Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-01 / 22. szám

VASÁRNAP 1980. június 1. A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 4.35, nyugszik 20.29 Közép-Szlovákia: 4.43, nyugszik 20.37 Nyugat-Szlovákia: 4.51, nyugszik 20.45 órakor A HOI.D kel — 22.49, nyugszik 7.02 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük TÜNDE nevű kedves olvasóinkat 1910-ben született jen KO­DÉT cseh szobrász (t 1974) • 1910-ben született Arrigo BENEDETTI olasz fr6, új­ságíró, műfordító ........ i- ­............. AZ ÚJ SZÓ JÖVÖ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL lórin a társadalmi megismerés tájékozódási pontjairól Irta: G. Velkov professzor Az Antillák gyöngye Csető János kubai riportsorozatának 4. része Az új tiszteii a régit Gazdag József írása Kelet-Szlovákia metropolisáról Jelen leírni Európa zenei életében Kövesdi János interjúja Lehotka Gábor orgonamüvésszel A vipera Milan Lajdar elbeszélése Föld felett és víz alatt Komlósi Lajos riportja Hiányos népszámlálás Kulcsár István New York-i levele GyBkeres György (elvétele A z én korosztályom fi nak is volt tava­sza, nem egy. De Duna- menti Tavasza nem volt, pedig — űz eddigi négy, szépnevű gyermek) eszti- válra emlékezvén — mit nem adtunk volna azért mi is az ötvenes évek­ben, ha a Bodrogközből fölutazhatunk a Csalló­közbe, bábegyüttes, szín­játszó csoport vagy iro­dalmi színpad tagjaként, tehát egy összeforrott kisközösségben egy na­gyobb, több tájegységből egybesereglett gyermek­közösségbe, megízlelni a szó körüli együttlét és együttcselekvés örömét. Ilyenben jobbára csak gyermeknapokon vagy táborozások alkalmával volt részünk. Akkoriban még nem volt Dunamen- ti Tavasz, mások másutt, mi a Tisza, a Bodrog és a Latorca mentén csa­tangoltunk, csavarogtuk át a gyermekéveket, a szó élményével alig él­tünk színpadon. Ha gyakrabban, rendszere­sebben élhettünk volna, mint ahogyan manapság egyre több helyütt, gaz­dagabban érünk a fel­nőtt korba, talán bátrab­ban, magabiztosabban mozgunk a világban, többet tudunk a szóról, mélyebben érezzük át a jelentőségét — szülő­ként is. Gyermeknap van és Dunamenti Tavasz. És most mégis a szülőkkel folytatom, akik elfelej­tették egykori játékaikat, akikből kiveszett a játé­kosság szelleme, akik számára kényszer a me­semondás, ha egyáltalán tudnak még mesét, akik elutasítják vagy a tévé elé parancsolják gyerme­küket, ha az játszani hívja őket. Valahogy úgy vagyunk manapság, úgy alakult az életünk, nagy sebességgel, hogy gyermekünk nevelését túlságosan is rábíztuk a bölcsődére, az óvodára, az iskolára és a tévére, és belőlünk, a gyermek számára — mondjam sebb, amit tehetünk, hogy nem akadályozzuk őt az imént említett vi­lág teremtésében. És ki tudná fölbecsülni annak értékét, ha okosan se­gítjük öt. Szülők és nem szülők. E segítségnek a mi tá­jainkon egyik legjobb példája a Dunamenti Ta­vasz, illetve az a munka­folyamat, amely ezzel a Tavasszal végződik és hát kezdődik is immáron ötödik esztendeje. Fel­nőttek — szülök hozták létre. És amikor arról beszélünk, hogy: bevált, él e nagy kisugárzású, jövőbe is mutató, a jö­vőbe közösségi reménye­ket is vető rendezvény, a szülőkre is gondolnunk kell. Azokra, akik ott Szülők és gyermekek egy Tavaszban csak így — legfontosabb személyekből jut a leg­kevesebb a cseperedő vi­lágoknak. Legalább arról ne feledkeznénk meg örökösen, mi az, amivel fájdalmat okoztak ne­künk a szülők annak idején, és mi az, amivel örömet szereztek. Min­denkire nem vonatkoz­nak ezek a sorok termé­szetesen, de az éjsza­kákban és nappalokban túl sok gyereket hallok sírni, látok belső kínok­kal, iátok idegesnek