Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)

1980-12-04 / 287. szám, csütörtök

ÜJ szó 1980 XII. 4. A JUBILÁNS KÉT GÓLJÁVAL Csehszlovákia - Törökország 2:0 (2:0) A hetvenedik nemzetek közötti mérkőzését játszott Zde­nék Nehoda két góljával nyert a csehszlovák labdarúgó-válo­gatott Prágában Törökország ellen világbajnoki selejtező ta­lálkozón. Ezzel a győzelmével a csehszlovák csapat megsze­rezte első két pontját, s a táblázaton a harmadik helyre ke­rült. Csehszlovákia válogatottja legközelebb 1981. április 15- en lép pályára VR selejtezőn tegnapi ellenfele ellen Isztam­bulban. Havas, jeges talajú pályán, hóesésben, —4 fokos hidegben játszották a mérkőzést, mely­nek utolsó perceiben a hóvihar is próbára tette a két csapat futballistáit. A kellemetlen idő­járási viszonyok következtében nem lehetett igazi futballt ját­szani, a labdarúgók sokat csúszkáltak, nehéz volt ponto­san továbbítani a labdát. A csehszlovák együttes az egész mérkőzés folyamán mezőnyfü- lényben futballozott, ám a tö­rökök sem csak védekeztek. Bátran, mozgékonyán, egyéni megoldásokká] igyekeztek Hruška kapuja elé kerülni, de ez nem sokszor sikerült nekik. A mérkőzés a 13. és a 15. perc között dőlt el. Előbb Pa­nenka szabadrúgása után Vojá- ček estében küldte kapura a nem túlságosan erős lövést, a labda Senol kapus kezéből ki­esett és Nehoda két méterről a hálóba lőtte. Alig telt el két perc, amikor a Jurkemik által előrevágott labda a török vé­dőkről Nehoda elé pattant és a jubiláló játékos mintegy húsz méterről a bal sarokba küldte. A kétgólos vezetés után a tö­rökök némileg kiegyenlítették a játékot, ám nem tudtak gól­helyzetbe kerülni. Szünet után csaknem egyen­rangú ellenfelei voltak a ven­dégek a csehszlovák csapatnak, amely továbbra is enyhe ine- sónyfölény ben játszott. Ebben a játékrészben mindössze há­rom említésre méltó jelenet ját­szódott le. Az 56. percben az alacsony termetű Göngör Vojá- ček és Jurkemik között kapura fejelte a labdát, amelyet Hruš­ka csak nehezen ütött szöglet­re. A 67. percben Macula közeli fejese szállt fölé, majd nyolc perccel később Janeíika ke­resztbe lőtt labdája a kapufát érintve került az alapvonal mögé. Amint már említettük, nehéz értékelni a csehszlovák csapat játékát, mivel szinte irreális talajon került sor az összecsa­pásra. A csapat küzdött, haj­tott, mindenki igyekezett. Fel­tűnt azonban, hogy keveset foglalkoztatták a szélsőket, s az ellenfél tizenhatosának kör­nyékén nem gyorsították fel eléggé a támadásokat. Ezért is kerültek kevésszer gólhelyzet­be. A két gól alapjában véve védelmi hibából született. Csehszlovákia: Hruška — Barmoš, Vojáček, Jurkemik, Ma­cela — Kozák, Bičovský, Panen­ka — Vyzek, Nehoda, Janečka. Törökország: Senol — Tur- gay, Necati, Zafer, Onur — Se- dat, Göngör, Muzaffer — Ibra­him, Bahtiyar, Iskender. A találkozót 8000 néző előtt a svéd Fredriksson vezette. Adatok a mérkőzésről: kapura tartó lövések 4:4, mellé 3:4, szögletarány 4:1, szabálytalan­Ülésezeft a CSSZTSZ KB piénuma (CSTK) — Prágában tegnap került sor a Csehszlovák Test- nevelési Szövetség Központi Bi zottsága 7. plenáris ülésére, melyen megvitatták a CSKP KB 18. ülése határozatainak