Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-13 / 15. szám
I ndia gyarmati függőségének felszámolása és a szövetségi államrendszer létrehozása, ami nyelvi alapokon történt, előrelépést jelentett a soknemzetiségű indiai filmgyártás kialakulása felé. Az országban jelenleg 67 filmstúdió működik, s ezek a 11 fő indiai nyelven gyártják filmjeiket. India a játékfilmgyártás terén a hetvenes évek eleje óta szilárdan tartja világelsőségét — már ami az elkészült filmek számát Illeti. Az indiai filmipar a jelen pillanatban kétszázezernél több embert foglalkoztat. A függetlenség elnyerése után az Indiai filmművészetben fokozott erővel kezdtek érvényre jutni a társadalmi tiltakozás motívumai. Általános vélemény, hogy A föld gyermekeinél (rendezte: Khwaja Ahmad Abbas), a Megszomorítottaknál (rendezte: N. Ghosh) és a Két hektár földnél (rendezte: Bírnál Roy) jobb filmet eddig a parasztok életéről még nem csináltak Indiában. Khwaja Ahmed Abbas és Bimal Roy, több filmet is szentelve a témának, első Ízben állította a parasztot ás a munkást premier plánba. Legjobb alkotásaikban mind Abbas, mind Bimal Roy, mind pedig Rhan Ramajakhan Mehfooob, Chetan Anand, Mani Kául és a többiek képet adtak arról a folyamatról, amely a feudális és tőkés kizsákmányolás, a reakciós vallási és kaszthagyományok, illetve előítéletek elleni harcban a különböző indiai néprétegek társadalmi öntudatának kialakulásához vezetett. Az igazságosságért vívott harc nemes pátosza, az „alsó“ néprétegek jobb jövőbe vetett reménye hatotta át Raj Kapoor korai filmjeit: A lángot, az Esős évszakot és A csavargót Is, későbbi alkotásai azonban — némely kivételtől eltekintve — már a hatvanas évek elején veszítettek társadalmi jelentőségükből, és üres képi látványossággá degradálódtak. A haladó Indiai filmesek szüntelenül meg-megújuló követelése, hogy a filmgyártásban egyszer s mindenkorra vessenek véget a magánvállalkozók féktelen és gátlástalan ügyeskedésének, s ennek érdekében vegyék állami kezelésbe a játékfilmek gyártását és terjesztését. Annak idején tettek is bizonyos reménykeltő lépéseket: 1948-ban megalakult a Film Division nevű állami do- ktimentumfilm-stúdió; 1953-től a legjobb szociális irányultságú filmalkotásokat állami (1966- tól nemzeti] díjjal kezdték jutalmazni; 1955-ben létrejött a gyermekfilmek társasága, 1964- ben pedig megkezdte működését a nemzeti filmarchlvum. A magántőke önkényétől független filmipar kialakulásában jelentős szerepet játszott az lüöOájan szervezett Állami Filmszuhvencionáló Egyesülés és az 1961-ben megnyíló punai filmintézet is (az utóbbi 1975- től új néven, mint Indiai Film és Televízió Intézet ismeretes). Az indiai kommersz film azonban továbbra is az igénytelen néző érzés- és ízlésvilágához apellál a filmvászonról. Az ötvenes évek második felében, Satyajit Ray, Ritwik G ha tak és Mrinal Sen színre léptével lassú eszmei, esztétikai átalakulás indult meg az indiai filmművészetben. Ezek a rendezők, akiknek munkásságán erősen érezni a szovjet realista filmek és az olasz neo- realizmus hatását, már korai alkotásaikkal is (Father Pancha- li, Aparafito és az Apur Sansar, rendezte S. Ray; Az autó is élőlény, rendezte R. Ghatak; A kék ábránd, rendezte M. Sen) jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a demokratikus tendenciák az indiai filmművészetben meggyökeresedjenek. A hatvanas években, amikor szerte Indiában rendkívüli módon kiéleződött a politikai harc, s ennek következtében tovább differenciálódtak és polarizálódtak a társadalmi-politikai erők, a modem progresszív indiai film úttörőinek és a filmeseknek módjuk nyílott rá, hogy