Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)

1980-12-09 / 291. szám, kedd

Befejeződött az Osztrák iCP XXIV. kongresszusa Pártonbelüli vitát tartanak az új programtervezetről Időhúzás Düsseldorfban (CSTK} — Bécsben tegnap a ■délutáni órákban befejeződött az Osztrák Kommunista Párt XXIV. kongresszusa. A résztve­vők megválasztották az új köz­ponti bizottságot, a politikai bi­zottságot, és a párt elnökévé ismét Franz Muhrit választot­ták. Az osztrák kommunisták há­romnapos kongresszusa határo­zatot fogadott el a politikai helyzetről és a párt időszerű feladatairól. A dokumentum hangsúlyozta, hogy az OKP tá­mogatja a kommunista és mun. káspártok párizsi találkozóján Európa népeihez intézett felhí­vást, amely szorgalmazza a bé­keharc fokozását, a nemzetkö­zi feszültség enyhülését és a leszerelést. A kongresszuson elfogadott dokumentum négy fö fejezet­ni tagolódik. A fejezetek fel­ölelik a bérharccal, a belpo­litikai problémákkal, a gazda­sági és szociális haladással, a szabadsággal és az osztrák de­mokráciával kapcsolatos felada­tokat. A dokumentum megfogal­mazta a kommunistáknak az Osztrák Szocialista Párthoz (SPÖ) fűződő kapcsolatait, s rámutatott a munkásosztály ak­cióegységének megteremtése során elkerülhetetlen differen­ciált hozzáállásra, továbbá ar­ra, hogy szükséges a szocialis­ták és a kommunisták együtt­működése. A kongresszuson leszögezték, liogy a politikai-ideológiai és szervező munka súlypontjában az ifjúság megnyerése áll. Az osztrák kommunisták XXIV. kongresszusán úgy ha­tároztak, hogy a jövő év ele­Francia atomrobbantás (ČSTK) — A Csendes-Óceán térségében a Mururoa korall- szigeten végrehajtott francia föld alatti atomrobbantás más­félszer olyan erős volt, mint a Hirosimára ledobott bomba. A Cook-szigeleken levő új-zélan-di obszervatórium 30 kilotonna klasszikus robbanóanyag fel- robbanásának megfelelő rengé­seket érzékelt. jén az alapszervezetekben pár­tonbelüli vitát tartanak a párt új programtervezetéről. A hozzászólások összegezése után a párt politikai bizottsá­ga megvitatja a tervezetet, amelyet az OKP jövő évben megtartandó rendkívüli kong­resszusa elé bocsátanak jóvá­hagyás végett. Az OKP kongresszusán részt vett a CSKP küldöttsége is Pu­ter Culotkának, a CSKP KB El­nöksége és az SZLKP KH El­nöksége tagjának vezetésével. A küldöttség tegnap délelőtt találkozott Franz Muhrival, az Osztrák KP elnökével és ta­nácskozásokra került sor a két párt közti kapcsolatokról. A találkozón megjelent Müan Kadnár, hazánk ausztriai nagy­követe is. Tüntetések Ciszjordámában (CSTKj — Az izraeli megszál­ló hatóságok a ciszjordániai Kainallati közelében levő Betu- nia arab község lakóitól elko­boztak 100 hektár földet, és itt további katonai települést szándékoznak építeni. Amint az UPI hírügynökség jelentette, az izraeli hatóságok nem engedélyezik újságíróknak a belépést Ciszjordániába, hogy ne tájékoztathassanak a palesz tin lakosság kiterjedt tünteté­seiről amelyekkel Fahcd Ka- vasznii és Mohammed Miihun palesztin polgármesterek kiuta sítása ellen tiltakoznak. Csak az utóbbi két nap folyamán több újságírót tartóztattak fel Nablusban. Ramallahban és Hebronban, s elkobozták tőlük a videokazettákat, s ■használha­tatlanná tették a leforgatott filmeket és a fónyképanvagot. Portugál elnökválasztás EANES TÁBORNOK FÖLÉNYESEN GYŐZÖTT A választási eredmény a PKP győzelmét is jelenti (ČSTK) — A portugál elnök- választáson fölényes győzelmet aratott Antonio Ramalho Eanes tábornok eddigi elnök. A va­sárnap megtartott választások végleges eredményei szerint a hétmillió portugál szavazó 5tí,43 százaléka Eanesre szavazott. Legnagyobb ellenfele, Antonio Soares Carneiro tábornok, a jobboldal jelöltje a szavazatok 40,25 százalékát kapta. Eanes a választások végered­ményéneik közzétételét követően úgy nyilatkozott, hogy győzel­me elsősorban a demokratikus erők győzelmét jelenti. Eanest támogatta a Portugál Kommunis­ta Párt is, amely néhány nap­pal a választások előtt Eanes elnök javára visszaléptette sa­ját jelöltjét. A szocialista párt is a jelenlegi elnököt támogat­ta. A végeredmény azt mutatja, hogy más pártok hívei is a je­lenlegi elnöik mellett szavaz­tak, akik szemében Eanes a portugál demokratizálási folya­mat befolyásos személyisége. A repülőgép-szerencsétlenség következtében a napokban el­hunyt Sá Carneiro kormányfő korábban jelezte, amennyiben Eanes győz, kormánya lemond. Lisszabonban Freitas do Ama­ral ideiglenes kormányfő veze­tésével ülést tartott a portugál kabinet, s a kormány sorsáról tanácskoztak. Ha netán a kor­mány benyújtja lemondását, az új kabinetet várhatóan ismét a jobboldali tömörülés alakítja meg, amely az októberi parla­menti választásokból győztesen került ki. A jelenlegi portugál elnök újraválasztása egyúttal a Portugál Kommunista Párt győ­zelmét is jelenti, hiszen a PKP is azt a jelöltet támogatta, aki •le tudta győzni a reakciós je­löltet, Soares Ca meirót. A PKP azért döntött Eanes támogatása mellett, mert az országban uralkodó erőviszonyok reális mérlegelésekor arra a követ­keztetésre jutott, hogy az jelen­leg nem eléggé kedvező a kom­munista jelölt megválasztásá­hoz. A kommunisták Eanes el­nökben egyrészt a demokrati­kus vívmányok alkotmányos vé­delmezőjét látták, másrészt tisz­tában voltak azzal, hogy az el­nök és a kommunisták nézetei több kérdésben eltérőek. Eanes ugyanis a magánvállalkozás hí­ve, támogatja Portugália foko­zott szerepvállalását a NATO- ban, és .szorgalmazza az ország belépését a Közös Piacba, A napokban múlt öt éve annak, hogy Düsseldorfban megkezdődött a uiaid-meki náci haláltáborban elkövetett szörnyűségekért felelős háborús bűnösök pere. A per még ina sem fejeződött be és ötéves időtartama alatt több mint 430 tárgyalásra került sor. Több szem­tanú vallott a bíróság előtt a hitleristák bűntetteiről. Az NSZK-ban a háború utáni években több mint 1500 SS katonát azonosítottak, akik Majdanekben „működtek", azonban közülük csak lí-et állí­tottak bíróság elé. A düsseldorfi tárgyalás lassú tempója arra vall, hogy a hiti er istáknak nincs mitől félniük. Az NSZK és a világ ha­ladó közvéleménye az ötéves tárgyalási huza vona láttán méltán véli úgy, hogy a majdaneki gyilkosok ellen folyó per jellemző példája azoknak az igyekezeteknek, hogy a náci háborús bűnösö­ket megvédjék az igazságos büntetéstől. Felvételünkön Hermina Ryan Braunstein (jobbról a második) eltakarja arcát, Majdanek­ben azonban ő válogatta ki azokat az asszonyokat és gyerekeket, akiket gázkamrákba küldtek. Mögötte (jobbra a háttérben) szin­tén elfedi az arcát Hildegard Lächert, akit „véres Brigittának“ neveztek és legkevesebb 250 000 ember meggyíkolásáért felelős (Telefoto: ČSTK) IRAK —IRÄN Változatlan hevességű harcok Teheránban élesedik a belpolitikai küzdelem (ČSTK) — Az iraki—iránt fegyveres konfliktus változat­lan hevességgel folyik anélkül, hogy a szemben álló felek kö­zül bármelyik is újabb terüle­teket szerzett volna. Hírügynökségi jelentések sze­rint a leghevesebb harcok Khu- zisztán tartományban, Abadan és Ahwaz környékén folynak, Iraki adatok szerint 56 iráni katona életét vesztette, míg az Iráni PARS hírügynökség sze- rint a harcokban húsz iraki katona vesztette életét. Teheránban élesedik a bel­politikai küzdelem, melybe a hét végén Khomeini imám is beavatkozott. A tartományok N em közömbös a szovjet szakszervezeteknek, mi­nek a számlájára hajt­ják végre