Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-18 / 20. szám
IMS. V. 18. % Engedje meg, hogy először is a legszivélye- sebb jókívánságaimat fejezzem ki abból az alkalomból, hogy életművét a legmagasabb elismeréssel illették, amikor nemzeti művésszé nyilvánították. A széles nyilvánosság Önt évtizedek óta főként politikai tevékenységéből ismerte, ám ugyanakkor be- leveste nevét a köztudatba felejthetetlen grafikai és festői műveivel is. Nálunk, valamint a testvéri Magyar Népköztársaságban és más országokban is magasra értékelik művészi szempontból mélyen ható grafikai ciklusait. Lehet, hogy leegyszerűsítem a dolgokat, de mindig, amikor közvetlen kapcsolatba kerülök az Ön műalkotásaival, olyan érzésem van, hogy azt nagymértékben befolyásolja az Ön ifjúkora, főleg pedig a dél-szlovákiai környezet .. — Igein. Igaza van, az ifjúkori élmények, azt hiszem, mindenkinél a legmélyebbek és a legmana- damdőbbak. Az apám munkásember volt, gépész, és mint ilyen mindig ott élt, és vele együtt természetesen a család is, ahol munkát kapott. Többnyire uradalmaikban, nagybirtokokon volit szükség gépészre. Az uradalmak majorokból tevődtek össze és így nem is falun, hanem pusztákon, majorokon nőttem fel. Bár falun, Diószegen születtem, minden gyermekkori élményem a majori emberekhez, munkásokhoz, béresekhez, cselédekhez kötődik. A majorok közül ki kell emelnem a nógrád megyei Vörösmajort, mert itt éltünk leghosszabb ideis azok voltak, ami később a művészetemre is kihatott. A képeimen megjelenő emberi alakok, többnyire cselédek, béresek, munkások, mindig alacsony horizontból emelkednek ki. Ezt soha nem tudatosan festettem, vagy rajzoltam így, mások figyeltek fel rá, hogy emberi alakjaim mögött alacsony a horizont. Mikor a Szlovák Nemzeti Felkelés egy jelenetét festettem meg „A hegytetőn“ című festené nyemen, a figyelő partizán figuráját ugyancsak a hegytető fölé emeltem. Képeimen az ember kiemelt szerepet játszik. • Ogy is mondhatjuk, hogy ezzel a gesztussal a dolgozó emberhez fűződő viszonyát fejezi ki. Már mint fiatal festő is szóróban összekapcsolódott a munkásosztály és a balra orientálódó értelmiség forradalmi mozgásával. Megkérdezném, hogy a forradalmi mozgalomhoz való közeledése milyen eszmei hatást gyakorolt társadalmi szempontból mindig meghatározott művészetére? Elárulna nekünk valamit annak a környezetnek a légköréről, amely Önt politikailag formálta? — Azt hiszem, hogy az első kérdésre lényegében már részben válaszoltam is. Természetesen a gyermekkorban, ha a gyökerek meg is fogamzottak, sémim sem volt még tudatos, inkább csak ösztönös irányvételről beszélhetünk egy megérzett igazság keresése felé. Hazakerülve szülőfalumba 10—11 éves Beszélgetés Lőrincz Gyula nemzeti művésszel lg, és élményekben is Itt kaptam a legtöbbet. Ez a varösmajor a 'Selyp-Pálteleki uradalom központja, báró Tornyai Schosberger Rezső huszonnégyezer katasztrális holdas birtoka volt, háromszáz hold szőlővel, 12 vagonos malommal, gőz téglagyárral, hatalmas mezőgazdasági termeléssel és állattenyésztéssel, modern tejhűtővel (naponta nem kevesebb, mint 13 ezer liter tejet hűtőitek le és szállítottak Budapestre), iEzzel szemben a cselédek és béresek borzalmas nyomorban éltek, minimális éhbéren, -négyosaládos közös konyhás lakásokban tengőditek. A báró, a vezérigazgató, az intézők és ispánok életkörülményeinek összehasonlítása a munkások, béresek életviszonyaival akarva, nem akarva szinte tálcán hozta számomra az osztályszemléletet. Nem kellett szociográfiai