Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)
1980-12-17 / 298. szám, szerda
MADRID A szocialista országok közös kezdeményezése egyre konkrétabb formákat ölt Március 15-ig kell megállapodni a záródokumentumban A képen Holguin kubai városban a KTP-1 típusú cukornádarató kombájn gyártására szovjet segítséggel épült új üzemnek egy része látható (Felvétel: ČSTK) A KUBA! KOMMUNISTA PÁRT II. KONGRESSZUSA MAGYARORSZÄG Az országgyűlés téli ülésszaka (ČSTK) — A magyar ország' gyűlés téli ülésszaka ma kezdődik meg Budapesten. A képviselők megvitatják a 6. ötéves terv, az 1981-es költségvetés, valamint az 1981—1985 ös tanácsi pénzügyi terv törvényjavaslatait. A törvényjavaslatokat korábban az országgyűlés állami bizottságai és a megyei képviselők csoportjai vitatták meg. A' vita során mindenekelőtt azt hangsúlyozták, hogy a gazdasági tevékenységnek hozzá kell járulnia a népgazdaság egyensúlyának a helyreállításához és megszilárdításához. 160 milliárd fegyverekre (ČSTK) — Carter elnök tegnap kézjegyével látta el az Egyesült Államok jövő évi re- kordnagyságú katonai költség- vetését. A Pentagon a Kongresszus által már korábban jóváhagyott költségvetésből 180 milliárd dollárt kap, vagyis 23 milliárddal többet a tavalyinál és 5,6 milliárddal többet annál, amennyit eredetileg Carter kért. KÍNA (ČSTK) —> A Kínai Kommunista Párt Kuang Tung-i tartományi bizottsága tegnap megerősítette, hogy Hua Kuo feng pártelnök lemond tisztségéről. Ezt a Reuter hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva közölte. V ¥ ♦' A Zsenmin Zsipao, a KKP KB központi lapja tegnap közölte, ENSZ A KÖZGYŰLÉS FONTOS HATÁROZATOKAT FOGADOTT EL Waldheim jelentése a ÖT előtt (ČSTK) ■— 'Az ENSZ közgyfi lés 35. ülésszaka hétfőn határozatot hagyott Jóvá, amely hatékony intézkedéseket követel a náci, az újnáci és a fasiszta ideológia terjesztése ellen. A határozatra a Szovjetunió és a szocialista országok, valamint néhány fejlődő ország tett javaslatot, s azt nagy szavazat- többséggel el is fogadták. Az Egyesült Államok, az NSZK és a NATO többi tagországa tartózkodott a szavazástól. Az EN'SZ-közgyűlés elítélt a fasizmust és az újnácizmust, mint olyan ideológiát, amely a fajgyűlöleten alapszik, és felszólítja a kormányokat, hogy nemzeti és nemzetközi mértékben mihamarább tegyenek erőfeszítéseket felszámolására. A* újnácizmus ma is veszélyezteti a békét és a nemzetközi biz- ' tonságot — hangsúlyozza a dokumentum. A közgyűlés egy további határozatot hagyott jóvá. amelyben aggodalmának ad hangot a New York i diplomáciai misz- sziók dolgozói ellent erőszak és terror fokozódása miatt, és hogy He-Nan tartomány törvényhozó szervei megfosztották parlamenti képviselői mandátumától Liu Csien szűnt, a párt tartományi bizottságának volt első titkárát. A döntést azzat indokolják, hogy Liu a „kulturális forradalom“ idején ko-* moly hibákat és bűntetteket követett el. A pekingi külügyminisztérium' képviselője bejelentette, hogy Ku Mut, a KNK Államtanácsának alelnökét megfosztják a beruházási építkezésekkel foglalkozó állami bizottság elnöki tisztségétől. A fenti bejelentések' azt támasztják alá, hogy Kínában szi- gorúan eljárnak a „kulturális forradalom“ idején magas beosztást betöltött személyek ellen. Pekingben úgy tudják, hogy a „tízek“ pere befejezése után a bíróság elé a kevésbé jelentős volt kínai tisztségviselőket állítják. (ČSTK) — Adolfo Majano ezredes, akit néhány nappal ezelőtt távolítottak el a salvadori juntából, tegnapi sajtókonferenciáján az új kormányt népellenesnek minősítette és bejelentette: nem fogadja el madridi katonai attasévá való kinevezését. Hozzáfűzte, hogy nem állhat olyan