Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-04 / 18. szám
ÚJ szó .j w mmÉ usa 17 A A HIDEG HÁBORÚ VESZÉLYES ESZKÖZEI I. DIVEMÁNSAI in den USA ^ , stationierte Sender «> PAZIHK Az emberiség olyan reményekkel lépte át a nyolcvanas évek küszöbét, hogy az enyhülés és a békés egymás mellett élés politikája, amely a szocialista országok kezdeményezésének és következetes irányvonalának köszönhetően a hatvanas évektől sikeresen bontakozott ki, nemcsak hogy folytatódik, hanem mélyül és újabb gyümölcsöket hoz. Már a legutóbbi amerikai elnökválasztáson is, amikor az elnökjelölt Carter „csapatában“ Jeltűnt a kommunizmus esküdt ellensége, Zbigniew Brzezinski, sóik politikai megfigyelő úgy vélte, hogy e figura politikai hitvallása összeegyeztethetetlen azzal a felelősségteljes poszttal, 'amit neki szántak. Hiszen köztudott volt, hogy a leendő nemzetbiztonsági főtanácsadó politikai karrierje a hidegháború korszakában kezdett magasra Ívelni. Most, alig húsz évvel később, az alapvetően megváltozott politikai viszonyok közepette az USA is kénytelen volt beismerni, az egyetlen lehetséges alternatíva a 'békés egymás mellett élés politikája. Választási győzelmének előestéjén a leendő elnök különböző ígéretekkel árasztotta el választóit, melyek zömét máig sem teljesítette. Ez az oka annalk, hogy csökkent népszerűsége, és újraválasztást esélyei bizonytalanok. Ebben a nem irigylésre méltó helyzetben az amerikai imperializmus sietett az egyre bizonytalanabb politikus segítségére, és így rukkolhatott ki a Carter doktrínával, hogy az „erőskezű elnök“ szerepében tetszeleghessen. Az amerikai történelemiben már volt példa arra, hogy a reakciós körök egy volt elnökből — Truimanbó'l — szintén „erős elnököt“ kreáltak, sőt 1947. március 12-én lehetővé tették számára, hogy meghirdesse a Truman-doktrínát. A Trurnan- féle .jkemény válasz“ politikája a Szovjetunió és a szocialista országok ellen kudarcot vallott. Truman nevéhez nemcsak a doktrína bukása fűződik, hanem a történészek a nem éppen hízelgő „hidegháború elnöke“ jelzővel is félruházták. Brzezinskinek, az antikommunizmus eddig csupán elméleti „szakértőjének“ bejutása után a Fehér Házba gyakorlati lehetőségei nyíltak arra, hogy befolyásolja az amerikai kormány politikáját. Hidegháborús ihletésű elméletrendszerével ezúttal immár a mindennapi politikai gyakorlatban az enyhülés eddig elért eredményeit vette célba. A Brzezinski-féle koncepció végső célja az ötvenes évek hidegháborús érájának visszaállítása volt, s a szocialista országok érthetően visszautasították ezt a washingtoni kihívást. A túlfűtött washingtoni militarista irányvétel merő ellentétben állt a szocialista közösség következetes békepolitikájával, csakúgy, mint a helsinki biztonsági értekezlet Záróokmányával. Washingtonban és általában Nyugaton napjainkban egyre inkább a hidegháború visszatértéről beszélnek. Okkal, hiszen az Egyesült Államok befolyásos tőkés csoportjai, sőt magas rangú fehérházi tisztségviselők is a nemzetközi ilégkör mérgezésére, az államok közötti kapcsolatok elhidegí- tésére törekednek. Doktrínák, amelyek ismétlődnek A Truman-, illetve Oarter-féle doktrínáknak nemcsak a szótáruk azonos. Mindkét esetben: „a szabad nemzetek jogai és a nekik nyújtott segítség“ vagy a „kommunista veszély“ és az „USA biztonsága“ kifejezések mögött Washington veszélyes akciói húzódnak meg. A hangzatos megfogalmazások terrort, diverziót, kémkedést, beavatkozást