Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)
1980-12-17 / 298. szám, szerda
Törvényerőre emelkedett az 1981. évi állami népgazdasági terv és a jövő évi állami költségvetés Ülésezik a Cseh Nemzeti Tanács IFúlj/tatás az 1. oldalról) céltudatos alkalmazásának jelentőségére hívta fel a figyelmet. A délelőtti szünet után felszólalt Jaroslav Linliart képviselő. Az 1981-es év, valamint a hetedik ötéves tervidőszak fel- adatai teljesítéséhez szükséges enyagi-műszaki ellátás folyamatosságának biztosításával foglalkozott. Aláhúzta, hogy minden munkahelyen rendkívüli figyelmet kell fordítani a nyersanyagokkal való ésszerű gazdálkodásra. Ján Kučera, a Népi Kamara mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottságának tagja a mezőgazdasági termelés műszaki-anyagi ellátottságával, a mezőgazdasági technika hatékony felhasználásával foglalkozott — elsősorban az Uher- ské Hradištč-i járás tapasztalatai alapján. Ján Machačka képviselő a hatékony eszmei-nevelő munka jelentőségét elemezte. Rámutatott, hogy a céltudatos ideológiai munka nagyon fontos előfeltétele annak, (hogy a dolgozók öntudatosan teljesítsék a hetedik ötéves terv célkitűzéseit. Drahoslav Krenek képviselő A Szövetségi Gyűlés Elnökségének ülése (ČSTK) — Közvetlenül a Szövetségi Gyűlés kamarái együttes üléseinek befejezése ntán Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökéneik vezetésével összeült a Szövetségi Gyűlés Elnöksége, hogy a csehszlovák államszövetségről szóló a lkot mány törvény értelmében (kihirdesse a képviselőtestületeik jelenlegi megbízatási időszakának befejezéséről szóló aikot- mánytörvényt, az 1981. évi népgazdaság-fejlesztési tervről szóló törvényt, a csehszlovák államszövetség jövő évi költségvetéséről szóló törvényt, a Szövetségi Sajtó- és Tájékoztatás- ügyi Hivatal létrehozásáról szóló törvényt és azt a 1 örvényt, amely megváltoztatja és kiegészíti az állami költség- vetésbe való nyereségelvonásról és a szociális ellátáshoz való hozzájárulásról szóló 111/1971 sz. törvényt, a 154/1976 és a 62/1977 sz. törvényekkel összhangban. Nagykövet búcsúlátogatása {ČSTK) — Vasil BiFak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában búcsúlátogatáson fogadta Gerd Königei, az NDK csehszlovákiai nagykövetét. az 1981. évi állami költségvetés kiegyensúlyozottságával, a n y e rsa n y a g - g a zd á 1 k od á s ésszerűsítésével, az állóalapok kiaknázásával, a találmányok és újítási javaslatok széles körű alkalmazásával foglalkozott. Vladimír Šimek képviselő a munkaerő-gazdálkodás és a munkaidő leggazdaságosabb kihasználásának példáit elemezte felszólalásában. Miloš Felix képviselő a tudományos kutatási alap hatékonysága elmélyítésének fontosságát hangoztatta. A zárszó után a képviselők egyhangúlag jóváhagyták a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1981. övi állami népgazdaság-fejlesztési tervének törvényjavaslatát, valamint a csehszlovák föderáció 1981. évi állami költségvetését törvénybe iktató kormányjavaslatot. A délutáni szünet után Karol Lat:« szövetségi miniszterelnökhelyettes megindokolta a szövetségi Sajtó- és Tájékoztatásügyi Hivatal létesítéséről szóló kormányjavaslatot. Indoklásában a többi között megállapította: A szövetségi szerv létrehozása elősegíti az országos szempontok és igények egységes és hatékony érvényre juttatását. A törvényjavaslatot a Népi Kamara bizottságainak nevében Ján Zeienka képviselő, a Nemzetek Kamarája bizottságainak megbízásából František Stütz képviselő javasolta elfogadásra. A képviselők a kormány törvényjavaslatát egyhangúlag elfogadták. Ezt követően Leopold Lér szövetségi pénzügyminiszter indoklása alapján a képviselők egyhangúlag jóváhagyták az állami költségvetésbe, a szociális biztosítási alapba irányuló befizetésekről szóló eddig érvényben levő törvény kiegészítésére vonatkozó kormányjavaslatot. Ezután Bohunslav Chnoupck