Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-11 / 19. szám
0 Ön hatvan évvel ezelőtt, május 10-én született Cáslavban. és már huszonöt évesen, 1945-ben a prágai Nagyopera födiszlettervezője. holott építészetet tanult. Hogyan lett az építészből díszlettervező? — Egyszerű, szeretni kell a színházat és jól kell gazdálkodni a színházi térrel. Nem véletlenül mondom, hogy a színházi térrel, s nem a színpadi térrel, mert a színházat nem csupán a színpad jelenti, hanem a nézőtér és az előcsarnok is. Ha azt mondom, szce- nográfus, akkor nem dekoratőrre gondolok, aki cipőkirakatnak tekinti a színpadot, se nem a klasszikus értelemben vett díszlettervező művészre, aki csak a színpadot ismeri, hanem a színházi tér művészére. 0 Persze, függetlenül attól, hogy mit tanult az a művész. Lehet festő, szobrász, iparművész vagy építész, tulajdonképpen egy a lényeges, hogy szeresse a színházat. — Igen, ez az egyetlen, amit előírok annak, akivel mint szoenográfussal dolgozom. Ja, még valamit megkövetelek: hogy tudjon rajzolni. Amerikai egyetemen láttam, hogy díszlettervezőnek készülő fiatalok nem tudnak rajzolni, pedig rajz nélkül elképzelhetetlen, hogy esztétikusán, pontosan és célszerűen megtervezzenek egy teret. 0 Tulajdonképpen Ön a Bauhaus- mozgalom elméleti és gyakorlati képviselői mellett áll, akik a testek geometriájából indultak ki, a mechanika törvényeit kívánták alkalmazni a színházművészet valamennyi elemében. Totálisnak nevezett színházukban egyöntetűen tervezték meg az egységet képező nézőteret és a színpadot, a kübizmus szellemében kialakított térszerkezetet és a kosztümöket. — Ök is az építészetből indultak ki, tudatosítván, hogy a legideálisabb iskolát az architektúra nyújtja, ahol nem csupán esztétikát tanul az ember, hanem matematikát, fizikát, geometriát is, és rajzot, rajzot, és megint csak rajzot. Akik ma is kétsíkú háttérrel dolgoznak, azok nagyon hátra vannak. S itt megállva, hadd mondom el, akárcsak a színházi előadásban, a szce- nográfiában is csak jó és rossz díszlet van. Középút nincs. 0 A kortárs cseh és szlovák színházi kritikára utalva, hadd kérdezem, va lóban nincsen középút? — Középút nincs, legalábbis nem szabadna elhitetni magunkkal, hogy a középút szükségszerűség. Ez nem igaz. Középút nincs, csak burkoló, álcázó kritikák. Am, be kell vallanom, az utóbbi évtizedben rengeteget tartózkodom külföldön, s nem ismerem alaposan a cseh szcenográ£ia jelenlegi állapotát. Tény, hogy szcenográfiai hagyományaink a képzőművészet valamennyi * ágából gyűltek eggyé, ezért is lehetnek máig éltetőek. Zrzavf és Sládek például festők voltak, Zelenka szobrász, Josef Capek pedig architektus, hogy csak néhányat említsek. Ha munkáikat nézzük, láthatjuk, mindig arra törekedtek, hogy ne öncélú, hanem drámai funkciója legyen a díszletnek. Zrzav^ például nagyon keményen megküzdött a térszerkezet törvényszerűségeivel, de ragyogóan csinálta, eredetien, s minden színpadi munkájában volt valami, amit mi hódolattal kunsztnak nevezünk. 0 A cseh színházi szaklapban, a Scéná-ban és egyebütt is többször fölmerült a kísérletezés, az experimentá- lás kérdése. Néhányon úgy vélekedtek, hogy a színházak fenntartása elsősorban gazdasági probléma, ami a díszlet- tervezőt bizony fékezi a kísérletezésben. — Az a díszlettervező, aki nem experimental valamennyi munkájával, az nem művész. Tény, hogy a darab köt, hiszen az előadás mondja meg, mi kell s hogyan a színházi térbe, de egyetlen előadás sem fékez, ellenkezőleg, megköveteli azt, hogy újat, eddig soha nem látottat teremtsünk. Valójában már a függönynek experimentálisnak kell lennie. Gondoljunk csak Picassóra, aki csodálatos színházi függönyöket alkotott. És ne feledjük, minden színházi előadás experimentum, sőt, minden művészi alkotás az, egyébként nem lehetne sajátos, nem lehetne remekmű ... Meglelni a kifejezőerőt, amellyel pontosan közöljük a darab gondolatiságát, igen, állandó keresésiben lenni, ez a legszebb kísérletezés. De hát e nélkül elképzelhetetlen a művészet, épp ezért, az ex- perimentálás ily ürüggyel beállított kérdése, fából vaskarika. 