már a falvakban is. Mintha átragadt volna rájuk gyakran zaklatott lelki­tudati viselkedésünk, je­lest nem mindig érdem­lő magaviseletünk. Még szerencse, vagy nevez­zem csodának, hogy a gyermek önellátó. Nem anyagi szempontból ter­mészetesen. Egyszerűb­ben úgy szoktuk ezt mondani, hogy föltalálja magát: teremt magának játékot, neki megfelelő világot. De azért nem nélkülözheti azt. amit a felnőtt, és csakis a fel­nőtt tud nyújtani neki. Nem pusztán a szeretet- re gondolok, hanem mindarra, ami a szeretet nyomán kerül, kerülhet el a gyermekhez — a felnőttektől. Legkeve­vannak a háttérben, já­tékok nélkül ugyan, de — és nem csupán — a saját gyermekük iránt érzett cselekvő szeretet­tel. És természetesen ott vannak a pedagógu­sok. A színpadon pedig a főszereplők, akiké ez a rendezvény, amely ű gyermekek által válik nemzetiségi kulturális életünk legszebb zenéjű és legkedvesebb esemé­nyévé, egyebek között szerepet játszván, nem is akármilyet, az önis­meret gyarapításában. Ezek a napok — bár vannak, akik másképpen vélekednek róluk — ta­nítási napok. Es egyút­tal gyermeknapok. Akik főszereplők ezeken a na­pokon, és azok is, akik nem juthattak el a köz­ponti szemlére, de részt vettek a különböző szin­tű versenyekben — ná­lunknál, hiszem, teljeseb­ben érkeznek majd a fel­nőtt korba, az alkotó cselekvés szeretetével válnak .majdani gyerme­kük nálunknál játéko­sabb szellemű, türelme­sebb szülőjévé, fölneve- löjévé. IDŐSZERŰ GONDOLATOK Űt évvel ezelőtt népünk akaratéból Hn- sák elvtárs államunk élére került. Ez jő választás volt. jogosan állapíthatják meg, hogy ebben az időszakban képességeivel és személyes tulajdonságaival, államfői böl­csességével, megfontoltságával, a dolgozók érdekeinek és szükségleteinek alapos isme­retével, a CSKP politikája alapvető céljai­nak határozott megvalósításával a mi közös ügyünket támogatta. Az ntóbbi tíz év alatt hazánkban több ne­hézség és akadály ellenére sok mindent el­értünk. Ma, olyan időszakban élünk, amikor a belső és főleg a külső feltételek kölcsö­nös hatása egyre nagyobb mértékben befo­lyásolja a fejlett szocialista társadalom építését. Lényegesen megnövekedtek a nép­gazdaságban és általában az egész társada­lomban a munka hatékonyságával és minő­ségével, valamint a társadalmi folyamatok irányításával szemben támasztott igények. Optimális feltételeket kell teremtenünk ah­hoz, ami szocialista társadalmi rendszerünk fő célját jelenti — minden állampolgárunk egyre elégedettebb, gazdagabb, tartalmas életéhez. E folyamat fontos része a szocia­lista életmód kialakításában, a valóban szo­cialista ember formálásában elért további haladás. Olyan embert kell formálnunk, aki tudásával, állásfoglalásával, gondolkodásá­val és erkölcsi tnlajdonságaival megfelel szocialista társadalmunk jövőbeli szükség­leteinek. Most a legfontosabb, hogy gazdaságunk munkájának hatékonyságával és minőségé­vel gyorsabban és határozottabban alkal­mazkodjunk a további fejlődés szükségle­teihez és lehetőségeihez. Az eddiginél job­ban kell kihasználnunk azokat az előnyü­ket, amelyeket a fejlett szocializmus építé­sének időszaka hoz magával. Ezek az alapvető kérdések, elsősorban azonban a társadalom egyesítése a kommu­nista párt, az egész Nemzeti Front prog­ramja és politikája körül, ma különösen jelentősek. Jelentőségüket növeli, hogy most mérlegeljük és dolgozzak ki a jövő beli fejlődésünk irányzatát, azt az irányza­tot, amely majd meghatározza társadal­munk fejlődését a 20. század utolsó két év­tizedében. A társadalmi élet egyes területein kitű­zött céljaink jelentősek. Ezek megvalósítása nagy erőfeszítéseket, sok munkát, határo­zottságot