lepleznek — s mindezt dollárokért, Truman és Carter idejében egyaránt. De nemcsak a szavak, hanem az akciók is kísértetiesen emlékeztetnek egymásra. Az 1948-as Februári Győzelem után unalomig ismételték a holimiíéle „csehszlovák problémáról“ szóló slágert, ma „az afganisztáni kérdés“ körül csapnak nagy hűhót. A Fehér Ház jelenlegi urai tehát nem találtak fel semmi újat, csupán a régi módszerekkel hozakodtak elő. Nyilván abban híznak, hogy az egyszer már lejáratott „fegyverek“ az ő kezükben másként sülnek el. El kell ismerni, a mostani hidegháborús hisztéria művelőit nem minősíthetjük pusztán politikai plagizátoroknak, hiszen kampányukban „újításokat“ is eszközöltek. Míg a negyvenes, ötvenes évek fordulóján kizárólag amerikai tanácsadók 'képezték ki a népi demokratikus országokba küldött kémeket és felforgató elemeket, manapság, például Pakisztán területén közös amerikai—kínai kiképző személyzettel folyik az afganisztáni felforgató tevékenységgel megbízott gyilkosok oktatása. Öröklött viszont az az imperialista hajlam, hogy nem tudnak belenyugodni elvesztett politikai játszmáikba. Igaz ez a február utáni csehszlovák emigrációról is. Ezek a magukat „hazafiáknak“ valló külföldre távozott tőkések a hidegháborús korszakhoz vérmes reményeket fűztek s vallották, hogy egy katonai konfliktusba, „melegháborúba“ torkolló helyzet nekik kedvezne: visszaállhatnának azon nagy vállalatok-élére, ahonnan a februári fordulat után külföldre szöktek, s visszaállíthatnák a második világháború előtti viszonyokat hazánkban. Ezt Element Gottwald így fogalmazta meg a OSKP KB 1948. novemberi ülésén: „Az emigráns reakció nyíltan, leplezetlenül a köztársaságunk elleni hadviselést szorgalmazza“. Egyazon módszerek tegnap és ma Például dr. Jam Papánek, a február utáni emigráció egyik hangadója A Der Spiegel nyugatnémet folyóiratban közölt térképen az amerikai nzzftó rádióállomások hálózata látható írásban kérte John McCloytÓl, a Németországban állomásozó amerikai csapatok magas rangú katonai biztosától olyan, a csehszlovák fiatal emigránsokból verbuválódó félkatonai szervezet létrehozását, amelyet később beépítenének a nyugati szövetségesek védelmi erejébe. A kérést így indokolták: ........ hogy mintegy 5 ezer fiatal csehszlovák menekült szervezkedhessen hazája felszabadítása érdekében.“ Ma — alig több, mint három évtizeddel később — pontosain ezt teszik a Pakisztánba szökött afgán emigránsok: hasonszőrű levelek és kérések özönét írják amerikai barátaikhoz, s azok rendre válaszolnak is. A már említett Papánek úr mindenáron vezető szerephez akart jutni az emigránsok szervezetében, a „Szabad Csehszlovákia Tanácsában.“ A csoportosulást az úgynevezett Szabad Európa Nemzeti Bizottság amerikai „magánszervezet“ pénzelte, ellenőrizte és irányította. Ez a tengerentúli tömörülés készségesen felkarolta a kelet-európai emigránsok „felszabadító mozgalmát“. Tőlük indultak ki és hozzájuk futottak be a születő népi demokratikus országok elleni felforgató szabotázs- és terrorakciók szálai. Az akkori hidegháborús korszakból visszakanyarodva a mába, ugyanez a helyzet az afgán—pakisztáni határon: tengerentúli szakértők és afgán diverzánsok kiképzőtáborokban készülődnek a haladó afgán vezetés megdöntésére. Ezek az akciók úgy hasonlítanak egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz, és ismét a február utáni helyzetet juttatják az ember eszébe: az USA közreműködésével