Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-02 / 9. szám
IMI. III. 2. A kassai (Kosice) felsőokta tási intézményekben számos magyar nemzetiségű diák la nul; Az alábbiakban bemutatunk néhány arcot, épülő pályát, alakuló jövőt,, sorsot. Brutovszky Miklós a gömöri Kovácsiból (Kováőová) származik, s a Szlováikia-szerte jó hírnevű kassai magyar gépipariban érettségizett, most negyedéves a Műszaki Főiskola gépészeti karán. — Már 'kiskorom óta vonzott a technika, a gépek. Mindig izgatott, mi van a gépek belsejében, hogyan működnek, de főként az, hogyan lehet ilyen (sokszor bámulatos műveletekre képes) okos gépeket szerkeszteni. Ez a gondolat sodort a műszaki pálya felé. Most itt, a főiskolán a konstrukció irányzaton tanulok, a termelő gépek tanszakán. — A kollégáidtól, hallottam, hogy „fenomén vagy“. — A „fénomén“ túlzás, bár igaz, hogy az első és a második évfolyamban 9—9 vizsgám volt, s csak egy-egy kettes csúszott be. A harmadikban pedig tiszta egyes voltam. — Tehát a tanulmányi átlagod egy egész volt. Ez, gondolom, az ösztöndíj nagyságát is befolyásolja. — Természetesen. Az első két évfolyamban 450 korona szociális 'és 400 korona előmeneteli ösztöndíjat kaptam. Tavaly ehhez még 100 korona külön stipendiumot is megszavaztak nekem. — A szüleid bizonyára örülnek neki, hogy anyagilag „önellátó“ vagy. — Egy kicsit azért is küldtek szakközépiskolába hogy „biztos kenyér legyen a kezemben“ ugyanis nem vagyunk valami tehetősek. Ha nem kapnék ösztöndíjat nem is járhatnék főiskolára. Tudatában vagyok, amit apám mondott: „ha azt akarod, hogy ember legyen belőled, fiam, iparkodj!“ A fiú persze iparkodik. Van benne becsvágy. Jó mérnök akar lenni. A tantárgyakat mérlegre tette. Tisztában van vele, melyek a legfontosabbak egy-egy évfolyamban. Most úgy látja, hogy a szilárdságtanra és a gépelemekre kell leginkább összpontosítania erejét. — Bizonyára nehézségeid is vannak. — Nehézségként talán a nyelvi nehézségeket említeném, amelyek legfőképpen a „nem szaktantárgyaknál“ jelentkeznek. Tény, hogy többletmunkára van szükség a leküzdésükhöz, de lényegében nem befolyásolják az előrehaladásomat. Ahol a tudás a mértékadó, „nyelvi nehézségeik“ még a született szlovákoknak is vannak ... — A negyedik évfolyam távlatából hogyan látod, megfelelően felkészített-e a középiskola a főiskolára? — Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy nagyon jól. Nem akarok fennhéjázó lenni, de mi, a magyar ipari végzettjei, akik ide jöttünk, szaktudásban bármely más iskola „küldötteivel“ szemben Alijuk a versenyt. Ez egy kicsit becsület kérdése is. Nem ronthatjuk le az alma mater hagyományos jó hírnevét... A diákotthoni szobában, ahol beszélgetünk, ott ül mellettünk két másik gépészhallgató is, Csörgő István és Jesso Tibor. Mindketten a Nagykapos melletti Hegyibe (Kopcany) valók. A Vajáni (Vojany) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola elvégzése után érettségit is az anyanyelvükön szereztek, s most itt tanulnak a Műszaki Főiskolán. Csörgő István úgyszintén az ipariban érettségizett, egy évfolyamba járt Brutovszky Miklóssal. Ha végez, technológus lesz. Nyílt tekintetű, szókimondó fiú. így mondom fiú, pedig már két éve nős. Minden hétvégén hazautazik Nagymihályba (Micha- lovce) feleségéhez és kislányához. — Mit tudnál hozzátenni ahhoz, amit a kollégád mondott? — Viszonylag sok, tudomásom szerint úgy 2500 