Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1980-11-15 / 271. szám, szombat
Karel Hoffmann elvtárs zárszava a Szakszervezetek Központi Tanácsának X. ülésén A szakszervezetek szerepe és felelőssége a szocteiistiiES! (A beszéd első részét lapunk tegnapi számában közöltük.) Ugyanakkor van köztük bizonyos munkamegosztás, objektíve eltérő helyet foglalnak el a szocializmus politikai rendszerében, más a helyzetük, s eltérő a dolgozókkal való mindennapos kapcsolatuk. Ebből következhetnek és következnek Is az eltérő nézetek, bizonyos jelenségek eltérő értékelése és konfliktusok is. Ezek azonban nem antagonista konfliktusok, hanem tárgyszerűek, amelyek megoldhatóak az adott társadalmi rend keretében, az adott politikai rendszerben. Lenin már hatvan évvel ezelőtt világosan megfogalmazta ezt a kérdést, és a Szovjetunió Kommunista Pártja ehhez több ízben visszatért és ezeket a megfogalmazásokat eltérő feltételeik között továbbfejlesztette. Lenin ezt a kérdést lényegében így fogalmazta meg — a szakszervezetek feladata védeni a dolgozók államát, a dolgozókat pedig megvédeni az államapparátus túlkapásai, a bürokrácia stb. elől. A mondottakból következik, hogy a szakszervezetek állam Iránti viszonyukban tevékenységüket önállóan kell hogy kifejtsék és ki is fejthetik, s az állami szervektől függetlenül működnek. Az együttműködés viszonyáról és nem alárendeltségről van szó. Sőt, a szak- szervezetek sok vonatkozásban társadalmi ellenőrzést gyakorolhatnak az államapparátus munkája fölött és gyakorlati következtetéseket is levonhatnak. Mindezt rögzíti a csehszlovák jogrend. A FOGYATÉKOSSÁGOK ELLEN Természetes, és a szakszervezetek nem egy esetben rá is kényszerülnek, hogy bírálják ezeket a jelenségeket és fogyatékosságokat. Ez a joguk és élnek is ezzel a joggal, ha nem is mindig a szükség szerint. Nincs szó azonban a szocialista állam, mint hatalmi eszköz bírálatáról, hanem a deformációk, a bürokratizmus, a helytelen jelenségek és fogyatékosságok kritikájáról, az olyan esetek kritikájáról, amikor a különböző államigazgatási szervek, a funkcionáriusok nem veszik figyelembe a dolgozók és szakszervezeteik jogait. A szocialista állam jellegével ellentétben álló és a szocialista államot gyengítő jelenségek elleni küzdelem harcot jelent a szocialista államért, védelméért, a párt irányvonalának megvédéséért. Ezért a forradalmi párt támogatja a szocialista szak- szervezeteknek ezt a tevékenységét. Hogy milyen figyelmet szentelt ennek a Szovjetunió Kommunista Pártja, azt két példán szemléltethetjük. Az SZKP egyik dokumentuma leszögezi: A szakszervezeteknek határozottan védeniük kell a munkások jogos anyagi, szellemi és más érdekeit a szocialista állam hibáival, tévedéseivel és túlkapásaival szemben, a törvényesség megsértésével szemben, a formalizmussal és a halogatásokkal szemben. Egy másik dokumentum megállapítja: „A szak- szervezeteknek továbbra is kötelességük, hogy harcoljanak az államapparátus bürokratikus hibái ellen, kötelességük, hogy védjék a dolgozók érdekelt és a lehetőségek szerint elősegítsék életszínvonaluk emelkedését, szüntelenül helyrehozzák a gazdasági szervek hibáit és túlkapásait, amennyiben azok az államapparátus bürokratizmusának következményei“. Ez nagyon világosan és egyértelműen jellemzi a szocialista szakszervezetek és a szocialista állam kapcsolatainak egyik oldalát. Mint ismeretes, pártunk is hasonló álláspontra helyezkedik, ami szavatolja a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tevékenysége e területének fejlesztését. Annak érdekében, hogy meg- védjük a szakszervezeteket az állami szervek beavatkozásaitól, 1973-ban elfogadtuk a 74. számú törvényt, amely szavatolja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1948. évi megállapodásának megvalósítását a szakszervezetek szabadságáról, a szak- szervezeti jogok védelméről és leszögezi, hogy az államigazgatásnak tartózkodnia kell minden olyan beavatkozástól, amely korlátozná ezt a jogot. A szocialista országok tapasztalatai nemegyszer megerősítették, hogy amennyiben megsértik ezt az alapelvet, deformációk keletkeznek a szakszervezetek tevékenységében, ami bonyolult helyzetekben, mint például Csehszlovákiában a válságos években és most a Lengyel Népköztársaságban súlyos politikai következményekhez vezet. Többek között a dolgozók körében bizalmatlanságot kelt az ilyen szakszervezetekkel szemben, a szakszervezetek elvesztik a dolgozók támogatását, valamint a dolgozókra gyakorolt befolyásukat. Ez nagyon súlyos momentum. Ebből nyilvánvaló, milyen elvi jelentősége van e fontos kérdés megoldása lenini megközelítésének, milyen fontos, hogy a mindennapi gyakorlatban ezt a hozzáállást érvényesítsük. Be kell ismernünk, hogy ez még mindig fogyatékosság a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tevékenységében, ezzel kapcsolatban kifejtettük véleményünket a Szakszervezetek Központi Tanácsának 7. ülésén, ahol ezt elismertük és világosan megfogalmaztuk az ezzel kapcsolatos észrevételeinket. Nem fogok részletesen foglalkozni a szakszervezetek szabadságjogainak kérdésével. Közülünk mindenki bármilyen vitában választ tud adni ezekre a kérdésekre. Csak egyre akarok emlékeztetni. Miért keletkezett a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, miért alakulnak meg a szakszervezetek a szocializmusban? Hogy megvédjék annak az osztálynak az érdekeit, amelyet szerveznek, hogy építsék a szocializmust. Tegyük fel tehát a kérdést, ki és mi akadályoz bennünket, ki korlátozza azt, hogy szabadon valósítsuk meg ezeket a céljainkat, ezt a programunkat? Senki és semmi. Csupán tehetetlenségünk és fogyatékosságaink. Ezért kijelenthetjük, hogy szervezetünk teljesen szabad, hogy tevékenységét a dolgozók és a szocializmus érdekében fejleszti és fejlesztheti. Teljesen szabadon védhetjük ezeket az érdekeket. Amint már említettem, a szakszervezetek szabadságjogait jogilag biztosítottuk. Amennyiben bárki is felveti a szakszervezetek szabadságjogainak kérdését a szocializmus viszonyai között, nyitott ajtókon dörömböl. Ez tehát azt jelenti, hogy valaki más számára, más érdekeinek megfelelő szabadságjogok számára és nem a munkásosztály meg a szocializmus érdekeinek akar feltételeket teremteni. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy ebben az esetben milyen koncepciókról és kinek az érdekeiről van szó. A másik rendkívül fontos kérdés a szocialista szakszervezetek tevékenységének jellege és feladataik. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint ez olyan probléma, amely előtérbe került a szocialista országok egyes szakszervezetei életének különböző szakaszaiban. A válság tanulságaival összhangban abból indulunk ki, hogy fejleszteni kell a szakszervezetek négy fő funkcióját. Ugyanakkor egyúttal kiemeljük a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom politikai szerepét, ami elsősorban ezekkel a vitákkal kapcsolatban jelentős. AZ EGYOLDALÚSÁG ELLEN Az utóbbi időben érvényesül a szocialista szakszervezetek kettős szerepének fogalma, — vagyis gondoskodni kell a népgazdaság fejlesztéséről, a termelés fellendítéséről, a dolgozók jogairól, élet- és munkafeltételeikről. Közismert tény, hogy nálunk elsősorban Husák