Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-18 / 20. szám
0 A telefonba azt mondta, örülne, ha elOre megfogalmazott, konkrét kérdésekre válaszolhatna. Vajon miért? Nem szeret rögtönözni, menet közben fogalmazni, vagy kerüli az interjúkat? — Bizony, nem szívesen nyilatkozom. Nem mintha riadoznék attól, hogy nyilvánosan elmondjam a véleményem a világ s önmagunk dolgairól, de ha beszélgetésre megyeik, szeretem tudni, milyen témáról s miről lesz ott sző. 0 Ezek szerint bizalomgerjesztőnek is nevezhetem a tényt, hogy eljött ide, a Csehszlovák Írók Klubjába, hiszen nem ismeri kérdéseimet. Bár, gondolom, megsejthette, hogy miről s kiről fogunk beszélni, hiszen közel állunk az ön születésnapjához. — Látja, ez a születésnap eszembe sem jutott, pedig, mi tagadás, nőhány nap múlva hetvenöt esztendeje annak, hogy megszülettem Hrabován, ehhez az Ost pávához közeli községben. A falut lakták parasztok is, munkások is. Édesapám a vífko- vicei vasgyár hengerésze volt, de munka után kicsiny földjét művelte. Itt valamennyi családnak volt némi földecskéje, ami örökösödés útján osztódott, olyannyira, hogy végül mindenkinek csak tenyérnyi jutott, majdnem semmi. 0 Ön azonban elhagyta a földet, városi ember lett. — Gimnáziumi városom Ostrava vodt, ahová vonattal jártam naponta, majd felköltöztem ide, Prágába, s beiratkoztam az egyetemre, ahol tanári oklevelet szereztem, később pedig elvégeztem a könyvié északot is. 0 Egyelőre térjünk vissza a szülőföldhöz. Ön egy nagy iparváros s a falu határmezsgyéjén szü letett, akárcsak a mi József Attilánk, aki, ha élne, áprilisban lett volna hetvenöt esztendős. József Attila múltja is parasztösökhöz vezet, akár az Öné. Az Ön életében mit jelentett ez a kettős, engedtessék meg, hogy így mondjam, József Attila-i elkötelezettség? — Nem tudom, hány év kellene ahhoz, hogy az ember kiléphessen saját formájából és múltjából, ami rettentően nehéz, s tulajdonképpen megvalósíthatatlan. Én sem léptem ki önmagámból, máig szeretem a szülőföldemet, a vidéki tájakat, s ha tehetem, hazarándulok. Legutóbb két évvel ezelőtt látogattam meg a nővéremet, és a sok rokon közül is néhányat. A kettős elkötelezettség? Az közös gyökerű. Akkor vidéken is, városon is sok olyan lélek tengődött, aki szeretni szeretett volna, aki boldog akart lenni és jóllakott, okos és világot látott. Nekem pedig költőként kötelességem volt, hogy mint a visszás állapotok ismerője, lehetőségeim felhasználásával stkraszálljak a változásért. Jómagam éppen gyökereimnek köszönhetően nem hagytam elvakítani magamat a nagyvárost civilizációtól, a bérpalotáktól, a hatalmas gyáraktól és a háborútól, hiszen apám az első világháborúban esett el, gyermekkoromban. Ez aztán, természetesen, megmutatkozott a költésze temben is. Ha nem így történt volna, akkor cserbenhagynak az ösztöneim, szellemileg megvakul tam, megsántultam volna. 0 Első verseskötetében, az 1927-ben megjelent Gyászünnepélyben az európai civilizáció pusztulását jósolta meg. — És majdnem bekövetkezett ez a pusztulás. Ha nincsenek olyan emberek, mint az Önök Fábry Zoltánja, aki mindvégig bátran szembeszáll! a fasizmussal, ha nincs a szovjet hadsereg, akkor nem tudom, hol tartanánk ma. Akkor talán az első kötetemben megjósolt időszakot élnénk. % Ez a kötet hihetetlenül nagy sikert aratott. Rövid időn belül három kiadást élt meg, s olyan tekintélyek, mint Vítézslav Nezval, Josef Hora és F. X. Salda tisztelegtek az Ön teljesítménye előtt. Ekkor huszonkét éves volt. — A sok jó kritika ellenére a Gyászünnepélyt mégis csak amolyan alapozásnak tekintem, s az 1932-ben megjelenít Szirénát tartom fontosabbnak, hiszen abban fogalmaztam meg az akkori világ szociális ellentéteit, a polgári társadalmak apokalipszisét. Persze, hogy melyik a fontosabb kötetem, azt fölösleges fejtegetni, mert ezáltal olyan éjszakába juthatunk, amelyben mindenféle emóciók vezetnek, amelyben ellenőrizhetetlenek a megérzések. Egyedül a vers a fontos, a költészet hatósugara. Ezt keli, vagyis kellene megőriznünk, illetve visszaszereznünk onnan, ahová elrejtezett. 