és következetességet követel meg. Meggyőződésünk, hogy Ilusák elvtárs a leg­magasabb állami tisztségben ágy fog dol­gozni, hogy munkánk még sikeresebb le­gyen és eredményesen teljesítsük majd azo­kat a határozatokat, amelyeket Csehszlová­kia Kommunista Pártjának XVI. kongresz- sznsa fogad majd el. (Eubomir Strougial elvtársnak ez év május 22-én >a Szövetségi Gyűlésben mondott bestédéből) á A kórházfolyosó egyik félreeső zugában üldögélt. Messziről feltűnt merev testtartása, de csak közelebb érve vettem észre, hogy ar­cán sűrűn peregnek alá könnyei. Lépteim lelassítot­tam, tétováztam, majd hatá­rozottan hozzáléptem, mellé­ereszkedtem a műbőrhuzatos ülőalkalmatosságra, s meg­kérdeztem: — Hívjam az orvost? Na­gyon rosszul van? Esetleg magam is segíthetek. — Köszönöm — mondta fájdalomtól elgyötört arcára mosolyfélét erőltetve. — A bajomra nincs orvos, sem orvosság. A szavak hallatán zavarba estem, nem akartam tolako­dó lenni, de vigasztalás nélkül illetlenségnek tartot­tam tovább menni. Csende­sen beszélni kezdett: — Az elvesztett egészsé­get nehéz visszaszerezni. Au­gusztus óta tötobfelé gyógyí­tottak. Most itt fekszem Bratislavában. Reuma. Ma lá­togatási nap van. Ilyenkor az alagsorban emésztem magam, ide ritkábban vető­dik ember. Messze lakunk. Pótorról sem a családom. pesítés nélkül kellett az au­tóbuszok és utánfutók ka­rosszériáját lakkoznom. Az első sikerült. A műhelyve­zető megnézte és kijelentet­te: „Csinálhatod a többit!“ Csináltam, öt évvel ezelőtt munkapad mellé állítottak. Többedmagammai az elhasz­nálódott alkatrészek felújí­tását végeztem. Nem köny- nyű munka, egy-egy mun­kadarab 4—5 kilogramm sú­lyú. — Bársonyos hangon részletezi a nagy fizikai erőt és ügyességet igénylő fárasztó munkát. ERŐS AKARATTAL sem a mimika társa lm nem jöhetnek minden harmadik nap. A férjem és a gyere­kek egy hete látogattak meg ... Felszáradtak könnyei, lá­tom beszélnie kell. A mun­kájáról kérdezem. — Látja, ez a legnagyobb bánatom — mondja. — Ti­zennégy éve dolgozom a Csehszlovák Autójavító Vál­lalat pótori üzemében. Leg­többször férfimunkát végez­tem. A beindulást követő időszakban kevés volt a munkaerő, s bizony szakké­— Hihetetlen — mondja halkan. — Az orvosok meg­mondták, többé nem Taehe- tek vissza a régi helyemre. Csak könnyebb munkára le­szek alkalmas, ötvenéves sem vagyok, nyugdíj előtt — mikor már nagyon szá­mítana a jó fizetés — az is felvetődött, hogy részle­ges vagy teljes rokkantnak minősítenek. Munka, a meg­szokott kollektíva nélkül nem tudom elképzelni az életem. Az üzem vezetősége is értékelte eredményeimet. Igyekezetemért több kitün­tetést kaptam. Negyvenöt éves koromban kiérdemel­tem A közép-szlovákiai ke­rület fejlesztéséért kitünte­tést is. A CSKP XV. kong­resszusa óta póttagja va­gyok az SZLKP Központi Bizottságának és nyolcadik éve képviselem a járás ipa­ri munkásságát a járási pártbizottság ülésein. — Szünetet tart. — Meg kell gyógyulnom! — jelenti ki Kristina Barcajová. — Helyes — buzdítottam —, a gyógyuláshoz erős akarat is kell. — Majd a szűkebb családról kérde­zem. Szívesen beszél férjé­ről, a régi kommunistáról, kinek az irányításával vált az egykori háziasszony, a három gyermek édesanyja öntudatos munkássá, párt­taggá. Pongyolája zsebéből fény­képeket húz elő, és magya­rázza: — Az idősebb fiam a feleségével, a lányom családostul, itt a fiatalab­bik fiam és menyem. Leg­több örömöt az öt unokám szerez. Sok nehéz órám tették elviselhetővé. De büszke vagyok a gyerme­keimre is. Mindhárom be­csületes munkás és jó kom­munista. KODAY BERTA 1 1980. VI. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents