a brigádnak vol'f a harcosa a kommunistává érő fiatalember. Ezután kilenc kegyetlen hónap következett a Dachaui koncentrációs táborban. 1945. június 20-án szabadult, ekkor -már a szülőváros felett ragyogott a szabadság napja. Hazatérve bekapcsolódott az építés munkájába. Tizenhárom éven keresztül volt a bányász-szaktaninté- zet igazgatója. — Itt nőtt a szívemhez az ifjúság —, mondja —, ma is sport és ifjúság-párti vagyok. — Mit -tudna tömören az eltelt harmincöt évről mondani? — Városunk óriási fejlődésen ment keresztül — állapítja meg Petrinec elvtárs. — Az 1945 után bekövetkezett korszakot elsősorban Rozsnyó gazdasági fellendülése jellemezte. A fejlődéssel párhuzamosan rohamosan növekedett s növekszik ma is a város lakossága. Bővült az üzlethálózat, ipari üzemek épültek, a közelmúltban adtunk át egy modern kenyérgyárat. Ez a nagy fejlődés megmutatkozik a kulturális életben és a népművelés terén is. Mindezeket az eredményeket a felszabadító Szovjetuniónak, s városunk szorgalmas, építeni és szépíteni akaró és tudó dolgozóinak köszönhetjük. Büszkén mondhatjuk, hogy patinás bányavárosunk a szabad harmincöt év alatt, fejlett szocialista várossá fejlődött! FECSÖ PÄL HŰ MARADT A GAZDASÁGHOZ — Már gyermekkoromban megszerettem az állatokat. Édesapámnak gyakran kellett segítenem kis földünk megművelésében. Szüleim szegények voltak, így a munkát korán megismertem — emlékszik vissza Csáky István. A faluban elég nehéz körülmények közt alakult meg a szövetkezet. Feleségével együtt az elsők közt írták alá a közösbe a jelentkezést. Azóta is hű maradt a gazdasághoz, s azonbe- 1U1 az állattenyésztéshez. — Az első nehéz évekre nem szívesen emlékszem vissza — folytatta a múlt idézését. — Mondanom sem kell, hogy sokat dolgoztunk, s a fizetés bizony elég szűkös volt. Párszor megfordult a fejemben, hogy talán jobb lenne, ha a falubeliekkel együtt valamelyik ipari üzemben, vagy vállalatban helyezkednék el, de nem tudtam itthagyni a falut. Maradtam. Nem bántam meg. Fiatal korában megszokta a nehéz munkát, a talpon levést hajnaltól késő estig. Közismert, hogy az állat- gondozók korán kelnek. Pista bácsi ágya mellett is négy óra előtt szólal meg reggelente az ébresztőóra. Az állatok tisztántartása, etetése nem tűr késést. S természetesen a reggeli műszak után is talál tennivalót a ház körül. Télen ugyan kevesebb munka akad, hisz a tüzelőt ősszel bekészítették, de nyáridőben a pihenésre napközben nem sok idő jut. S délután újra a kötelesség hívja. így megy ez minden nap, megállás nélkül. — Az igaz, hogy nem változatos ez a munka, de már megszoktam. Nem sok időm van már a nyugdíjig, úgy tervezem, ha egészségem engedi, tovább fogok dolgozni — jegyezte meg. Nem is tudja életét munka nélkül elképzelni. A pihenés ugyan már ráférne, de nem bírná -a tétlenséget, az otthonülést elviselni. Pedig a jó könyvet, az újságokat nem veti meg. Eddig azon iparkodtak a feleségével, hogy négy gyermeküknek mindene meglegyen. Hárman már családot alapítottak, s a szülőfaluból, Kelenyéből (Kleüany) a közeli Ipolyságra (§a- hy) költöztek szövetkezeti lakásokba. Már csak Karcsi, a legkisebb fiú van otthon, ö az idén érettségizik, s főiskolán szeretné tanulmányait folytatni. A gyerekek közül egyik sem maradt a faluban, egyik sem vállalta a mezőgazdasági munkát. Talán látták a szülők példáján, hogy nem könnyű kenyérkeresés ez. De azért gyakran és szívesen látogatnak haza, s ilyenkor a nagyapa az unokáknak örül a legjobban. A család után újra a munkára terelődik a szó. — Nemrég egy új, korszerű istállóba helyeztek át dolgozni. Itt valamivel könnyebb a munka. A takarmányt nem kell cipelni, kocsikról adagoljuk a borjúknak. A takarítás is egyszerűbb lenne, de úgy látszik nem tökéletes az új padlózat. Nem mindig sikerül csupán vízsugárral lemosni. S ilyenkor bizony elő kell venni a villát, lapátot is. A szövetkezet vezetősége nagyon elégedett munkájával. Elismerésként már több oklevelet kapott. Ötvenötödik születésnapján sem feledkeztek meg róla. Jól estek az elismerő szavak, féltve őrzi az akkor kapott ajándékot. Szívesen gondol arra is, hogy a kirándulások, üdülések szervezésekor sem feledkeznek meg róla. Hosszú időre ugyan nem szívesen megy el, de az eddigi utak mind maradandó élmények számára. — Szeretem a pontos, lelkiismeretesen végzett munkát — mondotta. — Nagyon bánt, ha elhull egy-egy állat, mert ilyenkor általiban a gondozót hibáztatják. Pedig sokszor nem a legmegfelelőbb a takarmány és egyéb nehézségek is felmerülnek, amiről én nem tehetek. A becsületesség, szerénység jellemzi Pista bácsit. Ezért szeretik munkatársai, ezért becsüli a szövetkezet vezetősége is. DEÁK TEREZ Petrinec Gyula Ambrus László