0 Az 1937-ben megjelent, Gyalogosan című verseskötetében elfordul a helyenként naturaliszti- kusan megfogalmazott civilizációtól, és ismét a szülőföld, a vidék népe, a népi élet valósága jelenti Ön számára a tiszta élet lehetőségét. Ekkor íródott versei két nevet is asszociálnak. Fran- tiSek Jiroudekét, akinek ekkor az életben mara dáshoz láthatóan a természet közelségére volt szüksége, és Móricz Zsigmond nevét, aki ugyan prózát írt, többek között a Gyalogolni jó című, nevezzem így, szocioprózát, amelyből ugyancsak kiérezni, hogy az akkori alkotó számára egyetlen lehetőség: a valóság valós megfogalmazása. CTK-felv. — Vagyis az a fajta kettős elkötelezettség, amely a nyomorgó földművelővel és az éhező munkással is közösséget vállal. Igen, ez a legfontosabb. Együtt lélegezni a néppel, tudni, minek örül, mitől fél, igen, ez a költő dolga, s nem az, hogy talmikért kibújjon saját bőréből. 0 Ennél a nagyon ízletes ebédnél ez idáig csehül beszélgettünk. Most, a pohár vörös bor előtt, ha ajánlhatom, néhány mondat erejéig váltsunk át magyarra, Egészségére. — Egészségére ... Hm ... Tudja, az, hogy Petőfi, Ady és József Attila egyik cseh fordítója vagyok, miég nem jelenti, hogy beszélem az Önök csodás hangzású nyelvét. Sajnos, nem ismerem, nyersfordításokból dolgozom. Először akkor csodáltam meg ezt a nyelvet, amikor a húszas években Szabó Lőrinc Prágában járt. A viselkedésével és a jellemével nyomban elbűvölt. De a jellemnek, a viselkedésnek az anyanyelv az egyik termőága, így hát a magyarokat is nyomban megszerettem általa. Tudja, Szabó Lőrinc volt az első ember az életemben, akiiről azt mondhattam, igen, ő a költő, ö és nem más. Ennék a háznak a földszinti termiében beszélgettünk, az akkori híres prágai Nemzel Étteremben. Lenyűgöző egyéniség volt, és ragyogóan beszélt a nyugati és a magyar költészet kapcsolatáról. Nos, akkor határozottan éreztem, nem csupán a nyugati népek költőit kell anyanyelvemre tolmácsolnom, de elsősorban azon kis népek költészetét, akikkel együtt élünk itt, Középkelet-Európában. Például József Attilát, aki akkoriban ugyan még nem volt annyira ismert, de A Dunánál című versének költői krédója máig sem teljesen megválaszolt kérdés, parancs, sőt, nevezhetjük etikának is. 0 Ügy tetszik, nagyon szereti József Attilát. — Tisztelem a költészetét. Azzal a szeretettel szeretem világirodalmi rangú líráját, amely a békés együttélés örömét és elengedhetetlenségét sugallja itt, a Duna-medencében és a nagyvilágban. 0 Ez valóban szép gondolat, amelynek a magyar irodalomban az a Németh László adott kü lönös hangsúlyt, aki drámát írt Húsz Jánosról, s aki elsőként fordította magyarra Jirásek Kutya- fejüek-jét. De hadd hívom közénk ismét Fábry Zoltánt, aki így vallott a Duna táji szellemiség szétszórtsága kapcsán Capekről: „Ami Capekből kimaradt, a félénk-nézés, az összeölelés, azt jómagunknak kell kipótolni, hozzáadni...“ Persze, idézhetném a Fuőíkról írt Fábry-sorokat is, mert Fuíík sohasem feledkezett meg a csehszlovákiai magyarokról, sem a Duna táji népekről. — Capek is, Fuőík is egyéniség volt, ám abban feltétlenül igaza van önnek, hogy jobban kellene ismernünk egymást. Amikor néhány évvel ezelőtt a Madách Könyvkiadónál megjelentek válogatott verseim, eltöprengtem: vajon cseh nyelven mikor jelenik meg a hazánkban élő magyar költők antológiája? Mikor egy itt és magyarul írt regény vagy akár prózaantológia? Mi tagadás, Fábry Zoltán nevét sem ismerik mifelénk annyian, mint kellene, holott csehül már megjelent egy Fábry- válogatás. De a közismertségnek, az egymást melengető, gazdagító áramkörnek nem egyetlen kötet az ismérve, jóval inkább az állandó vagy az időnkénti, de rendszeres jelenlét. Ehhez persze, fordítói apparátus kellene. 