Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-04 / 18. szám
A jelenkori vallásfilozófia legjelentősebb iskolája a XIII. századbeli Aquinói Tamás skolasztikus rendszerét újjáélesztő neotomizmus. A középkori eszme- rendszer újjászületését XIII. Leó pápa 1879-ben kibocsátott enciklopédiája hirdette meg, és a továbbiakban megerősítette a katolikus egyház minden ideológiai szervezetének propagandája. A neotomizmus napjainkban erőteljesen terjed a modern világban, kidolgozásával ma a Vatikánban a Szent Tamás, Kölnben az Albertus Magnus akadémián, a svájci Freiburg, Washington és Ottawa katolikus egyetemén, Párizs, Innsbruck, Madrid, Toronto és más városok katolikus főiskoláin foglalkoznak. A munkát a katolikus filozófiai társaságok világszövetsége hangolja össze. A neotomizmuson belül két áramlatot különböztethetünk meg. Az egyik a „paleotomizmus“, amely teljességében megőrzi Aquinói Tamás tanításait. Kép- visélői „szigorú tomistáknak“ nevezik magukat, és úgy vélekednek, hogy az általuk követett bölcselő művei választ adnak minden filozófiai kérdésre. A másik .irányzat, a tulajdonképpeni neotomizmus, a XIII. Leó által megfogalmazott jelszóhoz tartja magát: „A régit az újjal gazdagítani“, és arra törekszik, hogy Aquinói Tamás tételeit a jelenkori filozófia egyes eszméinek átvételével fejlessze tovább. A to- mizmus alapvető tartalma azonban — az isten létéről, a lélek halhatatlanságáról szóló és az egyéb vallásos tételeik — itt is megmásíthatatlanök. Vajon miért a tomizmus az a filozófiai rendszer, amit sikerült a jelenkori burzsoá ideológia szükségleteihez igazítani? Hogy erre a kérdésre válaszolhassunk, vissza kell férnünk Aquinói Tamás rendszeréhez. Köztudomású, hogy ő Arisztotelész filozófiáját a katolikus teológiával egyesítette. Sikerült azonban elkerülnie a végleteket: egyfelől lemondott arról, hogy a hit javára tagadja a tudományos ismereteket, másfelől nem állította szembe egymással az értelmet és a 'hitet, mint az igazság egymástól téljesen független forrásait. A XIII. században volt bátorsága kijelenteni, hogy ,jaz emberi tudásban a tekintélyre hivatkozó érvelés mindenek között a leggyengébb“. Ugyanakkor „az emberi tudás“ az ő szempontjából alá van rendelve az „isteni tudásnak“. „A keresztény teológia a hit fényéből, a filozófia pedig az értelem természetes fényforrásából táplálkozik — írta Aquinói Tamás. — A filozófiai igazságok nem mondhatnak ellent a hit igazságának ... A természet az isteni malaszt előhírnöke“. Szent Tamásnak ezek a gondolatai alkotják a „hit és az értelem harmóniájáról“ szóló neotomista tétel alapját. Célja az, hogy 'bebizonyítsa: az értelem (a tudományos gondolkodás) ítéleteiben mindaddig szabad, amíg nem kerül ellentmondásba a hittel. A neotomizmus szerint ezáltal a filozófia függetlenné válik a tudománytól, de függ a vallási dogmáktól: a tudománynak nincs joga arra, hogy világnézeti kérdéseket megfogalmazzon, még inkább, hogy ilyen kérdéseikben döntsön és ily módon befolyásolja a filozófiát. Mi ad hát a hitnek és a vállásos filozófiának jogot arra, hogy beavatkozzon a tudomány dolgaiba? A neotomisták ebben a kérdésben a következőképpen érvelnek. Köztudott például — mondják, — hogy a különböző tudományágak szoros kapcsolatban vannak egymással, olyannyira, hogy egy meghatározott tudományos területen dolgozó tudósnak számolnia kell az interdiszciplináris (két tudomány határán keletkező) tudomány álláspontjával. A neotomisták szerint hasonló a helyzet a hit és az értelem, a teológia és a filozófia, a (vallási!) filozófia és a tudomány viszonyában. „A filozófus éppoly kevéssé próbálhatja megdönteni a teológia biztos tényeit, mint a résztudományok biztos következtetéseit — írja M. de Wulf. — A tudományos munka változatos formái e tevékenység ágazatainak kölcsönös alárendeltsége folytán szabályozódnak és korlátozódnak.“ Ez azonban nem más, mint szofizmus. Hiszen a tudományos ismeretek hitelessége egyszerűen nem hasonlítható össze a teológiai dogmák „hitelességével", amelyeket tudományos ismeretek híján kidolgozott, primitív vallásos mítoszokból merítettek. A vallás mítoszai és dogmái a tudomány világnézeti következetességeit képtelenek szabályozni, ellenkezőleg, a tudomány és a tudományos materialista filozófia elutasítja azokat. Mivel ezt a vallásfilozófusok is megértették, ma igyekeznek elkerülni a tudomány és a vallás közvetlen szembesítését, s azt hangoztatják, hogy a vallásos dogmák egészen más területre tartoznak, mint a tudomány, ezért nem kerülhetnek vele ellentmondásba. Mindkét beállítás (részint, hogy a filozófia és a tudomány alá van rendelve a teológiának, másrészt, hogy nem érintkeznek azzal) lényegében csak külsőleg különbözik egymástól. A céljuk azonos: megőrizni a vallást, megvédeni világnézeti jelentőségét a tudománnyal és a tudományos