Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-02 / 9. szám

ina. III. 2. N E terület fölött repülve a pilótáik nem figyelnek az iránytűre. Nem fi­gyelnek, mert akár ezerötszáz, akár tizenötezer méter magasan repülnek, a műszer mindenképpen „megvadul“ és mutatója teljesen kilendül az északi pólus felé mutató irányból. Néhány tucat kilométerrel a kursz- ki—belgorodi körzet elhagyása után azután minden rendbe jön, és az iránytű nyála ismét megfelelő irány­ba fordul. A 100—200 kilométer magasságban keringő űrhajók pilótái is érzékelik ezt a rendellenességet. Bizonyára fel­jegyzik a fedélzeti naplóba: elrepül­tünk a KMA felett. E három betű a kurszki mágneses anomália rövidítése. Sztarij OsZkol, Belgorod és Kurszk ipari vállalatainak fejlődése — külö­nösen az utóbbi tíz-tizenöt évben — ezzel a jelenséggel függ össze. A tér­ségben olyan vasérckészleteket rejt a föld méhe, mint szinte sehol másutt a világon. A kurszki mágneses ano­mália vasérclelőhely-rendszer készle­teit több mint 210 milliárd tonnára becsülik. A világ vasérckészletének több mint a fele található ebben a térségben, annyi, amennyi elegendő lenne az emberiség két évszázadnyi vasérc szükséglete kielégítéséhez. Hogyan élnek, dolgoznak az em­bereik ilyen irdatlan vasmennyíség fölött, ahol mindent: a városépítést, az egész iskolarendszer építését, az ipartelepítést, a jövőtervezést — és végső soron a gondolkodásmódot is — az határozza meg, hogy itt annyi vasérc van a föld alatt, amennyi a legmegbízhatóbb iránytűt is kilendíti? Hogyan élnék az emberek Sztarij Oszkolban, a mágneses anomália tér­ségének egyik legrohamosabban fej­lődő központjában? Betértem a városka egyik korszerű könyvesboltjába. Az eladó elmélyül- ten beszélgetett egy vevővel, aki an­golorosz kohászati szakszótár iránt érdeklődött. Az épülő kohászati kom­binátról beszélgettünk a városi párt- bizottságon, ahol Galina Valentyina Iakovleva pártitkár elárulta, hogy vi­szonylag rövid időn belül 1500 mér­nököt és több mint 5000 teljes szak­középiskolai végzettségű szakmun­kást kell felvenniük, hogy beindít­hassák az elektromos kemencéket. — Legalább ötéves gyakorlattal rendelkező kohászokra van szüksé­günk — tette még hozzá. A Szovjetunióban nem okoz gon­dot az elhelyezkedés, ebben a leendő üzemiben azonban a vezetők válogat­hatnak a jelentkezőik között. A vá­ros pedig felikészül fogadásukra. La­kásokat, üzleteket, áruházakat, szín­házakat, mozikat építenek, tehát min­dent, amire a korszerű életvitelhez az embernek elengedhetetlenül szük­sége van. Az utóbbi két ötéves terv­időszak alatt 30 ezer lakást építettek. Az új lakótelepeken élőknek pedig nem kell a régi városrészbe utazniuk, buszozniuk azért, hogy bevásárolhas­sanak, vagy éppen színházba mehes­senek. Az Oszkol folyó jobb partján a város fölé magasodó erőd több év­százados falai olyan hangyabolyra tekintenek, amelynek lakói ércet fej­tenek, érőét dúsítanak, cementet gyártanak, építőelemeket készítenek, s emeletes lakóházakat építenek. Mi volt itt a forradalom előtt? Me­zőgazdasági terület, jól termő fekete­föld. Ezt művelték a muzsikok, talán nem is sejtve, hogy milyen kincs rej­lik néhány tucat méternyi mélység­ben a lábuk alatt. A városka a szá­zadfordulón kezdett iparosodni. S ha­marosan elkezdett alakulni az öntu­A rajz az 1598-ban épült erődről ké­szült datos proletariátus is a városban, öntudatosságuk, fejlődőképességük ékes bizonyítéka, hogy már az 1905- ös forradalomban is részt vettek. Többen szolgáltak a Potyemkin cir­kálón. Már dübörögtek a polgárhá­ború ágyúi, amikor a Kremlben dön­tés született, amelynek a mai napig méltán nagy a jelentősége. A Lenin aláírásával ellátott határozat többek között ezt tartalmazta: „A kurszki mágneses anomália térségében meg kell kezdeni a feltárást, mert az it­teni vasérckészletnek nagy jelentősé­ge van az egész népgazdaság fejlő­dése szempontjából...