Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-06 / 14. szám
IMI. IV. >. jm Wolker ahhoz a költő nemzedékhez tartozott, amely századunk húszas éveiben — Európában mindenütt — két erős életélmény hatása alatt élt. Az első egy lényegi, mélyen emberi életöröm, az, hogy az első világiháború esztelen és kegyetlen vérontása után egyáltalán él és lélegzik az ember; a másik, tokozott erősséggel jelentkező élmény ennek a háború utáni nemzedéknek a társadalmi ébredése, a világ összes kizsákmányoltja kollektív összetartozásának az érzése, az a meggyőződés, hogy a dolgozó tömegek közös megértése kell ahhoz, hogy többé sohase kerülhessen sor újabb háborús tragédiára ... Az az időszak, melyben Jifí Wolker a kicsi, de kulturált morvaonszági Prostéjov városából, az idillikus hivatalnokcsalád-környezetből felsőfokú tanulmányok folytatására Prágába érkezett, a nyugtalanság, forrongás és kiteljesedés, de egyben a háború utáni forradalmi hullám elapadásának az ideje is volt. Ne felejtsük el, hogy a húszéves Wolker már ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely — az előző generációtól eltérően — már nem a nemzeti függetlenségért megvívandó harcot tartja fő életcéljának. Ez a harc számára már lezárult. Éppen ellenkezőleg: programszerűen állítja szembe a nacionalizmussal a szocializmus eszméjét. Csak mint jellemző vonást említem meg, hogy Prága a köztársaság kikiáltása után a hú szas évek elején olyan élénk kulturális és politikai életet élt, mint talán soha azelőtt vagy azután. Az idősebb és fiatalabb művésznemzedékek, és elsősorban éppen a költők, élénken reagálnak Európa megváltozott politikai helyzetére, elsősorban a Nagy Októberi Forradalom győzelmére. Alig van valaki akkor a modern cseh irodalomban, akit annyira szerettek, ugyanakkor annyira ócsároltak, lebecsültek és talán gyűlöltek (még a halála után is), mint ezt a kamasz-zsenit. Wolker az emberi testvériség és összetartozás, az emberiség további boldogulása iránt érzett kollektív felelősség költője volt. Az emberi összetartozás melengető érzése hatja át már az első kamaszkor! Vendég áll a házhoz című verseskötetét is. Huszonnégy éve alatt valóban sokra volt képes: az első és legnagyobb proletárköltővé vált, aki meggyőződéséhez mind az érzelem, mind pedig az értelem közös útján jutott el; a két varázslatosan szép verseskötet mellett, amelyekben maradandó tanulságot adott arról, hogy milyen fájdalmasan születik meg az őszinte kamaszból a költő és a harcos — sikerült megírnia egy egész sor — felnőttekhez szóló — szép mesét, néhány nagyvárosi környezetben lejátszódó szinte naturalisztikus történetet, melyek főleg a szegény emberek reménytelen vágyakozásáról szólnak a szép és tiszta élet után. Wolker azonban emellett még drámaíró is volt, és nekem úgy tűnik föl, hogy a költőnek ezt a drámaírói tevékenységét méltatlanul mellőzik. Különösen a Legnagyobb áldozat című tragédiája olyan kérdéssel foglalkozik, amely mindig égető etikai probléma volt: vajon szabad-e megölni egy embert, ha ezzel ’ Egy hosszabb tanulmány rövidített változata a közösség igazságos ügyét segítik elő. Az egyén és közösség dilemmáját Wolker igen drámain fogja fel. de végül mindig a köz boldogulása érdekében dönt. Számára például nem volt probléma, hogy vajon a proletariátus harca a kapitalizmus ellen igazságos-e. Etetői egyáltalán nem volt kétsége. De fokozatosan annak is tudatára ébredt, hogy mit jelent a szocialista költészet a munkásosztály forradalmi harca számára. Es éppen ezért a megindító személyes vallomásoktól felküzdi magát a monumentális epikus költészethez, amelyben már az objektlvizációra való törekvés uralkodik. Wolker emberi és művészi érése nem volt könnyű: megértjük ezt, ha tudomásul vesszük, hogy Wolker több átalakuláson is keresztülment: elsősorban az emberség elbűvölő, örömteljes, majdnem primitív érzésétől jutott el az emberi szenvedély komoly, néhol talán — főleg balladáiban — majdnem komor víziójáig. Továbbá: a nemzeti dac költőjéből nemzetközi és társadalmi forradalmárrá nőtt fel. Formai oldalról nézve, különösen utolsó verseiben, melyeket már a halál előérzetével írt — a Nehéz óra című kötete —, az epikus balladaíróból fájdalmasan tömör epigrammák írója lett (Heinéhez hasonlóan). Ahogyan a világa a betegszobára szűkült, úgy tisztult stílusa egyfajta dísztelen, szinte szigorú, de