Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-13 / 15. szám
s s ozsrn Cs ehszlovákiában már a húszas évek legelején jelentek meg versek József Attilától, s versei az első vi- lágháború utáni új magyar költészet' első hírnökei voltak nálunk. A cseh olvasó, elsősorban a cseh költő figyelmét tartalmukkal, s teljesen újszerű, irodalomkodástól mentes, természetes és konkrét költői eszközeikkel vonták magukra. József Attila költészete hasonló légkörből fakadt, mint Josef Hora és Jlfí Wolker versei. A háború utáni időkben egész művészetünk, nem csak az irodalom, hanem a festészet érdeklődésének is az ember, az emberi sors állt a középpontjában. Nagyhatású, forradalmi töltésű művészet volt ez, de amíg egyes írók számára ez a művészet divatos irodalmi program volt csupán, József Attila esetében a legbensőbb szükségszerűségből fakadt Ez a magyaT költő Izig-vérig proletárköltő volt, még a proletárok közt is a legproletáribb egyéniség. Az ifjú Attila, amikor apja elhagyja családját, mosónő édesanyjának segítke- zik. Mozikban vizet, az utcán újságot árul, papírjátékokat készít. Magánúton végzi el a gimnáziumot, majd beiratkozik a szegedi egyetemre, de a Tiszta szívvel című verse kiváltja egyik tanárának felháborodását, s emiatt kizárják az egyetemről. Elkeseredettségében és nagy nyomorúságában is kitart meggyőződése mellett: a sötét éjszakát fényes napok váltják fel! József Attila már tízéves korában verseket írogat. Zsenge ifjúkorától kezdve együtt haladt és harcolt osztályával, osztályának sorsát saját sorsának, győzelmeit saját győzelmének tekintette... Ez adott erőt és szárnyakat verseinek. Amikor annak idején Magyarországon a cipészek sztrájkba léptek, a sztrájkolok -hozzá fordultak kérésükkel: írjon nekik verset! József Attila a munkások közé megy, velük együtt vitatja meg gondjaákat-bajaikat. Nagy tányér gulyáslevessel kínálják, s a költő nagyon jól érzi magát közöttük. A Stószon élő Fábry Zoltán közlés céljából elkéri tőle a cipészeknek írt verset. Az illegalitásban dolgozó pártvezetés nébány tagja azonban azt tanácsolja Fábrynak, ne közölje József Attila verseit, mert a költő állítólag vitába keveredett a párttal. Fábry azonban kijelenti: József Attilának nem a párttal, csupán néhány párttaggal van vitája. A versek eljutottak Fábryhoz, de az akkori csehszlovák cenzúra megakadályozta közlésüket. Először 1949-ben, az Oj Szóban jelentek meg, s ezután váltak ismertté Magyarországon is. Egy más alkalommal, amikor a rendőrség sok kommunistát bebörtönzött, a Vörös Segély József Attilához is támogatásért fordult. Pénze nem volt, de felindultságában egy kávéházban megírt három verset, mindhármat a Vörös Segélynek ajánlotta. Egyébként sohase írt pénzért. Bátor és félénk volt egyszerre, de néha merész és támadó is tudott lenni. Szerette a ren* A dünAnAl (Szabó Iván linómetszete József Attila verséhez) det és a tisztaságot — szellemiségében is tiszta volt. Ugyanakkor öntudatos magabiztosság áradt belőle, ismerte önnön értékét, s tudta, hol a helye. Szerette a népdalt, s tudjuk, hogy ismert néhány cseh és szlovák dalt is. Lemezjátszója nem volt, mégis megvásárolta Beethoven Sors szimfóniájának hanglemezfelvételét, s amikor meglátogatta barátait, magával vitte a lemezeket, s engedélyt kért azok meghallgatására. A másáJk magyar költőóriáshoz, Ady Endréhez hasonlóan József Attila is síkra szállt a Duna menti népek barátságáért. Ismeretei gyarapítása végett Csehszlovákiába is el szeretett volna jutni. Kívánságáról említést tett barátjának, Zsolt Bélának, aki néhány ajánló sorral Anton Straikához, az akkori budapesti csehszlovák nagykövetség sajtóattaséjáihoz küldte, azzal a kéréssel, hogy adjon József Attilának díjmentesen vízumot. A költő azonnal látta, hogy Straka nemcsak jószívű ember, de nagy műveltségű férfiú is, aki nemcsak a modern cseh és szlovák, de a .legújabb magyar irodalmat is kiválóan ismeri. Néhányszor még találkoztak, de a vízumról mindketten megfeledkeztek. Vendégének Straka cseh és szlovák verseket is felolvasott. József Attila — rendkívüli emlékezőtehetsége lévén — szinte első hallomásra emlékezetébe véste és pontosan el is ismételte BezruC és Wolker verseit, jóllehet, nyelvüket nem értette. Később csehül is tanulni kezdett. Mindig büszkén hirdette, hogy tanítómesterei BezruC és Wolker voltak. De miért is titkolta