“ A második világháborút megelőző években a város bekapcsolódott a Moszkva—Donyeck-i vasútvonal épí­tésébe. !gy lett a kurszki terület egyik fontos központja. A háború, s a fasiszta megszállás okozta sebekből kigyógyult város fokozatosan ismét a vasércnek szentelte figyelmét. A Sztojlenszkij Ércbánya feltárása és üzembe helyezése tette indokolttá az ércdúsító komibinát építését. Ebben a munkában nagy segítséget kaptak a szobszédos Lebegyinszkij Ércdúsító Kombinát dolgozóitól. A két hatalmas gazdagságú vasérclelőhely és ércdú­sítómű alig néhány kilométerre fek­szik egymástól. A vasérc az évek múltával egyr- s inkább a város fejlődésének legfőbb mozgatórugója, napjainkban pedig ki­váltképpen az. Bővítik és korszerűsí­tik mindkét ércdúsítót, de a legtöb­bet és a legnagyobb büszkeséggel arról az épülő kohászati kombinátról esik szó, amelyből a tervek * szerint jövőre már kikerül az első tonna acél. S ami a legfontosabb, ebben a kohóműben az érc—acél folyamatból kiesik egy eddig nélkülözhetetlennek tartott láncszem, a nyersvasgyártás. Szovjet és nyugatnémet szakemberek közösen kidolgozták azt az eljárást, amelynek értelmében az érokoncent- rátumot egyenesen az elektromos ke­mencékbe lehet számítani. Az új vá­ros szélétől húsz kilométernyire fek­vő kohóműbe pedig nem vasúti kocsi­kon, s nem is tehergépkocsikon, ha­nem csővezetéken keresztül szállítják a nyersanyagot a kemencékbe. Az ércet vízzel keverik majd, s így jut a közeli lelőhelyekről a kohászati üzembe, ahol a fő tüzelőanyag az ol­csó földgáz lesz. A termeléshez szük­séges áramot pedig a kurszki és a novovoronyezsi atomerőműből kapják majd. A tervek értelmében évente 5 millió tonna acélt gyártanak, s eb­ből 3,5 millió tonna kiváló minőségű finamacélt. Ez az acéláru pedig a környékbeli gépgyárakba kerül, ahol könnyebb, de mégis tartósabb, szi­lárdabb gépek, berendezések készül­hetnek belőle. Olyan ipari üzem épül tehát Sztarij Oszkol határában, amelyre joggal lehet mondani, hogy a Szovjetunióban, sőt világviszony­latban is a párját ritkítja. Nem is csoda, hogy a leeendő kohómű ha­sonlóan vonzza a fiatalokat, mint a BAM és a Szovjetunió többi nagy építkezése. Egy kicsit talán már a jövőt látják benne, s azt a lehető séget, hogy a jövő formálásához ők is hozzájárulnak. A feltételeket — mint már szóltunk róla — a közel 400 éves város minden erejével igyek szik megteremteni, s ez sikerül Is. A helyenként 68 százaléknyi vasat tartalmazó érc kitermelése azonban addig sem szünetel, amíg felépül az új kohászati üzem. Hatalmas kotró­gépek, szállítószalag-rendszerek mű­hogy a bánya betemetése után visz- szaszállíthassuk s ismét megmüvel- hetővé tegyük a területet. Azután termeljük ki a különböző homokos agyagot, az agyagot, a krétát, a már- gát stb. Az itt kitermelt üledékes kőzeteik nagy része a közelben levő cementgyárba, illetve házgyárba ke­rül. így az új város felépítéséhez lé­nyegében az ércbánya adja az építő­anyagot