Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-02 / 9. szám
— A munkám tanísítsa, milyen a tudásom w^égóta készülök írni róla, mert M\ beszédes példának érzem eddigi életútlát. Gimnazista korából ismerem őt. Bartal Zoltán nem volt nagy nyelvtehetség a magyar tanítási nyelvű iskolában: szlovákul, oroszul bizony elég akadozva beszélt, azokról a fránya tollbamondásokról nem is szólva. Annál jobban értett viszont a matematika és a fizika nyelvén. Fel is vették a Szlovák Műszaki Főiskola Elektrotechnikai Karára. Néhány hónapja véletlenül a trna- vai Karpaty szállóban találkoztunk. Bartal Zoltán mérnök, a bratislavai Datasystém főosztályvezető-helyettese a számítógéprendszerekről tartott előadást. Az egész országból idesereg- lett mérnököknek — szlovákul. Jobbkor talán nem is csöngethettem volna be. Helena, a felesége még nem tért haza a nyújtott műszakból, ezért férje végzi az esti teendőket. A néhány hónapos Zsuzsika csak nem akar elaludni, ki tudja, talán kevesli a vacsorát vagy talán az anyu másképp készíti el. A hatéves Péter is sűrűn nyitogatja a szobaajtót, várja a szokásos esti mesélést, amiből ma nem lesz semmi. — Olyikor fárasztó ez az esti csúcsforgalom, de nagyon kellemes. Tudod, leginkább akkor érzem, mit jelent a családom, amikor egyedül vagyok otthon. Rövid idő uitán idegesít, majd elviselhetetlenné válik a csend, főleg az, hogy nincs kihez szólnom. Most viszont jólesik, amikor elcsitul a lakás. Egyetemista éveiről kérdem őt. — Közhelynek tűnhet, de nem volt könnyű a kezdet. A fontos viszont az volt, hogy a magyar tanítási nyelvű gimnázium kitűnő alapot adott. Bizton lehetett rá építeni. A minap elővettem első és másodikos szemeszteres jegyzeteimet. Kezdetben magyarul jegyzeteltem. Aztán a második szemeszter vége felé már szlovákul. Másodéves koromban már nem izgultam azért, hogy pontosan ki tudom-e magam fejezni. Nyertem. Megtanultam jól szlovákul és továbbra is használtam a kiváló magyar szakirodalmat. Viaskodásom a nyelvekkel azért ma sem szűnt meg. A mi szakmánkban elengedhetetlen az orosz és az angol nyelv ismerete. Enélkül nincs előrelépés, képtelenség fölmérni az én munkaterületemen, hol tart ma a világ. S aki ezt nem tudja, az lemarad, mert a gyorsuló idő korában nem lehet csak rutinból élni. Ma minden jó szakember a holtáig tanul. Az egyetemen a számítógéprendszerekre szakosodott. — Hihetetlen fejlődés tapasztalható a mi munkaterületünkön. Tíz év leforgása alatt a számítógépek több nemzedéke cserélődött ki. Kezdetben volt a relés, majd az elektroncsöves számítógép. Aztán a tranzisztoros berendezések, majd az integrált ánamzökészségem tanúsítsa, milyen a beosztásom, és főleg a tudásom. Egy ideig nagyon sokat utazott. Hónapokig volt távol Szovjetunióban, Magyarországon és máshol. Oj gépekkel, számítógéprendszerekkel ismerkedett. Nagy előrelépést tapasztalt mindenfelé, amellyel nekünk is lépést kell tartanunk. Jó munkával, mert csak hagyományokból, régi dicsőségből sehol sem lehet megélni. Csöngetés szakítja félbe beszélgetésünket. Helena asszony jött meg, szép magyarsággal szól hozzám: — Zolii magyar, illő hát, hogy megtanuljam anyanyelvét, mondtam, amikor megismertem. A kis Peti is szépen beszéli mind a két nyelvet. Ugyanabban az üzemben dolgozik, ahol a férje.- Programozó vagyok, a mi lehetőségeink egyre bővülnek, a férjem szervizmunkát végez, ahol egyre kevesebb a munka, mivel tökéletesebbek, mindinkább megbízhatóbbak a gépek — mondja mosolyogva. Arról kérdem őt, nem zavaró-e, hogy egy munkahelyen dolgoznak. AHOL A MÁSODPERC IS HOSSZÚ körökkel működő számítógépek kö vetkeztek. Tíz éve a gépek alkatrészei szekrény nagyságú dobozban fértek el csupán, ma már egyes gépek alig nagyobbak a gyufaskatulyánál. Egykor ezredmásodpercben gondolkoztunk, ma piíkosecundumnál tartunk, ami a másodperc milliomod részének ezred része. Ennyi kell a gépnek különböző műveletek elvégzéséhez. Kipirosodik, olyan tűzzel beszél a számítógépek működéséről és a számítógéprendszerek lehetőségéről, a munkafolyamatok irányításáról. Harmincéves volt, amikor kinevezték osztályvezetőnek. Lehet-e már ilyen korban felelősségteljesen irányítani, vezetni, kérdem őt. — Nálunk csupa fiatal dolgozik, lévén ez a munkaterület is fiatal. Tulajdonképpen most léptünk ki a gyermekcipőből, ezekben az