0 A Károly Egyetem tanszékéről már kikerü't néhány jeles fordító. — Még mindig kevés, s talán egy sem akad köztük, bárcsak ne [enne igazam, aki, ha magyar irodalom fordításáról szólunk, ne kizárólag a magyarországi irodalomra gondolna. Persze, én is kizárólagosan magyarországi költőket fordítottam, pedig nem szeretem a kizárólagosságot. Ügy érzem azonban, itt a szemléletváltásnak a közeljövőben meg kell érkeznie, hiszen az igazán jó irodalom túléli a visszhangtalanságot, s ha eljön az Ideje, s én úgy érzem, itt az ideje, gyönyörűen fog visszhangozni. 0 Petőfin, Adyn és József Attilán kívül melyik költőnktől fordítóit több verset? — Több verset, mondhatnám verscsokrot csak tőlük fordítottam, de előszeretettel olvasgatom Radnóti Miklós, Illyés Gyula és Nagy László verselt. Nagy László az én szívem költője. Szeretem őt. Nagyon szeretem ... 0 Nagy Lászlónál sem változtak az alapmotívumok, illetve nagyon keveset változtak, s ugyanezt állapítja meg Önről a magyar Závada-kötet összeállítója és utószavának írója, Tőzsér Árpád. Tözsér szerint a Gyászünnepély alapmotívumai a következő kötetekben teljesednek ki, kapnak filozófiai mélységét. Voltaképpen tehát ugyanazt csinálta, írta egész életében ... — így is mondhatjuk. Mégis látható vagy érezhető különbség a harmincas évekbeli és a mostani költő önismerete között, ami tematikailag, verstanilag és formailag egyaránt megmutatkozik. Tőzsérrel egyetértésben akár egyre mélyülő filozófiának is nevezhetjük ezt. Tudom, nem kalandoztam sokfelé, de az én költői kalandozásaim, kivétel nélkül erkölcsi kalandozások voltak. S azt hiszem, ez a lényeg, s nem az, hogy milyen alapmotívumokkal építkeztem. Bár, ki tudja? Az életet, vagyis a költészetet, nem mindig a szavak teszik hitelessé. Olykor a napfény, vagy a ilomb- hullás, máskor egy érintés, egy szempillantás. 0 Véleménye szerint az idősebbek vagy inkább a fiatalabbak olvasnak több verset? S vajon nem késnek-e köteteik megjelentetésével a mai fiatal költők? — Szerintem a fiatalok olvasnak több verset, s ez is reményt ad ahhoz, hogy a költészet mihamarabb visszaszerezze egyensúlyát. Az viszont tény, hogy a mostani fiatalok késve, ódzkodva, bizonytalanul szólnak. A mi nemzedékünk tagjai már huszonéves fejjel kötetekkel rendelkeztek, míg a második világégés után néha hanmincvala- hány éves elsőköteteseket köszönthettünk. S ez mintha máig így lenne, ami nyilván összefügg a költészet jelenlegi világválságával. De ez nem oltja ki reményemet. Hiszem, hogy a mai fiatal költők között nem egy akad, aki a iközépkelet- európai kis népek költészetét, irodalmát óhajtja megismertetni a cseh néppel. Én ezt csináltam, s nem bántam meg, hogy a francia költészet fordításáról áttértem a Duna menti népek költészetének tolmácsolására. Ha újra kezdhetném, újra szerbek, románok, lengyelek, magyarok, szlovákok felé fordulnék. Azok felé, akikkel együtt élünk, együtt építünk hazát, lakhatót. 0 Végezetül hadd kérdezem, hol s kikkel ünnepelné legszívesebben hetvenötödik születésnapját, amelyhez valamennyi olvasónk nevében gratulálok, s további jó egészséget és sok-sok alkotásban gazdag évet kívánok. Egészségére. — Hogy mondta? E-gész-sé-géne? Igen...? Jól mondom? Megnyugtat... A születésnapomat nagyon szűk, baráti és családi körben, egy erdei lakban tölteném a legszívesebben, de ez a kívánságom még vágyálomnak is kérészéletű, mert viszonylag nagy a forgalom nálam. Ami a sok-sok alkotásban gazdag évet illeti... Mit feleljek erre? Három éve nem írtaim verset, de a költészet, ugye, olyan, akár az ember. Néha megáll, s el- adél.. Persze, a jó kívánságokat szívemből köszönöm. S most fogja meg ezt a pohár bort. Ezen a földön termett. Egészségére! SZIGETI LÄSZLÖ Vilém Závada VÁLOGATOTT VERSEK ' Js Madách
