Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-29 / 26. szám

UM

I. 29.

A

sztalomon jegyzetfüzetek halmaza. Több mint háromhónapos utazás, többször is megszemlélt előadások tanulságait, felkiáltó- és kérdőjeleit tartalmazzák, valamiképpen amatőr színjátszásunk jelenlegi helyzetét is tükrözik. Mellettük levelek: értékelő, bíráló írásaink visszajelzései, visszhangjai, velünk egyet értő és vitatkozó rendezők, szereplők, amatőr mozgalmat figyelő és pártoló személyek sok örömet, gondot, dilemmát, nem egy esetben elkeseredést jelző őszinte sorai.

Véget ért ez az évad is, ideje hát mérleget készíteni, megoldásra váró gondokról írni — az előbbrelépés érdekében. Hányszor leírtuk, elmondtuk, bizonygattuk, hogy egyre növekszik az amatőr művészeti mozgalom s ezen belül a színjátszás társadalmi jelentősége. Ez a mozgalom lehetőséget kínál a szabad idő értelmes eltöltésére, az önművelésre, látókörünk szélesítésére. S mindez a megállapítás nemzetiségi vonatkozásban hatványozottabban érvényes, hiszen a színjá- szők, népi táncosok, énekesek és más amatőrök olyan kis közösségekké fejlődhetnek, ahol haladó hagyományaink ápolásával, kulturális értékeink alapos megismerésével és méltó tolmácsolásával jellemet acélozhatunk, tudatot formálhatunk, értelmes munkára ösztönözhetünk szereplőt, nézőt egyaránt.

„A mi csoportunk ha próbálni akar, az én lakásomban tartja meg olvasó próbáit. Fontos lenne, hogy ne a bálok meg az esküvők diktálják a termek kihasználásának mikéntjént, hanem az egyre magasabb mércével mérhető kulturális munka szükségletei. Mert nincs annál szomorúbb látvány, mint amikor egy drága pénzen felépített kul- túrház pang az ürességtől, amikor a művelődési otthonok vezetői csak alkalomról alkalomra jó bevétellel kecsegtető akciók népszerűsítésében válnak valóban ügybuzgókká ...“

(L. J. amatőr rendező leveléből) „Első helyen a kultúrházak kihasználásának lehetőségeit említem. Például a mi városunkban egy viszonylag jól fölszerelt kultúrházzal büszkélkedhetünk, a CSEMADOK helyi szervezete azonban csak hosz- szas utánjárás után tudja megszerezni a termet a próbákra. Ez a gond nemcsak a színjátszóké, ugyanez nehezíti a tánccsoport munkáját is."

(D. G. amatőr rendező leveléből)

„Sajnos, iskolánk igazgatója nem támogatja, sőt gátolja a munkánkat. Ide a Dunamenti Tavaszra is csak úgy jöhettem el a bábosaimmal, hogy kénytelen voltam fizetetten szabadságot kivenni. Ez a köszönet tanítási órák utáni foglalkozásért, s azért is, hogy bábosaink eljutottak az országos fesztiválra ...'

(G. K. pedagógus, bábcsoport-rendező leveléből) Három jellemző példa arra, hogy — sajnos, nem kevés helyen — a társadalmi megbecsülésről hangoztatott szép szavak és gyakorlat között nagy az űr... Nemcsak e levelek, hanem a mi tapasztalataink is azt igazolják, sok tisztségviselő, valamint a népművelés területén dolgozó vezető megfeledkezik arról, hogy a fennkölt szavak mítsem érnek, ha nem követik tettek, s hogy a puszta ígérgetésekből még az amatőrök- sem tudnak megélni. A CSKP KB 15. ülése határozatainak szellemé ben ideje már e téren is rendet teremteni, vagyis pártunk politikájának szellemében dolgozni. Ne anyagi szempontok és ne is szűklátókörű nemzetiségi elfogultság alapján döntsenek a járási népművelési központok anyagi és módszertani segítségéről, a művelődési otthonok próbarendjéről és a rendszeres munkához szükséges más alapvető feltételek megteremtéséről. Kapjon meg minden lehető támogatást, megbecsülést az az amatőr, aki rátermett, képes eszmei és esztétikai szempontból egyaránt megfelelően dolgozni. Nincsenek olyan sokan s ezért is megérdemlik, hogy az

illetékesek felkarolják őket. Függetlenül attól, hogy szlovák, magyar vagy ukrán csoporttal dolgoznak-e, hiszen más-más nyelven beszélnek, de egy célért akarnak dolgozni.