a következő ötéves időszak nagy gazdasági prog­ramjait. A Szovjet Szakszerve­zetek Központi Tanácsának Moszkvában nemrég véget ért plénumán arra szólították fel a tagszervezeteket, hogy fokoz­zák igényességüket az 1981— 1985-ös évekre szóló népgazda­ság-fejlesztési terv szociális ré­szének teljesítésével kacsolat- ban. Miután a szakszervezetek jó­váhagyták az új ötéves idő­szaknak a növekedés intenzív tényezői kiaknázására, többek között a munkatermelékenység fokozására irányuló stratégiai célkitűzését, hangsúlyozták, hogy ennek a feladatnak a megoldását nem a munkainten­zitás növelésében látják, ha­nem a termelés modernizálásá­ban, a gazdaságirányítás meg­javításában, a fegyelem megszi­lárdításában. Nem véletlenül esett szó a szocialista programok teljesíté­sének ellenőrzéséről. A szovjet szakszervezetek szerepének megnövekedése az SZKP két kongresszusa közötti időben végbement változásokkal függ össze. Az új alkotmányba — többek között a szakszerveze­tek kezdeményezésére — beke­rült egy elvi fontosságú új cik­kely is, amely a dolgozó kol­lektíváknak a termelés és a szociális fejlesztés megtervezé­sében való részvételéről szól. Várható, hogy ez a szakszer­vezetek tevékenységének lé­nyeges fokozását vonja maga után. A szakszervezetek a tervezés­ben eddig is részt vettek. Eh­hez alapul szolgáltak a válla­latok szociális fejlesztési ter­vei. Ojabban az állami gazda­A szovjet szakszervezetek és a 11. ötéves terv sági tervekben a szociális fej­lesztésre vonatkozó összevont részek is szerepelnek. Az új tervezési stílusnak az 1978—1980-as években történt „bejáratása“ arról tanúskodik, hogy a gyakorlatban nem min­den megy olyan simán, aho­gyan ezt elgondolták. A tervek­ben megalapozott egyes szociá­lis programokat olykor kése­delmesen és csak részben haj­tottak végre. A szakszervezeti felügyelet által végzett hely­színi felülvizsgálatok olyan ese­tet is feltártak, amikor a gaz­dasági funkcionáriusok, válla­lati igazgatók — sőt, néha még egyes minisztériumi vezetők is — úgy igyekeztek kilábalni a felmerült gazdasági nehézsé­gekből, hogy a lakásépítési programokat részlegesen „am­putálni“ akarták. A plénumon elhangzott, éle­sen bíráló hangú felszólalásá­ban erről beszélt például A. Klopov, a gorkiji területi szak- szervezeti tanács elnöke. Konkrét példákat idézett, amikor új vagy rekonstruált üzemeket úgy adtak át rendeltetésüknek, hogy nem fejezték be a szociá­lis rendeltetésű objektumokat. Klopov több ágazati szakszer­vezet szemére vetette, hogy nem tanúsít kellő elvszerű ha­tékonyságot az ilyen konflik­tushelyzetekben. Nem váratlan, hogy a Szov­jet Szakszervezetek Központi Tanácsának plénumán a szak- szervezeti ellenőrzéssel össze­függő kérdésekről tárgyalnak. A szoviet már többször fel­hívta t szervek s a szak­szervezetek figyelmét arra, hogy a fejlesztés szociális szempontjainak lebecsülése, amely számos ágazati miniszté­rium vezetői részéről tapasztal­ható, negatív hatással van a termelés ütemére, az állami tervek teljesítésére többek kö­zött közszükségleti cikkek ter­melésével közvetlenül összefüg­gő szektorokban. Ilyen okok miatt lelassul a Szibéria és a Távol-Kelet teljes feltárására irányuló tervek megvalósítása. A tyumenyi terület gazdasági potenciáljának kiaknázását az késlelteti, hogy a feltárás kez­deti szakaszában egyes minisz­tériumok engedtek annak a csábításnak, hogy látszólag ta­karékoskodni lehet a lakás- építési költségekkel. Ennek kö­vetkeztében ebben a körzetben nagy munkaerőhiány mutatko­zik. A plénumon a szakszerveze­tek azért tárgyalták meg ilyen élesen és ilyen elvi szilárdság­gal ezeket a kérdéseket, mert a szakszervezetek érdekeltek a következő ötéves terv eredmé­nyes