telje­sítését, a CSSZTSZ feladatait a CSKP XVI. kongresszusa és a képviselő testületi választások előkészítésénél, értékelték a csehszlovák sportolók szereplé­sét a nyári olimpiai játékokon és az 1980. országos spartakiá­dot. Az ülésen részt vett Tomáš Trávniček, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának alelnöke, Miroslav Štrunc, a CSKP KB dolgozója, valamint a Központi Szakszervezeti Ta­nács képviselője, továbbá a társadalmi szervezetek és intéz mények további képviselői. A CSSZTSZ KB elnökségének jelentésében Antonín Himl el­nök többek között értékelte a testnevelési szövetség tagjainak aktivitását, mely idén mindenek­előtt hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása 35. évfor­dulója jegyében zajlott és az országos spartakiád sikeres megrendezésére, valamint a csehszlovák sportolók olimpiai szereplésére összpontosult. An tonín Him\ részletesen foglal­kozott a spartakiád eszmei kül­detésével, mely a sportverse­nyek, turisztikai tevékenység és tömegfellépések sikeres lebo­nyolítására irányult. Szünet az I. jégkorongligában (ČSTK) — Az I. jégkorong-liga keddi, 24. fordulójával megkezdő­dött a bajnokság második félideje. A legutóbbi fordulóban a Litvinov alulmaradt az újonc Gottwaldov pályáján, mig a Vítkovice idegen­ben tudott győzni. Igy a táblázat étén a Vítkovicének kétpontos elő­nye van a České Budejovice és a Litvinov előtt. A több mint egyhó­napos bajnoki szünet alatt a válo­gatott jut szóhoz, két mérkőzést játszik idegenben Finnország el­len, majd részt vesz a hagyomá­nyos Izvesztyija tornán. A legkö­zelebbi fordulóra már az új év­ben, 1981. január 6-án kerül sor. Az I. jégkorong-liga állása: 1. Vítkovice 24 18 6 110:80 36 2. č. Budéjovice 24 17 7 102:67 34 3. Litvinov 24 17 7 99:82 34 4. Jihlava 24 15 9 97:66 30 5. Kladno 24 15 9 85:67 30 6. Košice 24 11 13 103:106 22 7. Gottwaldov 24 11 13 76:89 22 8. Pardubice 24 10 14 84:97 20 9. Sparta 24 9 15 73:90 18 10. Trenčín 24 9 15 77:100 18 tl Plzeň 24 8 16 63:95 16 12. Slovan 24 4 20 73:103 8 Beszéde további részében An­tonín Himl a CSKP KB 1«. ülé­se határozatainak megvalósítá­sára irányította figyelmét. Ki­emelte; e tekintetben a CSSZTSZ nek két alapvetően fontos feladata van: a tagok eszmei politikai nevelése, vala­mint a gazdaságosság elősegíté­se a testnevelési folyamatban. Fontos, hogy minél több lakos bekapcsolódjon a rendszeres testedzésbe, fokozza erőnlétét és állóképességét és a testne­velési szövetség így hozzájárul­jon a testnevelés egyik alapve­tő funkciójának teljesítéséhez a szocializmusban. A továbbiak­ban a CSSZTSZ KB elnöke szólt a testnevelési szervezet felada­tairól a XVI. pártkongresszus előkészületének időszakában. — A CSKP XVI. kongresszusának előkészületei — mondotta A. Himl — a mi szervezetünk szív­ügye is, mely tevékenységét és távlatait szorosan összeköti a CSKP politikájával. A XVI. kongresszus összehívására ak­tívan reagálnak a testnevelési egyesületek, értékes kötelezett­ségvállalásokat tesznek és így kifejezik őszinte hőségüket a kommunista párt és politikája iránt. A CSSZTSZ KB elnökségének jelentése után a résztvevők megvitatták a csehszlovák spor­tolók olimpiai szerepléséről