tanulmányokat végeznem ahhoz, hogy ezeket a különbségeket már gyermekko romban felfedezzem. Az 1914—18-as világháborút is a Vörösmajorban éltük -végig, innen jártunk mi gyerekek a selypi gyártelep iskolájába, ahol tanítóink: Augusztin János '(ha jól emlékszem a keresztnevére, bár nem mernék rá megesküdni) és jóságos felesége naponta hazafias, lelkesítő beszédekkel öntötték belénk a győzelem Iránti bizalmat, elhitették, hogy a hős huszárok minden csatát megnyernek. Ezt a reményt még képeslapok illusztrációival is alátámasztották, hiszen a kassai festőművész, Lengyel-Reinfuss a Tolnai Világlapja számára ilyen jeleneteket számla lanszor megfestett, talán éppen a Schalk-ház kávéházi asztalánál, mert aligha volt a fronton. Képein a vörösnadrágos, kékdolmányos huszárok aprítják az ellenséget. így azután én is azt vártam, hogy a 12 évvel idősebb bátyám a francia frontról, Verdimtől úgy tér haza csillogó karddal, a mellén csilingelő kitüntetésekkel, mint egy nemzeti hős. Jóindulatú tanítóink szavai akkor omlottak össze bennem, mikor -egy novemberi hideg napon egy rongyos pokrócba burkolózó, csont és bőr, borotválatlan, lyukas bakancsú katona zörgette meg a konyhánk ajtaját, aki elsírta magát, hogy édesanyám nem ismerte fel benne a fiát. Ez is erős élmény volt! Ébredés a javából. Azután 1919. március 21-e. Nincs király, nincs báró, nincsenek urak, a nép kezébe került a hatalom. A -Vörösmajorban Balázs Ferkó bácsi, egy analfabéta béresgazda lett a politikai biztos. Bár írni, olvasni nem tudott, bölcs volt és meggondolt, mindenkit meg tudott nyerni, -még minket gyerekeket is. Kinyitotta a kastélykert kapuját, kijelentette, hogy, gyerekek, ami eddig tilos volt, a mai naptól kezdve szabad: tiétek a gyönyörű park. Ezt kaptuk ml gyerekek a Vörösmajorban a Tanácsköztársaságtól. Sajnos, ez az ígéretes élet nem -tartott sokáig. Jött az ellenforradalom, a major összes férfijait összeszedték és megverték. Megverték az apámat Is, mert a Tanácsköztársaság idején a Vas- és Fémmunkások 400-tagú selypi csoportjának elnöke volt. Balázs Ferkó bácsi örökre eltűnt, őt a verések után sem engedték szabadon. Felejthetetlen élmények voltak ezek, -ezért mondom, hogy igaza van, -hogy nagyon jól megérezte, milyen nagy mértékben befolyásolja minden művészi megnyilatkozásomat az ifjúkorom. -Ami a dél-szlovákiai környezet rám való hatását illeti, ugyancsak érvényes az a tény, hogy a legtartósabb élményeim a gyermekkorral függnek lösszé, valójában soha nem tudtam tőlük elszakadni. Az apámnak Vörösmajorban felmondtak, munkanélküli lett. Utánajárt annak, hogy hazakerüljünk a szülőfalunkba, Diószegre. Amikor ez végre sikerült, -akkor -eleinte ott lett gépész a malomban, majd a dunaszerdahelyi gőzmalomban, a Csallóközben. Sík vidék ez, ugyanúgy, mint előző lakóhelyeim Igor Grossmann felvétele koromban, a majort élért után úgy éreztem magam, mintha világvárosiba kerültem volna. Iskola volt ott, üzletek, templom, ötezer lakos. Főleg a templom érdekelt, hiszen a majorban ilyesmi nem volt, ott a legfelsőbb nagyúr a vezérigazgató volt, tőle magasabban már csak a báró létezett, akit viszont senki sem látott, mert ha le is jött a majorba, akkor a számunkra tilos kastélyban tartózkodott, de főleg Budapesten élt az Andrássy úti palotájában. Ez olyan messze, olyan magasan volt a majori ember számára, miint maga az úristen. Itt a szülőfalumban a messzi isten egyszerre csak a közelembe került, foglalkoztatott. Hamarosan ministrálnl kezdtem dr. Entresz Ede plébános mellett, akit a faluban mindenki szeretett, mert nagyon emberi volt. Szerette az embereket, a nőket, a lovakat, a vadászatot és az irodalmat, sőt még festett is. Nagyon megszerettem őt, és rajta keresztül próbáltam megszeretni és megismerni az istent. Ez azonban nem ment. Annyira megbízott bennem, hogy ő maga figyelmeztetett: „.. . csak az oltár előtt, fiami Ogy ahogy a te apád gépész a gép előtt, én pap vagyak az oltár előtt. Csak az van, ami a földön van, próbálj azzal élni". Megtanított festővásznat alapozni, olajfestékkel bánni, ecsetet mosni, majd figyelmeztetett, hogy a faluban él egy szobafestő, aki jól rajzol. Fölkerestem ezt a festőt, -Szalay Istvánt, aki Csehszlovákia Kommunista Pártja területi bizottságának a tagja volt. Felfedeztem benne Balázs Ferkó bácsi művelt, olvasott, okosan politizáló utódját. Művészi vágyaim -itt -már kapcsolódni kezdtek politikai öntudatomhoz. Ez a Szalay összehozott Richter Mihály kommunista funkcionáriussal, a délszlovákiai aratósztrájkok legendás hírű szervezőjével, Horváth Gyulával, a rokon Hájek Poldival, Varga Gyulával, valamint szülőfalum további kommunistáival. Később Sza-lay is és az én családom is Dunaszerdahelyre került, így ott megismerkedtem további kommunistákkal: Mondok Gáborral, Bugár Titusszal, Haár Samuval, Grünhúttal és további elvtársakkal. A Dunaszerdahelyre látogató központi szónokokkal május elsejéken, vagy más politikai akciók alkalmával ismerkedtem meg, így pl. Major Istvánnal, Steiner Gáborral, FrantíSek Zupkával és másokkal. így formálódtam már nagyon fiatalon politikailag és közben készültem a művészi pályára. Természetesen ez a politikai légkör döntő hatással volt művészi törekvéseimre. Kialakult -politikai meggyőződésemet többé nem tudtam és nem is akartam különválasztani művészi elképzeléseimtől. Most nem akarom részletezni azt a kálváriát, amelyet végig kellett járnom, míg végre eljutottam a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, de szeretném kihangsúlyozni, hogy mint főiskolai hallgató már bizonyos politikai alapokkal felvértezve kerültem Budapestre, -ahol hamarosan bekapcsolódtam a haladó, baloldali mozgalmakba. Első utam Kassák Lajos közismerten baloldali íróhoz vezetett, aki „Munka“ cím alatt egy folyóiratot adott ki. E lap körül csoportosult egy balald-al-i mozgalmi -társaság, ez volt az ún. Munkakör, amelybe aktívan bekapcsolódtam. Tudni kell, hogy a félfasiszta, reakciós Honthy-Magyarországon ez a kis Munkakör egy üde oázist jelentett, hiszen egyetlen kis kollektíva volt, amely Kassák vezetésével szinte becsempészte Magyarországra a haladó eszméket, az avantgárd mű vészetet. Ez a kis Munkakör egy ideig kiegészítette főiskolai tanúimányaimat, de hamarosan szűknek találtam a hatósugarát. Ez persze nem Kassák és a Kassák körül csoportosulók bűne volt, -hanem az uralkodó rendszer céltudatos programja, amely izolálni -igyekezett minden kis parazsat, nehogy a haladó eszmék lángra lobbanjanak. Én a régi Csehszlovákiában akkor már más, széles körű mozgalomhoz, tömegmozgalomhoz szoktam. Furcsa, hogy bár művész-növendék voltam, túl művészi-irodalmi szempontúnak, túl egyoldalúnak, bizonyos főkig politika-mentesnek találtam ezt a Kassák körüli csoportot. Ha így, évek távlatából nézem ezt a korszakomat, úgy látom, hogy -már fiatalon is a művészet -és a politika szoros kapcsolatát, köl osönös kiegészítését kerestem és hogy a ,,1’art pour l’art“ engem már akkor sem elégített ki. Mindenképpen nyomasztólag hatott rám a Kassák-Munka- kör izoláltsága. Felfedeztem a Barta Miklós Társaságot, amely egy szabad, széles körű vitafórum lehetőségét nyújtotta. Megjegyzem, ihogy ide Kassák is eljárt, aki nagyon keményen érvelő, szinte verhetetlen vitázó volt. Itt ismerkedtem meg az akkori magyarországi haladó értelmiség kiváló -képviselőivel: Illyés Gyulával, József Attilával, Simon Andorral, Berda Józseffel, Dési HUber Istvánnal és sok, azóta ismert irodalmárral, a magyar kultúra, művészet és politikai -élet számos neves képviselőjével. A Képzőművészeti Főiskoláról többen jártunk ide, így Konecsni György, Rákossy Zoltán, Bárthidi Andor, Schubert Ernő, László Gyula, Mód Aladár, Vértes György, Tamás Aladár és mások. Az utóbbi három majdnem legális kommunistának számított, hiszen többé- kevésbé köztudott volt, hogy az általuk szerkesztett a „10 %“ és a „Gondolat“ című folyóiratok a párt lapjainak számítottak. Hozzájuk tartozott még Lakatos -Péter Pál költő is, akiről kár volna megfeledkezni. A felsoroltak na-gy érdeklődést tanúsítottak Csehszlovákia Kommunista Pártja, annak munkaformái és tevékenysége iránt. Érdekelte őket a Sarló, a csehszlovákiai magyar főiskolások haladó, baloldali szervezete, a -falukutatás, a szociográfiai vándorlások, az anyaggyűjtés, a -Sarló és a DAV kapcsolata. Engem is bekapcsoltak az illegális kommunista párt munkájába -és így kapcsolatba kerültem többek között Rajk Lászlóval is. Rendszeresen hordtam nekik pártirodalmat, Magyarországon akkor be nem szeretető sajtótermékeket, könyveket. Mód Aladár kérésére egyszer Gödön, a Duna parti strandnak álcázott gyülekezőhelyen -előadást tartottam Csehszlovákia Kommunista Pártjáról, míg aztán a megérkezett detektívek elől a -Dunában úszva kellett menekülnöm. A nyári, karácsonyi és húsvéti szünetekben sőt gyakrabban is egy-két napra hazalátogattam. Ilyenkor mindig kapcsolatiba léptem a kommunista párt képviselőivel, segítségükkel összegyűjtöttem a szükséges és várt anyagot, -megtaláltam a módját a Magyarországra való átjuttatásnak. Tagja voltam a Sarlónak, részt vettem két nyári szociagráfiai vándorláson, valamint a Sarló -kongresszusán is. Így röviden elmondva, látszólag problémamentesen, de nem mindig egyszerűen formálódott, alakult művészeti tanulmányaim -folytatása közben po li-tilkal profilom. Hozzátenném, hogy művészeti fejlődésemet sem hanyagolhattam el, hiszen szigorú és nagyon jó mesterem volt az európai szintű, nagy műveltségű kiváló festőművész, Vaszary János személyében, aki mellett az utolsó két évben mint tanársegéd működtem. 0 Az Ön műve már a München előtti időben is merített tartalmilag a nép osztályharcának történelméből. Művészetünk nagy kiterjedésű és megalapozott tematikai tájékozódása volt ez a szocialista fejlődés időszakában. Hogyan tette ezt az irányzatot Ön a magáévá, hogyan ábrázolta ezt művészileg abban az időben, amikor még nem volt általános? — Elnézést kérek, hogy ezt így saját magammal kapcsolatban elmondom, de említett tanárom egyes fejtanulmányaira azt mondta: „Különös képessége van a fejben meglátni és megrajzolni a modell életrajzát“. Talán -itt keresném a választ. Sokat láttam és ismertem a nép osztályharcos hősei közül. A ko- sútii sortüz tizenhét éves hősi halottja, Ján Gyevát a Kosúttól 4 kilométerre eső szülőfalumból származott. Hosszú éveken át kísérleteztem (már a München előtti időkben is) a kos-úti sortüz művészi megörökítésével, míg végre néhány évvel ezelőtt, úgy érzem, sikerült. Ez arra serkentett, hogy sorozatot rajzoljak a soknemzetiségű Dózsa-féle parasztIFolytatás a 4. oldalonj VALLOMÁS