megalakították az emigránsok elitjéből a már korábban említett „Szabad Csehszlovákia Tanácsát“, amelyet készenlétben tartattak arra az esetre, hogy megfelelő időben átvegye nálunk a hatalmat. Ezért a csoport tagjai akcióikat a harmadik csehszlovák ellenállásnak nevezték. „A harcot átvinni az ellenség táborába" Az amerikai védnökséggel létrehozott „Szabad Csehszlovákia Tanácsa“ szerves része volt az amerikai imperializmus globális stratégiájának a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején. Akkoriban a hivatalos washingtoni kormánypolitika az atomimonopóldumra épült, s ez a stratégia alapvetően meghatározta a külpolitikai doktrínákat is. Ez a globális politikai koncepció felölelte a Szovjetunió nemzetközi pozícióinak a meggyengítését, sajátjai erősítését, a vad és következetes anfiszovjetizmust és antikommunizmust, a születő szocialista világrend kialakulásának megakadályozását, a népi demokráciák felszámolását. A Szabad Európa Nemzeti Bizottság az elvakult féktelen kampány egyik eszköze lett. A bizottságot 1949-ben New Yorkban az amerikai külügyminisztérium, a titkos- szolgálat és a nagytőke kezdeményezésére 'hozták létre. Az alakulóülésre — amely a Common Cause (Közös ügy) elnevezést viselte — meghívták a szovjet és más népi demokratikus országok emigránsait. Ezen az ülésen hagyták jóvá az úgynevezett ötpontos akcióprogramot. Legérdekesebb kétségtelenül az első pont, amely eredeti terminológiával így hangzik: „áthatolni a vasfüggönyön a Szabad Európa Rádió segítségével, harcot szítani az ellenséges táborban“. Az idézett dokumentumban található az első utalások egyike a Szabad Európa Rádió létrehozására. A megfogalmazásból sejteni lehetett, hogy nem a szokásos értelemben vett rádióról tesz szó, amely valós tényeken alapuló tájékoztatást nyújt. Sokkal inkább olyan tömegtájékoztatásról, amely tulajdonképpen az amerikai hírszolgálat jobb keze Európában, Olyan diverzáns központ, amely a szocialista országokat veszi célba. A Szabad Európa Nemzeti Bizottság élére a titkosszolgálat egyik tapasztalt emberét, C. D. Jacksont állították. (Ö 1942-ben az ankarai USA nagykövetség „különleges asszisztense“ 1943-tó’l a háborús propaganda- hivatal helyettes vezetője, majd később a lélektani hadviselés osztályvezető-helyettese a nyugat-európai csapatok főparancsnokságán). A terjedelmes felsorolás is bizonyítja, hogy Jacksomban a hidegháború elsőrendű katonájára leltek. Emlékét a rádió müncheni épületében ma is őrzi az úgynevezett Jackson-szoba (Jackson Room). Vajon a véletlen műve, hogy éppen ezzel szemközt van a Mens Room, vagyis az illemhely? Ki rejtőzött a „magántársulás” mögött? A szocialista országok — melyek ellen a Szabad Európa Rádió és a Szabadság adók műsora irányul — az uszító műsorok beindítása után azonnal tiltakoztak a provokáció ellen az USA kormányánál. Országaink azóta is jogtalannak, az állami szuverenitást sértőnek tartják a müncheni adók működését. A három évtized alatt számtalan arra vonatkozó tény halmozódott fel, hogy az amerikai titkosszolgálat milyen döntő részt vállal az említett adók felforgató-, uszítótevékenységében. A rádiók volt 'munkatársainak bevallása szerint az amerikai titkos- szolgálat egyszerű trükkel álcázta akcióit. Az illető adó hivatalosan „magánkézben“ volt, de valójában a CIA befolyása alatt működött. PETR F. NEUMANN A „Radio Liberty“ rádióállomás székhelye Münchenben (CSTK-felvételek) (Folytatjuk)