szóló értékelést, melyet Rudolf DuSek, a CSSZTSZ KB alelnöke terjesztett elő. ságok 20:19, sárga lap Jurke­mik, ill. Targay, Bahtiyar. A Hl. VB-csoport állása: 1. Wales 3 3 00 9:0 6 2. Szovjetunió 2 2007:1 4 3. Csehszlovákia 2 10 1 2:1 2 4. Izland 4 1 0 3 4:12 2 5. Törökország 3 00 3 1:9 0 Döntetlen a listavezető eilen (CSTK) — A máltai sakk- olimpia 11. fordulójában a csehszlovák válogatott 2:2 ará­nyú döntetlen eredményt ért el a listavezető Magyarország ellen. Minden játszma döntet­lenül végződött: Hort — Por- tisch, Smejkal — Ribli, Pla- chetka — Sax, Lechtynský — Csőm. A "Szovjetunió válogatottja 1,5:0,5 arányban vezet az USA ellen, két játszma függőben maradt. Karpov legyőzte Al- burt, Balasov pedig döntetlenül végzett Tarjánnal. Néhány to­vábbi eredmény: Jugoszlávia — Hollandia 1,5:1,5 (1), Bulgária Anglia 2:2, Olaszország—Svéd­ország 1:2 (1), Románia—Izra­el 1:1 (2), Az élcsoport állása a 11. for­duló után: Magyarország 30, Szovjetunió 28,5 (2), Jugoszlá via 27,5 (1), Bulgária, Cseh­szlovákia, Anglia 28,5, Hollan­dia 28 (1), Argentína, Románia, Izrael 25—25 pont. A bratislavai Pašek gólt üt a Slovan — Sparta bajnoki jégkorong- mérkőzésen (Vojtíšek-felv.) • Algírban barátságos nem­zetközi labdarúgó mérkőzésen a Dinamó Moszkva gól nélküli döntetlent ért el Algéria válo­gatottja ellen. • Erfurtban nemzetközi fér­fi röplabdatorna kezdődött. Az első forduló eredményei: CSZKA Moszkva —CSZKA Szófia 3:0. Dynamo Berlin —Dynamo Bukarest 2:3. • A labdarúgó VB csoport- mérkőzésén Kuba 3:0 (3:0) ra győzött Guyana ellen. (CSTK) — Az olasz szurko­lók túlnyomó többsége cseh­szlovák győzelemre számít — röviden így jellemezhető a Da­vis Kupa döntője előtt Olasz országban uralkodó hangulat. Az olaszok reménykednek a sorsolásban és titokban abban bíznak, hogy Lendl nem bírja majd elviselni a nagy felelős­séget és így lenne némi remé­nyük. „Minden Lendl körül fo­rog“ írja például a Corriere della Sera — „mintha neki egymagának kellene megnyer­Bulgária—NSZK 1:3 (0:2) A labdarúgó VB I. selejtező csoportjának mérkőzésén Szó- fiában a vendégek megérde­melten szerezték meg a győ­zelmet. A nehéz, sáros talajon játszott találkozón az NSZK az első félidőben Dietz két góljá­val szerzett előnyt, a második félidő elején Rummenigge lőtte a nyugatnémetek harmadik gól. ját. A 66. percben Joncsev szé­pített. Az NSZK ezzel győze­lemmel kezdte szereplését a vi­lágbajnoki selejtezőben. A csoport élén továbbra Ausztria áll 4 ponttal Bulgária előtt. ALPESI VILÁG KUPA S0LTÝS0VÁ MÉRSÉKELT TELJESÍTMÉNYE |k) — Tegnap délelőtt Val d’Isere-ben a női lesiklással meg­kezdődött az alpesi Világ Kupa küzdelemsorozata. Az elmúlt esz­tendők nagy egyénisége, Annema­rie Moser-Pröil távollétében egy­kori nagy riválisa, a svájci Nadig biztosan végzett az első helyen. Győzelmére azonban egy ideig várni kellett és biztosra nem le­hetett venni, annyira kiegyensú­lyozott volt a mezőny. Mint ezt már tavaly is alkalmaz­ták, friss hó esetében az utolsó öt helyen kisorsolt versenyző in­dult először, s csak utánuk követ­keztek az első csoport résztvevői. A másodiknak Induló osztrák Sölkner bombumeglepetést szerez­ve 1:34,99 perces Idővel ért