mindig megrázó egyszerűséggé. És emellett Wolker éppen az életöröm és optimizmus költője volt, túlságosan Is földi lény, aki mohón, telhetetlenül és intenzíven fogadta az életet teljes mélységében és szélességében. És itt engedjenek meg egy analógiát: talán csak József Attilával lehet összehasonlítani az ő intenzív, tragikus rövid, meteorszerű költői életútját. Bizonyára nem véletlen az, hogy éppen József Attila volt az, aki remek fordításaival először fedezte fel Wolkert a maga és a magyar közönség számára. Találóan ír erről a cseh Irodalom szakavatott ismerője, Dobossy László, Wolkerről szóló tanulmányában (A középeurópai ember című könyvében): „A József Attila készítette Wolker-fordításokban is nemcsak a cseh költő van Jelen, hanem a magyar is. Annyira Jelen van bennünk, azaz annyira magáénak érzi a cseh költőtárs mondandóját, hogy helyenként a sajátját is hozzávegyíti, de korántsem azért, hogy meghamisítsa vagy elferdítse, hanem hogy plasztikusabban bontsa ki a költői gondolatot... Olyan találkozása volt ez a két kivételes alkotó egyéniségnek, amilyenre nincsen példa a kelet-európai irodalmakban. Jifí Wolker és József Attila különböző és együttesen a leghitelesebb költői meg szólaltat ói a proletársorsnak, s a müveikben szembeötlő közös vonások is népeink egy- másrautalságát példázzák“ Mindkét költő egészséges optimizmussal hisz a haladásban. Mindketten gyorsan érnek be, és az emberekhez, a dolgokhoz, a természethez, az istenhez való viszonyukat élettapasztalatok, megpróbáltatások alakítják, ezek formálják őket racionális és fegyelmezett egyéniségekké is. Noha van időbeli és mennyiségi eltérés is a két költő életművében — a Wolkeré kisebb terjedelmű, már azért is, mert huszonnégy évesen halt meg 1924- ben, ugyanakkor József Attila harminckét évesen, 1937-ben —, művészi programjukban sok a közös vonás, az emberi munka, a dolgozó ember modern mítoszának a megteremtése közben hasonló utakat járnak be. Mindketten elég erősek ahhoz, hogy saját szenvedő énjüktől eljussanak másokhoz, a közösséghez, önzetlen szeretettel. Jifí Wolker is, József Attila is ugyanúgy értelmezi az emberi élet két pólusát: a születést az anyával szimbolizálják, a halált a földdel. Mindkettőjüket erősen meghatározza az anyai szeretet, amelyből rövid életük során sosem volt elég számukra, örökösen, a szerelem koldusainak érzik magukat. József Attila az anyát valamennyi kizsákmányolt szimbólumává emelte. A Ballanda a fütő szemeiről, a Ballada a meg nem született gyermekről című versekben Wolker is általánosítja az egyéni sorsot. A két költő nagysága abban is rejlik, hogy mélyen átérzik a súlyos társadalmi ellentmondásokat, harmóniára törekednek és azoknak az eszményeknek a költői megfogalmazására, amelyekben hisznek, az adott, ellentmondásokkal teli korban. Csodálatos az is, hogy mennyire egyformán viszonyulnak a halálhoz, Wolker a Haldokló című versében, József Attila A halál kér- lelhetetlenségében például. Vannak természetesen különbözőségek is, a két költő, illetve a két életmű között. Már csak abban is, hogy korai halála miatt Wolker, József Attilával ellentétben, nem élhette meg az elkövekező, egyre komorabb esztendőket, a fasizmus mind erősebben fenyegető veszélyét. József Attila annak is tanúja lehetett, hogyan vesztek el az esélyek a szocializmus megteremtésére éppen abban az országban, ahol erős volt a munkásosztály és ahol legálisan dolgozott a kommunista párt. József Attila azok közé tartozott, akik nem ringatták magukat hamis illúziókban, soha nem hitt a német—magyar kapcsolatok felújításának lehetőségében, modernebb változatában. Meg is írta: nincs alku. József Attila egyik utolsó versfordítása lett volna Wolker Rosa Luxemburg című oratóriuma. De a költő, Szántó Judit vallomása szerint csak a két utolsó versszakot fordíthatta le. JAROSLAVA PASíAKOVA Amikor a hozzám közel álló, kedves emberre, igaz barátra, Iszak Oszipovics Dunajevszkifre terelődik a szó, akkor mindig ezek a találó szavak jutnak eszembe: „Lehet-e nagyobb diadal a költő számára, mint népdalként hallani viszont azokat a sorokat, amelyeket 0 alkotott? Ml fogható ahhoz a büszkeséghez, amelyet a zeneszerző érez, amikor dalait a nép énekli?