Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-08 / 23. szám
/ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. VI. 8. BRATISLAVA XIII. ÉVFOLYAM V ARA I KORONA hagyomány, hogy a mezőgazdasági termelés különböző területein dolgozó újítók javaslataikat rendszeresen értékelik. így jól látható, hogy milyen eredmények születnek e téren a mezőgazdasági üzemekben és intézményeikben. A legutolsó felmérések azt mutatják, hogy kisebb zökkenőktől eltérően az újltőmozgalom ebben a fontos népgazdasági ágban is egyenletesen fejlődik. A hetvenes évek közepe óta ötvenhat százalékkal növekedett a hasznosításra elfogadott újítások száma. Ennek az a magyarázata, hogy az újítások bevezetése kisebb kookázattal és beruházással jár, mint a találmányoké, továbbá az, ihogy az újítási kedv ébrentartására ugyancsak ügyelnek az Illetékesek. A 6. ötéves tervidőszak kezdetén minden egyes járási mező- gazdasági igazgatóság kidolgozta az újítások fejlesztésének a tervezetét, amely útmutatásokat tartalmazott az újítók számára. Egyebek közt megnevezték benne azokat a mezőgazdasági üzemeket, amelyek példaképül szolgálhatnak a töb bieknek az újításokban, irányszámokban szabták meg, hogy a tervidőszak végére száz dolgozóra hány újítási javaslatot kell benyújtani, tematikus feladatokat írtak ki... Ezenkívül szakbizottságokat hoztak létre, amelyek tagjai tanácsadással, segítséggel szolgáltak bonyolult újítási javaslatok kidolgozásához. Gondoskodtak róla, hogy a járás legjobban felszerelt gépjavító műhelye más szövetkezetben, állami gazdaságban dolgozó újító előtt is nyitva álljon. Nagy gondot fordítottak arra, hogy az újítás területén irányító munkát végző szakemberek kellő kiképzésben részesüljenek. Versenyeket rendeztek az újítóik között. Nem utolsósorban pedig ügyeltek arra is, hogy az újítók 'kellő anyagi-erkölcsi elismerésben részesüljenek. Szlovákia mezőgazdasági üzemeinek és intézményeinek dolgozói tavaly 7398 újítási javaslatot terjesztettek be. Hat százalékkal többet, mint az előző évben. A nyitrai járósbeli mojmlrovcei Jövő Egységes Földmüvesszövetkezetben 34 tagú kollektíva feladata a gépek felkészítése a mezőgazdasági csúcsmunkákra. Vannak köztük traktorosok, kom- bájnosok, akik szocialista gondozásba vették a gépi berendezéseket, s a gépjavítókkal közösen végzik el a gépeken a bonyolultabb javításokat. Ján Rosíval mérnök, Miroslav Kiinga és Dániel Hurta szintén a kollektíva tagjai, több újítási javaslatot nyújtottak már be Átlapoztuk az újítási javaslatoikat. Kovácsok, hegesztők, szerszámkészítők, szerelők, gépkezelők, technikusok, mérnökök küldték el a náluk bevált módszerek, újítások leírását. A szerzők a javaslat lényegét tömören, röviden fogalmazták meg. De így is kícsendült belőlük, hogy alkotóik kitűnően ismerik munkaterületüket, látják, hol a hiba, hol a megoldásra váró feladat, s mi több, ^tudják, értik a megoldás útját-módját. Hazánkban tavaly már négy újítás jutott száz mezőgazda sági dolgozóra. Az újítók a társadalom igényeivel összhangban tevékenykednek. A mezőgazdasági termékek minőségének növelésére tettek javaslatot a Vefká Lomnica-i Burgonyanemesítő Állomás szakemberei, akik olyan szerkezetet készítettek, amely kiválogatja a beteg gumókat az egészségesek közül. A Roviokai Mezőgazdasági Kutató Intézetben a munka gyorsítása céljából olyan gépet szerkesztettek, amellyel veszteségmentesen takaríthatők be a hüvelyesek és egyéb alacsony növésű terményék. ,Az energia-, munka és anyagköltség csökkentésére is számos javaslat született. Ezek közül figyelemre méltó a TrenCíanská Teplá-i Cukorgyárban született újítás, amely lehetővé teszi a nyerscukor olvasztásához szükséges tüzelőanyag mennyiségének a csökkentését. Továbbá a Nyitrai (Nitra) Állattenyésztő Kutató Intézet dolgozói által kidolgozott borjúhizlalási technológia,^ amely alkalmazása révén mellőzhető a drága abraktakarmány etetése. De számtalan újítási javaslat született a munka könnyítésére, biztonságának növelésére, a gyakori hibák kiküszöbölésére, a munkahelyi ártalom csökkentésére, külső szolgáltatás igénybe vétele helyett házilagos kivitelezésre, az importból származó, vagy a kereskedelemben nem kapható alkatrészek előállítására stb. Apró dolgok ezek? Nemi Olyanok, amelyek megoldatlansága akadályozza, megoldása pedig könnyíti, biztonságosabbá, eredményesebbé teszi a munkát. Most, amikor megelégedéssel nyugtázzuk, hogy a felsőbb szervek útmutatásai, buzdítása nyomán az újítások területén szép eredmények születtek, az elkövetkezendő időszak nagy feladatait is iátnunk kell. Ezek közül kiemelkedőéin fontos, hogy a mezőgazdasági üzemekben, intézményekben felgyülemlett tapasztalatokat jobb propagandával tegyék köaklnccsé. A mezőgazdasági újítási javaslatokat összegező szervek hívják fel ezekre a figyelmet, tájékoztassanak; hol, mire jutottak az előrelátóan gondolkodó emberek, hogy honnan, mit lehet és érdemes átvenni, hasznosítani. KOVÁCS ELVIRA Az Oroszkai (Pohronsky Ruskov) Egységes Földmüvesszövetkezetben egy SZK-4-es kiselejtezett kombájnt alakítottak át a szalma kazalozására, s ezáltal munkaerő takarítható meg. Naponta mintegy 30—36 hektáron learatott gabona szalmáját rakja kazalba (CSTK-felvételek) VÁLJÉK