Új Szó, 1980. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1980-11-29 / 283. szám, szombat
A diákok átadták a túszokat az iráni kormánynak Fokozódik az iraki — iráni harcok hevessége (ČSTK) — Az iraki—iráni harcok térségéből érkezett legutóbbi jelentések arról tanúskodnak, hogy fokozódik a harcok hevessége. Mindkét részen gyakoriak a légitámadások. Az iráni légierő végrehajtotta a két hónapja tomboló háború legnagyobb légitámadását az iraki terület belsejében fekvő objektumok ellen. Az iráni re-, pülőgépek állítólag lerombolták Kirkuk olajfinomítójának benzin tartályait, más berendezéseit, repülőtereket és hadianyag-raktárakat. Abadan és Mahsahr között elkeseredett harcok folynak. A két tűzfészek továbbra is Susanguerp és Abadan, ahol az irániaknak állítólag öt hét után sikerült áttörniök a blokádot. Az 1979. november 4e óta Iránban fogva tartott amerikai túszokat a diákok csütörtökön átadták az iráni kormány kép Waldheim jelentés*’ Ciprusról (ČSTK) — Kurt Waldheim Jelentést terjesztett elő a cip- rush helyzetről, melyben hangsúlyozza, hogy a ciprusi probléma igazságos, 'kölcsönösen elfogadható és tartós rendezése kizárólag 'kitartó és konkrét tárgyalásokon érhető el. Az ENSZ főtitkárának jelentéséből kiderül, hogy az utóbbi hónapokban kilenc alkalommal találkozott a ciprusi görög és török kisebbség vezetője. Waldheiin külömnegbízott- jának jelenlétében a válság alkotmányos és területi 'kérdéseit érintették, továbbá szóba tkerült a menekültek helyzete, valamint a ciprióták közötti bizalomerősítő intézkedések problémája. A jelentés annak a reményének ad hangot, hogy ezek a megbeszélések végül Is megtalálják a szigetország válságos helyzetéből kivezető utat. ÚJ szó 1980 XI. 29. viselőinek. A diákok már a hónap elején közölték, hogv a foglyokat átadják a kormánynak, de mind ez ideig nem volt Ismeretes, hogy erre egyáltalán sor került-e. Muhammed Ali Radzsai kormányfő ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a kormány tárgyalásokat folytat az amerikai túszok szabadon bocsátásáról, d'j részleteket nem közölt. Az iráni parlament közölte, szabadon bocsátják a túszokat, ha az Egyesült Államok teljesíti Irán négy követelését. Sorsukról szerda óta Washingtonban tárgyal az algériai megbízottak csoportja. A S/OVJETUNIOBAN tegnap Föld-körüli pályára bocsátották a Kozmosz—1223 mesterséges holdat. MILÁNÓBAN tegnap két terrorista agyonlőtte Manfredo Mazzantit, a Falck acéltársaság leányvállalatának igazgatóját. A merénylőknek sikerült elmenekülniük az utca forgatagában. A merényletért később telefonon a Vörös Brigádok terrorista szervezet vállalta a felelőssé g«t. MANGALIN DÜGERSZÜREN mongol külügyminiszter, aki hí vatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik, teg nap Moszkvából Bakuba utazott. OLASZORSZÁGI földrengés Speranza — Remény Forlani nem fogadta el a belügyminiszter lemondását (ČSTK) — Hivatalos források szerint a vasárnapi földrengés áldozatainak száma elérte a 3 ezret. A nem hivatalos becslések azonban még tra- gikusabb helyzettel számolnak. Antonio Tamlirmino tábornok, akit Avellino tartományban a katonai segítség megszervezésével bíztak meg, közölte, hogy személyes véleménye szerint csak ebben a tartományban közel 10 ezer ember maradt a romok alatt. Az ANSA olasz hírügynökség egyelőre 400 ezerre becsüli a hajléktalanok számát. Az ol&sz rádió jelentése szerint tegnap még 27 személyt mentettek ki a romok alól, de már nincs sok remény arra, hogy még találnak élőket az összeomlott épületek alatt. A mentési munkálatok ennek ellenére folytatódnak, de a munkálatokat nagyon megnehezíti az eső és a jeges szél. A hegyi falvakban már leesett az első