Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-22 / 25. szám

VASÁRNAP 1980. június 22. A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 4.31, nyugszik 20.41 Közép-Szlovákia: 4.39, nyugszik 20.49 Nyugat-Szlovákia: 4.47, nyugszik 20.57 órakor A HOLD kel — 14.33, nyugszik 1.37 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük PAULINA nevű kedves olvasóinkat 1805-ben született Giuseppe MAZZINI olasz polgári de­mokrata forradalmár ( + 1872). AZ ÚJ SZÓ JÖVÖ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL & A polarizáció éve a palesztin mozgalomban Krajczór Imre írása Utazás a közeljövőbe Gály Iván riportja Hobbija a hajózás Kardos Márta riportja A faluszépítés közügy lett Németh János írása Amatőr színjátszás és vidéke Szilvássy József írása Tengerillatú város Jurij Szavenkov riportja HELYREIGAZÍTÁS Múlt heti számunk 15. oldalán iközölt Egymilliő- an otthon, csönd az üzemcsarnokokban című írásban sajtóhiba történt. A második hasáb 13. so­rában a mondatrész he­lyesen így hangzik ... „vadsztrájknak“ nevezte a munkabeszüntetést... Kérjük olvasóink szíves elnézését. Utálom a sorbanállást — üzletben, ruhatisztítóban, autóbuszbérlet vásárlá­sánál, mindenütt. Hát még olyan helyen, ahol sosem tudni, hogy egy- egy előttem várakozó ügyfél mennyi ideig lesz bent az orvosi rendelő­ben, a hivatali helyiség­ben, stb. Ilyenkor külön izgalmat és bosszúságot jelentenek számomra azok, akik soron kívül kerülnek elém. Orvosok, egészségügyi nővérek is­merősei, meg azok isme­rőseinek az ismerősei. Ezeket arról lehet meg­különböztetni, hogy ma­gabiztosan érkeznek, s a már ottlevőket figyelem­be se veszik. Valamivel másabbak (de semmivel sem külön­bek), azok, akik bocsá­natkérések közepette köz- lik, hogy ők már koráb­ban bent voltak a hiva­talban, de valamit elfelej­tettek megkérdezni, s csupán ezért jöttek visz- sza. A várakozók ingerült megjegyzéseit elengedik a fülük mellett, s amikor nyílik az ajtó, korábbi „szerénységüket“ meg- hazuttolva törnek ma­guknak utat. Aztán sem­mivel sincsenek bent rö- videbb ideig mint más, sőt talán még többet kell várni kijövetelükre. Leg­Drága csevegés alábbis ezt a kintmarad­tak általában így érzik. Igaz, a percek minden egyes ügyfél után hosz- szabbnak tűnnek. Mire sorra kerülök, már min­den egyes perc maga az örökkévalóság. Tegnap délután is ezt éreztem, s türelmem utolsó cseppjei is kime­rülőben voltak, mire előt­tem már csak a hivatali ajtó kilincse maradt. Ám ekkor egy hölgy lépett be az ajtón, otthonosan. Az ügyintéző nő boldo­gan, ismerősként fogad­ta. Aztán kiszólt a. sor­ban állóknak, hogy há­rom perc szünetet tart. Egy férfi reményét veszt­ve megjegyezte: „Ebből tíz perc leszI“ A szűk fo­lyosón morgás támadt, de ennél többet senki sem te­hetett. Meg nem is mert tenni, mivel mindenki at­tól félt, hogy ha panasz­kodik, a hivatalnokod bosszúból visszadobja nyomtatványát, mondván, hogy helytelenül töltötte ki. Egy kis hibát pedig egy bonyolult űrlapon egyáltalán nem nehéz ta­lálni. A reményét vesztett férfi megjegyzése sajnos igaznak bizonyult. Azaz kissé tévedett: nem tíz, hanem tizenhét percet kellett várnunk arra, hogy a hivatalnoknő ba­rátnője távozzon. Ez pe­dig egyáltalán nem elha­nyagolható időveszteség. Kivált akkor, ha a perce­ket megszorozzuk leg­alább hússzal. A várako­zók számával. Az embe­rek hangulatában okozott kár nem mutatható ki. Ne kockáztassunk! Munkámhoz tartozik, hogy naponta embereket keressek fel, következés­képp sokat járom a vá­rost, sokat látok, tapasz­talok útközben. Az utóbbi időben — vagy csupán eddig nem vettem volna észre? — egyre gyakrabban vagyok tanúja, hogy a járókelők fittyet hányva a jelző­lámpa tilos jelzésének, vígan és főleg merészen vágnak át a zebrán. S ta­lán nem is tenném szóvá ezt, ha csupa életerős, fürge, zergelábú fiatal űzné e hobbit. