Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-17 / 7. szám
ÚJ szú PÁ KOZDI GERTRUD RIPORTSOROZATA EGY „KISVÁROSBAN“ 2. A szovjet 'kisváros neve: Konsztan lyinovka. Lakosainak száma 112 ezer. Egy az ország több száz ilyen nagyságrendű 'helysége közül. Hasonló városok tucatjával találhatók az ukrajnai szénbányák ás érclelőhelyek közelében ugyanúgy, mint Moszkva környékén, az Urálban, Távol-Keleten vagy a Kaukázuson túli köztársaságokban. Iparvárosok. Az Októberi Forradalom előtt vagy még egyáltalán nem léteztek, vagy csupán Ifcis, az embereknek kenyeret és menedéket is alig nyújtó ipartelepek álltak á helyükön. Fejlődésük ékes bizonyítéka az 1920- as évek végén megindult nagy iparosítás sikerének. 1913 előtt az orosz birodalom 100 lakosa közül 80 még falun élt. Ez az arány lassan teljesen a fordítottjára változik, városokban él már a Szovjetunió lakosságának kö zel 60 százaléka. — Konsztanityinovka eddigi történél mén a szovjet iparvárosok egész fejlődési folyamata jól ábrázolható — mondta kísérőnk, a helyi újság ri portere. — És ez különösen az Urá- lon inneni iparvárosokra vonatkozik. A vasúti hídon állunk, és az ukrán újságíró szavait hallgatva nekem Gorkij regényhősei és a Bábel ábrázolta lovas katonák, a Bugyonnij vezette harcosok jutnak eszembe. Körülöttünk munkásemberek járnak-kel- nek, én 'az arcukat fürkészem, fantáziámat kissé szabadjára engedem. Lehet, hogy az az idős nyugdíjas, aki ráérősen sétál a parkban, még fegyverrel harcolt itt a polgárháborúban Gyenyikin ellen. Az ötven-hatvanéve- sek nemzedéke már ott volt az ötéves tervek nagy építkezésein, majd harcolt a második világháborúban. A hídról .az egész Frunze Kohómű elém tárul. Ez a város legfontosabb üzeme. Belsejéből szerelvények cammognak ki a nyílt pályára, szállítják az acélipari termékeket Moszkva, az Azovi-tenger, Szevasztopol és a nagyvilág legkülönbözőbb pontjai felé. Sóik mindent megtudtam Konsztan- tyinovka történelméről. Mint a cári Oroszországban általában, itt is külföldi tőkével, egy belga kapitalista pénzének felhasználásával kezdték meg a föld alatt rejtőző kincs kiaknázását. Az orosz földesúr se volt jobb a magyar grófnál, ő is inkább Párizsban költötte el a pénzét. Az élelmes francia pénzmágnás pedig Ukrajnába, Moszkvába vagy az Urálba utazott, és mindenütt paradicsomi állapotokat talált — önmaga számára. A hatvanas években „felszabadított“ jobbágyok milliói lézengtek a birodalom útjain, ezeknek csak annyit kellett fizetni, hogy éhen ne haljanak. Megmutatták nekem is a konsztan-’ tyinovkaiak azt a régi falat, amelynél tizenhárom üveggyári munkást lőttek agyon. A fal — emlékmű, amely valóban emlékeztet. Arra emlékeztet, hogy miként érlelődött Oroszországban a forradalom. Magas helyen állunk, messze látni innen — a történelemibe is. A forradalom kitörése felkészülten érte a kohóknál, az üveggyárban, vagy a vasútnál dolgozó konsztantyi- novkai munkást. A felkészülést az jelentette, hogy megismerte a nyereségszerzésre alapított gyárban az éhezést. Azt jelentette, hogy évekig rothadt a lövészárokban, vagy robotolt még a háború előttinél is rosszabb körülmények között. 1917-re megérett a forradalom, és az új világ védelmének, építésének ez a város lett az egyik bástyája. Alig néhány nappal a februári forradalom kitörése után már 800 munkás vonult ki az utcára. Azokban a napokban, amikor Kerenszkijék még abban reménykedtek, hogy a viszonyok némi liberalizálásával meg tudják menteni a kiváltságosok hatalmát, a kis iparváros proletárjai — Petrográd és Moszkva munkásaival együtt — már hitet tettek a szocialista forradalom mellett. Nem a pillanatnyi hangulat tette az egyébként békés természetű kohászokat, üvegöntőket félelmet nem ismerő osztályharcosokká. Tudták, mit várhatnak tőlük: 12—14 órás munkanapot, 75 kopejka napszámot, szükséglakásokat, tuberkulózist. 1918 januárjában a lövészárkokban, a háborús megpróbáltatások között elfásult, alig néhány hónapja hazatért konsztantyinovkai férfiakról kiderült, hogy nem váltak egészen közömbössé a világ iránt. Nem, mert saját forradalmuk védelmezéséről volt szó. Két munkás lövészszázad alakult önkéntesekből, majd létrejött az I. lövészzászlőalj, a vasutasok pedig külön egységgel gyarapították a Vörös Hadsereg sorait. A harkovi fegyver- gyár munkásai is értesültek az eseményről, és 250 puskát meg 25 ezer töltényt küldtek az önkénteseknek. A harcok során fehérek kezére is került a város, az ellenforradalmárok a gyárudvarra tereit 250 munkásból minden tizediket agyonlőtték. Valóságos történelemkönyv ez a város, az utóbbi 100 évben itt lezajlott eseményeket tanítani kellene az iskolában, hogy a legfiatalabb nemzedék konkrét eseményeken ismerhetné meg az összefüggéseket. Néhány statisztikai adat a város forradalom utálni életének ábrázolására: 1926-ban itt gyártották a Szovjetunió táblaüveg-pradulkciójának 26 százalékát, a gyógyszeriparban felhasznált palackok 20 százalékát és a tükörüveg 100 százalékát. A kohóipart üzem is újból megkezdte a termelést, hiszen traktorokra, ekékre, szerszámgépekre volt szükség az élet normalizálásához. 