Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)
1980-12-27 / 305. szám, szombat
Labdarúgó VB-selejtezök EZ VOLT IDEN EUROPABAN A Nicosiában lejátszott Belgium—Ciprus (2:0) mérkőzéssel befejeződtek a labdarúgó világbajnoki selejtezők idei európai találkozói. A folytatásra már csak 1981-ben kerül sor, ekkor alakul ki a kontinensről továbbjutók mezőnye az 1962. évi spanyolországi VB-re. A tengeren túlon más a helyzet. Ott még ezekben a hetekben is játszanak, hiszen az időjárás erre megfelelő lehetőséget nyújt. A már eddig lejátszott mérkőzések után az európai hét csoportból Olaszország gyűjtötte a legtöbb pontot: négy mérkőzésből nyolcat és biztosan vezet az V. csoportban. Ugyanekkor kilenc csapat még egyetlen pontot sem szerzett. Ausztria és Wales ugyancsak négynégy alkalommal lépett pályára és három-három győzelmet könyvelhetett el. Szintén háromszor hagyta el győztesként a pályát Írország válogatottja, igaz öt mérkőzésből. Már csak két csapat van, amely „kihagyta“ az 1980-as évet: Magyarország és az NDK. Valamennyi mérkőzését jövőre játssza. A folytatás előtt is reménytelennek látszik Albánia, Finnország, Ciprus, Izland és Luxemburg helyzete, s kevés reménye lehet eddigi szereplése alapján Svájc, Dánia és Svédország csapatának. Nem sok babér termett eddig a világbajnoki ezüstérmes holland gárdának: Írországtól és Belgiumtól is vereséget szenvedett. Európai szakemberek esélylatolgatása csoportonként a továbbjutókra így fest: I. csoport: NSZK és Ausztria II. csoport: Franciaország és Belgium, vagy Hollandia, esetleg Írország. III. csoport: Wales és Szovjetunió vagy Csehszlovákia. IV. csoport: Anglia és Románia, esetleg Magyarország. V. csoport: Olaszország és Jugoszlávia, vagy Görögország. VI. csoport: Portugália és Skócia, talán Észak-froszág, VII. csoport: Lengyelország vagy az NDK. A selejtezők még javában folynak, de a spanyol szervezők egyre fokozzák előkészületeiket. A szervező bizottság bemutatta a VB hivatalos plakátját. Joan Miro katalán művész változatos színekkel labdarúgót ábrázol. A plakát egyes vélemények szerint naív gyermek- rajzra emlékeztet. A VB városaiban egyébként külön plakátok készülnek. Három hónappal ezelőtt Spanyolországban kibocsátották a VB első emlékérmeit, amelyek egyben hivatalos fizetőeszköznek is használhatók. Az érem- gyűjtők azonban hamar felvásárolták a VB-érmeket és most felárral adják tovább. Készülnek az újságírók jelentkezési lapjai is. Az előzetes jelentések szerint az írott és elektronikus sajtó 7500 munkatársa számára biztosítottak munkafeltételeket Spanyolországban. KARÁCSONYI torna Šilhánová ötödik győzelme (ČSTK) — joseí Dvoŕáček és Blanka Šilhánová nyerte az asztaliteniszezők 19. karácsonyi tornáját, amelyet hagyományú san a Csehszlovák Televízió Kupájáért és díjaiért játszanak. Az idén a prágai sportcsarnokban nyolc férfi és hét női éljátékos állt rajthoz, csupán Uhlíková hiányzott. Navarová kimentette magát. ÜJ SZÓ 1980 XII. 27. A férfiaknál egyedül Dvoŕáček nyújtott végig megbízható teljesítményt, mind a hat találkozóját megnyerte, s mindössze három játszmát vesztett. A fordulatokban gazdag döntőben Dvoŕáček végül is szoros győzelmet aratott öt játszmában Schenk fölött. Éppen Schenk szolgáltatta a torna legnagyobb meglepetését, mert az elődöntőben magabiztosan legyőzte az esélyesnek tartott Orlowskit. Kellemes meglepetés volt a 16 éves Vladislav Broda szereplése, aki a selejtezőben Panskýt ütötte el a továbbjutástól. OLIMPIA ’84 Az 1984-es nyári olimpia színhelye azonos lesz lesz az 1932- es színhellyel: a Los Angeles-i Memorial Coliseum nevű stadion. A szervező bizottság szerződést kötött a sportközpont jogaira 1984. június 25-től augusztus 15-ig. Ez nem o<lcsó mulatság: a százezres stadion napi bére 5000 dollár, ezenkívül húsz százalék a belépőjegyek