Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-24 / 8. szám
* r ► Széles váltak, töprengő arc, pontos basxéd. Hatvan esztendő alatt csiszolódott nemesen, határozottan világossá, megőrizve a szülőföld zzlováckós Izeit. Azóta több világrészen hallatta magát ez a hang, ám birtoklója számára fontosabb a látás, hiszen nem hanggal, hanem formával, színnel, térrel dolgozik. Díszlettervező. A modern szlovák szcenográfta megalapozója; 1945-től a Szlovák Nemzeti Színház díszlet- és jelmeztervező osztályának főnöke; 1951-től a bratislavai Színművészeti Főiskola díszlettervező katedrájának vezetője; a nemcsak idehaza, de a világszerte ismert Vychodil-iskola szülőatyja; több magas állami kitüntetés és művészeti díj viselője; a Sao Paolo-i diszlet-bien- nálé aranyérmese; a Színházi Képzőművészek és Technikusok Világszövetségében a szce- nográfiai osztály vezetője — és sorolhatnám. Népszerű művészember, aki nem csupán a csehszlovák, de az európai színházi életben is otthonos. Minden jelentősebb világszfnházi eseményről tnd. Persze, elsősorban a Nemzetiben dolgozik, a hatvanadik születésnapját ugyancsak a napokban ünneplő színház ügyeiért fáradozik, ágy tetszik, harmincöt esztendeje lankadatlan hittel. Kérdéseimre a színház társalgójában válaszolt. 0 Az általam jobban ismert magyar díszlettervezésben kétféle irányzat uralkodik. Az egyik a festészet által meghatározott, ahol a díszlet már-már önálló egységként van jelen az előadásban, a másik a tér által determinált, ahol a díszlet nem annyira önmagát, hanem a darabot, a színészt s a rendezőt hangsúlyozza. A csehszlovák díszlettervezésben is mutatkozik ez a két irányzat? — Nekünk szerencsénk volt, hiszen nálunk a szcenográfia mint öná'Lló művészeti áig jött létre. Vannak államok, ahol a díszlettervezést nem a Színház- művészeti Főiskolán, hanem a Képzőművészeti Akadémia monumentális festészet ^tanszékén oktatják, s ott a díszlettervezés a festészet egyik ága. Szerintem a díszletterve zés a tér művészete é$, nem csupán festőművészet. A cseh és a Iszilovák színházaikra az a felfogás jellemző, hogy a díszletnek nem kell a darab gondolatiságát kifejeznie, hanem a drámai helyzeteket és a színészt keli szolgálnia. • A kétféle irányzat közül, gondolom, a tér művészetét előtérbe helyező kínál több lehetőséget a kísérletezéshez. Köztudott, hogy a színházak fenntartása gazdasági probléma is, tehát a díszletkészítés is az. Vajon az Önök középnagyságú színháza kísérletezhet-e oly mértékben, mint mondjuk a kis színházak, ahol egy-egy díszlet nem annyira költséges. — A kísérletezés a művészet welejá- * rója. Az igazi nagy színházaikban, mint példátll a moszkvai Bolsoj, a milánói Scala, vagy a budapesti Opera, a díszletek vaűóban költségesebbek mint ami középnagyságú színházunkban, de úgy tapasztalam, ezek a színházak sem mondanak le a kísérletezésről. Színházunkban, természetesen folynak kísérletek a díszlettervezői munka és az előadások színpadképeinek tökéletesítésére. Nem vagyok annak az elméletnek a híve, amely szerint az, aki nagy színházban dolgozik, jelentős díszlettervező, aki Ikdis színházban dolgozik, az jelentéktelenebb díszlettervező. Ez tévhit, hiszen látnunk kell, a színház, s benne a szcenográfia is, elsősorban a 'kis színházak, már-már stúdiók révén újult meg, hozva mindig valami addig ismeretlent. Gondoljunk csak az orosz avantgárdra, amely ugyancsak kis színházakban fejlődött irányt adóvá, vagy a mi Burianunkra, s hogy a hatvanas-hetvenes évekről is beszéljek, a lengyel Grortowski „szegény“ színházára, illetve Ljubimov Tagankájára. Jómagam inkább az új anyagok színpadra vitelével kísérletezem, s kevésbé a színpadtechnikával. S ha már a kísérletezésről szólunk, tudnunk kell, hogy itt .is lemaradtunk egy fázissal, hiszen az, amivel ma a színházak többsége kísérletezik, azt már megtette a német színház, 'élén Erwin Pisoatorral. % A világszínház pillanatnyilag a jelenkor és a valóság színháza, amelyben főként a rendező és a színész' dominál, s a szcenográfia, kissé háttérbe szorulton, mintha csak a kellékekkel dolgozna. — Ez részigazság, mert ha a színházat, mint egységben levő művészetet szemléljük, akkor ez így nem egészen pontos megállapítás. A tévé és a film megjelenése óta a színház, s ezáltal a díszlettervezés Is két szemlélet ző mellett dolgozhattam. Állítom — jelezve ezzel a rendező hatalmas szerepét —, ha ő nincs mellettem, akkor ma nem tartok ott, ahol vagyak. 0 Elválaszthatjuk-e a szcenográfia jelenlegi állapotát a színház helyzetétől? — Soha. Ha a színház gondokkal küszködik, akkor a szcenográfia is, és fordítva. Színházi életűnkben volt időszak, amikor a forma, a színház maga volt a fontos. Ma? A színház társadalmi kérdést jelent, és maga pedig társadalmi kérdéseket boncolgató intézménynek szeretne mutatkozni. Hatni akar gondolkozásra, közízlésre. A századfordulón és az utána születő izmusokkal sok érték született, amit nagyon sokszor tagadunk, feledve, hogy szinte valamennyi irányzat fölfedezett valami újat, melyek révén a barokk színház elemeit fölválthattuk napjaink korszerű színházi elemeivel. Ezek az izmusok társadalmilag is új szemléleteket hoztak, tehát a színházat is érinthették. A 'két háború közti német színház mindent szintetizálni igyekezett, példaként csak Brachtet említem, s ezt nem szabad felednünk. Sőt, oda kell figyelnünk az új áramlatokra, mint annak idején az elődök tették. Tudnunk kell mindenről, hogy aztán — Látszólagos ellentmondás ez. A hatvanas évek derekán valóban mi voltunk a világ legjobbjai, ám most is a legjobbak közt vagyunk. Ügy érzem, bár kockázatos így fogalmazni, hogy a szovjet, a lengyel, az NDK-bell, valamint az angol és a francia szcenográ- fiávail egyenrangúak vagyunk. Ma pedig ők jelentik a világszínvonalat. A mi helyzetünk azért tűnhet paradoxnak, mert a hetvenes évek közepétől olykor-olykor hullámvölgybe kerültünk. 0 Munkatársa az OlSTT-nek, vagyis a Színházi Képzőművészek és Technikusok Világszövetségének. Mint a szövetség szcenográfial osztályának vezetője, bizonyára koordinálja az egyes nemzeti színházművészetek szcenográ- jiai munkáját. — Pontosabbak leszünk, ha azt mondjuk, koordinálnám. Sajnálatos, hogy a szocialista országok színház- művészei között egyelőre még nem mindig kielégítő a kapcsolatteremtés, de a lényeg az, hogy minden törekvésünkkel az eddiginél jobb együttműködés kialakításán fáradozunk. A magyar féllel az utóbbi időben javultak a kapcsolataink, ami elsősorban Bőgel Józsefnek, a Magyar Kulturális Minisztérium zene- és táncművészeti főosztálya munkatársának köszönhető, s aminek őszintén örülök. bmkI SOMI Itt 0 Ön pedagógus, a világhírű Vychodil-iskola megteremtője. Mi jellemzi ezt az iskolát? — Elsősorban az, hogy minden diákommá1! külön-külön foglalkozom. Nem véletlen, hogy csak háromévenként nyitunk osztályt, három-négy hallgatóval. Annak idején ugyanis fölmértem, hány díszlettervezőre • van szüksége a Szlovákiában működő tizenhét társulatnak. Állítjuk, hogy sok színészünk van, de nem mondjuk, hogy köztük rengeteg a rossz, állítjuk, hogy van elég rendezőnk, de nem mondjuk ki, hogy nincs elég jó rendezőnk. Én nagyon megválasztom, kit veszek pártfogásomba, s nem csupán magam miatt, de szce- nográíiánk jó hírneve miatt is. Mi jellemzi ezt az iskolát? Elsősorban az, hogy külön foglalkozom minden hallgatóval, és hogy nem a festészet, nem az építészet felől közelítünk a munkánkhoz, hanem a színházi térből kiindulva. A tér felől, amelyben a színészek élnek, amellyel általuk megfogalmazódnak a gondjaink, társadalmi problémáink, nemzeti s emberi történelmünk. 