Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-09 / 10. szám

ÚJ szú * IM I. III. 9. világ népessége 1976-ban elérte a 4 milliárdot. Ebből 1850 óta 3 milliárddal szaporodott, vagy­is közel 130 esztendő alatt kétszer duplázó­dott. Ámde amíg az első megduplázásodáshoz valamivel több mint 80 esztendő volt szükséges, addig a máso­dik mindössze 45 év alatt ment végbe. Ügy számítják, hogy 2000-ben mintegy 6 milliárd ember él majd Földünkön, 2100-ban pedig már 9 és 12 milliárd kö­zött lesz a számuk, ha a jelenleg mutatkozó fejlődési tendenciák továbbra is fennmaradnak. Olyan növeke­dési ráták ezek, amelyek az emberiség történetében eddig soha — relatív értelemben vizsgálva sem — jelentkeztek. A „népességrobbanás” Ebben az összefüggésben gyakran halljuk azt a szót, hogy „népességrobbanás“. Ez a kifejezés rendkívül alkalmas arra, hogy nyugtalanító asszociációkat kelt­sen. Miben keresendő az oka ezeknek a növekedési arányoknak, amelyek elsősorban Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban tapasztalhatók? Okuk el­sősorban a csecsemőhalandóság jelentős visszaesése, amely ugyanakkor együtt jár azzal, hogy a viszony­lagos születési arányszám körülbelül változatlan. Ez ezért vált lehetségessé, mert az orvostudomány a XIX. és a XX. században nagyot lépett előre, és ezáltal je­lentős sikerekre számíthatott az emberi élet megtar­tásában. Habár ezek a sikerek még századunkban is elsősorban az európai országokban hatottak, és csak az utóbbi évtizedekben csökkentették a halálozási arányszámot a világ más részein is, mégis azt mond­hatjuk, hagy ma már sok betegség az egész világon megszűnt, helyileg korlátozott hatókörű, vagy a ha­lálozási arányszámra gyakorolt hatása jelentéktelen­né vált. Példaként hadd említsük meg a himlőt, amely még kétszáz esztendővel ezelőtt Európában is járványként támadott, és egyes területeken az akko­ri népességnek mintegy 50 százalékát elragadta, az­után ezen a kontinensen a törvényben előírt oltások korlátozták hatását (Németországban 1874 óta köte­lező a himlőoltás), s ma már olyan jelentéktelenné vált Európában, hogy az oltásokat részben megszün­tethették, vagy pedig megszüntetésük várható. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt év októ­berében erősítette meg, hogy a himlőt az egész vi­lágon felszámolták. Sok, gazdaságilag kevésbé fejlett országban azon­ban a korábban bizonyos gyermeklétszám eléréséhez szükséges születések száma (amelyet általában csak az asszonyok biológiai teljesítőképessége határol be) a legtöbb néprétegnél még a (gyermek-) halan­dóság visszaesése után is fennmaradt, mivel ott a szegényebb néprétegek számára a gyermekek még ma is a következőket jelentik: 1. Segítség a gazdaságban és a háztartásban. 2. A szülők öregkori ellátásának biztosítása. 3. Emelkedik annak a valószínűsége, hogy a csa­ládnak legalább egy tagja munkát talál. Jelenleg még sok országban ez biztosítja egy nagy család számára a megélhetési minimumot. Mégsem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a részben vallási indítéktól vezérelt nemzeti öntudat még ott is, ahol a fentebb említett gazdasági kény­szernek kisebb a súlya, a változatlanul magas szüle­tési arányszámban is megmutatkozhat. Ilyen példákat találhatunk az arab olajállamokban, ahol -a születés­szabályozási rendszabályokat összességükben elvetet­ték, habár a népesség ott mintegy 15—20 évenként megkétszereződik. Hasonló a helyzet Fekete-Afrika országaiban is, amelyek az emberrablás, a rabszol gakereskedelem és