hallgatója van karunknak, aminek az a következménye, hogy egyes évfolyamok csak délután látogathatják az előadásokat. Szóval nincs elég tantermünk. Az én tanulmányi csoportom például a csütörtöki napon reggel 7-től este 7-ig iskolában van. Este már se nem látunk, se nem hallunk. — Hányán tanultok magyar nemzetiségűek az évfolyamban? A három fiú az ujján számol, neveket sorolva. Kiderítik, hogy 15—16-an lehetnek, ebből 12— 13-an anyanyelvükön érettségiztek. A diákvárosnak is beillő Me- dioká utcai korszerű kollégiumban leendő orvosok, jogászok, a természettudományi kar hallgatói és mások laknak. Vizsga- időszak van. Ilyenkor „nagy a hajtás“, hogy a diákok megóvják magukat a „repülőnapi meglepetésektől“. A lázas tanulás közepette is sikerült több diákkal elbeszélgetnem. Serföző Lívia hatodikos orvostanhallgató. Pólyányi (Po- fany) születésű s magyar gimnáziumban érettségizett Ki- rályhelmecen (Kráf. Chlmec). — Szép hivatás az orvosé, de jó orvosnak lenni nem könnyű dolog. Vagy talán igen? Mikor határoztad el, hogy orvos leszel? — Már az alapiskolában is motozott bennem a gondolat, hogy egyszer talán majd orvos leszek. Mindig is foglalkoztatott az ember mint lény. A szüleim nagy súlyt helyeztek rá, hogy a gyerekeik (ketten vagyunk testvérek) ne csak anyagiakban ne szenvedjenek hiányt, hanem a belső, lelki életük, érzelmi világuk is minél gazdagabb legyen. Mindig érdekeltek az emberek, de leginkább a lelki életűk. (Az orvostudomány — az emberről és az emberért való tudomány. Ennek tudatában érett meg bennem az élhatározás, hogy ezt a pályát választom. — Az általános orvosi pályán sokfelé ágaznak az utak. Te melyiken akarsz majd haladni? — Alkatom és elképzeléseim kezdetben azt sugallták, hogy pszichiáter legyek. De időközben rájöttem, hogy ahhoz nagyobb lelkierő és idegi teherbíróképesség kell, mint amilyennel én rendelkezem. A sebészethez ugyancsak erős idegzet, gyors határozókészség, keménység és magabiztosság szükséges, úgyhogy talán a belgyógyászat az, amelynél végül is kikötök. — Mikor dönti, döntheti el a leendő általános orvos, hogy végzés után melyik szakterületért fog működni? — Tulajdoniképpen csak mikor már megkapta a diplomát. Mert az attól is függ, hol kap állást. Persze jobb, ha a medikus már korábban, mondjuk a 3. évfolyamban tudja, milyen területen akar dolgozni, mert akkor alaposabban felkészülhet az illető speciális munkakörre. E nehéz döntésben (átgondolt tanácsaival) sokat segíthet a csoportvezető oktató. Serfőző Líviától azt is megtudtam, hogy a medikusok végzéskor nem írnak diplomamunkát. Ehelyett a szigorlatok után önállóan meg kell vizsgálniuk egy beteget, minden orvosi segédeszköz nélkül fel kell állítaniuk a diagnózist (esetleg a feltételezettet), és javaslatot kell adniuk a megállapított (vagy a vélt) betegség gyógyítására. A „diplomamunkánál“ az érdekli leginkább a vizsgabizottságot, hogy az orvosjelölt mit feltételez, milyen következtetésre jut, s mit javall. A „diákváros“ egy másik épületében jogászhallgatókkal ismerkedem. Molnár András Puskás Sándor, a zselizi Biricz Csaba másodéves. Juhász Anna pedig, aki a füleki magyar gimnáziumból jött harmadéves joghallgató. Puskás a Rimaszécsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola elvégzése után Csehországban kitanulta az órássza'k- mát, egy évig dolgozott, majd bevonult katonának, s csak miután Zólyomban (Zvolen) elvégezte