1929-ben a párt XVI. kongresszusa jóváhagyta az első ötéves tervet. A terv megvitató! és jóváhagyói között konsztantyinovkai dolgozó is volt. A neve: Sz. F. Barmasova, az üveggyár minőségi ellenőre. A küldött jó hírrel tért vissza Moszkvából: jóváhagyták a horgany.kohó építésének tervét. Néhány napon belül le is rakták a vállalat alapkövét, hogy 1930. .november 7-én, a Forradalom 13. évfordulóján elvégezhessék az első csapolást. Ezzel megkezdődött az ötéves tervek korszaka, amelyben saját szemével győződhettek meg a legtamáskodóbHősi emlékmű a kohászok parkjában (Arch.-felv.) bak is arról, mire képes egy ország népe, ha kezébe veszi sorsának Irányítását. Sok háborús síremléket láttam a Szovjetunió különböző tájain. Amikor Konsztantyinovkában megmutatták a vendéglátók az üzemeket, és büszkén mondták, hogy: ennek az alapjait az első ötéves tervben raktuk le, .emezt 1949-ben kezdtük építeni, a további pedig tavaly kezdett termelni, akaratlanul is folyton arra gondoltam: hol tarthatna ez az ország, ha a békés munka eredményét nem változtatta volna romhalmazzá a II. világháború vérzivatara? A helytállás a háború első napjaiban azzal kezdődött, hogy a polgár- háborúban oly méltó módon harcolók fiai tömegesen jelentkeztek a frontra. Nyugdíjasok és asszonyok, diáklányok léptek helyükre, így egy percre sem árvultak el a munkapadok. „Minden tonna terven feliül gyártott acéllal az ellenséget gyengítjük“. Ez volt a kohászok jelmondata. A fasiszták sajnos, gyorsan előretörtek, így szükségessé vált a hátországba település. Ami leszerelhető volt, azt leszerelték, vagonba rakták, majd messze a front mögött felszerelték, üzembe helyezték. Néhány héten belül újra termeltek a gyáraik, így a fronton harcolók minden szükségeset megtaptak. Mindenki azonban nem települhetett a hátországba. 1941. október 28- án a hitleri hordák elfoglalták Konsz- taintyinovkát Arra számítottak, hogy az itteni üzelmeket is háborús céljaik szolgálatába állíthatják. Nincs kizárva, hogy a leszerelt üzemek láttán váltak még a szokásosnál is vérengzőébe ebben a városban. A megszállás 22 hónapja alatt 15 382 békés lakost lőttek itt agyon, 1424 személyt kényszermunkára vittek Németországba. A párt itt a legnehezebb napokban is dolgozott. Szervezte az ellenállást, a bajba jutottak kiszabadításán fáradozott, és — készült a felszabadulás utáni életre. P. P. Szokoloyot, a párttitkárt a Gestapo elfogta, piegkínoz- ta és kivégezte, a párt azonban tovább élt. Senki számára sem volt kétséges, hogy a barna métely terjedését a Vörös Hadsereg egyszer megállítja, és eljön az igazság napja. Aki nem élte át a háborút, gyakran csodálkozik azon, hogy a szovjet emberek .annyit beszélnek, annyi filmet gyártanak, annyi könyvet írnak a második világégésről. Sok emberrel találkoztam tíz nap alatt a Szovjetunióban. Az egyik azt mondta: az én apám Moszkva alatt esett el, testvéremet pedig rabszolgamunkára vitték Németországba. A másik: testvéreimet legyilkolták egy razzia során. A harmadiknak Sztálingrádnál, a negyediknek tálán éppen Duklánál ölték meg a legközelebbi hozzátartozóját. Olyan közeli embereket, akiket harmincöt év alatt se.m lehet elfelejteni. A konsztantyinovkai embernek is minden régi ház, minden régi üzemrészleg, minden életbein maradt barát háborús emlékeket juttat az eszébe. A helytállást és a veszteségeket, a helytállókat és azokat, akik életüket áldozták az élőkért. Persze, egyre kevesebb itt Is a régi épület és .az ósdi üzemrészleg. A háború óta azokat is lebontották, amelyek átvészelték a harcokat. Gomba módra nőnek a korszerű vállalatok, és kellemes érzés volt, amikor saját szememmel^ láttam, hogy ehhez mi is hozzájárultunk. A kohóipari komplexum kalibrált acélt gyártó részlegében pl. 6 csehszlovák gyártmányú gépsor működik. Elégedettek velük a kezelőik, alaposan megdolgoztatják a gépeket, a nap mind a 24 órájában működtetik valamennyit. V. V. Nyiko- lajev részlegvezető szerint a szakemberek szoros kapcsolatot tartanak a Dubnlca nad Váihom-i gépgyár mérnökeivel, munkásaival. A mi javunkra is szolgál, hogy a dubnicaiak évente ellátogatnak ide, hogy meghallgassák a berendezéssel kapcsolatos észrevételeket, hogy hazatérve tovább tökéletesíthessék valamennyit. Az egész hazai exporttevékenység hasznát látja ennek. * * # Mintha egy rendkívül hiteles történelemkönyvben lapoztam volna, úgy éreztem magam ebben az ukrajnai kisvárosban. A látogatás, az emberekkel való beszélgetések után jobban eligazodtam az utóbbi 100 év eseményei között. Következik: AZ AZOVI ACÉL A kohóipari művek egyik gépsora A Frunze Kohómű egyik legfontosabb részlege