a gyarmati elnyomás következté­ben népességüknek közel 50 százalékát elvesztették. Az imperializmus még ma is deformálja a „vendég munkások“ kizsákmányolása és az „agyelszívás“ út ján sok ország népességfejlődését, különösen a fia­tal nemzeti államokét. Nem elhanyagolható tényezője a születési arányszámoknak a születásszabályozás el­vetése közvetlen vallási meggondolások és az ebből származó tilalmak alapján. ________i______________________'________ Ya n-e elég élelem? E világszerte tapasztalható fejlődés láttán felmerül az a kérdés, nem érvényes e bizonyos fokig az an­gol Thomas Malthus ismert elmélete. Az általa 1796- ban megfogalmazott „népesedési törvény“ úgy hang­zott, hogy a létfeltételek azt követelik meg, hogy a népesség és az élelmiszerek mennyiségének növeke­dése egymásnak megfeleljen, a népesség mégis mint­egy 25 évenként mértani haladvány szerint (tehát 1, 2, 4, 8...) szaporodik, míg az élelmiszerek mennyi­sége csak számtani haladványnak megfelelően (tehát 1 2, 3, 4...) nő. Malthus egyébként később maga is kétségbe vonta saját tételét. Gondoljuk csak meg, milyen lehetőségek voltak abban az időben arra, hogy ezeknek a megállapításoknak az igazságtartal­mát felülvizsgálják. Egyetlen uralkodó rezsim sem is­merte saját alattvalóinak pontos számát, sem az élel­miszertermelés pontos mennyiségét. Malthus megál­lapításai „merészek“ voltak, anélkül azonban, hogy valamiképpen bizonyíthatók lettek volna. Az ural­kodó osztályok (a feudális nemesség és a polgárság) félelmét tükrözték a szegényebb néprétegek gyors természetes szaporodásával szemben, Malthus egyes végkövetkeztetései, mint a házasságkötés korhatárá­nak felemelése az „erkölcsileg nem elég szilárd“ néposztályok (tehát elvileg az elnyomott osztályok) számára, ezt mutatják. A kifejlődő munkásosztály különösen a malthusi elméletek újraéledése után, 1870 körül lépett fel ellene (amikor a népesség szá­mának növekedése a tőkés államokban az akkori vi­szonyokhoz képest túl erőteljes völt). Sok malthus! gondolat még az úgynevezett „világmodellekbe“ is beszüremlett, amelyek századunk hatvanas éveinek közepétől olyan nagy jelentőségre tettek szert a t$- késországokban. A világ népességnövekedésével kapcsolatban pél­dául azt a kérdést vetik fel, hogy a fejlődés, valamint az élelmiszertermelés adta végkövetkeztetések nem felelnek-e meg mégis, ha csak megközelítőleg is, a Malthus által felvázolt tételnek. Különösen azért, mi­vel (az ENSZ 1979 elején közzétett adatai szerint) a világ népességének egyharmada a létminimum alatti szinten vegetál, és mintegy 500 millió ember, tehát Földünk minden nyolcadik lakója, permanensen éhe zik. Mit mutatnak mégis a tények? Az emberiség törté­netének abban az időszakában, amelyben a népesség eddig a leggyorsabban szaporodott, 1950-től 1975-ig, a világ népessége 1,5 milliárddal (ez megfelel körül­belül az 1900. évi világnépességnek), vagyis 60 szá­zalékkal nőtt meg. A gabona- és rizstermelés, ame­lyek a legfontosabb alaptáplálékok, az össztermelés (beleszámítva ebbe már a termőföldek kiterjesztését is) mintegy 130 százalékkal emelkedett. A gabona- termelés fejlődése tehát mintegy kétszerese volt a népességszaporodásnak. Becslések szerint a világon rendelkezésre álló szántóföldek optimális kihaszná­lása esetén a jelenlegi élelmiszertermelés mintegy harmincszorosára lenne emelhető. Elméletileg tehát nem szükségszerű, hogy akár egyetlen ember is éhez­zék. Mégis az éhség a világ egyes részein az emberi­ség mindennapi problémájaként