müveikben kifejezésre juttassák a dolgozó tömegek (s mindenekelőtt a hozzájuk mentalitásban legközelebb álló városi középrétegek) elégedetlenségét a nyomor és a fényűzés egyre fokozódó aránytalanságai, a szegénység és a gazdagság szembeszökő ellentétei, a munka és tőke egyre élesedő antagoniz- musa láttán. Az indiai fiatalok és a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenség ellen protestáló egyetemisták, diákok kitörő örömmel fogadták Mrinal Sen programot adó Bhuwan Some című filmjét, majd később a sajátos tetralógiát alkotó Megbeszélés, Calcutta ’71, A közlegény és a Kórus című filmjei, amelyekben a rendező szenvedélytől fűtött hangon a társadalmi, a politikai élet és az államapparátus radikálisan demokratikus átalakítására szólított fel. Az állástalan diplomás fiatalok nyugtalanítóan aktuális problémája nem csupán az említett tetralógiában vetődött fel, de helyet kapott a rendező sok más filmjében is, és ez a témája Ritwik Ghatak Logika, vita és fecsegés című filmjének is. A különböző indiai államokban és különböző nemzeti nyelveken készült filmek között ugyancsak szép számmal akadnak olyanok, amelyek a társadalomban helyüket nem találó fiatalok sorsával foglalkoznak. A szociális tematika mind jelentősebb szerepet kezd játszani az indiai filmművészetben. Az indiai társadalomban folyó osztályharc jelenleg igen bonyolult szakaszban van. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a hetvenes évek második felében készült filmek közöl egy sem akad, amely adekvát módon tükrözné az indiai munkások és parasztok nehéz és gyöt- relmes életét. Mrinal Sen két legújabb filmjének (Falusi történet, Parashuram/ olyan dek- lasszálódott falusi és város) elemek a hősei, akik reményűket vesztve végképp lemondtak az adott életfonna megváltoztatásáról. Parashuram, a városba vándorló nincstelen zsellér — szellemi rokonaitól, K. A. Abbas A város és az álom című filmjének bőseitől eltérően — sem fedélre, sem munkára, sem a nehéz percben egyszerű, természetes emberi megértésre és támogatásra nem lel a városban, és önkezével vet véget az életének. Tény, s ezt a haladó indiai filmkritika is tanúsítja: a modern indiai filmgyártásban mind nyilvánvalóbb törésvonal mutatkozik a nézőket a társadalmi valóságtól eltávolító vagy azt nyilvánvalóan torzítva bemutató és az életigazságot, korunk eszméit bemutatni igyekvő, a béke, a demokrácia és a társadalmi haladás nemes eszményeit hirdetni akaró filmművészet között. Az Azija i Afrika Szegodnya nyomán Jack Lemmon úgynevezett második pályafutásának kezdetét az 1972- ben forgatott Save The Tiger című film drámai főszerepe jelzi, am-iyért Oscar-díjat kapott. Lemmon szerepkört változtatott Erről és sok másról beszélgetett a Ciné Revue munkatársával. — Igaz-e, hogy teljesen szakított a komikus szerepkörrel? — Sohasem tekintettem magam vérbeli komikusnak. Eljátszottam a vígjátéki szerepeket; és ez nagy különbség. Bezzeg Jerry Lewis bejön a színpadra, szomorúan megáll, egy szót sem szól, és a közönség máris nevet. Egész lényéből sugárzik a komikum, ez nála adva van. Nekem meg kellett jászanom. Bár titokban drámai szerepekre vágytam, de beA MÁSODIK PÁLYAFUTÁS vallom, hogy csak a feleségem biztatására vállaltam el a Save The Tiger című filmben azt a bizonyos szerepet. — És azóta? — Az Airport 77 és később a Kínai szindróma című filmben drámai szerepem volt. — És ez utóbbiért megkapta 1979-ben a legjobb színészi alakítás diját, Cannes-ban. A siker tehát igazolta a szerepkör-változtatást. Hogyan kezdődött színészi pályafutása? — Nehezen. Apámnak fánksötődéje volt és az az óhaja, hogy lépjek