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy épp ellenkezőleg, az idősebb nemzedék — ta­lán vitalitását bizonyítan­dó — különös előszere­tettel hódol e szenve­délynek. Láttam már a piros jelzésen merészen és makacsul szökdécselő aggastyánt, töretlen kedv­vel komótosan ballagó, gumifásliba pólyáit lábú nénikét, sőt a legutóbb tanúja voltam, amint egy idős asszonyság egy csű­ri jókedvével, viháncolva szaladt át a tiloson, de még ezzel sem érte be, ha­nem amikor már bizton­ságban érezte magát, harsány jókedvvel átszólt a zebra túloldalán ille­delmesen várakozó fiata­labb társnőjének“. Ugyan mit félsz, te sza­már, gyere bátran!“ A fiatalabb nő azonban félt. A száguldó autók során egyrészt nehezen törhetett volna át, más­részt felülkerekedett ben­ne a józan ész. Valószínűleg pszicholó­giai tanulmányt érdemel­ne a téma. Mivel nem va­gyok pszichológus, csak­is a józan meggondolásra hivatkozhatom. Féltem az öregeket és a bravúros- kodó fiatalokat. Féltem őket, mert szükségünk van rájuk. Mert nem fö­löslegesek, nem lehetnek azok! S főként azért, mert az emberi élet a legfőbb, semmivel sem pótolható érték. K&ias tCa/irU; IDŐSZERŰ GONDOLATOK Az állami zárszámadás kifejezi munkánk konkrét eredményeit. Az adatok rámutatnak sikereinkre és a hiányosságokra. Az 1980 januárjától elért eredmények azt mutatják, hogy az előző év azonos időszakához viszo­nyítva a népgazdaság számos ágazatában ja­vult a helyzet. A tüzelőanyag és energiael­látás általában folyamatos volt, az ipar job­ban teljesítette a hazai és külföldi piacra irányuló szállítmányok tervét. Számos fo­gyatékosság azonban továbbra is fennáll — kedvezőtlen a helyzet az építőipari munkák tervének teljesítésében, a barnaszén fejté­sében, a hazai piac ellátásában, nem sike­rült teljesíteni a feladatokat az anyagi és az általános költségek csökkentésében. Ez azt tanúsítja, hogy irányító munkánkban még jelentős tartalékaink vannak, gyorsab­ban kell megbirkóznunk az előttünk álló egyre igényesebb feladatokkal. A teljesítmények, a hatékonyság, a minő­ség, a nyersanyagok hasznosítása, a tudó mányos-műszaki haladás kihasználása, az anyag- és bérigényesség elsősorban a válla­latok gazdálkodásában tükröződik. Az 1979. évi pénzügyi terv 98,8 milliárd korona nye­reséget írt elő, amit országos viszonylatban 280 millióval túlteljesítettek. A nyereség ta­valy 7,28 milliárd koronával nőtt. A nyere­ség elérésének módja azonban eltért a ter­vezettől, az egyes ágazatok között nagyok az eltérések. A költségek tervezett össze­gét összességében 910 millió koronával lép­tük túl. Államunk gazdasági fejlődése a nemzet­közi munkamegosztás fejlődésétől és haté­konyságától függ. Ezért termelésünkben az eddiginél jobban kell érvényesíteni a világ­piaci kritériumokat. A hatékony termelés és kivitel a mi viszonyaink között azt jelenti, hogy lépést kell tartanunk a nemzetközi konkurrenciával nemcsak termékeink gaz­dasági és műszaki színvonalát, hanem ter­melési költségeit illetően is. Csakis ennek alapján tudjuk előnyösebben eladni őket a külföldi piacokon. Ezért meg kell követel nünk a tudományos és kutató dolgozóktól, a tervezőktől, a technológusoktól és a ter­mékeink műszaki-gazdasági színvonaláról döntő többi dolgozótól, hogy