volna? Az emberiség akkor -halad a jobb világ felé, ha azoktól tanul, akiknek eszméi .még emberibbé, igazabbá és jobbá teszik. József Attila 1931—1932-ben lefordította Petr BezruC, Jlfí Wolker, Jaroslav Bednáf és Antonín Matéj Pí§a néhány versét. Ezek a fordítások meg is jelentek Budapesten, az Aniton Straka által összeállított cseh költészeti antológiában. József Attila tragikus halála megrendítette a cseh költőket, az egész cseh kultúrát. Távozása nemcsak a magyar, de az egyetemes költészet számára is nagy veszteséget Jelentett. Életművéből S Cistym srdcem (Tiszta szívvel] címmel 1959-ben jelent meg cseh válogatás Kamii Bednáf, Vilém Závada és Ladislav Hradsk? -fordításában. Szlovákul Ján Smrek, Emil Boleslav LukáC és Valentin Beniak tolmácsolásában jelentek meg versei, mind könyv alakban. Ján Smrek és Emil Boleslav LukáC fordításait Budapesten irodalmi díjakkal jutalmazták. VILÉM ZAVADA Papírom van róla, hogy taníthatok. Vagyis lehettem volna én is oktató, nem Ily töltőtoll-koptató, de nem lettem, mert végül is másképpen alakult a sorsom. Nem tartottam valami sok órát életemben, csupáncsak annyit, amennyit gyakorló pedagógus koromban. Emlékszem, az első órám magyaróra volt, József Attilát kellett tanítanom, a tanterv szerint persze; de már nem tudom pontosan, hányadikos gyerekeknek, nyolcadikosoknak, vagy kilencedikeseknek. Ennél szebb és testhezállóbb feladatot aligha kaphattam volna, el is határoztam, kezdőkre jellemző lelkesedéssel, hogy minden apa it-anya it beleadok az órába, és majd én megmutatom, hogyan kell verset, hogyan kell József Attilát tanítani. Talán hangosan is kimondtam ezt, ugyanis jól tudtam, ami egyébként régóta dühített: a legtöbb gyerek, nemcsak abban az iskolában, irtózik a verstől, nem kis részben éppen a helytelen, elriasztó, magolásra kényszerítő verstanítási módszerek még helytelenebb, még elriasztóbb, még inkább magolásra kényszerítő alkalmazása miatt. Fölkészültem hát az őrára, becsületesen, Írtam terjedelmes előkészületet, hangzatos szavakban határoztam meg a nevelési óéit (nevelésem célját). Nem volt tériszonyom, se lámpalázam, amikor beléptem az osztályba, mögöttem pedig a pedagógusjelölt- társak, módszertanosunk és az iskola szakos tanítója — akik a hátul sorakozó székeken .foglaltak ‘helyet, onnan figyelték az órámat, hogy elmondhassák majd, mi volt benne a jó, és mi a rossz. Miután szemrevételeztem az osztályt, az osztály meg engemet, itt-ott suttogva, főként a lányok, miniszoknyákból, illetve a padokból iki- kiviillanő térdekkel, hozzálláttam szép és testhezálló feladatom teljesítéséhez. Jól ment minden — fesztelenül, de komolyan és csendben — mindaddig, amíg nem kezdtem el szavalni József Attila egyik híres versét, könyvből. Nem sokat mondtam el belőle, amikor hirtelen kuncogásra lettem figyelmes, pedig már benne éltem a versben. Kizökkentettek belőle. És abban a pillanatban magamból is. Magamon kívülire kerültem, és fe[ordítottam: A vers, az szent dologi És amikor én József Attilát szavalok, ne röhögjön senki. Kifelé, akit nem érdekel! — Éreztem, remeg az ajkam, egész bensőm. Az osztály megdermedt, nem kevésbé hátul a kollégák, akik tágra .nyílt szemekkel bámultak ‘rám. Az osztály nem mert, vagy elszé- gyellte magát, vagy pedig arra gondolt, hogy: nem lenne jó, ha ez tanítaná a magyart. Nem tudom, milyen oktató lett volna belőlem, de azt igen, már akkor, azon nyomban rádöbbentem, hogy így, ■ilyen — testet, .lelket szellemet megbénító — hangon nem lehet verset ■tanítani, se József Attilát, se mást. ‘Még akkor sem, ha a tanító nem magáért, nem a saját presztízsének .megőrzéséért kiabál. Elvinni a gyermeket, az ifjút, az embert a vershez, József ‘Attilához, máshoz — másképpen kell, ha egyesek bele-belekuncognak is a versbe, a költő arcába. Az a csend, az a figyelem, az a fegyelem, amelyet az óra további részében tapasztaltam, álcsend volt, álflgyelem, álfegyelem, 'nem kedvezett a versnek. Nem is vittek el belőle semmit a gyerekek. József Attilából sem. Az agresszív, durva hang idegenítette el őket tőle, és tőlem is. A megfelelő hangot, a másképpent nem könnyű megtalálni. De meg lehet találni. Meg kell találnunk, tanítóknak és tollforgatóknak egyaránt. És éppen József Attilával, aki — ugye, ezt 'mindnyájan tudjuk — egész népét tanította és tanítja — nem középiskolás jokon. B. Gy.