0 Gyakran megtörténik, hogy a kisebb, mondhatnám intim színházakban a rendező és a színész dominál, a díszlettervező pedig háttérbe szorulton csak a kellékekkel dolgozhat*, vagy teljesen mellőzik. — Ez nem törvényszerű, ámbár tudom, akadnak rendezők, laikik önmaguk díszlettervezői. Láttam egy-két ilyen darabot, s hogy őszinte legyek, megvan róluk a véleményem. Gondolhatja, nem a legjobb. Ezek a rendezők csupán érzik a teret, de a térszerkezet törvényeit nem ismerik. Ezen a téren dilettánsok ... Mit gondol, miért nincsen mersze egyik rendezőnek sem, hogy akár egy középnagyságú színházban teret rendezzen be? Majd ha erre is vállalkozik valamelyikük, akkor talán érdemben beszélhetünk erről a kérdésről. 0 Ön szerint tehát miben rejlenek a jövő díszlettervezőjének lehetőségei? — A frontális, vagy ha úgy tetszik, a totális színházban. A jövő lehetőségei a színházi tér megszervezésében rejlenek. A színház, ez a négy fallal körülhatárolt tér, mondhatnám, limitált tér valójában műterem, amelybe becsalogatjuk a közönséget. Jómagam nem tudok dolgozni szabad, nem körülhatárolt térben. Példa erre a montreali világ- kiállítás, ahol a szervezők kivittek egy hatalmas parcellára, közölték velem, mekkora a kiállítási területünk, s én, bár rádiuszommal éreztem, és beláttam a látóhatárt, mégis gyalogosan körbejártam a parcellát, hogy lényegemmel erezzem, ez az a tér, amit egységgé kell fogalmaznom. A színházban is ez a csodálatos, ez a zárt tér, ahol csak Tizenkét kérdés a hatvanéves JOSEF SVOBODA nemzeti művészhez azűf nyomä&m' Hűvös a város, akár a zöld hajú asszonyok tekintete. Az óvárosi toronyóra előtt — fővárosi napszak-használat s zerint: reggel fél kilenckor — senki nem ácsorog. jómagam is hanyag pillant ást vetek a toronyóra csontvázára, jóllehet az emberek csodatevő erőt tulajdoni tanak neki, s nyomban az alig egytenyérnyi Kispiacon vagyok, a Szent Miklós-templom tövénél, Franz Kafka szülőháza mellett hirtelen balra fordulok, végigrobogok a Ponyt utcán, s csak pár méterrel a Mánes híd előtt állok meg, szemben a Művészek Házával, az Iparművészeti Főiskola kőművesállványokba burkolt épülete előtt. Szokásom ellenére kicsit izgulok, hiszen a világhíres cseh építésszel és színházi szakemberrel, a brüsz- szeli és a montreali világkiállítás csehszlovák kiállítási területének építésztervezőjével, a New York-i Metropolitan, a milánói Scala, a moszkvai Sztanyisz- lavszkij Színház, a Rio de Janiero-i Municipal Teatro, a londoni Királyi Opera és több világhírű társulat nagy becsben tartott díszlettervezőjével, nem utolsó sorban a prágai Nemzeti Színház szcenograju- sával, a Laterna Magica szülőatyjával és igazgatójával, s ami kiváltképp hangsúlyozandó: jeles architektussal beszélgetést folytatni — nem mindennapi lehetőség. Mi tagadás, vártam rá néhány napot. Többször telefonáltam, de soha nem találtam. Egyszer ide, másszor amoda irányítottak, de ő, sehol. Most meg, hogy itt állok az Iparmű vészeti Főiskola első emeletén, mintha ren geteg lenne az időm. Holott az ajtón függ: Architektúra, vezető: Josef Svoboda profesz- szór. Mégsem kopogok. Előbb körülnézek a folyosókon, ahol a legnagyobb betűkkel ez van kiírva: Bauhaus. Szobrokat, rajzokat, fényképeket fürkészek. Az egyiken, tucatnyi híresség között Moholy-Nagy László. Jól van, dünnyögöm, itthon vagyok, s az eddig hiányzó biztonságérzet úgy önt el, hogy kimelegszem tőle. Észre sem veszem, hogy Svoboda professzor sétál el mellettem. Erre csak akkor döbbenek rá, amikor vele szemben ülök a műteremben. a totális színház révén fejezhetjük ki a tér s az ember végtelenségét. 