örökébe. Engem viszont a film és a színpad vonzott Elhagytam tehát Bostont, a biztos jövőt kínáló fánkokkal együtt és New Yorkba mentem. Sok mindennel próbálkoztam, de csak a nélkülözést sikerült tökélyre vinnem. Voltam bárzongorista, fogpasztát, samponokat ajánlgattam rek- lámfilmekben, a rádiónál kaptam kisebb szerepeket. Egy színésszel laktam együtt, aki ismervén a színpad iránti vonzódásom, beajánlott a Room Service című darab kis szerepére. Nem volt nagy siker, hamar le is vették a műsorról, de az utolsó este ott volt egy tehetségkutató, aki Judy Hol- lyday számára keresett egy meglehetősen bamba külsejű partnert és azt bennem vélte megtalálni. Éppen jókor, már elegem volt az éhkoppból... — Milyen tervei vannak? — Most nyugalomra vágyom, balászgatni szeretnék, vagy, mondjuk, Alaszkába menni... De természetesen egyik tervem sem valósítom meg. Készülök egy filmre, amelyben egy hitvány, gyáva alakot játszom. Pedig nem vagyok gyáva egyébként, amit az is bizonyít, hogy bár egyszer nagyot buktam a rendezéssel, ezt az egyelőre cím nélküli filmet mégis én rendezem. KÖSZÖNÖM, MEGVAGYUNK LUGOSSY LÁSZLÓ OJ FILMJÉRŐL A félig kész családi iház úgy áll a község határában, mintha senki sem lakná. Az udvaron széttört iládák, korhadt falécek, téglahalom, cementfoltos talicska, a foghíjas kerítéslécek mögött kukoricás húzódik. Benn a lakásban sem fogadja szebb látvány az embert. Látni, hogy hetek óta senki sem takarított. Por fedi a tükröt, az üitött-kopott konyhaszekrényt, rendetlenség van a tűzhely körűi, maszatos az asztal, a nagy halom ételmaradékból üres sörösüvegek nőnek ki. B. József, a ház tulajdonosa úgy mosolyog ránk az ágy fölötti esküvői képen, mintha boldog gyermekkora után felhőtlen házasélet küszöbén állna. De miről szólna akkor Lugossy László alkotása? Az új magyar pszichológiai filmdráma főhőse egy negyvenegy éves öntóipari szakmunkás, aki 'felesége váratlan halála után teljesen feleslegesnek érzi magát. Ahhoz, hogy ismét meglelje élete értelmét, új társra 'kell találnia. Hogy érezze: egy másik ember életében ő jelenti a fényt, az ünnepet, a szeretetet. Évának hívják a lányt. Ugyanabban a gyárban dolgozik, ahol B. József. Hétköznapjait munkásszálláson tölti, ha meg rátör az emberek utáni vágy, akikor takarítást vállal. Olcsó árat számít: egy százasért a pincétől a padlásig mindent rendbe rak. B. József házában Is. A férfi elégedett is a munkájával. Olyannyira, hogy egy napon felkeresi a lányt a munkásszálláson. „Láttad a házam ... lakhatnál ott. En elalszom a konyhában is. Megegyezhetnénk ... A munkáddal fizetnél. Elvégeznéd azt, ami eddig a feleségem dolga volt. En meg közben építeném a házat. Ha bepucoltam, a gyereket is hazahozom az apósoméktól. Te mondtad, hogy el akarsz jönni innen. Nálam nem kell hallgatnod más szuszogását..." A lány enged a hívásnak. összepakol és a férfihoz költözik. Két ellentétes magatartás nehezen csiszolódik eggyé. Az egymásra utaltság azonban még a tátongó mélységek felett is átsegíti az embert. Főleg akkor, ha ő is Így akarja. Ment B. József és Éva végűi is közös útra lépnek. A magányossá vált öntő és a nála jóval fiatalabb segédmunkásnő megértő társai lesznek egymásnak. De nemcsak Kardos István forgatókönyvében — a környezetünkben is találkozhatunk velük. S ha véletlenül összefutunk valamelyikükkel az utcán és hogylétük felől érdeklődünk, a válaszuk egyszerűen Így hangzik majd: ,JÍöszönöm, megvagyunk". Ez a film címe is. (g. szabó) Madaras József és Nyakó Júlia a magyar film főszerepében (Markovics Ferenc felvétele) KÖZELEBB A TÁRSADALMI VALÓSÁGHOZ Az indiai filmművészetről IMI. IV. 13. ÚJ SZÚ