“ Igen, Dunajevszkijnaik volt oka a büszkeségre. Dalai ma is itt csengenek a szovjet föld tájain, dicsőítik rendszerünket, életmódunkat, a nép magasztos hazafias érzéseit, sok nemzedék hűséges útitársaivá váltak. A „Dal a Hazáról“ (Drága föld...), „A vidám fickó indulója“, a „Dal Kahov- káról“, a „Dal a vidám szélről“, a „Traktorosok indulója“.. Ezeknek a daloknak a felsorolását folytatni lehetne, temérdek sok van, de nem ez a lényeg. Legfontosabb az, hogy a zeneszerző mindegyikben tolmácsolni tudta annak a csodálatos kornak a leheletét, amelyet a társadalom nagy átalakításának ritmusai és hangjai hatottak át. Ezért van bennük ennyi optimizmus, bizakodás, energia és hév, ilyen szívhez szóló bensőségesség, lírai-romantikus hangvétel. Dunajevszkij dalai rendkívül népszerűek. „Köny- nyü a szívünk, ha dalba fog...“ — énekelték és KORUNK DALNOKA NYOLCVAN ÉVE SZÜLETETT I. O. DUNAJEVSZKIJ éneklik ima is a gyerekek meg a fiatalok a szovjetország építkezésein és földjein. Ezeket a strófákat énekelték az Internaeionálé elhangzása után az élenjáró üzemi dolgozóknak a Kremlben tartott konferenciáján. A Szovjetunióval való béke és barátság céljából 1937-ben Londonban rendezett kongresszus „A vidám fickó indulójának“ hangjaira fejeződött be, Paul Robeson, a híres amerikai énekes pedig Spanyolországban a nemzetközi brigád harcosainak énekelte a „Dal a Hazáról“-t, amikor Madridért folyt a harc. Ml, szovjet emberek is többször hallhattuk ezt a nagyszerű néger énekes előadásában. Szeretném megmondani a mai fiataloknak: ha csak egy kissé tudni akarjátok, ha át akarjátok érezni azt, hogyan éltünk mi, apáitok és nagyapáitok, azokban a már távolinak tűnő és oly nagyszerű években, miről ábrándoztunk — akkor hallgassátok meg Dunajevszktj dalait, mivel ezekből a kor élő visszhangja, eleven képe csendül ki. Én igazán boldog vágyóik, mert élet- és művészi pályámon találkozhattam ezzel a csadálatos emberrel és művésszel, akit nagyon tiszteltem, s akivel annyi sok művészi 'örömöt éltem át együtt. Közösen állítottuk össze például dzsesszműsorainkat, együtt dolgoztunk „A vidám fickó" muzsikáján. Dunajevszktj dalai állandóan szerepeltek zeneikarunk repertoárján, például a „Dal az első szerelemről", „A drága moszkvaiak", meg Dunajevszkij hattyúdala Is, az „En mindenemet a dalnak adtam"... ö valóiban a dalnak adta oda egész tehetségét, lelkének minden erejét, egész lényét. Iszaak Oszlpovics Dunajevszkij azonban sokoldalú művész volt, s a legkülönfélébb műfajokban szerepelt. Művészi tevékenységét drámai színházaikban kezdte, mint karmester és zeneszerző. Zenét szerzett Mólt éré „Tartuffe", „Képzelt beteg", Beaumarchais Figaro házassága, Gozzi Turandot hercegnő, Lope de Vega A gyilkos falu, Goldinl Két úr szolgája, Biok Vásári komédia, című színműveihez ... összesen majdnem száz darabhoz. Egyik korai operettje, a Vőlegények, az első szovjet témájú operett volt, Mind a mai napig alig akad olyan szovjet operetténekes, akinek repertoárjában ne szerepelnének az „Aranyvölgy", a Szabad szél, A bohóc fia vagy a Fehér akácok című Dunajevszklj-operettek áriái. A rendezőket és az előadóművészeket vonzza e művek életigenlő ereje, művészi teljessége és befejezettsége, az alakok színes zenei jellemrajza a szerző kitűnő színházismerete. Sokat tanulhatnak tőlük azok a fiatal szovjet zeneszerzők, akik ebben a vidám műfajban dolgoznak. Dunajevszkij hírnevét elsősorban a filmnek köszönheti és mindenekelőtt a G. Alekszandrov rendezte Vidám ftckó-nak. Ennek színes csengő muzsikája könnyen megjegyezhető, Igen fülbemászó. Ez általában jellemző a zeneszerző minden filmzenéjére. Emlékezzünk csak a Grant kapitány gyermekei nyitányára és dalára, a Vidám szél-re, a Cirkusz nyitóindulójára, amely nélkül manapság egyetlen cirkuszi előadás sem képzelhető el. Hát a Volga, Volga, a Hurrá, tavasz, a Világos út, A hűség próbája... Ezek szinte teli vannak a dalok, keringők, polkák, nyitányok szépséges dal- • latnaival, amelyek közül sok elhagyta a mozivásznat s önálló életet kezdett, bevonult az énekesek, a kórusok, az esztrád- és szimfonikus zenekarok műsorába. Dunajevszkij negyvenkét filmhez szerzett zenét. Hosszú és boldog utat járt végig ez a művész. A néppel együtt, a népért, a nép Jövője érdekéber. élt és alkotott. Értette a módját, hogy fellobbantsa az emberek szívében a hazaszeretet olthatatlan lángját. Dalai ma is velünk élnek, és segítenek mindennapos munkánkban. LEONYID ÜTYOSZOV MAMA (Kopócs Tibor illusztrációja József Attila verséhez)