célba és alaposan feladta a leckét a legjobbaknak. Meg kell (egyezni, hogy Sölkner lesikló pályafutása ígéretesen indult, de két évvel ezelőtt súlyosan bukott és edzői lebeszélték a lesiklásról, pedig eb­ben a számban volt nagy ígéret, amint ezt mostani visszatérte is Igazolja. A legjobbak csoportjából első­ként a svájci De Agostini jelent meg a pályán, de sem ő, sem pe­dig az utána következők nem tud­ták megközelíteni Sölkner teljesít­ményét, 2—3 -másodperccel elma­radtak Idejétől, mint például az amerikai Preuss és Flanders, a ka­nadai Nelson és Graham, az oszt­rák Peter és Pröll. Különös fi­gyelem kísérte a csehszlovák Sol- lysová szereplését, hiszen tavalyi eredményei alapján a ranglista második helyére került, s most Is rendkívüli teljesítményt vártak tő­le. Soltýsová azonban a keddi ed­zések során bukott, megsérült és ez rányomta bélyegét tegnapi ver­senyzésére. Végeredményben az osztrák Eberle társaságában a 14 —15. helyen végzett. Sölknernél jobb időt először a 11-es rajtszámmal induló nyugat­német Epple ért el, majd az őt követő kanadai Kreiner vette át a vezetést. Nem sokáig örvendhetett, mert Nadig csaknem teljes másod­perccel jobb időt futva nyerte ti­zedik lesiklő Világ Kupa verse­nyét. Az utána következők csak a helyezések sorrendjébe szólhat­tak be, Nadig elsőségét senki sem veszélyeztette A verseny nem hivatalos ered­ményei: 1. Nadig (svájci) 1:33,10, 2. Kreiner (kanadai) 1:34:07, 3. Epple (nyugatnémet) 1:34,77, 4. Sölkner (osztrák) 1:34,99, 5. Haas (svájci) 1:35,03, fi. Wnldmeler (francia) 1:35,33 p. Eseményekben gazdag hazai sí idény Szerdán délelőtt a Szlovákiában megrendezésre kerülő nam zetközi síversenyek rendezői sajtótájékoztatót tartottak és részletesen beszámoltak arról, mi vár a soron következő idény­ben a versenyzőkre valamint a sísport híveire. Először a Szlovákiai Sí Szövetség elnöke, Dr. Martin Schelling ecsetelte a hazai sísport helyzetét. Elmondotta, hogy a csehszlo­vák szövetség tisztségviselői értékelték a tavalyi év ered­ményeit és mind az alpesi, mind pedig az északi számok­ban elért eredményeket — el­sősorban az olimpiai helytállást figyelembe véve — kielégítők­nek minősítették. Egyúttal ama reményüknek adtak kifejezést, hogy a most következő évad az előzőnél még sikeresebb lesz. A jövőben több figyelmet szen­telnek a fiataloknak, akik számtalan versenyen bizonyít­hatják majd be rátermettségü­ket és szerezhetnek értékes ta­pasztalatokat. E sportág irányítói elégedet­tek voltak a sportközpontok, ifjúsági edzőközpontok, vala­mint a sportiskolák működésé­vel. Továbbra is a minőségi munkán lesz a hangsúly, mivel csak így lehet kellő utánpót­lásról gondoskodni. Évente két­szer Szlovákiában száznál több hivatásos és önkéntes edző — többen főiskolai végzettséggel — találkozik és értékes tapasz­talatcserét folytat a sportág továbbfejlesztésének érdeké­ben. A szarajevói olimpiára meg­kezdődtek már az előkészüle­tek, de a most következő idény sem lesz mellékes. Igaz csupán egy jelentős eseményre kell összpontosítani, mégpedig a sí­repülő világbajnokságra, melyet Oberstdorfban rendeznek. Cseh­szlovákia legjobbjai ezenkívül indulnak az alpesi és északi számok Világ Kupa és Európa Kupa versenyein. Csehszlovákiában összesen ti­zenegy nemzetközi rendézvény- re kerül sor, az elmúlt évek­nél szerényebb körülmények között. Közülük a legértékesebb a Bohemia síugró torna — Vi­lág Kupa verseny — a Bezrouk emlékverseny, a Demünovai Nagydíj, valamint Szlovákia Nagydíja — mindkettő Európa Kupa összecsapás — és a Tát­ra Kupa, melyeken neves kül­földi versenyzők is indulnak. Esemény tehát lesz bőven. (kollár) olasz szemmel nie a mérkőzést“. Az újság cikkírója azt kívánja, hogy a sorsolás,az első napra Panat­ta—Smíd mérkőzést hozzon. „A péntek így l:l-re végződ­hetne, ekkor bízhatnánk a pá­rosban, valamint abban, hogy Lendl összeroppan a másik egyesen“ — írja a lap. A Corriere dello Sport „Lendl fél Panattától és a párostól“ címmel közöl cikket, és megál­lapítja: „Lendl kiheverte sérü­lését, ragyogóan játszik és va­lószínű, hogy megfelel a vára­kozásnak.“ A pályával — a lap szerint — elégedettek az ola­szok. — Ivan Lendl sokat fejlődött — állapítja meg az Unlta. — Sok minden történt 1979. októ­ber 5-e óta, amikor Panatta Rómában megleckéztette a csehszlovákok legjobbját. Bar­celonában két ■hónappal ezelőtt Lendl úgy vágott vissza, hogy szinte megdermesztette Panat- tát. Asztalitenisz Grand Prix (ČSTK) — Az Evryben sorra kerülő francia nemzetközi asz­talitenisz-bajnoksággal a'hét vé­gén befejeződik az asztalitenisz Grand Prix Idei sorozata. Mivel az angliai Gllllnghameben ren­dezett Norwich Union Trophy- ról esek ikevés hír érkezett, nem ismeretes jelenleg, hogy áll a Nagydíj. Az előzetes szá­mítások szerint azonban bizo­nyosra vehető, hogy a csehszlo­vákok közül Orlowski, Dvoŕá­ček ás Panský ott van a leg­jobb húsz között. Az említett három verseny­ző, valamint Hrachová és Šíl- hánová képviseli a csehszlovák színeket a franciaországi ver­senyen. Franciaország nemzet­közi bajnoksága csütörtökön a csapatversennyel kezdődik. A férfiaknál és a nőknél is ki­emelték a csehszlovák együt­test. Az egyéniben a csehszlo­vákok közül Orlowski és Dvo- ŕáček, a nőknél ŠUhánová sze- chetka — Sax, Lechtynský — tornán 16 ország 120 verseny­zője rajtol. jónyer István nyerte az ang­liai Gillinghame-ben rendezett nemzetközi tornát. A döntőben 3:1 arányban győzött honfitár­sa, Klampár ellen. Az elődön­tőben Klampár nagy küzdelem­ben, 3t2-re győzött a kínai Guo Yue-hua fölött. A sportfogadás hírei A Športka 48. játékhetn I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj prémiummal: egy nyertes — 98 675 korona, II. díj: 31 nyer­tes á 48 675 korona, III. díj: 3097 nyertes á 700 korona, IV. díj: 72 556 nyertes á 55 korona. A II. húzás nyereményelosz­tása: I. díj: nincs nyertes, II. díj prémiummal: egy nyertes á 71 355 korona, II. díj: 68 nyer­tes á 21 355 korona, III. díj: 4840 nyertes á 375 korona, IV. díj: 89 184 nyertes á 45 korona. A Sazka 48. játékhétének nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 40 nyertes á 7595 korona, III. díj: 569 nyertes á 1230 korona. A MATES 47—48. játékheté­nek nyereményelosztása: I. díj: 5 nyertes á 144 440 ko­rona, II. díj: 682 nyertes á 1660 korona, III. díj: 18 428 nyertes á 95 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents