Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-13 / 15. szám
IMI. IV. 13. Vélemények az autonómia-tervről Azok a nyilatkozatok, megállapítások, amelyeket eddig idéztem, talán érthetővé teszik mindazt, ami 1973 óta Izraelben történt. Természetesen valamennyi politikus azt is érzi, hogy az Egyiptommal kötött különbéke csak a kezdet lehet. Ha nem tudnak továbblépni, a kártyavár összeomlik. Felfogják ugyanakkor azt is, hogy Egyiptomon kívül egyetlen más arab országgal sem kezdhetnek tárgyalásokat a palesztin kérdés érintése nélkül. Kellett hát keresni valami formulát a palesztinok jövőjére. így született meg az autonómia-terv. Nagyon sokféle véleményt hallottam az autonómia elképzeléséről. A Likud-koalícióhoz tartozó, tehát jobboldali Chaim Korfu a következőket mondta: — Igen valóban eltér a ml és a szomszédaink álláspontja a palesztin autonómiáról. Ml azért hoztuk szóba az autonómiát, mert elutasítjuk a palesztinok szuverenitásához való jogát. Másrészt azért javasoljuk, hogy a palesztin arabok becsületesen együtt élhessenek velünk. De nem fogjuk megengedni, hogy az autonómiából szuverenitás alakuljon ki. Világos szavak. Ez a beginl álláspont. Az ellenzéki Rabin már engedékenyebb. Igaz, csupán néhány politikai milliméterrel. És nem is a realitások irányában. — Nos, úgy gondolom, nagyon-na- gyon nehéz és komplikált az autonómia megteremtése. Az öt év olyan átmeneti időszak, amely előkészítheti a végleges rendezést. De magánvéleményem az, hogy jobb megoldásra van szükség. A palesztin kérdést Jordániával kell megoldani, egy palesztin—jordániai föderáció keretében. — Tehát ön ellenzi az önálló palesztin államot? — kérdeztem. — Nem, nem ezt mondtam. Én egy harmadik állam ellen vagyok. S az a véleményem, hogy az átmeneti időszakban kell kialakítani egy olyan jordá- niai-palesztin állam kereteit, amelynek a nyugati part és a Ghaza-övezet is része. Ravasz ötletl Veszekedjenek a palesztinok a jordánialakkal. S aztán a két civakodó közt majd Izrael lesz a nevető harmadik. De nézzük tovább. Shlomo Avineri professzor a következőket mondta: — Magam nem hiszem, azt, hogy az autonómia-terv a legjobb megoldás a palesztin problémára. Sokkal szívesebben látnék egy olyan rendezést, amely Izrael, Jordánia és a mérsékelt palesztin vezetők közti tárgyaláson alakulna ki, amely lehetővé tenné, hogy megszüntessük katonai jelenlétünket a nyugati parton, illetve a Ghaza-övezetben és igy megszűnne a szélsőséges palesztin gerillák támadásának lehetősége is. — Professzor, ön szerint ki a mérsékelt palesztin? — Azt tartom mérsékelt palesztin vezetőnek, aki tudomásul veszi Izrael állam létét. A PFSZ-t ez ideig nem tekinthetjük mérsékelt palesztin szervezetnek. Igaz, hogy az utóbbi években mérsékeltebb megfogalmazást használt, de alkotmányából nem törölte Izrael elpusztításának követelését. Végül egy másik professzor, egyébként ismert közel-keleti szakértő: Ja- koshovet Harkabl meglepő véleményét tolmácsolom. Azt kérdeztem tőle: — Sok megfigyelő szerint a palesztin autonómia tervvel az izraeli kormány valójában a megszállás fenntartását próbálja biztosítani. Mi erről az ön véleménye? Ha tanácsot adhatnék... — Azt hiszem, a kormány valóban azt szeretné, amit ön említ. De nem ez fog történni. Ha tanácsot adhatnék a palesztinoknak, azt mondanám nekik: fogadják el az autonómiát, mert nem lesz örökké autonómia. Négy-Öt év alatt sok minden változhat. Egyszóval, azt hiszem, csak a Begin-konmány képzeli, hogy ez az autonómia örök időkre szól. Ezt egyébként MAPAI parlamenti al- elnöknője is elismerte. — Mi azt mondjuk, hogy Ciszjordánia autonómiája átmeneti jellegű, nem végső megoldás. Meg kell vámunk az öt évet és megvizsgálnunk, hogyan válik be az autonómia és akkor mindenképpen új javaslattal kell előállnunk. Az a véleményem ugyanis, hogy nem jó Izrael számára, ha más nép területét elfoglalja. De a kormány mindenképpen azt hiszi, ezt is erőlteti, s lényegében ezért topognak egy helyben a tárgyalások. Hiszen még Szadat sem mer arra vállalkozni, hogy a sínai homokért a palesztin függetlenséget is eladja. De végül is e problémáról