Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-04 / 18. szám
FILMVÁSZNON, KÉPERNYŐN LJUDMILA GURCSENKO □ Kanadában jelenleg húsz filmet forgatnak, másik harmincötnek most folynak az előkészületei. Az országban több új filmgyártó társaság kezdte meg működését, itt dolgozik Orson Welles Is. Egyik interjújában elmondta, hogy emlékiratai megírásának tervével foglalkozik. * * * □ Zolnay Pá! — a többi között a Fotográfia és a Sámán rendezője — a Hunnia Filmstúdióban új film forgatását tervezi Infarktus címmel. Történetének középpontjában egy állami gazdaság vezetője áll, aki lábon hordta ki az infarktust. Másodéves színinövendék korában már három filmben játszott, s a harmadikkal, a Karneváli éjszakával nemcsak szovjetföldön, hanem a határokon túl is „befutott“. Jó színésznőt, remek mozgású táncost, kitűnő énekesnőt ismert meg benne a közönség. Ljudmila Gurcsenko neve fogalom lett a vígjátékok, zenés filmek világában. Csakhogy ő nem erre vágyott. Jó ideig mégsem tudóit kibújni a szerepkörből, melybe belekényszerítették. Az olyan filmekre, mint a Cigányok ajándéka, Roman és Franciska, Ki lkivel házasodik?, Nem és igen, már nem szívesen emlékezik. Minél több vígjátéki szerepet kapott, annál gyakrabban beszélt róla, hogy ő drámai színésznő. De csak hét esztendővel első filmszerepe után tudott bizonyítani. Akkor sem a filmvásznon, hanem színpadon. 1963-ban, amikor a moszkvai Szovre- mennyik Színház tagja lett, a Vörös és jekete színpadi változatában mutatkozott be drámai szerepben és nagy si'kert aratott. Aztán Shakespeare- és Moliére-dara- bok hősnője lett. Ojaibb hét esztendő alatt a filmszakma is elfogadta drámai színésznőnek. Igaz, e hét évből háromban nem is vállalt filmszerepet. De ekkorra már mindenki emlékezett, hogy a Balti égbolt egyik drámai epizódjában milyen remek volt, vagy 1968ban milyen nagyszerű alakítást nyújtott a Széttört pokol című alkotásban. És ezután drámai szerepekben kezdték foglalkoztatni. Emlékezetes alakítást nyújtott a Fehér robbanás, a Közülünk egy, az Árnyék, a Vanyusin gyermekei, a Nyitott könyv című filmekben, majd a szovjet nézők két ízben is „Az év színésznőjévé“ választották. Előbb az Egy iskolaigazgató naplójából, majd pedig A szentimentális regény című filmek főszerepéért. 1977-ben egyébként már harmincadik filmjét forgatta (Húsz nap háború nélkül) Konsztantyin Szimonov ismert kisregénye nyomán. A film nemzetközi sikert arat, több fesztiváldíjat nyer, szinte minden nyugat-európai országban bemutatják s műsorára tűzi az egyik New York-i és tokiói tv-állomás is. Máig bemutatott harminckét filmjében negyven érdekes figurát keltett életre (volt, amelyikben több szerepet is alakított). Közben rendszeresen dolgozott színpadon és állandó vendége volt a televíziók stúdióinak. A tv-ben elsősorban zenés műsorokban szerepel. Ma is bravúros táncos és az 1978-ban készült Egy anya negyven lánya és az egy évvel későbbi Jutalomjáték című műsorban egyszerre tíz-tíz alakot keltett életre. A Jutalom játékban e tíz alakból három férfi szerep volt. Kiderült, férfihangon is remekül énekel és férfinek is igen csinos... (fenyves) Zuzana MináCová felvétele Jana Brejchová és Jan Kanyza a film egyik jelenetében (Jan Kudéla felvétele) Jaromil JireS Hazaszökések címmel forgatja új filmjét. A történet középpontjában egy gyermektelen család áll, mely örökbefogad egy kisfiút. A gyermek azonban nem éppen a legjobbkor és legmegfelelőbb formában értesül arról, hogy anyja és apja tulajdonképpen csak nevelő szülei. A kisfiú súlyos lelki megrázkódtatást él át, ezt azonban titkolja szülei előtt. Gyakran elszökik