Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-24 / 8. szám
ozsrn m m A „FELKELŐ NAP" ORSZÁGA 2. ThlBEUH 1IGB0A ES VMASAG lom válsága elérte tetőfokát, és 1867- ben szakadt vége, amikor Josihisa, az utolsó sogun átadta a hatalmat az ifjú császárnak, aki Japán 121. uralkodójaként lépett trónra. A japán hagyományok értelmében uralkodásának korszakát „Mejdzsi-korszaknak“ nevezték el, ugyanis ezt a nevet viselte a fiatal uralkodó. Ezzel befejeződött a kettős hatalom korszaka, amelyben a császári udvar a régi fővárosban, Kiotóban székelt, míg a sogunok hatalmának a központja a keleti parton fekvő Edo volt. Edót ekkor keresztelték át Tokiónak, és végérvényesen a császár székhelyévé vált. Ennek oka abban keresendő, hogy Tokió volt a nyugati hatalmakkal folytatott kereskedelem központja, s onnan hatolt be az országba az ún. „nyugati civilizáció“, amely főleg az egyre nagyobb teret kapó japán polgárságra volt hatással. I Ilit. II. 24. M int minden nép történelmét, a korai japán történelmet is ősi mítoszok és legendák övezik. Ezek szerint a japán államot időszámításunk előtti 660-ban alapították Dzsimu császár idejében. Történelmileg bizonyított tény azonban, hogy csak a negyvenedik császár, Temmu idején (673—686) kezdték írni a jápán történelmet. Az évszázadok során Japánnak 125 császára és császárnője volt, beleszámítva azokat is, akikről csak a legendák beszélnek. A fontos azonban az, hogy az ezeréves császári tekintély, amelyet az uralkodó isteni eredetének mítosza övez, az országban az abszolút jobbágyrendszert teremtette meg, s ez a kora őskortól a feudalizmus korszakán keresztül eíjutott az újkor küszöbéig. A császárság Ténye ugyan ma már megkopott, és csupán a hatalom szimbóluma maradt, a tekintély elve azonban, amelyet a polgárság tovább fenntart és táplál, ma is érvényesül. Túlélte a császárok abszolút uralkodásának korszakát, a sogunok (hadvezérek) uralmának feudális korszakát, Japán második világháborúban elszenvedett katasztrofális vereségét és az ezt követő amerikai megszállást is. Ez bizonyos mértékben magyarázatot ad az úgynevezett japán gazdasági csodára, ugyanis az amerikai megszállás által megalázott és a háború megsemmisítette ország feltámadt a szétbombázott városok éö Hirosima hamujának a sírjából, és a nép elképzelhetetlenül kemény fegyelem, a szorgalmas munka és önfeláldozás útján gazdasági erejét igen rövid időn belül nemcsak felújította, de sokban meg is előzte a nyugati tőkés államokat. Ma a tőkés világban Japán az Egyesült Államok mögött a második helyet foglalja él. Igaz, ebben Jelentős szerepet játszottak az amerikai hitelek, az USA gazdasági injekciói és a mindenhol jelenlevő amerikai monopóliumok behatolása az ország gazdasági életébe. Az Egyesült Államokat eközben az a szándék vezette, hogy a legyőzött ellenségből „szövetségest“ csináljon, és szigetein támaszpontokat létesítsen, ahonnan ellenőrzés alatt tarthatja a Csendes-óceánt, s e 'szövetség élét a Szovjetunió és az akkor még forradalmi Kína, valamint a délkelet-ázsiai nemzeti felszabadító mozgalmak ellen irányítsa. A japán nagytőke ügyesen kihasználta a militarista és fasiszta rendszer vereségét, mégpedig saját gazdasági felemelkedésére. Az ország ásványokban és üzemanyagban Szegény, de gazdag olcsó munkaerőben — így az elektronikai ipar s a nyersanyag- és üzemanyag-behozatal terén kevésbé igényes ágazatok fejlesztésére koncentrált. Nagy mennyiségben licence- ket vásároltak, s ezeket jól kiegészítette a hagyományos japán éleslátás és alkalmazkodóképesség. Azt mondanám, hogy a mai világban Japánban a legtökéletesebben szervezett az államkapitalizmus. Óriási, kölcsönösen és nemzetközileg ösz- szekötött szupermonopóliumok jöttek létre, amelyek a közeli, de a távoli piacokra Is orientálódnak. A nagytőke kihasználja a japánok szerénységét, hangyaszorgalmát és fegyelmezettségét, ügyesen alacsony szinten tartja az életszínvonalat, és így évente hatalmas haszonra tesz szert, amelyet aztán újabb beruházásokba fektethet. „Amerikában megveszünk egy tonna kiváló minőségű acélt, és készítünk belőle egy tonna kiváló minőségű karórát“ — mondta nekem egy kormánytisztviselő. „Ez az elektronika korszaka, nem pedig a vasé!