„Amikor egy rendező darabot választ, tucatszám kell keresgélnie a meglevő vagy még nem játszott szövegkönyvek között, mert nemigen turkálhatunk a bőség kosarában. A LIT A megjelentet ugyan évenként nyomtatásban 7—8 darabot, de valljuk be őszintén, ezek közül alig

lehet valamit eljátszani. Kevés a jó darab."

„A Jókai-napokon keményen megbíráltak egy darabot, holott lehet, hogy a zsűri asztalánál olyanok is ültek, akik a két évvel ezelőtti drámapályázaton díjazták és kiadásra javasolták ugyanezt a színművet. Ki érti ezt?"

(K. B. amatőr rendező

leveléből)

íme, újabb darázsfészek: a szövegkönyvek, bemutatásra javasolt színművek színvonala. Kézenfekvő és már sokszor föltesszük a kérdést: milyen darabokat ad ki — és milyen szempontok alapján — az Irodalmi Ügynökség, ha az amatőr rendezők szerint ezek többségét — különböző okok miatt — nem lehet eljátszani? Persze, nemcsak kérdezni kell, hanem cselekedni. A Népművelési Intézetnek, a CSEMADOK KB népművelési osztályának és az Irodalmi Ügynökségnek közösen. Szükségét érezzük a dramaturgiai bizottságok összetételének felülvizsgálását is, hogy ott a mozgalmat ismerő szakemberek üljenek, akik az elmélet mellett a gyakorlatot, tehát a csoportok lehetőségeivel is tisztában

vannak és eszerint is döntenek egy-egy darab kiadásáról. El kell már végre érni azt is, hogy a szövegkönyvet és a kiadott színművekről készült listák és rövid ismertetések ne a járási intézmények munkatársainak fiókjaiban porosodjanak, hanem eljussanak a legilletékesebbekhez: a rendezőkhöz.

„Mindenesetre egy amatőr rendezőnek meg kell tartania a kritikusoktól és az újságíróktól jóval nagyobb létszámot képező közönséget s ezt csak akkor képes, ha nem elvont, unalmas, nehezen érthető darabot visz színre, hanem kedves, szórakoztató, könnyen érthető, a szocialista embert ily módon formáló színházi estet tálal a közönség elé, még akkor is, ha a bírálóknak más a véleményük."

(K. B. leveléből) „Néha ugyan vitatkozunk, mit, miért választunk és játsz- szunk el, de sok helyen még ezt a kérdést sem mérlegelik."

(D. E. kisszínpadi rendező leveléből)

„Mondhatnak, amit akarnak, a könnyű műfajra, a zenés darabokra, az operettre harap a közönség. Nekünk nem díj kell, hanem a közönség érdeklődése ...“

(H. L. amatőr rendező vítafelszólalása

a kerületi fesztivál értékelésén) Amatőr színjátszásunk egyik sarkalatos pontjához érkeztünk, a műsorválasztáshoz, amelyben, bizony vajmi keveset haladtunk előre. Pénzt vagy mondanivalót — tette föl néhány éve a nem csupán szónoki kérdést az egyik rendező arra célozván, hogy a könnyű műfaj jelenti csupán a kasszasikert s a műsorválasztásnál az anyagi szempont érthetően nem mellőzhető. Sok-sok vitás kérdést említhetnénk, amelyekre tulajdonképpen csak általánosságokban lehet válaszolni, mert a pontos feleletet nagy mértékben az adott rendezés és előadás határozza meg. Lássunk néhány jellemző példát. Tudomásom szerint az idei Jókai-napok két legjobb előadása viszonylag sok helyen, szépszámú közönség előtt ment, pedig Örkényt és Lorcát játszották — méltó színvonalon. Az irodalmi színpadok

fesztiválján, Komáromban évek óta telt ház tapsol az áttételesebb és több értelmű kifejező eszközökkel is dolgozó együtteseknek.