0 — Működésének harmincöt éve alatt külföldön s idehaza több színházban bemutatkozott. Több mint háromszáz színpadi munkája közül melyik a legkedvesebb? — Nézze, mindegyük kedves, de a leggyakrabban ahhoz jár vissza az emlékezet, amelyik kevésbé sikerült. Mert kutatom, néha húsz-huszonöt évvel ezelőtt készített díszletre visszaemlékezve, hogy hol puskáztam el. Szigorú és kegyetlen vagyak önmagamhoz ezen a téren. Ha kiállításra kerülne sor, bevallom, eddigi munkáimat csak nagyon megszűrve ámítanám ki. Mondjuk, munkáimnak egynegyedét, mintegy hatvan esztendőm summájaként, s talán senkit sem bánt, ha azt mondom, egy kicsit hatvanéves színházunk szcenográ- fiai tevékenységének összegzéseként is. Hiszen csak hat-hét órával vagyok fiatalabb, mint a színházunk. Ezért is érthetjük meg egymást olyan jól. SZIGETI LÁSZLÓ jegyében, kétirányú mozgásban él. Az egyik szemlélet szerint a színháznak a tévé és a fiám elemeivel kall élnie, hogy életképes maradhasson, a másik szemlélet szeriint közelebb kell jutnia a nézőhöz, már-már testközelbe, amihez kiváltképp a kis színházaknak vannak meg a lehetőségeik. A kisebb színházak törvényszerűen megtagadták a gazdag, pompától fénylő díszleteket, ami így vagy úgy de leköti-elvonja a néző figyelmét, és aszkatizálták a színpadképet. Rájuk érvényes az ön megállapítása. A nagyobb színházaik ezt nem tehettek meg, csupán azt, hogy színpadtechnikájukat korszerűsítve az öncélú látványosság helyett a játékot szolgáló teret emelték homloktérbe. Mindkét megoldás szükséges volt, tehát korszerű. 0 Amikor a scenográfiáról beszélünk, gyakran elhangzik az a szó: képzőművészet. Vajon miért nem emlegetik a szobrászatot és az architektúrát, hiszen a díszlettervező elsősorban a térrel s a térben dolgozik? — Lehet, helyes, hogy nem említjük a festőt, a szobrászt, az építészt, s helyesen használjuk ezt a szót: képzőművész. Ugyanis a díszlettervező se nem festő, se nem szobrász, hanem ha úgy tetszik, teret képző művész, amolyan univerzális típus. Térképző. Persze, ez csupán a ml nézetünk, s bár ugyanilyen szellemben dolgozik a realizmus új formált fölfedező Ljubimov is, tény, hogy sok nemzeti színházművészet létezik, amelyikben a szcenográ- fia alatt nem a tér művészetét, a díszlettervé alatt nem térképző művészt értik. 0 Színházainkban vállalhat-e a díszlettervező egyfajta motorszerepet? Kap-e kellő alkotói teret, vagy előfordul, hogy nem tud megegyezni a rendezővel az előadás céljában, lényegében? — Ha már egyszer vállalják egymást, mármint a rendező és a díszlettervező, akikor ennek nem szabadna előfordulnia. A motorszerep? Ügy tapasztalam, hogy díszlettervezőink színházunk progresszív irányvonalához tartoznak. Sőt, előfordulhat, hogy néha a díszlettervezők aktívabbak, ők adnak impulzusokat a rendezőnek is. Nekem szerencsém vcát, hogy 1945-ben, amikor idekerültem, Jozef Budsky rendehasznosíthassuk szocialista színházművészetünkben mindazt, ami hasznosítható, ami eszmei és művészi elveinknek megfelel. Csak így lehetünk ma korszerűek. 0 A Szlovák Nemzeti Színházban operákhoz, a színház prózai társulatának színpadán, a Hviezdoslav Színházban pedig prózai előadásokhoz tervez díszleteket. Nagy különbségek fedezhetők fel a két színházi műfaj díszlettervezése között? — Ha húsz évvel ezelőtt teszi fel ezt a kérdést, bizonyára azt válaszolom, igen, nagy a különbség. Ma viszont azt mondom, csupán akkora <a különbség, amekkora a darabok között van. Operában nem lehet ugyanúgy berendezni Wagner színpadát, mint Bartókét, prózai színpadon pedig mást követel magának Gorkij és megint mást Madách. A lényeg abban mutatkozik, hogy díszletünkkel orientálni tudjuk a nézőt. 0 A Prágai Quadriennáién tapasztalhattuk, hogy szcenográjiánk a múlthoz viszonyítva megtorpant a fejlődésben. Ennek ellenére hangsúlyozzuk, hogy a csehszlovák szcenográfia a világszínvonalhoz tartozik. Tizenegy kérdés a hatvanéves Ladislav Vychodii nemzeti művészhez 19M. n. 24. A Szlovák Nemzeti Színház hatvanadik születésnapja alkalmából felújított Smetana A csók című opera díszletei kttzütt (Gyökeres György felvétele)