hó. Tegnap, a mentési munkálatok ötödik napján még minesemények margójára I A csonka csúcs A csütörtökön Ammanban befejeződött 11. arab csúcsértekezletnek már az előkészítése is nagyon ellentmondó volt. Szíria és nem hivatalosan a Palesztinái Felszabadítási Szervezet — gyakorlatilag minden arabközi fórum két kulcsszereplője — már a külügyminiszterek előkészítő tanácskozását megelőzően közölte, nem helyesli, hogy a jelen időben csúcstalálkozót tartsanak, mivel az felesleges konfrontációhoz vezetne az egyes arab országok között, s tovább mélyítené a köztük levő szakadást. Végülis nemcsak Szíria és a PFSZ, hanem a Szilárdság Frontja többi tagja — Algéria, Líbia, a Jemeni N'DK és Libanon képviselője sem utazott el Am- manba. Hogy a konferenciára mégis sor került, az a vendéglátó ország és az Arab Liga alapokmányának értelmében a találkozón elnöklő Husszein király erőfeszítéseinek köszönhető, több okból is. A csúcstalálkozó hivatalosan bejelentett célja az volt, hogy kidolgozza az Izrael elleni közös arab gazdasági és politikai akciók programját. Az Izraellel határos Jordánia számára a közös akciók mikéntje legalább olyan fontos, mint a másik fő napirendi pont, az arab országok gazdasági együttműködése — a jelenlevők többségének véleménye szerint az arab egység alapja. Ezt végülis a „Közös arab gazdasági stratégia“ című határozatban rögzítették. Ennek lényege az a mindenképpen merész elhatározás, hogy a gazdag arab olajországok 50 milliárd dolláros összeget adnak össze az anyagi gondokkal küszködő országokban történő beruházások céljára, s ezáltal tíz év alatt felszámolják az egyes arab országok közti gazdasági kü-„ lönbségeket. A harmadik — sajnos, örökzöld — téma a palesztin probléma lett volna, de erről a PFSZ távolmaradása miatt nem tarthattak érdemi tárgyalásokat. A csúcstalálkozó előtt és alatt olyan értesülések jelentek meg a jordániai és libanoni lapokban, hogy Husszein király valamilyen formában felhatalmazást vár és kap az arab államoktól arra, hogy nevükben tárgyaljon Reagennel, az Egyesült Államok új elnökével. Erre azonban a jelek szerint nem került sor, habár a mérsékelt, konzervatív arab államok gyakorlatilag letettek arról, hogy katonai vagy akár gazdasági eszközökkel felvegyék a harcot Izraellel. Inkább egy jordániai — cszjordániai szövetség .hívei, melyet főleg Husszein Király szorga'u’az rendületlenül. Bármilyen szépek is voltak az e'eondolások, a csúcs csonka volt és döntései is csonkák. Az Izrael elleni érdemi akciókról nem lehetett dönteni a mindenképpen legérdekeltebb PFSZ, Szíria és Libanon nélkül. A gazdasági integráció sem oldható meg a két gazdag olajország, Algéria és Líbia kizárásával, hogy a palesztin önrendelkezés kérdését már ne is említsük. A csúcs előtti arab szakadás sarkköve, be nem vallottan, de mégis az iraki—iráni konfliktus volt. A csúcson elfogadott záróközlemény ugyan az ellentétek békés rendezésére szólít fel, de a tanácskozás során a felszólalók többsége biztosította Irakot az arab országok támogatásáról, és burkoltan, szépen „diplomatikusan“ az összarab érdekek védelmére (értsd: az iraki területi követelések támogatására) szólított fel. Természetesen nem felejtették el hangsúlyozni, hogy Iránnal mindenekelőtt vallási és ideológiai alapon a baráti kapcsolatok megőrzésére kell törekedni. De ez már semmiképpen sem pártatlan állásfoglalás. Ezen is érezni a „szilárdak“ jogos távolmaradását ... (görföl) dig mutatkoztak a káosz és a szervezetlenség jelei. A hegyi falvak lakossága amiatt panaszkodott, hogy a segítség .többnyire csak a térség központjaiba jut el, nekik alig van részük benne. Habár fennáll a veszély, hogy járványok törnek ki, a