árából. A létesítmény az olimpia idején atlétikai versenyek, a megnyitó- és záró ünnepély színhelye lesz ... „Robbantásra“ készül Los Angelesben a kínai atlétika. Már jövőre a Világ Kupán, majd 1983-ban az első világbajnokságon jó eredményeket akarnak elérni a kínaiak. Jelenleg azonban még a nemzetközi élvonalhoz képest alaposan el vannak maradva: jellemző, hogy a legjobb férfi 100 méteres vág- tázójuk mindössze 10,50 mp-et tud. A 400 méteres férfi síkfutásban csupán 48 mp a legjobb eredmény. A jelek szerint az ugró és dobőszámok kedvezőbbek számukra, a gerelyvető Sen Mao-mao ebben az évben 86 cm híján 90 méteres eredményt ért el. Magasugrásban Zu Hiang- huang legjobbja 225 cm. Távolugrásban Liu Ju-hangnak 795 cm a csúcsa. Hármasugrásban Hszu Hszen-hsziang legjobbja 17,02 méter. A nőknél Šilhánová mérkőzésről mérkőzésre javulva került a döntőbe, ahol remek küzdelmet vívott az országos bajnok Hrachovával. Šilhánová ezúttal ötödször nyerte a karácsonyi tornát és ezzel legsikeresebb résztvevőjévé vált. Dicséretet érdemelnek az elődöntő résztvevői, Strnádová és Gaj- došová. Férfiak — elődöntő: Schenk —Orolowski 2:0, Dvoŕáček—V. Broda 2:0. Döntő: Dvoŕáček— Schenk 3:2 (15. —19, —17, 16, 19). Nők — elődöntő: Hrachová— Gajdošovó 2:0, Šilhánová—Strnádová 2:0. Döntő: Šilhánová— Hrachová 3:2 [18, —15, —15, 16, 18). Úszófesztivál Floridán (ČSTK) — Ma és holnap nagyszabású nemzetközi úszóverseny színhelye lesz a floridai Gainesville. Tizenhárom ország sportolói, köztük a Szovjetunió, az NDK, Kanada, Ausztrália, az NSZK, és természetesen az Egyesült AUamok legjobbjai küzdenek az év utolsó jelentős úszóversenyén. Az előzetes jelentések szerint a mezőnyben az idei 22 olimpiai bajnok közül tizenhatan rajtolnak. A szovjet csapatban ott lesz a háromszoros olimpiai bajnok Vlagyimir Szalnyikov, az amerikai együttesben a világcsúcstartó Vasallo, Caulkins, Gaines és mások. Az amerikai úszók nagyon készültek a találkozóra, főleg arra, hogy ösz- szemérhetik erejüket a szovjet és az NDK-beli versenyzőkkel. — Az olimpiai játékok bojkottja sokat ártott azoknak az élvonalbeli Aszóknak, akik nem vehettek részt Moszkvában a játékokon. A floridai verseny ezért a jövő szempontjából fontos számunkra — mondotta Mark Schubert, az amerikai úszóválogatott vezető edzője. A küzdelmekre 25 méteres medencében kerül sor. Az Európa Kupa döntőjében Antibes- ben elért eredmények ragyogó időket sejtetnek e nem mindennapi úszófesztiválon. A Szovjetunióban Szalnyikovot választották az év sportolójának. Képünkön a 400 méteres férfi gyorsúszás olimpiai döntője után ábrázolja a boldog győztest Krilovval (ČSTK felvétele) Ä CÉL: AZ EB (ČSTK) — A csehszlovák női fcosárlabda-válo’gatottra az 1981-es évben nehéz feladatok várnak. A cél: kiharcolni a 17. Európa-bajnokságon való részvétel jogát. A legutóbbi EB-n a jugoszláviai Banja Lukéban a csehszlovák lányok csak a negyedik helyen végeztek, így a szabályok értelmében részt kell venniük a selejtezőn, melyre április 23 — 25. között a nyugat-németországi Neu- stadtban kerül sor. A csehszlovákok ellenfelei Izrael, Skócia és az NSZK csapata lesznek, az első két helyezett jut tovább. Az Európa-bajnoki küzdelmekre 1981. szeptember 12 — 20. között az olaszországi Anconá- ban kerül sor. A tizenkét főnyi mezőnyt két hatos csoportra osztják. Az I. csoport mérkőzéseit Senigalliában játsszák, Bolgár sportolók kitüntetése Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB ejső titkára, a Bolgár Államtanács elnöke a napokban magas kitüntetéseket adott át az ez évi olimpia résztvevőinek: sportolóknak. edzőknek, tudományos és egészségügyi dolgozóknak, pedagógusoknak és sportvezetőknek. — Ezt a kitüntetést kitartó munkával, cselekvő hazaszeretettel, kemény akarattal és töretlen olimpiai szellemmel érdemelték ki — állapította meg Todor Zsivkov. — A kitüntetés elismerése hozzájárulásuknak nemcsak a bolgár, de általában a szocialista sport erősítéséért folytatott harchoz, valamint az olimpiai mozgalom ideáljainak — a békének és a népek közötti megértésnek a győzelmében való aktív együttműködésükért. A moszkvai olimpia a béke, a barátság és a humanizmus példája volt, olyan olimpia, amelyen a világ sok fiatalja összemérte erejét és kifejezte akaratát az együttműködésre. A XXII. nyári játékok kitűnően szemléltették a népek arra irányuló törekvését és akaratát, hogy békében és együttélésben, barátságban és együttműködve éljenek. a 11. csoport küzdelmeire A<n- conában kerül sor, ugyanott játsszák a döntőt is. Alojz Brabec, a csehszlovák női kosárlabda-válogatott edzője érthetően nagy figyelmet szentel a bajnoki küzdelmek során a válogatott keret tagjainak teljesítményére. A jelenlegi erőviszonyok alapján úgy tűnik, a válogatott gerincét a bajnokság élén álló prágai együttesek — Slávia VŠ Praha és Sparta Praha — játékosai alkotják. Az olasz Gazetta dello Sport című tekintélyes olasz sportláp közzétette az 1980-as év legjobb európai kosárlabda játékosainak névsorát, amelyet 56 edző, játékos és újságíró szavazatai alapján állítottak ösz- sze. A szavazásban 12 ország szakemberei vettek részt. Férfiak: 1. Drazsén Dalipa- gics (jugoszláv) 67, 2. Maneg- hinni (olasz) 51,5, 3. Kicsano- vics (jugoszláv) 46 pont. NŐk: 1. Zorina Gyurkovics (jugoszláv) 37, 2. Kiss Lenke (magyar) 32, 3. Olcsóvá (szovjet) 23 pont. • Bemutató körútra Ausztriá ba utazott Moszkva jégkorong válogatottja. A csapat tagjai közt van Borisz Mihajlov, Valerij Harlamov, Vjacseszlav Anyiszin, Valerij Vasziljev, Vlagyimir Poilupanov, Alekszander Golikov és mások. A két edző: iVtallj Dávidov és Jurij Mojsze- jev. • A japán műkorcsolyázás szakemberei új csillagot fedez tek fel a tizenegy éves Midori Ito személyében. Watanabe, a sokszoros japán bajnok szerint minden adottsága megvan ahhoz, hogy a világ legjobb műkorcsolyázónői közé kerülhessen. Ragyogó az ugrástechnikája és már most képes tripla ugrásokra. • Krasznogorszkban a blatlo- nisták hagyományos össz szövetségi versenyén az olimpiai bajnok Vlagyimir Alikin győzött 10 kilométeren Gavrikov és Szemjonov előtt. Az év legjobbjai A Szovjetunióban: SZALNYIKOV (ČSTK) — A szovjet sportújságírók szavazása alapján az 1980. év legjobb szovjet sportolója Vlagyimir Szalnyikov úszó lett. A leninigrádi testnevelési főiskola 20 éves hallgatója először végzett az első helyen. Győzelméről a XXII. Nyári Olimpiai Játékokon elért ragyogó eredményei döntöttek. Mint ismeretes, Moszkvában három aranyérmet szerzett, az 1500 méteres gyorsúszásban 14:58,27 perccel káprázatos új világcsúcsot ért el, a világon elsőként jutott 15 percen belül. Az ankétban a további sorrend: Jurdij Vardanyan, súlyemelő, Alekszandr Gyityatyin tornász, Nyikoláj Zimjatov sífutó, Tatjána Kazankina atléta, Irina Rnd- nyina és Alekszander Zajcev műkorcsolyázók, Jurij Szediti kalapácsvető, Szergej Szuhoru. csenkov kerékpározó és Viktor Szanyejev hármasugró. » • « Jugoszláviában az év sportolója az ökölvívó Szlobodan Ka- esar lett, aki a moszkvai olimpián a 81 kg-os súlycsoportban aranyérmet szerzett. A második helyen az olimpiai bajnok férfi kosárlabda-válogatott tagja, Kicsanovics végzett, az alpesi síelő Krizsaj előtt. Tizenhatodszor Kubában javában folynak as előkészületek a februárban immár tizenhatodszor megrendezésre kerülő nemzetközi or. szágúti kerékpáros körversenyre. A szervezők tizenkét ország versenyzőit hívták meg, kubai részről három válogatott és tíz egyesületi csapat szerepel. Szergej Szuhorucsenkov olimpiai bajnok és Alfonz Flores, az idei Tour de l’Avenír versenyen kiválótm szerepelt kolumbiai kerékpáros a legismertebb két induló. A kolumbiai