filozófiával szemben. Jóllehet, nem téveszthetjük szem elől, hogy a két nézet eltérő viszonyt eredményez azokhoz a nehézségekhez, amelyek a tudományos haladás folyamán jelentkeznek. Egyes vallásfilozófusok arra használják fel a tudományt, hogy a különböző tudományos feltevések segítségével „felemelkedjenek az istenhez“. Ilyen célból elvetnek mindent, ami ellentmond a dogmáknak és mindent kiragadnak, ami úgy tűnik, hogy azzal összhangban áll. így például isten létének és a világ teremtésének „megalapozására" felhasználják a „világegyetem hőhalálának“ elméletét, a világegyetem „véges voltáról" szóló hipotéziseket, az élet és a pszichikum tudományos magyarázatával kapcsolatos nehézségeket. Napjaink természettudományos felfedezései azonban nem a világ isteni teremtéséről tanúskodnak, hanem az anyag belső aktivitásáról, önmozgásáról, arról, hogy az anyagi világnak nincs szüksége „teremtő“ és „mozgásba hozó“ — istenre. Ennek eredményeként még a .neotomisták között is akadnak olyanok, aíkiik a tudományos tények óvatosabb megközelítésiének, a teológiai egyenesség elvetésének a hívei. Egyébként ők is a katolicizmus elveinek szellemében értelmezik a tudományos feltételezéseket és tényeket. Ezek a neotomisták azt mondják, hogy a természet minden jelensége anyagból és formából áll, méghozzá a forma határozza meg az anyagot. A természeti tárgyak a forma tökéletességének fokával megegyezően hierarchiát alkotnak, amelyek legalsó szintjén a szervetlen testeket találjuk, majd a szerveseket, a növényeket, az állatokat és végül az embert. Ami a társadalmat illeti, ott van a világi és egyházi hierarchia, még magasabban pedig — „a mennyei hierarchia“. Aquinói Tamás nézete szerint, amelyet a neotomizmus elfogadott, ezen a hierarchián belül éppen a felsőnek van meghatározó szerepe és ezért nem lehet evolúcióként elképzelni, úgy, hogy az alacsonyabb rendű hozza létre a felsőbbrendűt. A tomista elképzeléseik tartalmatlansága nagyon is szembeötlő. A neotomistáktól teljesen idegen a dialektika, ők ugyanis arra vezetik vissza a dolgokat, hogy szembeállítják az istenit a maga „tökéletességében“ az anyagi világgal mint „nem tökéletessel“. Különösen világosan /megnyilvánul ez a neotomizmus ismeretelméletében. E filozófiai felfogás képviselői ugyanis rendszerint két fogalommal élnek: a „realizmussal“ és a „racionalizmussal“. Az előbbi azt jelenti, hogy a neotomizmus az emberi értelemtől független realitásból indul ki. Ezt a „realizmust" azonban azonnal megsemmisíti az az állítás, hogy a válságos világ az isteni értelemtől függ, isteni alkotás. Ami viszont az érzékszervi megismerést illeti — ennek meghatározott szerepét a neotomizmus elismeri, de úgy, hogy az csupán az ,pnyagi burokkal“ áll összefüggésben. A neotomisták „realizmusa“ nem más, mint objektív idealizmus. Hasonló a helyzet a neotomizmus racionalizmusra vonatkozó igényeivel is. Napjaink tomistái azt állítják, hogy ők elismerik az ész, az értelem érdemeit. Ez azonban álracionalizmus, mivel elismeri a kinyilatkoztatás „értelemfeletti igazságainak" elsődlegességét az emberi értelemmel és tudománnyal szemben. Mi több, Aquinói Tamás nyomdokain haladva a to- misták megkísérlik felhasználni magát az észt is az isten létének „bizonyítására“. Ily módon a tomista és a neotomista „racionalizmust“ a vallásszolgálatába állítják. Az észt a hit védelmére kényszerítve a racionalizmus így magát a filozófiát is megsemmisíti. Találóan mondta erről Bertrand Russel: „Mielőtt még filozófálni kezdene, az Aquinói előre ismeri az igazságot: az a katolikus vallásra van ruházva... De érveket keresni eleve adott következtetésekhez, nem filozófia, hanem elfogult érvelési rendszer.“ Nos, ezzel mindent elmondtunk a neotomizmus elméleti jelentőségéről. A középkori tomizmus a feudalizmus ideológiájának filozófiai „megalapozását“ jelentette. A neotomizmus ugyanezt a funkciót tölti be a jelenkori! kapitalizmusban. Kifejezésre jut ez abban, hogy védelmezi a magántulajdont, amelyet a „társadalomszervezés egyik leglényegesebb formájának" tekint, abban, hogy kitartóan támadja a szocializmust és a kommunizmust, amelyben a katolicizmus ,fl. rettenetes rosszat és lényegében a civilizált társadalom halálát“ látja, végül megmutatkozik ez a materializmus és az ateizmus, különösképpen a dialektikus és a történelmi materializmus szüntelen kritikájában. A vallásfilozófia a XX. században ts tovább szolgálja a reakció ügyét. G. PORTNOV professzor, a filozófiai tudományok doktora (APN) IMI. V. 4. MUNKA KÖZBEN A Bratislava—Rusovce-i Duna Etsz-ben 17 millió korona beruházással nagy kapacitású borjúneveidét építenek. A csarnok átadását ez év végére tervezik. Felvételünkön: (első képen) fán Lanik az ereszcsatornát szereli; (második képen) a csarnok építőelemeinek összeszerelése (B. Palkoviő — CSTK felvétele) 3