elvtárs többször is hangsúlyozta: szakszervezeteinknek jogukban áll, hogy részt vegyenek a döntésben mindarról, ami a dolgozók életét, munkáját és érdekeit érinti. Sok példát sorolhatnánk fel a Szovjetunióból, hogy ott miként jellemzik a szakszervezetek szerepét és hogyan rögzíti ezt az alkotmány. Fel szeretném hívni figyelmüket az SZKP KB november 7 évfordulója alkalmából kiadott jelszavaira. A jelszavak a szakszervezetekkel kapcsolatban leszögezik: „Szovjet szakszervezetek! Aktívan vegyenek részt az állam és társadalmi ügyek irányításában, a politikai és gazdasági kérdések megoldásában, a dolgozók munka- és életfeltételeinek javításában“. Brezsnyev elvtárs- nak a közelmúltban az SZKP KB ülésén elhangzott fontos, számunkra is ösztönző beszédében az alábbi követelményeket fogalmazta meg: „A párt és gazdasági szervek, a szovjetek és természetesen a szakszervezetek munkastílusának alapját az emberek iránti figyelmes, tapintatos hozzáállásnak kell képeznie. Az irányítás magasabb és alacsonyabb szintjén minden vezető dolgozónak munkájában ezt a hozzáállást kell érvényesítenie. Szovjet életmódunkban nem érvényesülhet a bürokratizmus, az érzéketlenség és a beképzeltség“. Nézzük meg, hogyan jellemzi a Szovjetunió fő fejlődési irányvonalának céljait az 1981—85-ös évekre: „Ezekről a kérdésekről beszélve, nem kezdem a fémek, vagy a közlekedés, vagy a tüzelőanyag és az energia kérdéseinek megemlítésével, habár ezek rendkívül jelentősek, hanem először azokat a kérdéseket taglaljuk, amelyektől a szovjet emberek életfeltételei függnek. Véleményem szerint — mondta a továbbiakban Brezsnyev elvtárs, — éppen az jelenti a pártos hozzáállást, amikor az első helyre helyezzük az emberek jólétéről való gondoskodást. A szigorúan vett gazdasági szempontból is az a helyesebb, ha a végső célból kiindulva elemezzük, hogyan 'kell ezt a célt elérnünk“. Miért említettem mindezt? Elsősorban azért, mert valamennyien erre törekszünk. Egyúttal azért is, mert nem felejtettük el, hogy bizonyos szocialista szakszervezetek életének, tevékenységének és gyakorlatának egyes szakaszaiban elhajlások tapasztalhatók, a szocialista szakszervezetek szerepének lenini értelmezésétől és egyoldalúságokat figyelhetünk meg a szakszervezetek tevékeny ség é b en. E1 ha n ya go 1 jak az egyes funkciókat, ami naf yon veszélyes, súlyos követezőié nyekkel jár. Szemléltessük ezt Csehszlovákia példáján. Hogy miképpen értékeljük ezt az időszakot, azt az FSZM válságos fejlődéséből levont tanulságok tartalmazzák. A hatvanas években, még a válságos évek előtt, egyre jobban megnyilvánult, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom elhanyagolja a dolgozók érdekeinek védelmét, a dolgozókról való gondoskodás fejlesztését. Ez kedvezőtlen következményekkel járt. Szervezetünk történetében első ízben ez úgy is megnyilvánult, hogy nemcsak relatívan csökkent a tagok száma, hasnem abszolút számuk is kevesebb lett. Ez mit fejezett ki? Csökkent a dolgozóknak a szakszervezetek iránti bizalma. Ez aztán megnyilvánult a válságos időszakban, amikor ennek az egyoldalúságnak és a fogyatékosságoknak a helyes, Jogos bírálatát a jobboldali erők a szervezet jellegének megváltoztatására, helytelen koncepciók érvényesítésére használták ki és egy másik egyoldalúság került előtérbe, lemondtak a gazdasági funkcióról, azzal érvelve, hogy nem a szakszervezetek feladata gondoskodni a gazdaság fejlődéséről. A VII. kongresszus határozata, amelyet aztán a szakszervezetek VIII. kongresz- szusa hatálytalanított, ezt egyértelműen kifejezi. Egyúttal olyan követelményeket támasztottak, amelyek