miért Egyiptommal tárgyalnak? A kérdést Joseph Gov- rin külügyminlsztériumí igazgatónak tettem fel: — Nem pontos az a megfogalmazás, hogy Egyiptommal tárgyalunk. Meghívtuk a palesztinokat is. — Milyen palesztinokat hívtak meg Önök? — Azokat a palesztinokat, akik ebben a térségben és velünk együtt élnek. Például a városok polgármesterei. S ha a PFSZ nem akadályozná meg, ezek a palesztin arabok csatlakoznának is a tárgyalásokhoz. Kérdezzünk meg hát egy palesztin tisztségviselőt: Elias F reif betlehemi polgármester a következőket mondta: — Az Izrael által javasolt autonómiát egyetlen palesztin arab sem fogadhatja el. Mi nem autonómiát akarunk, mi szabadok akarunk lennii és végleges rendezést szeretnénk Izraeliéi, tehát szomszéd népként békében és egyetér tésben akarunk velük élni. De milyen lehet az olyan autonómia, ahol nincs hatalmunk? Nincs befolyásunk még a föld- és a vízproblémákra sem, másrészt folytatódnak az izraeli telepítések és ezt biztonsági érvekkel magyarázzák. Aztán autonómia az, ahol a katonai kormányzó gyakorol hatalmat az adminisztratív vezető testület felett?! Mindez valójában csak legálissá teszi a megszállást az autonómia ürügyén, őszintén meg kell mondanom, hogy Izrael egyetlen olyan arabot sem talál, aki agy ilyesfajta arab autonómiát elfogadna. Szóba került a külügymlnisztériumi főtisztviselő nyilatkozatában a PFSZ is. Ezért megkérdeztem azt is a betlehemi arab polgármestertől, hogy a PFSZ-nek milyen befolyása van itt, a megszállt területen. — Valóban, nagyon erős a befolyása. Tudja, a rabatt konferencia óta a PFSZ befolyása megnővekedett. Személy szerint is az a véleményem, hogy a PFSZ népünk képviselője és szóvivője. És azt is szeretném kijelenteni, hogy egyetlen palesztin arab sem folytathat tárgyalást semmiféle körülmények közt sem, a PFSZ támogatása nélkül. Tehát mindenképpen nagy hiba, hogy Izrael negligálja a PFSZ-t. Akár szeretik, akár nem, a PFSZ politikai hatalom és politikai tény. Hallgassuk meg az izraeli kommunisták álláspontját is. Abraham Lewen- braun a következőket mondja: — Térségünk problémáinak rendezése a palesztin kérdés megoldásában rejlik. Márpedig ezt Begin autonómiaterve nem oldja meg. Hiszen Begin fehéren- feketén kijelentette, hogy ellenzi egy palesztin arab állam létrejöttét. Márpedig enélkül nem képzelhető el a rendezés. A palesztin paletta Talán sokan úgy érzik, hogy túl sokat időztünk a palesztin kérdésnél. Azért idéztem a különböző véleményekből, mert szeretném érzékeltetni, hogy milyen szerteágazó álláspontok vannak. És ez több szempontból is érdekes. Nemcsak azt jelzi, hogy egyszer s mindenkorra vége annak a korszaknak, amikor, felelős iznaeli vezetők — egyfajta arab Hallstein-doktrínát kreálva — kijelentették, hogy nincsenek palesztinok. Másrészt azt is látni kell, hogy az elvek és az álláspontok átértékelődése éppen csak elkezdődött. Még egy lényeges oka van annak, hogy szükségesnek éreztem a teljes palesztin paletta 'bemutatását. Nagyon sok jel mutat arra, hogy máris elkezdődött az utódlási harc a jelenleg hatalmon levők körében. De az sem látszik kizártnak, hogy Be gint — még mandátumának lejárta előtt — politikai ellenfelei buktatják meg. Amikor Izraelbe érkeztem, a lapok tele voltak az úgynevezett Sharon-af- férral. A lényege ennek az izraeli alaptörvények megtiltják, hogy a minisztereknek magánvagyonuk legyen. A földművelésügyi miniszternek viszont háromszáz dunum földje van. Sharon nem tegnap k erű lit a kabinetbe, és minisztertársai eddig nem tudták, hogy földbirtoka van?! Sokasok félmondatból és célzásból lassan összeállt a kép. Lényege az, hogy Begin először ,,kihajózta“ a kormányból a túlságosan is népszerű és a begini garnitúrából kicsit „kilógó“ külügyminisztert, Dajant. (Láttam egyébként Izrael legnépszerűbb emberét a parlamentben, önmaga árnyéka, megtört és összetört ember.) Ezután került a támadások középpontjába Sharon, aki a jobboldalnak is a jobboldalán áll. De Begin számára változatlanul veszélyesnek tűnik a vázolt színkép képzelt baloldalán álló Weizman is, a rendkívül népszerű hadügyminiszter. Weizmannal szemben, legalábbis