Ezen elsősorban azoknak kellene elgondolkodniuk, akik csak az operettre, a kabaré- szintű színdarabokra esküsznek. Kérdés az is, vajon a közönségsiker megfelelő mérce-e önmagában. Egyik neves csoportunk hihetetlen nagy munkával, több mint nyolcvan szereplővel, idejét múlt édesbús zenés darabot adott elő. Átlagosan felüliek voltak a szereplők, jól énekeltek és táncoltak, a rendezésen meglátszott, hogy az illető szakember. Mi tagadás, itt is telt ház volt, nem is egyszer, a közönség tapsolt, könnyezett, szórakozott. Ma is becsülöm a színészek munkáját, erőfeszítéseit, a rendező szellemes ötleteit, de arról nem tudtak meggyőzni, hogy hamis romantikával, szirupos, negédes és halálos komolyan elmondotteljátszott szöveggel szabad-e, lehet-e már manapság színpadra lépni, ilyen szinten szórakoztatni? Mert ez a csoport ilyen munkával és szakmai tudással képes sokkal színvonalasabban, korszerűbben szórakoztatni, és — tudatot, szemléletet is formálni.

Ügy vélem, a két példa sejteti a műsorválasztással kapcsolatos elvárásokat. S ez az igény tulajdonképpen arra a régi színházi igazságra épül, mely szerint csak az lehet élő, valóban érdekes előadás, amely valamilyen formában a mai nézőhöz szól, az ő dilemmáiról, értelmi és érzelmi világról is vall a színjátszás eszközeivel. A többi tulajdonképpen a rendező és a csoport céljain, rátermettségén, ambícióján múlik. Vagyis senki sem ítéli el a szórakoztatást, csupán az idejét múlt, giccses szövegre épülő előadások ellen emelünk szól.

„Sajnos, a különböző rendezői tanfolyamok sem érik el a céljukat. Kevés az elméleti előadásból kiinduló gyakorlati foglalkozás s az is hiba, hogy elég sokan csupán azért lettek „rendezők", mert a tanfolyam indításakor rábeszélték őket, menjenek el, ugyanis a járásból valakinek úgyis el kell mennie. Az ilyenek unatkoznak, kimaradnak vagy ímmel-ámmal megszerzik a papirost, de aztán nem dolgoznak."

(C. L. kezdő amatőr rendező

leveléből)

„Hozzánk csak akkor külde nek instruktort, amikor elju tunk a Jókai-napokra. Ősszel, amikor darabot választunk é» megkezdjük a próbákat, senki sem törődik velünk, pedig akkor kellene a segítő szó."

(H. J. kisszínpadi rendező

leveléből)

Ezek a sorok is önmagukért beszélnek és hiányosságokra figyelmeztetnek. Arra, hogy a tanfolyamokra kevés érdeklődő jelentkezik, máskor viszont a járási és a helyi illetékesek nem is keresik a megfelelő jelöltet. Megelégszenek azzal, hogy ezt a feladatot „kipipálták“, mert találtak egy embert, aki kötélnek állt, és jelentkezett. Senkit sem érdekelt, van-e kedve, tehetsége ehhez a munkához. A másik gond a járási és a kerületi népművelési központok nem egy esetben felelőtlen munkája, amely nemtörődömséget, hanyagságot idéz elő. A minőségi munka igényei rájuk is vonatkoznak, nekik is úgy kell szervezniük a munkát, hogy legyen tudásuk és idejük a szakmai segítséghez, a rendszeres odafigyeléshez.