törvénytelen rezsim szolgálatában, amelyet most Jósé Napoleon Duarte keresz(ČSTK) — A madridi találkozó résztvevői <a karácsony előtti szünet utolsó munkahetében legnap egyhangúlag jóváhagylak a tanácskozás második szakasza első öt munkahetének napirendjét. A helsinki Záróokmányt aláírt 35 ország képviselői, mint ismeretes, a múlt hónapban a találkozó kezdetén megállapodtak abban, hogy a tanácskozásra két szakaszban kerül sor. Az első december 19-én fejeződik he, majd több mint egyhónapos szünet után a második szakasz (január 27-én kezdődik, és előreláthatólag március közepéig itart. Az elfogadott napirend február 27-ig érvényes és leszögezi, hogy a küldöttek két és fél héten át a Záróokmány egyes fejezeteivel kapcsolatos javaslatok megvitatásával foglalkoznak, melyek célja a helsinki dokumentum kiegészítése és kibővítése. A hátralevő két és fél hét alatt a madridi találkozó záródokumentumának megszövegezésével foglalkoznak majd. A találkozó befejezésével kapcsolatosan a résztvevők leszöLinowitz—Begin tárgyalások Carter megbízottja leköszön a hálátlan tisztségről (ČSTK) — Sol Linowitz, Carter elnök közel-keleti külön- megbízottja tegnap Egyiptom^ hói Izraelbe érkezett. A washingtoni diplomata, aki egyúttal az ún. palesztin autonómiáról folyó tárgyalásokon az amerikai delegációt vezeti, Kairóban átnyújtotta Szadat egyiptomi elnöknek Carter, illetve a leendő elnök, Reagan üzenetét. Kairóban az egyiptomi vezetőket arról próbálta meggyőzni, hogy Reagan beiktatása után a Camp David-i különbéke szellemében folytatja közel- keleti politikáját. Politikai megfigyelők azonban úgy vélik, a holtponton veszteglő autonómia-tárgyalások folytatása végett az új washingtoni vezetés kénytelen majd néhány módosítást eszközölni közel-keleti politikájában. A Tel Avivban tartózkodó Linowitz Begin izraeli kormányfőnek ugyancsak átnyújtotta a távozó, illetve leendő elnök üzenetét. Linowitz ma Ismét találkozik Begin miniszterelnökkel, majd visszarepül Washingtonba, hogy összefoglaló jelentést készítsen az ún. palesztin autonómiáról folyó tárgyalások jelenlegi válságos helyzetéről. A jelentést tervezett leköszönése előtt terjeszti a kormány elé. gezték, maximális erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a záródokumentumra vonatkozó megállapodás legkésőbb március 5-ig létrejöjjön. A találkozó befejezésének Időpontját később határozzák meg. A madridi találkozó héttő esti vitájában Jurij Dubinyin, a szovjet küldöttség vezetőjének helyettese hangsúlyozta, hogy a felszólalások tükrözték az enyhülés sorsáért érzett nagyfokú aggodalmat. A szovjet delegátus ugyanakkor megelégedéssel szólt arról, hogy több delegáció egyre határozottabban sík- raszállt a helsinki Záróokmányban foglalt közös kötelezettségek megvalósítása mellett, nevezetesen amellett, hogy hatékony intézkedéseket foganatosítsanak a katonai konfrontáció veszélyének csökkentése és a leszerelés terén történő előrehaladás elérése végett. A szocialista országok arra vonatkozó közös kezdeményezése, hogy hívjanak össze európai értekezletet a katonai enyhülés és leszerelés kérdéseiről, egyre konkrétabb formákat ölt. Emlékeztetett arra a lengyel javas- latna, hogy jövő év októberében Varsóban tartsák meg a katonai enyhüléssel és leszereléssel foglalkozó európai értekezletet. A javaslat nem tartalmaz el-őzetes feltételeket, és ugyanakkor a többi résztvevőre nem kíván semmilyen kötelező álláspontot ráerőszakolni. A szovjet delegátus végezetül hangsúlyozta, hogy az új kezdeményezés kedvező feltételeket teremt egy ilyen európai szintű értekezlet összehívásához és sikeres megtartásához. Megszüntették a járásokat, kialakítottak tizennégy tartományt s bennünk 169 városi közigazgatási egységet. Pinos szigete külön közigazgatási egység, ezt közvetlenül a központi szervek irányítják. Kijelölték a választási körzeteket, megválasztották a képviselőket, a néphatalom szerveit. Elkészült az új alkotmánytervezet, ezt megvitatta az ország, és népszavazással döntöttek az elfogadásáról. 