is. Évente 21 millió köbméternyi fedő­réteget szednek le a kiváló minőségű vasércről ezen a helyen. Az ércbánya jelenlegi méretei: 1400 méter hosszú, 1200 méter széles és körülbelül 160 méternyi mély. Egy-két éven belül a hosszúsága 3000 méter, a szélessége 2000 méter, a mélysége pedig átla­gosan 450 méter lesz. A távolról tor­taszelethez hasonlítható ércbánya fa­lán eltörpülnék az óriási kotrógépek. A jól kiépített betonúton lefelé ha­ladva a bányába lassan olvashatóvá válik a kotrógépeken a felirat: KU—300, Illetve KU—800. Örömmel nyugtázzuk, hogy a csehszlovák gyártmányú gépek jól dolgoznak, bár — mint mondták kísérőink — a na­gyobb teljesítményű néha rakoncát- lan'kodik. Észrevételeiket közölték az uniiőovi gépgyár dolgozóival, s azok igyekeznek kiküszöbölni a gép hibáit. Odalent teljesen fordított világ fo­gad bennünket, mint azt felülről lát­tuk. A félszáz méter magasból csön­desnék vélt gödör mélyén kisebb kot­ró- és rakodógépek tucatjai járatják motorjaikat. Egymást érik az ugyan­csak hatalmas üres rakfelületű Belaz- tehergépkocsik, hogy hamarosan vas­érccel megrakva, erőteljes búgással, cammogva vigyék terhüket az érc­dúsítóba. Az ércbányából nem hiány­zik a vasút, s persze az ideiglenesen Egy-egy új lakótelepen 70 ezer ember él majd. A számítások szerint a város lakosainak száma az ezredfordulóra eléri a 800 ezret ködnek szinte megállás nélkül, csupa hasznosítható anyagot juttatva a fel­színre. A vasércet takaró 50—200 mé­terig terjedő vastagságú üledékes kő­zetrétegnek úgyszólván minden kilo­grammja alkalmas további feldolgo­zásra. — Kezdjük talán a legfelsőbb fe­dőréteggel — mondja Lihusin Nyi- kolaj Alekszejevics, a Sztojlenszkij Ércdúsító Kombinát igazgatóhelyette­se —, a faketefölddel. Ezt néhány kilométernyi távolságban tároljuk, A Belaz-tehergépkocsik jól megbirkóznak val is a külszíni bánya nehéz terepviszonyai­(Gyári fotók) odaépített falatozó sem. A kotrógé­pek, rakodógépek kezelőinek nem kell a felszínre menniük, ha ebédelni akarnak, vagy éppen egy csésze forró teára szomjaznak meg. Nehéz sza­badulni az ércbánya lenyűgöző lát­ványától, amelynek szépségét szá­momra még fokozza az, hogy az egyes rétegek közül bő sugárban tör elő a víz. A Sztojlenszkij Ércbányában jelen­leg évente körülbelül 5 millió tonna dúsércet, 20 millió tonna nyersvas­ércet stb. termelnek ki, persze, az ércet takaró rétegek eltávolításán kívül. A kitermelést — a növekvő szükségleteknek megfelelően — né­hány éven belül megtöbbszörözik. Szükség lesz a termelés növelésére ebben a bányában is, ugyanúgy, mint a világ többi ércbányájában. Igaz, néhány évvel ezelőtt, a műanyagok térhódításának kezdeti időszakában olyan nézetek is napvilágra jutottak, hogy a műanyaggal szinte minden helyettesíthető lesz, nem lesz szük­ség acélra, de — úgy látszik — ezek a nézetek téveseknek bizonyultak. Az emberiség még jó ideig használni fogja a vasból, acélból készülő gé­peket, berendezéseket, szerszámokat, használati tárgyakat. S jói tudják ezt Sztarij OsZkol'ban is. Ezért tanul­nak, képezik magukat az itt dolgozó, vagy ide készülő fiatalok. A város nevében ugyan benne van a „sztarij“, vagyis a régit jelentő szócska, de a szelleme új, friss. Befogadják s to­vábbfejlesztik az újat. Ez .pedig min­den korszerű technológiánál nagyobb befektetés. Helyes irányba mutat itt a szocia­lizmus iránytűje. VEGE Ml ZAVARJA AZ IRÁNYTŰT?

Next

/
Thumbnails
Contents