otthonról, hogy igazi anyja nyomára bukkanjon. Csavargásai során számos bonyolult és konfliktusos helyzetbe sodródik, végül azonban beletörődik a megváltoztatha- tatlanba. Az új cseh film lélektani tanulmány az együttélésről, az emberi kapcsolatokról és érzésekről. A főbb szerepéket Jana Brejchová, Jan Kanyza és Tomás Holy játssza. (jiras) A cím fogalompárjával meghatározott kérdés művészetben és tudományban — de még a közgondolkodásban is — vissza-visszatérő probléma. Érdemes felvillantani a filmművészet egyik zsenijének — fenegyerekének, s immáron klasszikusának —, Orson Webesnek egyik vallomását, mely érdekes és értékes adalékul szolgálhat a tárgykörben. Welles csodagyerekként indult. Hároméves korában bábszínházelőadásokat rendezett, iskolás korában Shakespeare-t játszott, húszéves korában pedig már színigazgató volt. Aztán 1938-ban A világok harcának. hírhedt rádióváltozatával országos hírnévre tett szert, és meghívást kapott Hollywoodba. Egyedülálló szerződést kötött: szabad kezet kapott, ő lehetett az író, a rendező, a főszereplő egy személyben. Minden kikötés nélkül, szabadon alkothatott, így született meg az Aranypolgár, Welles legsikerültebb, legsajátosabb műve, a filmművészet mindmáig egyik legjelentősebb alkotása. A csodagyerek olyan remekművel tette le a voksot, melynek nagyságát, eredetiségét sohasem tudta többé elérni. Még megközelíteni is csak ritkán sikerült neki (a Shakespeare- adaptációkkal, A perrel, s talán á Hamisítvány című filmmel). Esete nem példa nélküli, a filmművészei több nagy újítója jutott hasonló sorsra (Griffith, Stroheim, Porter és talán még Resnais is), De idézhetnénk írókat, matematikusokat, tudósokat is. A fiatal korában remekművet alkotó művész vagy tudós aztán vagy rezignál, vagy pedig tovább kísérletezik és dolgozik. Welles kísérletező alkat, nem mondott le a film lehetőségéről. A saját forgató- könyve alapján 1942-ben forgatott Az Ambersonok tündöklése után 1946-ban Az óra körbejár (The Stranger) címmel rendezett filmet, melyben az egyik főszerep eljátszására is vállalkozott. Ehhez a filmhez fűződik a fentebb jelzett vallomás. „ ... ez a legrosszabb filmem. Semmi sincs benne belőlem. John Huston átdolgozta a forgatókönyvet, azért forgattam le a filmet, hogy megmutassam: vagyok olyan jó rendező, mint bárki más, sőt még tíz nappal kevesebbre volt szükségem a tervezettnél. A forgatókönyv egyetlen sorát sem én írtam, de írtam néhány jelenetet, amelyet kedveltem. Azokat kivágták, igaz, Dél-Amerikában játszódtak, és semmi közük sem volt a történethez. Bár a film egyáltalán nem érdekelt, nem csináltam cinikusan, sőt: minden tőlem telhetőt megpróbáltam. Am minden filmem közül ennek vágyók a legkevésbé a szerzője...“ Természetesen nem egészen igaz, hogy semmi sincs a filmben Wellesből. Az egyszerű politikai-bűnügyi történetből éppen hogy Welles egyénisége, eredeti meglátása csiholt ki mindmáig élvezhető művet. Welles úgy „megemelte“ a náci bűnözők felkutatásáról szóló történetet, hogy szinte már csak valamilyen — Hitchcockot idéző — rettegés maradt belőle, a bűn és az igazságszolgáltatás elvont játékaként. A sötét és sejtelmes utcák, terek, helyiségek, a ferde fények, az éles kontrasztok szinte már a Macbeth előtanulmányaként hatnak. A rutin és újítás dialektikája tehát így fogalmazható meg: a rutinnak is magas színvonalúnak kell lennie, a rutinműnek is tökéletes mestermunkával kell készülnie. A legnagyobb zseni is csak néhányszor alkot remekművet, de rutinművei még mindig jó iparosmunkák lehetnek, ha szereti a munkáját, nem csinálja cinikusan, és megtesz minden tőle