kerékpározó egyébként már az olimpiai bajnokot is legyőzte. Szergej Szuhorucsenkov negyedik alkalommal rajtol majd Kukában (1978-ben megnyerte a versenyt), míg Flores először indul. Újra ott lesznek a rajtnál az NDK és Csehszlovákia kerékpárosai is. A körverseny távja 1873 km és 12 szakaszból áll. A mezőny február 16-án Guantanamo városban rajtol és március 1-én Havannában ér célba. • Az Európa bajnok Vagyim Boriszov és a szokszoros szovjet bajnok Olga Morozova veze-ti a legjobb szovjet teniszezők idei tizes listáját. Boriszov, aki a szovjet csapat első játékosa a Davis Kupában és a Király Kupában, az idén másodszor nyert Európa-banjokságot. Morozova, aki szülési szabadságról tért vissza a teniszpályákra, az idén immár hatodszor szerezte meg a Szovjetunió bajnokának címét. A férfiaknál Boriszov mögött Pugajev és Metreveli áll. A nőknél a második Makarova, a harmadik Borogyinova. á kenusok a VB-re készülnek (ČSTK) — A moszkvai nyári olimpiai játékokon a csehszlovák kenusok rövid távokon 8 ponttal gyarapították Csehszlovákia pontjainak számát a nemzetek nem hivatalos értékelésében. A legelőkelőbb helyezést Libor Dvorák érte el 1000 méteren, ahol negyedik lett. A csehszlovák kenusoknak az idei év legfontosabb versenyein nyújtott teljesítményükért nem kehi szégyenkezniük, azonban teljes mértékben elégedettek sem lehetnek. A jövő évben világbajnokság lesz, amely valós képet nyújt 'majd arról, hol tart a kenusport az olimpia utáni esztendőben. — Milyen célokat és feladatokat tűztek ki az 1981 es évre? — ezt kérdezte a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítója Petr Mokrý edzőtől. — Megkezdtük az új négyesztendős olimpiai ciklust, amely 1984-ben, az olimpián fejeződik be. Természetesen a fő cél a sikeres szereplés a nottinghami VB-n, amelyet július 30-tól augusztus 2-ig rendeznek meg. Szeretnénk legalább a krilatszki csatornában elért eredményeket megismételni. Terveinkben szerepel, hogy részt veszünk a moszkvai, tatai, bytgosczi és a snagovi nemzetközi regattákon is. — Az új szezonra való felkészülést a szokottnál korábban, már augusztus 10-én megkezdtük és az átmeneti után szeptember 10-én folytattuk. A 28 tagú férfikeret nem panaszkodhatott a rossz időjárásra, mindig megvolt a lehetőségük a vízre szállásra egészen a tél beálltáig. Decemberben a válogatottjelöltek a lapátokat síre cserélték fel és a hegyekben végeztek erőnléti ed* zést. Az ünnepek után a fiúk január 4-én találkoznak Vítkovicében, Mindenekelőtt erőnléti edzéseket folytatunk egészen februárig, amikor már a vízfelkészülést és megkezdjük. — Február második felében a legjobbak (Dvorák, Vrdilovec, Kubíček, Blažík, Masár és Suder) tizennégy napot tölt a jugoszláviai Sibenikben. Az idén ragyogóak voltak a feltételek ebben a városban és remélem, hogy Sibenik jövre is kiválóan szolgálja majd a felkészülésünket. Március elején Budapest közelében folytatjuk az edzést. Erre a kölcsönösség alapján kerül sor, ugyanebben az időszakban a magyar kenusok a Magas-Tátrában készülnek majd fel. Májusban kezdődnek a selejtező versenyek és a nemzetközi regatták, s az eredmények alapján jelöljük ki a világbajnokság résztvevőit. — Az új válogatott csapat megbízható és tapasztalt versenyzőkre támaszkodik és a kádert fokozatosan kiegészítjük fiatal versenyzőkkel. Elég, ha megemlíteni Máchát, Moudrýt és Pokor- nýt. A juniorok között is sok tehetséget találunk — Bogár, Betlach, Bergman, Zalubil, Petržalka, Rusnák. Azonban a csúcsra csak megfeszített munkávail, kemény edzésekkel lehet eljutni. Ebben éppen a sikeres olimpikonok mutatnak példát a fiataloknak, akik ugyanúgy, mint az egész csehszlovák kenusport, azt várják, hogy tovább gyarapodik azoknak a versenyzőknek a száma, akik az EB-n, VB-n és az olimpián beleszólhatnak az érmekért folytatott küzdelmekbe.