években kezdik tömeges méretben alkalmazni a számítógépeket. Velem egykorú munkatársakkal dolgoztam, szerettük ezt a munkát, haverok voltunk. Mi szervizmunkát végzünk, volt úgyis, hogy napokon át alig aludtunk valamit, üzemibe kellett helyezni a gépet, mert a kiesést százezrekben mérték. Ilyenkor látszik meg, ki milyen jeliem, ekkor kovácsolódhat igazi baráti közösséggé egy-egy kollektíva. Én sohasem éreztettem, hogy főnök vagyok. Nevetséges is lenne hasonló korú fiatalokkal nagy hangon beszélni. Azt tartom, a munkám, a szerve— Egy munkahelyen, de más-más csoportban dolgozunk, nem származott ebből semmi probléma. Mind a ketten szerelmesek voltunk a számítógépekbe, annak idején talán ez hozott össze bennünket. Férjemben főleg azt becsülöm, hogy nem csupán szereti, hanem rajong a munkájáért. Megveti a felületes, összecsapott munkát. Az nem lényeges számára, hogy éjszakába húzódik a munka, a fontos az, hogy lehetőleg tökéletes legyen. Néha furcsa meghasonláson veszem észre magam: mint nő becsülöm ezért, feleségként viszont fájlalom, hogy megint későn jött haza. A munkahelyi közérzetről, munkatársakról kérdem őket. — Néhány éve, úgy érzem, jobban összetartott a társaság — feleli Bar- talné. — Sokszor elszomarodva tapasztalom, hogy a fiatalok között is mennyire eluralkodott az anyagias szemlélet. Egyre többen vannak, akik minél többet akarnak keresni!, "*lehe tőleg minél kevesebb munkával. Igyekeznek sok munkát mímelni — papíron vagy szavakkal. Ez pedig nem vezet jóra. Sem egyéni sem társadalmi szempontból. — Aztán itt van a megfelelő munkahely kérdése. Voltam több baráti országban, összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között dolgoznak, mint mi. A mi vállalatunknak például harmincnyolc helyen vannak irodái Bratislavában. Képzelheti azt a sok fölösleges futkosást. Aztán a programozás szellemi koncentrációt, nyugalmat igénylő munka. A mi irodánk kész átjáróház, terefereközpont. Sok szór órákig semmit sem tudok csinálni. Aztán otthon hozom be a lemaradást, ezt viszont a családom sínyli meg. Egyszóval feltételeket kell teremteni a jobb munkához s úgy érzem, nemeseik ennél a vállalatnál. Egészségesen nyugtalan emberek. Nyitott szemmel járnak a munkahelyükön és máshol, nem hunynak szemet a hibák felett. De nemcsak beszélnek, tesznek is az előbbre lépés érdekében. — Édesapám kőműves volt, nagy munkabírású embernek ismerték. Szeretett és tudott is dolgozni. A családi házat szinte egymaga építette föl. Azt hiszem, tőle tanultam, hogy sose üljek ölbe tett kézzel. A feleségemmel tapétáztuk ki a lakást, a kocsinkat is én bütykölgetem. Jutna pénz erre is, arra is, de így érdekesebb. Aztán a könyvekre mutat. A leg újabb orosz, angol, magyar nyelvű szakirodalom. — Erre is időt kell szorítani, bármi áron. Sokasodik a szakirodalom, az időm meg egyre kevesebb, meri mióta főosztályvezető-helyettes vagyok, papírmunkákkal is nyűgölődöm. Hónapok óta szeretnék már legalább egy verseskönyvet elolvasni, de csak nem jutok hozzá. A munkám és a rendszeres önművelés, most pedig a továbbképzés szinte minden időmet leköti. Ami marad, az a családomé. Nagyon szeretek mesélni a gyermekemnek. Nemcsak Hófehérkéről, hanem rakétákról és persze, csodás számítógépekről is. A szemközti tömbházban egymás után gyúlnak ki a fények. Bartal Zoltán mérnök mintha megfeledkezne az időről, tapasztalatairól beszél. Most jött meg VlaSimból, ahol új gépet szereltek föl, és csodák csodája, minden készen állt. A fogadócsarnok, a különféle helyiségek mind elkészültek a kiszabott határidőre. Nagyot sóhajt: — Hej, ha mindenhol így lenne, nem kellene bosszankodni a raktárokban porosodó, rozsdásodó milliós értékű gépek miatt. Mert ha VlaSim- ban lehet, akkor miért ne lehetne máshol is precízen dolgozni. Búcsúzás előtt sikerélményeiről kérdem. — Nálunk nincsenek nagy ünnepségek, szónoklatok, amikor átadunk vagy kijavítunk egy gépet. Nem is vagyunk a nagy szavak emberei. A legszebb pillanat számomra az, amikor a számítógép gazdái elégedetten szemlélik a felszerelt vagy megjavított gépet és aztán kezüket nyújtják. Szemükből kiolvasható az elismerés: Ez férflmunka volt. SZILVASSY JÓZSEF Ami marad, az a családomé — Mint nő becsülöm ezért (Gyökeres György felvételei) 1980. III. 2. EGYIDŐS fl [fäMfMMl ■ ★★★★★★★★★★ LJ* * * * * * * ***