“ A „Mejdzsi forradalom“ után a jelenlegi japán gazdasági fejlődés további és komolyabb lépést jelent a japán nagytőke elképzeléseinek megvalósítása felé. Mi volt a „Majdzsi forradalom" A nemietek történelmében a forradalmak dinamikus erőt képviselnek, amely az uralkodó osztály által gyakorolt társadalmi vagy nemzeti el^ nyomás alóli felszabadításhoz vezet. Minden ilyen forradalom — ha ideiglenesen le is verték — meggyorsította az oszág fejlődését. Ilyen volt az újkorban a nagy francia forradalom, a mai évszázadunkban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. E forradalmak általános vonása volt, hogy a széles néptömegek aktívan vettek részt benne, s változásokat hoztak a társadalom osztályszerkezetében, a politikai hatalom a legyőzött osztály kezéből a forradalmi osztály birtokába jutott. A 15 éves császár Mejdzsi, tanácsadóinak tanácsára határozottan lépett fel: korlátozta a feudális kiváltságjogokat, a korábban a sogun klánok uralta hadsereg és a hajóhad felett átvette a parancsnokságot, a régi köz- igazgatási rendszert megszüntette és prejektúrákat hozott létre (ezek élén álltak a szamurájok — a hadsereggel és a polgársággal összefonódott hivatalnokkaszt tagjai), változásokat eszközölt az addigi barbár igazságügyi rendszerben, kinevezte a tanácsadóiból, a nemesi családok tagjaiból és a gazdag kereskedőkből álló — az ország életében első — parlamentet. Az ő kezdeményezésére kezdték meg az új alkotmány kidolgozását, amely az első lépéseket jelentette az alkotmá nyos monarchia felé. 1875-ben adták át rendeltetésének az első japán vasú tat, amely Tokiót Yokohamával kötötte össze. Újdonság volt az európai naptár bevezetése is. De mindenekelőtt: teljes mértékben legalizálta a kapcsolatokat a tengerentúli tőkés h;tTokió 11650 000 lakosával a világ legnagyobb városa, ugyanakkor találóan a „világ legnagyobb falujának“ is szokták nevezni: a lakosság 85 százaléka él kis faházakban. Nem is hinné az ember, hogy képünk a város központjában, a tv-torony alatt készült... A japán Mejdzsi forradalom (1868) azonban nem volt ennyire egyértelműen haladó jellegű. A japán társadalom vezető rétegeiben játszódott le a néptömegek aktív részvétele nélkül. Nem jelentett alapvető változásokat sem az uralkodó osztály hatalmának gyakorlásában, sem a rendszerben, nem érintette hierarchikus kiváltságaikat. Forradalom-e ezért egyáltalán a Mejdzsi forradalom? Bizonyos értelemben igen! A Mejdzsi forradalom (japán nyelven „felvilágosult béke“) az ország történelmében egyetlen nagy és alapvető változást hozott — végérvényesen befejeződött Japán elszigeteltsége a környező világtól. Lehetővé tette, hogy Japán alkalmazkodjon a nyugati tőkés rendszerhez, elfogadja modem vívmányait, mindenekelőtt az ipari-műszaki területen, és a nemzetközi politikai porondon egyenjogú partnerként léphetett fel. E forradalom különlegessége az volt, hogy a császár és udvara hajtotta végre, a japán nemességre és a hadseregre, de mindenekelőtt az egyre növekvő „ifjú“ japán polgárságra támaszkodva. Ez utóbbinak további fejlődése szempontjából szüksége volt arra, hogy lerázza a feudális maradványokért, amelyeket a sogunok elnyomó uralma képviselt, évszázadokon keresztül megfosztva a császárt és udvarát hatalmától. Erre a „sogun korszakra“ a nép feudális elnyomása, az egymás közt véres küzdelmet vívó arisztokrata dinasztiák szüntelen ellentétei, a hírhedt harakiri a jellemző. A nyugati országokhoz viszonyítva Japán legalább száz évvel elmaradt. A XIX. század elején a sogun uratalmakkal, és azokat az ország és gazdaságának korszerűsítésére használta fel. így kezdődött tehát a „felkelő nap“ országának újkori tőkés történelme A Mejdzsitöl az imperializmusig A Mejdzsi forradalom után csak néhány évtizedre volt szükség ahhoz, hogy Japán necsak utolérje európai és amerikai imperialista partnereit, hanem a második világháborúban a hitleri Németországgal és a fasiszta Olaszországgal szövetkezve meg is előzze, és meg is támadja azokat. Mindez japánnak a Korea és Kína elleni gyarmatosító akciójával kezdődött. 