teljesítésében s ez a terv az előzőeknél nagyobb mér­tékben irányul az élet minősé­gének megjavítására. Ezzel kapcsolatban a szakszerveze­teknél bizonyos aggodalmat kelt az a probléma, miként le­het a munkásérdekekkel össz­hangban biztosítani a nagy gazdasági programok valóra váltását. Az egyik ilyen program Szi­béria gazdasági potenciáljának fokozása. Ennek hatékony megvalósítása, amelyet a 11. ötéves terv egyik prioritásának nyilvánítottak, jelentős mérték­ben attól függ, sikerül-e az ég­hajlati szempontból zord szibé­riai körzetekbe elegendő szá­mú munkaerőt irányítani. A szakszervezetek nyíltan kije­lentik: ehhez figyelmet kell fordítani Szibéria szociális inf­rastruktúrájának fejlesztésére, a lakások, óvodák, iskolák, kórházak, kulturális központok gyorsított és kiemelt ütemű építésére. A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa biztosította a pártot, hogy a szakszervezetek támogatást nyújtanak az 1981— 1985. évi tervek megvalósításá­hoz, ugyanakkor azonban a gazdasági vezetőkhöz fordulva hangsúlyozta azt, hogy a ter­vek hatékony megvalósításához olyan feltételeket kell terem­teni, amelyek biztosítják a munkatermelékenység tervezett ütemű növelésének megvalósí­tását. A szovjet szakszervezetek a gazdasági vezetőkhöz és az üzemek vezetőségéhez fűződő kapcsolataiban mindenkor a párt segítségére és megértésé­re támaszkodnak. A. Sibajev, a Szovjet Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának elnöke, ami­kor arra szólította fel a szak- szervezeti vezetőket, hogy fo­kozzák a szociális programok végrehajtásának ellenőrzését, egyúttal megállapította, hogy a kommunista párt állandó gyakorlati segítséget nyújt a szákszervezeteknek. A párt mindent megtesz annak érde­kében, hogy a szakszervezetek szerepe a társadalomban ftöve- kedjék, és teljesebb mértékben megfeleljen jogainak és fele­lősségük szintjének. VJACSESZLAV KOSZTYIKOV az APNJ szemleírőja kormányzóihoz intézett beszé­dében közvetve elmarasztalta Baniszadr elnököt és Radzsai kormányfőt nézeteltéréseik miatt. A mérsékeltnek minősített ál­lamfő és az Iszlám Köztársasá­gi Párt közötti ellentétek elsi-< mítása céljából öt vallási veze­tőből átló közvetítő bizottság alakult. A vasárnap létrehozott bizottság „vallási kötelezettsé­gei keretében“ beavatkozhat az ellentéteket szító tömegtájékoz­tató eszközök vagy egyének ellen. A belső hatalmi harc jele, hogy az egyik ismert vallási vezető, Khalkhali felajánlotta lemondását Khomeininek a ká­bítószer-csempészet leküzdésé­re létrehozott különleges bi­zottság vezetéséről Csúcsforgalom a brüsszeli NATO-központban (ČSTK) — A brüsszeli NATO- központban tegnap megkezdő­dött az Észak-atlanti Szerződés katonai bizottságának ülése. A katonai tömb ülésén a NATO- országok hadseregeinek vezér­kari főnökei vesznek részt, ki­véve Franciaországot és Izlan- dot. A vezérkari főnökök ta­nácskozásával párhuzamosan összeült a 11 tagú ún. eurócso- port. (Franciaország nem tagja a NATO integrált főparancsnok­ságának, Izlandnaik viszont niincs hadserege.) A sorozatos NATO-tanácsikozá- sok Brüsszelben ma és holnap a NATO katonai tervezőcsoportjá­nak ülésével folytatódnak. Csü­törtökön és pénteken a NATO- tanács keretében összeülnek a katonai tömb tagállamainak külügyminiszterei is. Kormányválság Libanonban (CSTK) — Űjabb kormányvál­ság robbant ki Libanonban. Szombatra virradó éjszakára benyújtotta lemondását a pénz­ügyi-, ipar- és olajügyi, vízgaz­dálkodási és energetikai mi­niszter és egy államminiszter. Mind a négyen a siita egyház- közösséget képviselték a kor­mányban. A jelenlegi kormány­fő, Safik Vazzan, mindössze negyven nappal ezelőtt alakít totta meg kabinetjét.

Next

/
Thumbnails
Contents