külügyminiszter indoklása alapján a Szövetségi Gyűlés számos nemzetközi egyezményt hagyott jóvá. Jóváhagyták a képviselők a kettős adóztatás megszüntetéséről szóló csehszlovák—spanyol illetve csehszlovák—ciprusi egyezményt. A Szövetségi Gyűlés jóváhagyta továbbá a nemzetközi áruszállítással kapcsolatos vámegyezményt, a csehszlovák—görög konzuli egyezményt, illetve a két ország közti jogsegélynyújtási egyezményt. Ratifikálta a szövetségi parlament, a CSSZSZK és a Szíriai Arab Köztársaság közti konzuli egyezményt, valamint a bírósági és nem bírósági jellegű okmányok, iratok külföldi kézbesítését szabályozó nemzetközi egyezményt. A Szövetségi Gyűlés kamarái 20 együttes ülésének végén a képviselők egyhangúlag tudomásul vették a Szövetségi Gyűlés Elnökségének, a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája Elnökségének és bizottságainak az utolsó ülés óta eltelt időszakban kifejtett tevékenységéről szóló jelentést. Ezzel a Szövetségi Gyűlés kamaráinak együttes ülése véget ért. SOMOGYI MÁTYÁS Közös érdekünk a csehszlovák—angolai kapcsolatok bővítése A CSKP KB üdvözlő levele (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom MPLA — Munkapárt első rendkívüli (kongresszusának üdvözlő levelet küldött, amey egyebek között megállapítja: Pártunk nagyra értékeli azokat a sikereiket, amelyeket a baráti angolai nép forradalmi élcsapata vezetésével a nemzeti demokratikus forradalom fejlesztése, a gyarmatosítás következményeinek felszámolása, valamint a külföldi agresszió és a reakció mesterkedései elleni harc terén elért. Az Imperializmus, a fajüldözés és a nemzetközi reakció agresszív körei szüntelenül támadják a fiatal haladó afrikai országok függetlenségét, szuverenitását és szocialista orientációját. A nemzetközi feszültség kiélezésére törekszeÖSSZEHANGOLTABB, TERVSZERŰBB MUNKÁRA VAN SZÜKSÉG Sajtótájékoztató a mezőgazdaság feladatairól nek a világ minden térségében, Dél-Afrikában is. Fegyverrel igyekeznek megakadályozni Namíbia és Dé! Afrika népeit abban, hogy érvényt szerezzenek a szabad, független fejlődéshez való elidegeníthetetlen joguknak. A CSKP KB meggyőződése — szögezi le a továbbiakban a levél —, hogy kongresszusuk jelentős mértékben hozzájárul Angola nemzetközi tekintélyének megszilárdításához, amely tekintély a szocialista országokkal való barátságon és együttműködésen, az imperializmus, a gyarmatosítás, a fajüldözés és a hegemon izmus ellen, a népek békéjéért, szabadságáért és függetlenségéért vívott harcon alapul. Csehszlovákia Kommunista Pártja a proletár internacionalizmus elveihez hűen továbbra is támogatni fogja a csehszlovák—angolai kapcsolatok fejlődését, valamint az MPLA — Angolai Munkapárthoz fűződő szoros elvtársi viszony elmélyítését. (ČSTK) — Megkezdődött tegnap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács 18. ülése. A kétnapos tanácskozás résztvevői megtárgyalják a csehországi gazdaság jövő évi fejlesztésének állami tervéről szóló CSNT-törvény kormányjavaslatát. Stanislav Rázl cseh miniszterelnök-helyettes, a Cseh Tervbizottság elnöke terjesztette elő a csehországi gazdaság 1981. évi fejlesztésének állami tervéről szóló CSNT-törvény kormányjavaslatát. Egyebek között megállapította: A 6. ötéves tervidőszakban Csehországban létrehozott nemzeti jövedelem 18,4 %-kal, az idén pedig 2,4 százalékkal növekedett. A szocialista szektorban az átlagbérek ugyancsak a 6. ötéves tervidőszakban 15,6 százalékkal nőttek, és elérték a havi 2728 koronát. Stanislav Rázl a továbbiakban részletesen ismertette a jövő évi célokat. A képviselők ezután a Csehország jövő évi állami költség- veLéséről szóló CSNT törvény kormányjavaslatát vitatták meg. Ezt a törvényjavaslatot Jaroslav Tlapák cseh pénzügyminiszter terjesztette elő. liánja súlyozta: megkezdődik az az időszak, amelyben végrehajtjuk a népgazdaság tervszerű irányi*" tási rendszerét 1980 