jelentkezik, és to­vábbra is — így szólnak a becslések — legalább hasonló számú embert fog érinteni. Közelebbi vizsgálódásnál először is az tűnik fel, hogy a termelési és a felhasználási területek nincse­nek összehangolva, de a megtermelt élelmiszerek különféle felhasználása sem összehangolt. A^fejletl tőkésországokban és a szocialista országokban együttesen a világ népességének mintegy 30 száza­léka él. Ezekben az államokban termelik a világ élelmiszer-készleteinek több mint 50 százalékát (mel­lesleg itt állítják elő a világ ipari termelésének 85 százalékát). Észak-Amerikában például hatszor annyi élelmiszert termelnek egy főre számítva, mint Dél- Azsia országaiban, és ennek előállításához a népes­ségnek sokkal kisebb százaléka szükséges. A növé­nyi anyagok étkezésre történő felhasználása egy fő­re számítva a magas nemzeti jövedelemmel rendel­kező országokban három-négyszer magasabb, mint a fejlődő országokban, mert a húsfogyasztás, amely­nek kielégítésére a termelt növényi tápanyagok egy részét takarmányként felhasználják, nagyon magas. Más szavakkal: az Észak-Amerikában hazai felhasz­nálásra termelt, fejenként és évenként kereken 850 kg gabonából csak 90 kg kerül többé-kevésbé köz­vetlen emberi táplálkozásra, 740 kg-ot nemesebb for­mában, termékek, alkohol stb. formájában fogyaszta­nak el. A Dél-Ázsiában termelt, fejenként 250 kg gabonának viszont majdnem 100 százaléka közvetlen formában kerül emberi fogyasztásra. Ez elsődlege­sen az általánosan alacsony termelés következmé­nye. Főbűnös azonban ebben a koloníalizmus, illetve a neokolonializmus. Ez konzerválta a meghaladott tulajdonviszonyokat és politikai-hatalmi struktúrákat, és eltorzította, sőt megbénította — gyakran évszáza­dokon át — a termelőerők fejlődését. De még ma is megkísérlik ezt fenntartani. Ugyanakkor sok tőkésorsaágban a profitérdekeket szolgáló korlátozások biztosítják, hogy a mezőgazda­sági termékek csak a saját szükségleteket és a vi­lágpiaci keresletet elégítsék ki, de ne szolgálják a világ valóságos szükségleteit, hiszen sok fejlődő or­szág pénzügyi eszközök hiányában nem léphet fel vásárlóként a világpiacon. Dél-Ázsiára vonatkozóan például úgy becsülhető, hogy élelmiszertermelése eddig éppen csak a népességnövekedésnek felelt meg, és 2000-ig körülbelül ennek megfelelő lesz. Ily mó­don bizonyos időszakokban éhínségek léphetnek fel egyes területeken. A családtervezés Az ENSZ kezdeményezése nyomán Ázsia sok orszá­gában, valamint részben Afrikában és Latin-Ameri- kában is az utóbbi években kampányokat folytattak, illetve kezdtek a családtervezés — ebben az össze­függésben a születések számának csökkentését ezzel a kifejezéssel írják körül — érdekében. Az egyes országok programjai abból indulnak ki, hogy az asszonyoknál a szülések számát az eddigi átlagnak mintegy 20—25 százalékára csökkentsék. A világ sok országában hamarosan el akarják érni azt a célt, hogy egy asszonynak kettőnél több gyer­meke ne legyen. Gyakran akadályt jelent az, hogy a lakosság nem is érti meg teljesen a kampányt, és — ezzel egybehangzóan — akadályozó az egyes népré­tegek alacsony képzettségi foka. Az ENSZ adatai sze­rint ma nyilvántartott több mint 800 millió analfabéta is ezt mutatja. A születések számának jelenlegi csök­kentésében Indiában például a legnagyobb sikereket eddig Kerala államban érték el, ahol a szubkonti- nensen belül a legkisebb az analfabéták százalékos aránya, és amelyet egyébként sok év óta az Indiai Kommunista Párt jelentős közreműködésével dolgozó