0 A közelmúltban láttam egy francia filmet, amit egy színházi előadásról készítettek Párizsban. Ügy érzem, életem végéig nem feledem ezt a fajta színjátszást, ezt a fajta előadásmódot. Ezek a francia színészek valóban totális színházat játszottak a francia forradalomról. — Jómagam ezt az előadást eredetiben láttam, Párizsban, s mint lön is láthatta, egy 'hatalmas csarnokban játszódik a történet. Nekem is nagy élményt nyújtott, akárcsak az az előadás, amit Andrzej Wajda társaságában néztem végig Varsóban. Egy krakkói színház adta elő, a nevére már nem emlékszem, csupán arra, hogy több teremben játszottak a színészek, s a közönség is több csoportra tagolódott, egyszer az egyik, másszor a másik teremben. Szcenográfiai szempontból is csodálatos volt az a rendezés, akárcsak az ön által is .látott párizsi.. Igen, ez a totális színház, s én ebben látom a színház lehetőségét... 0 Ön szerint mikor láthatunk Csehszlovákiában totális színházat. Megvannak nálunk ehhez a feltételek? — Miért ne volnának, hiszen több csarnokkal, ha úgy tetszik szérűvel, illetve több, színházi előadásra is alkalmas épülettel rendelkezünk. Ez a kérdés egyébként dramaturgiai kérdés, nem egyéb. Mint szocialista művész, állítom, emberektől függ, hogy mikor lesz nálunk is ilyen színház. Színházi helyzettudatunkat ugyanis ismerem, s azt hiszem, nálunk nyomban lesz ilyen színház, ha a színházi viszonyoknak emberi gyarlóságokban gyökerező torzulásait fölfedjük, megszüntetjük. Tulajdonképpen arról van szó, hogy szembenézzünk a helyzettel, Íriszen a feltételeink megvannak a totális színház megteremtéséhez. 0 Tehát azt mondja, hogy ez tulajdonképpen személyektől függ? — Mint minden a társadalmi, gazdasági és kulturális életben. Én annak idején szerettem volna megtervezni az egyik személyautónk karosszériáját, s bebizonyítani, hogy szerény gazdasági lehetőségeink között esztétikus, ízléses, emberhez méltó ruhába öltöztethetnénk autóinkat is. Mert sokszor bizony utánzók vagyunk, plagizálunk, pedig jóval olcsóbb lenne, ha a magunk zsebéhez terveznénk — esztétikusán. Ha ikozmo- politizmusról beszélünk, mindig csak a kultúrára gondolunk, pedig gazdasági kozmopo biti am us is létezik. Szembenézni önmagunkkal, konkréten értékelni a konkrét helyzetet és ebből kiindulni. Mondom ezt azért, mert amikor a totális színházról beszéltünk, akkor is ez volt előttem: totális színházat a mi lehetőségeinkhez mérten. S ha már a gazdasági életnél tartunk, hadd említsem a CS'KP KB legutóbbi ülését. 0 Mint díszlettervező, mint főiskolai professzor vagy mint a Laterna Magica igazgatója említi? — Maradjunk a színháznál, a Laterna- Magicánál. Hatalmas feladatokat ró ránk ez a tizenötödik ülés. Változtatni és korszerűsíteni. Én a bizalomra fektetem a fő hangsúlyt. Oly bizalommal közeledni a munkatárshoz, hogy a bizalmunk ösztönözze és ne késztesse elllentmondásra. Bizalom és emberség, rációval megállapított helyzettudat... belső épülés, amelynek társadalmi haszna van, ez az én mottóm, de ez hatalmas feladatot ró az emberre, és kölcsönös bizalmat igényel... 0 Végezetül: hol volt a legutóbbi bemutatója, s min dolgozik jelenleg? — Legutóbb Genfben, április 10-én volt bemutatóm. Egy Janáőek-operához készítettem díszleteket. A legközelebbi premierem a Brodwayn lesz, valamikor júniusban. Hogy milyen sikerű lesz, nem tudom, mert a New York-i közönség nagyon igényes. Erről jut eszembe, s ezt hadd mondjam el végkifejletként, egyszer Laurence Olivier hívott Londonból telefonon, hogy díszletezzem be a Három nővért hasonlóképpen, mint az egyik hazai előadásunkon. Sok-sok problémám volt azza'l a díszlettel, s figyelmeztettem őt erre, mert a színészeknek nem tetszett, hogy nagyon sok a lámpa, a 'kerámia, s azt mondták, nem tudnak közöttük dolgozni, mire Laurence Olivier azt válaszolta, ezzel ne törődjek, ők jő színészek. Nos, ezen eltöprenghetnénk, mert szerintem, ez nagyon tanulságos, és ösztönző megállapítás volt... És még valamit, dolgoztam Budapesten is, és nagyon jól éreztem ott magam ... SZIGETI LÄSZL0 IMS. V. 11. ia