után tö-* kéletesítő intézkedéseket. Arra: kell törekedni, hogy az embe« rek jól megértsék ezt a dokin mentumot, s az intézkedéseket mindennapos munkájukkal hajt-t sák végre. Szükséges továbbá, hogy <* párt vezetésével összefogjanak' a gazdasági, a szakszervezeti,- az ifjúsági s más szervezetek a népgazdaság további íejlesz-i lése érdekében. A jövő évi ál-» lami költségvetést az említett; intézkedések figyelembe vételé-« vei dolgoztuk ki. A bonyolult külső és belső feltételek megnehezítik munkánkat és na< gyobb igényeket támasztanak, A szocializmus építésének ta-^ pasztalatai azonban azt mutat-* ják, hogy nehéz körülmények között is megtudjuk valósítani a kitűzött feladatokat és biztoi sítaní tudjuk népgazdaságunk tervszerű fejlődését. A Cseh Nemzeti Tanács ülé-> se ma vitával folytatódik. Kölcsönös bizalom és az érdekek azonossága Indira Gandhi a szovjet—indiai tárgyalásokról (CSTK) — Leonyid Brezsnyev indiai látogatása értékes alkalmat szolgáltatott a kölcsönös bizalom és az érdeikek azonosságán alapuló Indiai — szovjet kapcsolatok szilárd és gyümölcsöző jellegének igazolására, jelentette ki az indiai központi parlamentben a nemrég lezajlott legmagasabb szintű indiai—szovjet tárgyalások eredményeiről szóló beszámolójában Indira Gandhi miniszterelnök. Leonyid Brezsnyev indiai látogatásának mélyreható jelentőségére mutatott rá a ka buli televízióban hétfőn elmondott beszédében Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, az afgán kormány elnöke. Afganisztán egyetért a Szovjetunió és India vezetőinek nézetével, hogy békés és normái lis viszonyokat kellene teremteni ebben a térségben, ezért támogatja a térségben fennálló problémák politikai megoldását, éspedig a függetlenség, a nemzeti szuverenitás, a területi integritás és az el nem köte« lezettség alapján, mondotta Babrak Karmai. • * * A Leonyid Brezsnyev által az indiai parlamentben előterjesztett új szovjet javaslatoknak létfontosságú jelentőségük van a Perzsa-öböl államai számára és az egész világbékére nézve. Éppen ezért fogadta , olyan megelégedettséggel a világ közvéleménye, a ciprusi népet is beleértve, mondotta a TASZSZ szovjet hírügynökségnek adott interjújában Eze- kiasz Papajoannu, a ciprusi kommunisták pártjának, az AKEL-nak a főtitkára. IRÁN Lezárul a túszügy? A sah vagyonának visszaszolgáltatása a döntő feltétel (ÜSTK) — Khomeini ajatollah tegnap rövid megbeszélést folytatott Radzsai miniszterelnökkel, majd közölték, hogy jóváhagyta az 52 amerikai diplomata szabadon bocsátásának iráni feltételeivel kapcsolatos legutóbbi amerikai jegyzékre adandó végleges iráni választ. Hírügynökségi jelentéseik szerint egy iráni hivatalos személyiség a több mint egy éve húzódó túszügy új fejleményeként értékelte a döntést, amely azt jelzi, hogy az ügy várhatóan hamarosan lezárul. A végleges iráni álláspontot az algériai közvetítők juttatják majd el Washingtonba. A PARS hírügynökség az iráni miniszterelnök SZÍRIA—LÍBIA (Tudósítónktól) — Rudolf Vančo, az SZLKP KB osztályvezetője tájékoztatta tegnap a mezőgazdasági újságírók klubjának tagjait arról, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek dolgozói milyen sikerrel teljesítették a 6. ötéves tervet és milyen igényes feladatok várnak rájuk a 7. ötéves tervidőszakban. Megállapította, hogy a mezőgazdasági termelés s— főleg a növénytermesztésben >— lassabban növekedett a tervezettnél, ennek ellenére a gabonaszükséglet 90 százalékát már hazai termésből fedezhetjük. Az utóbbi években lényegesen javult a tömegtakarmányok minősége is, de ugyanakkor zavarokat okozott, hogy a mezőgazdasági üzemek egyes körzetekben nem tartották be a vetési terveket és nagy veszteséggel takarították be a termést. A tervidőszakban nem volt eléggé egyenletes a termelés, s ez kedvezőtlenül hatott a lakosság élelmiszerellátására. Egyes években burgonyából annyi termett, hogy