a dolgozók egyéves bennlakásos középiskoláját, iratkozott be a jogi karra. Molnár András, minthogy már a bolyí alapiskolában és a Királybelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban aktívan tevékenykedett az ifjúsági szervezetben, s itt is tagja a jogi kar SZISZ-blzottságának, főként az ifjúsági szervezet munkájáról beszélt. — A SZISZ-bizottságunk — a kar fennállása óta először — nemzetközi összetételű. Cseh és magyar nemzetiségű tagjai is vannak. Énrám a külkapcsola- tok ápolását és intézését bízták. Ilyen minőségben a múlt év októberében jártaim a szegedi egyetem jogi karán, a KlSZ-bi- zottsággal való kapcsolat felvétele céljából. Elsősorban a nyári építőtáborokról, hallgatóink tanulmányi csereakcióiról és a háromhetes gyakorlat cserelehetőségeiről tárgyaltunk. Természetesen más szocialista országok ifjúsági szervezeteivel is bővítjük kapcsolatainkat. — Mint SZISZ-funkcionárius hogyan látod a karotokon tanuló magyar nemzetiségű diákok helyzetét, érvényesülési lehetőségeiteket? — Tény, hogy nálunk többet kell beszélni, mint a műszaki irányzatokon, ezért az annyit emlegetett „nyelvi nehézségek“ kezdetben jobban kiütköznek. Vallom azonban, hogy az érvényesülés záloga elsősorban nem a nyelvtudás, hanem a tehetség, a kitartó rendszeres munka, végső soron: a szakismeret. A magyar középiskolákból jöttek jó megállják helyüket a jogi karon. Szúnyog Judit úgyszintén a Bodrogközből — Királyhelmec vidékéről származik. Érettségi után egy évig a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság oktatási osztályán dolgozott. Most, a Bratislava! Közgazdasági Főiskola kassai -gazdaságirányítási karán végzi tanulmányait, az automatizált irányítási rendszerek tanszakán. Harmadéves. A Szép Szó Irodalmi -Színpad aznap este legújabb műsorát próbálta. A késő estig tartó próbát végignézve beszélgettem el Szúnyog Judittal. — Van már címe új műsorotoknak? —A kosszovói lányka, ez a címe. Szerb népballada. — Tudom, hogy régebben tagja vagy a Szép Szónak. — Három éve. — Az együttes mely műsoraiban szerepeltél ez idáig? — A Gilgamesben, Brecht Koldusjátékában és most ebben az új produkciónkban. Mindhármat Gágyor Péter rendezte. — Kevés kassai főiskolásról mondható el, az, ami őróla, hogy aktívan részt vesz a nemzetiségi kulturális életben. Három évig énekelt a Csermely Kórusban, s a Fábry Zoltán Ifjúsági Klubnak is tagja. De amikor azt mondja, hogy öt vizsgája van a téli szemeszterben, összerezzenek. Semmi megjegyzést nem teszek rá, hogy meg ne ijesz- szem. Végezetül néhány észrevétel: a kelet-szlovákiai metropolis egyetemein és főiskoláin tanuló magyar nemzetiségű diákok— oktatóik szerint is — általában jó, sok esetben kiváló eredménnyel tanulnak, ha ez olykor szabad idejük rovására is megy. Az a benyomásom, hogy többségükben eléggé elszigetelten élnék, egymásról (s főként a város magyar kulturális életéről) mit sem tudnak. Számtalan diák a Thália Színpad vagy a Fábry Zoltán Ifjúsági Klub létezéséről sem tud, s nem tagjai a CSEMADOK városi szervezetének. Ügy véljük, hogy az ifjúsági klub vezetőinek jóval többet kellene tenniük azért, hogy a diákok aktívabb társasági és kulturális életet éljenek. Persze, magúik a diákok sem maradhatnak pasz- szív konzumensek és outsiderek. KÖVESDI JÄNOS Szilva József: ÜNNEP (linómetszet) mgttK MKH. JOtt&H IESHK EGYETEMISTÁK KÖZÖTT KELET-SZLOVÁKIA METROPOLISÁBAN