Jeruzsálemben ilyen hírek keringenek — most Shamir parlamenti elnököt igyekeznek előtérbe állítani. De, mint említettem, a vita nemcsak az uralkodó párton belül dúl. Az egyiptomi-izraeli különbéke keltette aufó- ria a közvélemény körében oszladozik, éppen a kormánykoalíció teljesen irreális és még Szadat számára is elfogadhatatlan autonómia terve miatt. Tévedés ne essék, nem változott meg az utca emberének véleménye a közel- keleti kérdés megoldásáról. Egészen világosan: az izraeli közvélemény nagy része Camp David és így az amerikai típusú rendezés mellett áll, annak politika és katonai konzekvenciáival együtt. Azt azonban világosan látják, hogy a begini elképzelés eleve kudarcra van ítélve. S így attól tartanak, hogy a rendezési folyamat megtorpan és ismét háborúkba dirigálják őket. Ha Begin rohamosan csökkenő népszerűségének ez az egyik oka, a másik viszont Izrael szinte tragikus gazdasági helyzete. Avrahem Lewenbraun plasztikus képet vázolt fel Izrael valóban súlyos gazdasági helyzetéről. Ha a politikai vonal rossz — Véleményünk szerint nem lehet jó pénzügyi politikát folytatni, ha a politikai vonal rossz. Az általános politikára épül a pénzügyi politika. Nálunk pedig a katonai kiadások igen nagyok. A nemzeti költségvetés kétharmada katonai kiadásokra és a hitelek kamatainak visszafizetésére megy el. A katonai kiadások között szerepel az elfoglalt területek gyarmatosítása is. A költségvetésnek csak a maradék egyhar- rnadán osztozik a többi tárca. És ne feledkezzünk meg az inflációról sem. Vannak olyan cikkek, amelyeknek az ára 350 százalékkal emelkedett. Ilyen például az elektromos áram. A benzin ára pedig 340 százalékkal nőtt. A helyzet olyan rossz, hogy az ország két- három hétig sem tudna megélni az Egyesült Államok segítsége nélkül. A kormány is felmérte, hogy szükség van változásokra. Ezért lecserélték a pénzügyminisztert. Az utód, Jigal Horowitz csamagtervet terjesztett elő. Az új gazdaságpolitikai elképzelések egyik megalkotója Efraim Dovrat gazdasági tanácsadó. Tőle érdeklődtem az új elképzelésekről. — A miniszter által meghirdetett új program lényege az, hogy meg akarjuk állítani az inflációt. Ez, mint ismeretes, a múlt évben 120 százalékot ért el. Az első lépés a pénzügyi fegyelem megszigorítása volt. Gyakorlatilag befagyasztottuk a hiteleket, ez lelassította az üzleti életet és lelassította a beruházásokat is. Ezen felül megváltoztattuk a kamatrendszert, a kamat rátája ma magasabb, mint az inflációs ráta. Ez arra ösztönzi az embereket, hogy ne vegyenek fel kölcsönöket. Befagyasztottuk az állami középületek építését is. Gondolok az iskolákra, kórházakra. Végül megszüntettük bizonyos fogyasztási cikkek állami támogatását. Ma csak a kenyeret és a városi közlekedést szubvencionálja az állam. Szeretném megemlíteni, azon is gondolkodunk, hogy az idei költségvetésben 4 százalékkal csökkentsük a kormányzati szektor kiadásait. Az intézkedések semmiképpen sem növelhetik Begin népszerűségét, mivel az izraeliek már belefáradtak abba, hogy újra és újra áldozatokat várnak és követelnek tőlük. Amíg azt sujkol- ták beléjük, hogy Izrael fennmaradása miatt kelt szerényen és még szerényebben élniük, elfogadták. Most nagyot nyújtózkodnának a béke közelségében ... De nem engedhetik el magukat, mert az a béke, amit vezetőik kínálnak, amerikai sugalmazásra és egyiptomi részvétellel, az nem is általános, nem is igazságos, következésképpen túlontúl törékeny. Ezt az izraeliek, megdőlt mítoszaik romjain nemigen látják. De talán nem is akarják látni és így végeláthatatlan szópárbajokba bonyolódnak — becsületes együttélésről meg a nem is olyan végérvényes autonómiáról — és közben azt hiszik, hogy ez az engedmények netovábbja. Egy történelmi trauma juttatta el őket még eddig is. Valaki azt mondta nekem Jeruzsálemben, hogy már ez is a gondolkodás forradalma. A közgondolkodásnak ez a változása inkább csak Jeruzsálemből nézve forradalmi. A belső és külső tények prózai nézőpontjából valóban még mindig csak egy helyben járás ... ÖNODY GYÖRGY Egy a sokizéz jeruzsálenii templom közül (A szerző felvétele)