fokozták az inflációt é3 az ország gazdasági helyzetének romlásához vezettek. A lengyel elvtársak, a marxistáik, a szakszervezetek, az egységes szaikszervezetek forradalmi erőinek dokumentumai azt bizonyítják, hogy teljesen azonosan értékelik szervezetük kudarcainak okait. A szakszervezetek sikertelenségének okát látják abban is, hogy vagy nem teljesítik a dolgozókról való gondoskodás fejlesztésével, jogaik védelmével kapcsolatos kötelességüket, vagy pedig érvényesítik ugyan ezt a jogukat, de csak az állami szerveknek továbbították észrevételeiket és ezzel tevékenységük befejeződött. Bizonyos időszakokban nálunk is hasonló gyakorlat érvényesült. Abból indulunk ki, hogy lehet ugyan erre hivatkozni, magyarázhatók ily módon a dolgok, de nem hárítható másra a felelősség azért, hogy a helyzet úgy alakult, ahogyan az tapasztalható. Az FSZM válságos fejlődése okainak elemzéséből az alábbi tanulságot vontuk le, s ebből indulunk ki mai tevékenységünkben is: minden egyoldalúság árt a szakszervezeti mozgalomnak; a szakszervezeteknek komplex tevékenységet kell kifejteniük; a gazdasági fejlődés elősegítésével párhuzamosan kell megnyilvánulnia a dolgozókról és az érdekeikről való gondoskodásnak. A dolgozóknak naponta meg kell győződniük arról, hogy a szak- szervezetek gondoskodnak róluk, védik érdekeiket, hogy a szakszervezetek az ő szervezetük. Ebben az esetben kialakulnak a feltételek ahhoz, hogy a szakszervezetek a bonyolult, nehéz helyzetekben is tagjaikra támaszkodhatnak és támogatásukat élvezhetik. KÖVETKEZETESEN VÉDJÜK A DOLGOZÓK ÉRDEKEIT Nyilvánvaló, hogy a szak- szervezetek szerepe lenini koncepciójának érvényesítése során nagyon sok függ az egyes szakszervezeti tisztségviselők tevékenységétől. A koncepció megvalósítása megköveteli az áldozatkészséget, a merészséget, azt a képességet és készséget, hogy akár kellemetlen vitákat is folytassanak, sőt a konfliktusokat is vállalják a gazdasági vezetőkkel. Amint gyakorlatunkból tudjuk, nem mindenki készült fel erre. Sok ilyen példát ismerünk. Ojból Husák elvtársra hivatkozók, aki a CSKP KB ülésein nem egyszer beszélt arról, hogy a párt és szakszervezeti tisztségviselők alávetik magukat a gazdasági vezetők nézeteinek és ez kedvezőtlen következményekhez vezet. Nemcsak a tervvel kapcsolatban, hanem más vonatkozásokban is. A Szovjetunió Kommunista Pártjának dokumentuma is tanúsítja, hogy általános és súlyos problémáról van szó: „Feltétlenül harcolni kell az ellen az elhajlás ellen, amely egyes szervek, a szakszervezetek és a gazdasági szervek egyes dolgozóinak visszataszító csoportosulásaként nyilvánul meg, mivel a szakszervezeti szervek és képviselőik kritikátlanul és általánosságban jóváhagyják és a munkások előtt védelmezik a gazdasági szervek összes Intézkedését és javaslatát és ez a magatartás a gazdasági szervek politikai osztályává változtatja a szakszervezeteket, s ahhoz vezet, hogy a szakszervezetek megfeledkeznek legfontosabb funkciójukról, arról, hogy képviselniük és védeniük kell a munkások gazdasági érdekeit“. Ez teljes mértékben vonatkozik a mi üzemi szakszervezeti bizottságainknak és más szak- szervezeti szerveinknek a terv- javaslatokkal kapcsolatos számos állásfoglalására, ezek a szervek magukévá teszik a gazdasági vezetők olyan álláspontjait is, amelyek nyilvánvalóan ellentétben állnak a társadalmi érdekekkel. A tapasztalatokból levontuk és szüntelenül le kell vonnunk a tanulságokat. Tekintettel erre, saját és mások tapasztalataira, kötelességünknek tartjuk, hogy harcoljunk a párt irányvonaláért, a szakszervezetek szerepének lenini értelmezéséért, a társadalmi szükségletekért, általánosítsuk és tolmácsoljuk az alapszervezetek és a dolgozók nézeteit és kihasználjuk tapasztalataikat. Szervezetünk ezért kiegyensúlyozott, komplex tevékenvsé-* get akar kifejteni, figyelmünket a források kialakítására, és a dolgozókról való konkrét gondoskodásra összpontosítjuk. Ezért bíráljuk a szakszervezetek tevékenységében előforduló fogyatékosságokat, az állami és gazdasági tisztségviselők helytelen hozzáállását úgy, amint ezt a 7. plenáris ülésen is megállapítottuk. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom csak így tud helytállni, a csehszlovák szakszervezetek csak így járulhatnak hozzá hathatósan a pártpolitika megvalósításához, a szocializmus építéséhez, a dolgozók érdekeinek védelméhez. NAGY VÍVMÁNY Végezetül néhány szót szeretnék szólni a harmadik kérdésről — a szakszervezetek egységéről. Mit bizonyít a szakszervezeti mozgalom százéves története és a szocialista szakszervezetek több mint hatvanéves története? Azt, hogy a szakszervezetek egységéért folytatott küzdelem harcot jelent a munkásosztály egységéért, a munkásosztály és a többi dolgozó egységéért. A Csehszlovákiában és másutt is végbement osztályharcok tapasztalatai megmutatták, hogy a megbomlott munkásosztálynak nincs reménye a sikerre, hogy csakis az egységes, erős szakszervezetek vezethetnek a munkásosztály egyesítéséhez, védhetik meg a dolgozók alapvető osztály- és konkrét specifikus érdekeit. Ezért Csehszlovákia felszabadítása után, ugyanúgy, mint a többi szocialista országban is, egységes szakszervezeti mozgalom alakult ki, amely kifejezi a dolgozók érdekeit. Az egységes szakszervezetek nagy vívmányt, hosszú harc eredményét jelentik. Csehszlovákiában és másutt is a kommunisták álltak a szakszervezeti mozgalom egységéért folytatott küzdelem élén, de nézeteikben mások is osztoztak. Ezt bizonyítja a csehszlovákiai politikai pártok 1945. június 17-i nyilatkozata, amely szerint elismerik a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom egységét, és ellenzik az egység megbontására tett kísérleteket. A Forradalmi Szakszervezeti mozgalom csakis azért tölthe- tett be oly jelentős politikai, gazdasági és szociális szerepet megalakulása óta, mert egységes volt. Elegendő, ha emlékeztetünk 1948 februárjára, az államosításra, amelynek évfordulójáról a közelmúltban emlékeztünk meg, a kétéves tervre, az ötéves tervekre, az iparosításra, a kollektivizálásra — mindarra a fontos eseményre, ami országunk életében végbement, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom aktív részvételével. Mindez csak azért valósulhatott meg, mert a szak- szervezeti mozgalom egységes és erős volt. A tőkés országok munkásosztálya is tudatosítja ennek az egységnek jelentőségét, ezért ezekben az országokban is erősödnek az egység megteremtésére vonatkozó irányzatok, amelyek akadályokba ütköznek azonban, mivel az imperialisták és a monopóliumok számára elfogadhatatlan az egységes szakszervezeti mozgalom, annál is inkább, ha azt forradalmi gondolatok vezérlik. Ezért mindenütt, ahol ilyen veszély áll fenn, mindent megtesznek a szakszervezetek egységének megbontásáért, azért, hogy a lehető legtöbb szakszervezet működjön, s így a szétaprózott szakszervezetek gyengék, egymás között harcolnak és könnyen manipulálhatók. Az ellenség állandóan támadja a szakszervezetek egységét, ami egyúttal támadást jelent a munkásosztály egysége ellen is. Kiemeli a szakmai és a szociális eltéréseket, egymás ellen uszítja a dolgozók egyes kategóriáit, a szakképzett munká- /Folytatás az 5. oldalonJ 198Ü XI. 15.