kormányzat igazgat. A születések csökkentésével kapcsolatosan elért minden eredmény ellenére azonban folytatódik — bár a születési arányszámok visszaesése mellett — a vi­lág népességének szüntelen növekedése. A világ né­pességének jelenlegi növekedési aránya 1,8 százalék. (A hatvanas évek közepén ez az arány 2 százalék felett volt.) Az ENSZ becslései szerint ez a növe­kedési arány a 2000. évig 1,5 százalékra fog vissza­esni. A mindenkori kiinduló számokat figyelembe vé­ve ez mintegy évi 80 milliós szaporulatot jelent. A nagy létszámú fiatal évjáratok sok országban, különösen a legnépesebbekben — mint például Kíná­ban és Indiában — gondoskodnak a lakosság állan­dó számának növekedéséről, még akkor is, ha az egy asszony — két gyerek elvének megvalósulásá­ból indulnak ki. Ebből kifolyólag sok fekete-afrikai állam, amelyekben a gyorsan csökkenő halálozási arányszám mellett továbbá is megmaradt a magas születési arányszám, és egyes arab államok viszony­lag kedvező gazdasági helyzetük alapján továbbra is ugyancsak magas népességnövekedési arányt mu­tatnak. Mindehhez figyelembe kell még venni a probléma szociális vonatkozásait is. Az embereknek például megfelelő képzéssel és munkával történő ellátása sok államban az adott körülmények és feltételek között 2000-ig aligha biztosítható. Ázsia, Afrika vagy Latin- Amerika sok államában a munkanélküliek száma na­gyon magas (sok országban 20 százalék). A munka­képes korban lévő népesség nagy része munkanélkü­li, illetve annyit (jobban mondva: oly keveset) keres, ami megélhetését (a falusi körzetekben éppúgy, mint a városokban) alig biztosítja. Éppen így részben katasztrofálisak a lakás, és életkörülmények is. A nyomortelepek lakosainak száma sok országban gyorsabban nő, mint a városi lakosságé összesen. Indiában például a lakosság csak mintegy 10 százalékának áll rendelkezésére egész­ségügyi szempontból kifogástalan ivóvíz. Az energia- ellátás teljesen elégtelen. Sok nagyváros közelében alig szerezhető be tüzelőanyag. Például míg koráb­ban a tűzifa Khartum (Szudán) környékén rendelke­zésre állt, addig most a tüzelőanyagot (fát) messzi­ről, sokszor még 400 km-t is elérő távolságból kell odaszállítani. Mindennapos, hogy sok országban fű­vel, falevéllel és szárított állati trágyával tüzelnek. Az olajárak emelkedése a fejlődő országokban Is problémákhoz vezetett, nem annyira magánautók forgalmával kapcsolatban, hanem azért, mert a szál­lítás megdrágulása ellátási nehézségeket okoz, és mert az olajbázisra épült öntőberendezések egy ré­sze nem működhet többé. A probléma megoldható Az ENSZ becslései abból indulnak ki, hogy 2075- ben több mint 10 milliárd ember él majd Földünkön. A nem szocialista világ több területén ez a fejlődés óriási demográfiai problémákat fog okozni. Hogy ezek megoldhatók, azt a szocialista országokból vett példák mutatják. Szovjet Közép-Ázsiában és KuBában is hasonlóak ma a népszaporodási arányszámok, mint Ázsia vagy Latin-Amerika sok más országában. Az előbbiekben mégis nyilvánvaló, hogy a termelőerők gyors fejlődése, a teljes foglalkoztatottság, az isko­laoktatás és a főiskolát végzett káderek kielégítő száma, a szükséges lakótér és az ennek megfelelő infrastruktúrális létesítmények kiépítése éppúgy, mint az élelmiszerellátás, a népesség számának, il­letve az ország gazdásági szükségleteinek megfelelő szinten megvalósíthatók. (Megjelent a HORIZONT című NDK-hetilapban) II VILlfG NÉPESSÉGI A FEJLŐDÉSI PROBLEMATIKA ÁLTALÁNOS VONÁSAI

Next

/
Thumbnails
Contents