a mezőgazdasági üzemek nem tudták értékesíteni, más években viszont nem tudták fedezni a szükségletet. A zöldség- és gyümölcsellátásban is hasonló kilengések voltak. Kitérve a 7. ötéves tervidőszak feladataira, hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelés évente 2,6 százalékkal növekedik. A növénytermesztésben 20 százalékos növekedéssel számolunk az elkövetkező öt évben. Továbbra is a gabona, a tömeg- takarmányok és a cukorrépa hektárhozamát kell fokozni, és lényegesen több zöldséget és gyümölcsöt kell termelni. Az állattenyésztésben lelassul a sertéshús-termelés, ugyanakkor a mezőgazdasági üzemek lényegesen több szarvasmarha- és pulykahúst termelnek, mint az elmúlt ötéves tervidőszakban. Az osztályvezető megállapította, hogy a dolgozók a párt XVI. kongresszusa és megalakulása 60. évfordulója tiszteletére nagyon értékes, megvalósítható, a tervek teljesítését elősegítő vállalásokat tesznek. Ezeket a legtöbb esetben a pártalapszervezetek évzáró gyűlésein jelentik be. (balla) AZ EGYESÍTÉS POLITIKAI SZEMPONTBÓL MÁR ELDÖNTÖTT (ČSTK) — A líbiai Bengha- ziban tegnap megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Moamer Kadhafi líbiai és Hafez Asszad szíriai államfő között. A megbeszélések témája: a két ország egyesítésének részletei. Asszad külföldi újságíróknak adott interjújában rámutatott a közel-keleti helyzet veszélyes alakulására, ami az imperializmus, a cionizmus és a reakció fokozódó intrikáinak a következménye. Ilyen körülmények között gyors és hatékony lépéseket kell tenni minden ellenséges akció meghiúsítása céljából — hangsúlyozta a szíriai államfő. Kadhafi a sajtóértekezleten kijelentette, hogy Szíria és Líbia egyesítésének kérdése politikai szempontból eldöntött, s most az új egységes állam végrehajtó hatalma felépítésének a kidolgozására vonatkozó szempontokat kell megtárgyalni. P0N0MARJ0V PÁRIZSI TANÁCSKOZÁSAI (ČSTK) — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két kamarája külügyi bizottságainak küldöttsége, amelyet Borisz Ponomar- jov vezet, tegnap Párizsban találkozott Alain Poher-val a francia szenátus elnökével. A barátság és a kölcsönös megértés légkörében lezajlott találkozón megtárgyalták a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a francia szenátus között a béke és a biztonság szilárdításáért, a nemzetközi feszültség enyhülésének további konkretizálásáért és a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért folyó harcban kialakult együttműködés kérdéseit. A szovjet parlamenti küldöttség ezután találkozott a Francia—Szovjet Baráti Társaság tagjaiból álló szenátusi csoporttal. egyes kijelentéseiből idézve arra a következtetésre jut, hogy, a túszkérdés megoldását már nem gátolják politikai problémák, és a fogva tartott diplomaták szabadon bocsátásában az lesz a döntő körülmény, hogy az USA visszaadja-e a sah vagyonát Iránnak. Csehszlovák—NDK együttműködés (ČSTK) — Berlinben tegnap Dušan Spáril csehszlovák külügyminiszter-helyettes és Bern- hard Nengebaiier, az NDK külügyminiszter-helyettese aláírta az 1981—1985. évi kulturális és tudományos együttműködési Ikormánymegá 1 la podás végrehajtási tervét, amely a két ország kapcsolatainak további elmélyítését irányozza elő az oktatásügy, a kultúra és a tudomány legkülönbözőbb területein. SZOVJETUNIÓ Határozat a mezőgazdaságot érintő intézkedésekről IČSTK) — Az SZKP Központ ti Bizottsága és a szovjet minisztertanács kidolgozta „a mezőgazdasági tervezés tökéletesítésére és a termelés ösztönzésére vonatkozó intézkedések rendszerét“, melynek célja a mezőgazdasági termékek és félkészáruk termelésének fokozása. A Moszkvában tegnap közzétett határozat megállapítja, hogy a társadalmi termelés hatékonysága fokozásának egyik fontos feltétele a műszakitudományos haladás meggyorsítása és az intenzív fejlesztési források szerepének a megérő sítése. 19B0. XII. 17.