munkájuk konkrét eredményei megnyilvánuljanak a kivitel hatékonyságában és állandóan nőjön a világszínvonalat elérő termékek rész­aránya. Csehszlovákia aktív bekapcsolódása a nemzetközi szocialista gazdasági integráció­ba létszükséglet. Közgazdasági kapcsola­taink alapját a Szovjetunióval folytatott gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működés képezi. Nemcsak az iparunk számá­ra nélkülözhetetlen nyersanyagokról van szó, hanem egyre nagyobb jelentőségűek a gazdasági együttműködés magasabb formái. (Leopold Lér pénzügyminiszternek a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának és Nemzetek Kamarájának együttes ülésén mondott beszédéből). Fehér köpenyes, kedves, mosolygós tanító néni áll a folyosó végén. Simogatja az egyik kis nebuló fejét: — Jól van, Feri, elinté­zem, hogy még itt maradj két napig. Most menj szé­pen fel és feküdj le! Feri kipirult arccal, csil­logó szemekkel, boldogan fut fel a lépcsőn a kórházi szobája felé. Ilyen rendhagyó módon találkoztam Beláková Júliá­val a zselizi (Zeliezovce) kórházi iskola igazgatónőjé­vel. — Feri tízéves, nem akar még hazamenni, itt jobb ne­ki, mint otthon, ezt hajto­gatja már napok óta. Meg­ígértem neki, hogy két na­pig még itt maradhat, azért volt olyan boldog. — Gyakori az ilyen eset? — Gyakorinak éppen nem mondható, de azért előfor­dul, kivált olyan gyerekek­nél, akik otthon nem kapják meg azt a szerető bánásmó­dot, gondoskodást, amit mi igyekszünk nekik nyújtani. Aztán megmutatja a jól felszerelt osztályokat. — Mintha nem is iskola volna, hanem egy modern Hajdú András felvétele — Amint már jeleztem, itt a lélektani ráhatás az elsődleges. Nagyon sok ked­vességet, szeretetet igényel­nek a beteg gyerekek. — Amint látom, meg is kapnak. — Hárman vagyunk itt tanítónők, és mindent meg­teszünk azért, hogy jól érez­zék magukat, elfelejtsék, hogy betegek, kórházban vannak. Egyébként tömören átvesszük velük a kötelező tananyagot is. — Mióta tanít itt? OROMÉT, SZERETETET NYOlTANI lakás ízlésesen berendezett gyerekszobája. — Igyekszünk a gyerekek körül megteremteni a szülői otthon meghitt légkörét, a falakat is azért festettük ilyen élénk színűre. Ez el­feledteti velük, hogy kór­házban vannak. Lélektanilag ez nagyon fontos a gyógyu­lás szempontjából is. — Hogyan folyik egy kór­házi iskolában a tanítás? — Tizennégy éve. Külön­ben 1950-ben kezdtem taní­tani Bardejovban. Gyermek­koromtól pedagógusnak ké­szültem, és nem bántam meg, hogy az lettem. Persze itt nehezebb, fárasztóbb a tanítás, mint a hagyományos iskolában. Már maga a fel­készülés igénybe vesz. Na­ponta tucatnyi tantárgyból kell felkészülnünk. De a tu­dat, hogy beteg gyerekeket tanítunk és mi is hozzájáru­lunk a gyógyulásukhoz, el­feledteti velünk a fáradtsá­got. Több örömet kínál ez az iskola, mert nemcsak azt kísérjük figyelemmel, ho­gyan nyiladozik a gyerekek értelme, hanem azt is, ho­gyan gyógyulnak, nyerik vissza nap nap után vidám­ságukat. Ez ebben a munká­ban a legszebb: örömet, sze­retetet nyújtani a beteg gye­rekeknek. — Gondolt-e már arra, hogy elmegy innét? — Nem, még sohasem. . — A szabad idő? — Nem tétlenkedem. A számos társadalmi tisztsé- — gém mellett szavalőkórust vezetek. Nagyon szeretem a verseket... Azt viszont már másoktó. tudtam meg, hogy ő is íro­gat. Jó pár verse jelent már meg a hazai szlovák nyelvű lapokban. De ő azért első­sorban pedagógus, s a gye­rekek között érzi igazán jól magát. Az idén kapta meg az Érdemes tanító kitünte­tést. TOROK ELEMÉR I9M. VI. 22. ÚJ SZÚ

Next

/
Thumbnails
Contents