Ügy vélem, helyes, ha nem csupán az objektív nehézségekről, hanem a szubjektív eredetű problémákról is szólunk. Elsősorban a rendezők önművelődéséről, továbbfejlődéséről.

Mondjuk meg őszintén, nem egy rendezőnk csak a rutinból akar megélni, pontosabban rendezni. Megelégszik a sablonos megoldásokkal, kitaposott úton jár, legyint az új próbálkozásokra, sokszor csak azért, mert nem is ismeri ezeket. Más esetekben temérdek más feladat gátolja a rendezőt abban, hogy alaposabban széttekintsen a színjátszás birodalmában. Pedig rendszeres művelődés nélkül amatőr rendezőként sem lehet megélni, tovább lépni, évről évre új darabokat rendezni. S nem jő, ha unos-untalan az objektív nehézségekre hivatkozunk, habár kétségtelen, Ilyenek is vannak. Ám ma már senkinek sem jelenthet problémát hogy szaklapot rendeljen, további cseh, magyar, szlovák vagy más nyelvű szakirodalmat vásároljon — ha igazán akar.

Kérdőjelekről, gondokról szóltunk, a levelekből is ezeket a sorokat írtam ki, pedig eredményekről, fejlődésről is szólhatnék és idézhetnék. Am a továbblépés elősegítésének az igénye íratja velem ezeket a sorokat s ezért szükséges a gondok számbavétele és megoldása. Ez a feladat vár minden illetékesre, mert jórészt tőlük függ az is, hogy a szlovákiai amatőr színjátszás milyen lesz az elkövetkező évadban.. Mert dolgozni, művelődni akaró rá termett amatőr rendezők és szereplők vannak, és nem is olyan kevesen.

SZILVÁSSY JÓZSEF

1/\A06ß-ldAj01»iSb

Adri mesél. A kedvemért teszi, engem szórakoztat. Legkedvesebb meséjét mondja, a világszép nádszálkís- asszony történetét. Haris- nyanadrágos lábát maga alá húzva kuporog, combjára könyököl.

Szépen mesél. Amit átkölt, az is hiteles. Azt, hogy hetedhét országon, az Öperen cián is túl, így mondja: a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetén. A táltost szó szerint hűséggel festi: égő pa razsat evett, tüzet ivott.

— Nem fúj tüzet az orr lyukain? — kérdeztem.-— Nem — állítja határozottan, és a könyv később bizonyítja, hogy Ő tudja jól a táltost.

Pontosan mesél el egyéb

részleteket is, olykor szó szerint, de legalábbis képszerű hűséggel, mint az igazi mesemondók.

Azért hallgatom élvezettel, mert Adri úgynevezett korszerű gyerek, főként a matematika érdekli, a líra kevéssé, kiméletleh, józan kritikával szemléli, minősíti a felnőttek magatartását, életéi. Most diadallal és örömmel figyelem, milyen elevenen él a „racionális“ gyerekben a mesét átélni és továbbálmodni tudó, a részletek szépségét is értő, továbbadó, ér zésekre, hangulatokra ráérző ember. Komoly és átszellemült, amikor elmondja, hogyan vette ölébe a megmentett királylányt a királyfi, hogyan gondoskodott róla.

A lakodalmukat is elmeséli:

—■ Es akkor dióhéjba ül tek és messzire indultak — aztán elneveti magát: — Mintha beleférnének az emberek a dióhéjba — fejezi be zavartan és mulatva a fizikai képtelenségen. De a hangja gyanús nekem. Ellenkezem:

— Miért ne, tudod, a mesékben minden lehetséges.

Hálásan ragyog fel a szeme:

— Igaz — mondja megkönnyebbülten.

Látszik, örül, hogy sértetlenül szállhat vissza a mesébe, ebbe a csodás birodalomba. Adrit ez megnyugtatja.

Engem még inkább.

CSONTOS MAGDA

AMATŐR

SZÍNJÁTSZÁSUNK ÉS VIDÉKE

ÉVAD UTÁN, ÉVAD ELŐTT ELSŐSORBAN A PROBLÉMÁKRÓL