telhetőt. Mint Orson Welles Az óra körbejár esetében. mészáros lAszlO Nagy kiterjedésű nyitott tereket, embereket, lovakat, zászlókat. Mezítelen nőket, férfiakat. Arcuk hiányzott. Ismeretlenül is vonzottak, elvegyülni vágytam a terekbe vonuló, táncoló so- kadalomban. Szabad, széles, nagy terekre vágytam. Szavak, képek, szimbólumok. Egy film jelrendszere, amely minden belső energiájával, dinamikájával a nép szabadságvágyát sugallja. Ogy, ahogy az a történelemben az osztályöntudatosodás eflött lehetett. Summás- és aratósztrájkok idején, magával ragadó lelkesedéssel, naiv, lélekemelő tisztasággal, a csontig mezítelen ember kiszolgáltatottságával. Ojraáímodtam filmeket. Filmeket, hiszen Jancsó Miklós filmjeinek meglévő, rendszeresen visszatérő jeleit vetítette ki gondokkal terhelt tudatom. Szergej Ivanov Az emlékezet labirintusa című könyvében írja: „Az álom — nyelvtan nélküli nyelv. A nyelvtan az ébren levő tudat privilégiuma. Álmunkban csakis képekben gondolkodunk, de nem egyszerű képekben, hanem képszimibólumokban, amelyekben törekvéseink kristályosodnak ki, a nyelvtan helyét pedig egészen személyes jellegű érzelmi tartalom tölti ki.“ De az álom nem művészet, s ugyanúgy a művészet sem álom. Habár a kettő egyazon tálajból táplálkozik; az emlékezet rögzítette tapasztalatokból, élményekből, a világról szerzett feldolgozásra váró és feldolgozott információk nyomán kialakult — tudati és tudat alatti biológiai vegykonyhánkban kifőzött — világnézetből. Mindkettőben azonos az emberi agy működési mechanizmusa, s néha egyforma tudati következtetésekre jut az ember. Szentgyörgyi Albert elalvás élőtt még rendezgeti jegyzeteit, újragondolja a megoldatlan problémákat. így alszik el, s hajnalban nem egyszer arra ébred, hogy megtalálta a megoldást. Az agy álmunkban is dolgozik, védekező mechanizmusa — az álom segítségével — megtisztítja tudatunkat a fölösleges terhelő, zűrzavaros kérdésektől. Végül is miért hiszik az emberek, hogy az álom távol áll a valóságtól? Film — mozgóképekkel tükrözött valóság. Álom — valóság sugallta mozgóképek. Mindkettőt nekünk vetítik, nekünk játsszák: míg az egyiket kívülről szemléljük, a másiknak mi vagyunk a főszereplői. így ivódhatott belém is a Jan- csó-filmek — immáron másfél évtizede gyarapodó — élményeimben rögzített jelrendszere. Magyar rapszódia és Allegro barbaro. A jancsói többrétegű képkompozícióban egyszerre jelenik meg a dzsentri, a hatalmát vigyázó csendőr, a megszálló katona és a szervezkedő parasztság. Tudom, hogy mozgóképei egy-egy pillanatban kimerevítve is ugyanazt mondanák, mint a változás folyamatát mozgásban ábrázolva. Számomra ebben a két filmben ezért is másodlagos a főhős. Állítsuk bármilyen fénybe is, mindig a néphez közelít; s ha távolodna is, ezt a kapcsolatot nem ő, nem az egyén — a szubjektum —, de a nép — az objektum — határozza meg. Mert ő vonul a tereken át, bezártságában is szabad mezőkre, fényesebb szellőkre vágyva. Jancsó a szabadság és a szabadság- vágy ábrázolásának nagymestere. Teret és időt einsteini következetességgel ötvöz téridővé, úgy, hogy az „ITT ÉS MOST“ ismertetésébe rejti a jövőt, amelynek egy részét „INNEN ÉS MOST“ befolyásolhatjuk, egy részét nem. így lép filmjeivel mind előbbre az embert éltető anyagi világ egyre pontosabb leírása félé. Kialakított jelrendszerének jelentésváltozásai is ezt segítik művészeti fejlődésében; A harangok Rómáiba mentektől, a Szegény- legényeken át az Allegro barbaróig érő, a történelmi téridő egy darabját átfogó ívben. DUSZA ISTVÁN BIRAALMODTAM EGY HÍMET ma. v. 4. 14 ÚJ SZÚ RU TIN ÉS OJiTAS ORSON WELLES hatvanöt éves