1905-ben Japán megtámadta a cári Oroszországot, megsemmisítette hajóhadát és elfoglalta a távol-keleti Port Artur kikötőjét. Bár nem vett részt nyugati barátainak és szövetségeseinek (Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok) oldalán az első világháborúban, mégis elfoglalta a Csendes-óceán térségében levő német gyarmatokat, továbbá a szovjet Távol- Kelet térségében támadta a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. A helyzet ezt követően megváltozott: a nyugati hatalmak, Anglia, Franciaország és az USA féltékenyen figyelik Japán ázsiai és csendes-óceáni akcióit és saját gyarmati uralmuk megőrzésére törekedve igyekeztek megakadályozni Japánt terjeszkedésében, ami végül is az országot szövetségre késztette Hitlerrel és Mussolinival, s létrejött az ún. Berlin—Róma— Tokió-tengely. A láthatáron már körvonalazódott a második világháború. A második világégés 1939-ben, a náci Németország Lengyelország elleni támadásával kezdődött, és 1941. december 2-án Japán légitámadást intézett Pearl Harbour ellen. Ezzel vette kezdetét a négy évig tartó háború a Csendes-óceán, Kína és Délkelet-Ázsia hatalmas területein. Mint ismeretes. Japán számára totális vereséggel és amerikai megszállással ért véget. Hogyan tovább Ha az ember ma Tokió, Osaka, Kobe vagy más városok főutcáit járja, nem látja nyomát a Japánt a háború során ért katasztrófának. A sebeket begyógyította a lázas építkezés, a mnmmutvállalatok, bankok épületei büszkén emelkednek a magasba. Az utcákat és a tereket a gyorsvasát szeli át, a föld alatt pedig a metró suhan tovább. Japán elamerikásodott, mégis japán marad. Az öreg faházakat nemcsak a külvárosokban találhatjuk meg, hanem a felhőkarcolók tövében is. A sugárutakon mindkét irányban özönlik a gépkocsik szüntelen áradata, és éjszaka ezt a nagyszabású színjátékot a fényreklámok szö- kőkútjai világítják meg. Japán gazdasági sikereinek árnyoldala is van: az országban több mint egymillió a munkanélküli, a tüntetéseken száz és százezrek vesznek részt. Ezek már nem a híres „rizslázadások“ az első világháború éveiből, amely csupán a lerongyolódott vidéki lakosságra korlátozódik, hanem politikai akciók, amelyek élén a szakszervezetek és a kommunista párt áll. Hirosima, az embertelen amerikai katonai stratégia következménye olyan hatással van a japán népre, hogy emlékét soha és semmilyen módon nem lehet kitörölni. A kormányzó liberális párt az Egyesült Államokkal való szövetségbe vezette az országot, s pozíciói ezért is mind ingatagabbak, ami az utóbbi időben a kormány tagjainak gyakori változásában nyilvánul meg. A „japán gazdasági csoda“ varázsa úgy kopik, ahogy mélyül a válság Amerikában és az egész tőkés világban. Az emberekben egyre nő az aggodalom, hogy az országot háborús konfliktusba kényszeríthetik, amely hasonlóképp végződne Japán számára, mint a második világ- ráború. Ez teszi az ország jövőjét bizonytalanná, ennek eredménye a fokozódó tiltakozás az amerikai hatás ellen s az okinawai amerikai katonai támaszpont felszámolásáért folytatott küzdelem. Japán gazdasági fejlődése a háború után valamiféle új „Mejdzsi forradalmat“ élt át. Ám, ahogy az első tör vényszerűen a kapitalizmushoz, imperialista akciókhoz s végül az ország vereségéhez és megsemmisítéséhez vezetett, most felmerül a kérdés, hová vezet a japán gazdasági hatalom e legújabb felfelé ívelése? Megismétlődik a történelem? Hisz ma, 35 évvel a második világháború után. Japán az imperialista államok között vezető helyet foglal el és velük, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal megszámlálhatatlan gazdasági és politikai szál fűzi egybe. Igen, Japán tőkés és az USA-val szövetségben imperialista állam, de mai imperializmusa egyelőre másképpen nyilvánul meg, mint a második világháború előtt. Technokratáinak, úgy tűnik, nem áll szándékukban versengeni Amerikával a világ csendőrének szerepéért, s nem akarnak a vietnamihoz hasonló háborúba keve redni, más országokat zsarolni. Saját útjukat a világpiacra való robbanás szerű betörésben keresik, s céljuk az, hogy ott az első helyet foglalják el. lapén ugyanakkor az Egyesült Államok szövetségese — a legfontosabb a Csendes-óceán és a Távol-Kelet térségében, de legnagyobb kereskedelmi riválisa is. Ez olyan probléma, amelyet egyik fél sem tud megoldani. Más szavakkal: Japán céljait mindenekelőtt azzal szeretné elérni, hogy versenyképes maradjon a technika, s mindenekelőtt az elektronika területén, amely a modern világban jelentős szerepet játszik és fog is játszani. Ezzel egyidőben azonban a szociális és nemzeti felszabadító forradalmak folyamatának megakadályozására Is törekszik. Az egyik Amerikával ősz- rszeköti, nííg a másik versenytársává teszik. Ezen ellentmondások között mozog jelenleg a japán politika, és épp ez teszi bizonytalanná pozícióit mind otthon, mind a nemzetközi küzdőtéren. Hogyan lesz tovább? Erre a kérdésre csak a közeljövő adhat választ. Bizonyos azonban, hogy ezúttal döntő szava a japán népnek lesz. VILÉM NOVf 1