1976. február 24-én, az 1895-ös függetlenségi háború kitörésének 81. évfordulóján iktatták törvénybe: „ ... forradalmi és emberi elégedettség tölt el bennünket — mondotta Fidel Castro —, hogy azon a napon iktatjuk törvénybe alkotmányunkat, amely népünk történelmi harcainak az összességét példázza, s nemzeti hősünknek, Jósé Martinak azt a vágyát szentesíti, hogy köztársaságunk legelső törvénye a kubaiaknak a teljes emberi méltóság iránt érzett tisztelete legyen!“ Az ország felszabadításáért életüket á Időzök emlékének ápolása ma természetes és szerves része a ikubai valóságnak. Nemcsak az emlékműveik, hanem a városokban és a falvakon utcák és terek nevei is őrzik a forradalmárok emlékét. Az országot járva gyakran megálltunk apróbb településeiken, s elsősorban az iskolás korú gyermekeket kértük: sorolják fel falujuk utcaneveit. S aligha lehet véletlennek tekinteni, hogy mindig forradalmárok nevével kezdték a felsorolást. De nemcsak a nevüket ismerték; tudták, hol laktak, miért tisztelik őket hősként, esetleg hol él a családjuk. A kizsákmányolók elleni küzdelem és a forradalom hősi halottjai emlékének megőrzése elsősorban a felnövekvő nemzedékre gyakorol erőteljes, tudatformáló hatást. A Kommunista ifjúsági Szövetség felhívására a fiatalok százai jelentkeztek minden tartományból a vörös földre — így emlegetik Nicaro-Moa-Rara- coa vidékét —, emely rendkívül gazdag stratégiai fontosságú ásványkincseikben. Itt van a világ nikkelkészletének 35 százaléka. Elsősorban az öntudatos fiataloknak köszönhető, hogy nikkeltermelésünk megkétszereződött, és felépült a harmincezer lakosú város — mondta nem kis büszkeséggel a városi pártbizottság alig harmincéves titkára. Ezt a várost országszerte az internacionalista együttműködés élő példájaként tartják számon. A KGST tagországok, s elsősorban a Szovjetunió nyújt hatalmas segítséget a réz- és nik- kelbányák bővítéséhez. 1977 tavaszán Havannában ülésezett a KGST végrehajtó bizottsága, s itt szabták meg az együttműködés fő irányát. A szocialista országok segítségével épül a nicarói és a moai, egyenként harmincezer tonna kapacitású nikkelkombinát is. A most záruló első ötéves tervidőszakban egész sor új üzem kezdte meg a termelést. Nagy erőfeszítéseket igényel az egész országtól a beruházások megvalósítása, de ez az egyedüli helyes út, mert a korszerű ipar megteremtése jelenti az alapot a nemzeti jövedelem növekedéséhez s ezzel párhuzamosan az életszínvonal gyorsabb ütemű emelkedéséhez. A havannai Konferencia-palotában összegyűlt küldöttek — a társadalom vezető erejének legmagasabb fóruma — a tapasztalatokat összegezve, meghatározzák a kubai kommunisták további feladatait. CSETÖ JÄNOS határozottan fölszólítja az amerikai hatóságokat, hogy gátolt jük meg ezeket az akciókat. Az ENSZ-közgyűlés másik há« rom határozata Chilét, Salvadort és Bolíviát ítéli el az emberi jogok megsértése miatt. A három határozat tervezetét a világszervezet politikai és biztonsági bizottsága terjesztette elő. A Salvadorra vonatkozó határozat felszólítja a kormányokat, hogy szüntessék be a juntának nyújtott katonai támogatást. Kurt Watdheiin ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanács elé megtárgyalásra jelentést nyújtott be, amelyben egyebek között megállapítja, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére a Libanonban ideiglenesen állomásozó ENSZ-csapatoknak (UNIF1L) nem sikerült haladást elérniök a béke helyreállítására vonatkozó BT-határozat teljesítésében. Az ENSZ-főtitkár jelentése tényeket közöl arról, hogy Izraelt csapatok és a dél-libanoni szeparatisták egységei szüntelenül fegyveres támadásokat intéznek a libanoni laj kosság és az ENSZ-személyzet ellen. Waldheim jelentése, amelyet a BT mai ülésén tárgyalja meg, azt ajánlja, hogy az UNIFIL december 19-én lejáró mandátumát újabb hat hónappal hosz- szabbítsák meg. Befejeződött az OPEC-ülés 10 százalékos áremelés (ČSTK) — Az indonéziai Ball szigetén tegnap befejeződött a Kőolajexportáló Országok Szervezete olajipari minisztereinek kétnapos konferenciája, melyen a résztvevő 13 OPEC-ország úgy döntött, hogy november 1- től visszamenőleg átlagosan mintegy 10 százalékkal, vagyis barrelenként 2—4 dollárral emelik az olajárat. A katari pénzügyi- és olajipari miniszter megerősítette, hogy a világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia 30 dollárról 32-re emeli az olaj hordónkénti árát. ta eredmények építenek Folytatódnak a tisztogatások M árciusban jártam a nyugati félteke első szocialista államában. Ekkor kezdett kibontakozni a felajánlási mozgalom a párt II. kongresszusának tiszteletére. Beszélgető- partnereim — pártfunkcioná- rius'ok és gazdasági vezetők — kivétel nélkül szükségesnek tartották megjegyezni: 1975ben a kommunista párt első kongresszusa a szocialista építés folyamatának minőségileg új szakaszát nyitotta meg. Roman Castro, a legnagyobb — 50 000 hektáros — állami gazdaság igazgatója az elmúlt időszak egyik leglényegesebb eredményeként említette az ország új, politikai-gazdasági felosztását, az intézményesítés megszervezését. Még a gyarmati rendszerben alakult ki az országban hat tartomány. A járások a forradalom győzelme után keletkeztek, s természetesen felduzzadt az irányító apparátus. A fejlődés korszerűbb közigazgatás kialakítását követelte. Az iparosítás folytán fejlődési aránytalanságok mutatkoztak a tartományok között. Például Oriente tartomány lakosságának létszáma már hétszerese volt a szomszédos tartományban élők számának. A kongresszusi határozatokat széles körű felmérések előzték meg, figyelembe véve az ország fejlesztési tervét. ténydemokrata elnök és Jaime Gutierrez, a fegyveres erők fő- parancsnoka képvisel. Hangsúlyozta, hogy a rendszer néhány polgári opportunista és ambiciózus katonatiszt Irányítása alá került. Majano ezredes beismerte, hogy a junta, amelynek tagja volt, számtalan barbár tettet követett el a salvadori nép ellen. Guyaitai választások (ČSTK) — A Guyanai Szövetkezeti Köztársaságban a hét elején általános választásokat tartottak, amelyeken az ország két fő politikai ereje — a kormányzó Népi Nemzeti Kongresszus Párt (PNC) és a Guyanai Népi Haladó Párt (PPP) —< versengett egymással a parlamenti mandátumokért. A választások első részleges hivatalos eredményeit ma hozzák nyilvánosságra. Diáktüntetés Párizsban (ČSTK) — Párizs egyik elővárosában több ezer diák tüntetett a fasiszta csoportok egyre fokozódó tevékenysége ellen. A diákok követelték a szélső- jobboldali szervezetek feloszlatását és az egyetemek biztonságának a szavatolását. A rendőrség meggátolta, hogy a felvonulók áthaladjanak a Szajnán, és a francia Igazságügyminisztérium épülete előtt tiltakozzanak. A diáktüntetés közvetlen előzménye volt az az incidens, amely során egy szélsőjobboldalt szervezet harminc tagja gumlbotokkal támadt a nanter- re-i egyetem jogi karának hallgatóira. Az összecsapás során húszán sebesültek meg. ~ MAJANO EZREDES A SALVADORI JUNTÁRÓL