katasztrófa sújtotta térségbe még xiiindig nem érkezett kolera- és tífuszellenes oltóanyag. A mentési munkálatokban résztvevőknek nincsenek védőálarcaik, melyekre a halottak kiszabadításakor szükségük lenne. Már megkezdték ténykedésüket azok az egyéneik, akik megpróbálják kihasználni mások szerencsétlenségét. Az épségben maradt üzletek és vendéglők tulajdonosai arra használják ki a helyzetet, hogy kétszeres, sőt háromszoros áron árulják az élelmet. Muro Lucano faluban Lucia Corrado egy ház romjai között csütörtökön megszülte kislányát, aki a Speranza — Remény nevet kapta. Arnaldo Forlani kormányfő nem fogadta el Virginio Rognoni belügyminiszter lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy Rognoni távozása fennakadást okozna a mentési munkálatokban és további politikai ellentéteket szülne. Irán és Irak részt vesz az OPEC csúcson? (ČSTK) — Bécsben tegnap megkezdődött az OPEC 13 tagországa kormányzóinak tanácskozása, melyen előkészítik a Kőolajexportáló Országok Szervezete december 15-ére Báli szigetére összehívott miniszteri értezeletét. Legújabb jelentések szerint a Perzsa-öböl fegyveres konfliktusban álló két országa, Irán és Irak is részt vesz a hali értekezleten, bár Teheránban a hét elején még úgy nyilatkoztak, hogy a kormány egyelőre fontolgatja az iráni részvételt. Befejeződött az AÁSZ értekezlet (ČSTK) — Washingtonban záródokumentumok jóváhagyásával befejeződött az Amerikai Államok Szervezetének 10. közgyűlése. Az idei AÁSZ-közgyű- lés hasonlóan az utóbbi évek tanácskozásaihoz újólag megerősítette, hogy az Amerika- közi rendszer válsága tovább mélyül, és a korábban vezető szerepet játszó Egyesült Államok egyre inkább elszigetelődik. A korábbi tanácskozásokkal összehasonlítva az idén sokkal élesebbek voltak a latin-amerikai küldöttségek Washington címére szóló bírálatai. A délamerikai országok az Egyesült Államok szemére vetették, hogy továbbra is a nyomás és a zsarolás politikáját folytatja, mellőzve azok alapvető érdekeit. Az AÁSZ-ülés értékelésében politikai megfigyelők egyetértenek abban, hogy a távozó Carter-kormányzat a közgyűlésen legfeljebb azt érte el, hogy átmentette déli szomszédjai irányában az utóbbi években folytatott, mindem elvet nélkülöző demagóg politikáját. együttműködés programját látta el kézjegyével. A tárgyalásokon érintették a csehszlovák atomerőmű-prog- rammal kapcsolatos kérdések egész komplexumát. Megelégedéssel szögezte le, hogy a májusban üzembe helyezett Jaslu*- ské Bohunice-i V—l es 880 megawatt teljesítményű atomerőmű megbízhatóan üzemel. Teljes ütemben folyik a V—2-es és a ftuknvanyi Atomerőmű építése. A felek megállapodtak abban, hogy Csehszlovákiában szovjet szakértőkből álló központosított csoportot hoznak létre, amely műszaki segítséget nyújt az atomerőművek építéséhez. Kormányközi megállapodás született a dél-szlovákiai Mo- chovce melletti atomerőmű építésével kapcsolatos együttműködésről is. A megbeszéléseken megvitatták a WER—1000 típusú reaktorokkal felszerelendő első ilyen jellegű csehszlovák atomerőmű építése során megvalósuló együttműködés kérdéseit. (ČSTK) — Moszkvában zárójegyzőkönyv aláírásával fejeződtek be Josef Simon csehszlovák és Vlagyimir Nuvikov szovjet miniszterelnök-helyette« tárgyalásai. Csehszlovákia és a Szovjetunió két kormánymegb? zottja a csehszlovák atomener getika 199U ig terjedő fejlesztésével kapcsolatos kétoldalú Usztyinov marsall fogadta Percy szenátort (ČSTK) — Dmitrij Usztyinov marsall szovjet honvédelmi miniszter tegnap Moszkvában fogadta Charles Percy amerikai republikánus szenátort. A találkozón eszmecserét folytattak a leszerelés, a stratégiai fegyverek korlátozása és más, közös érdeklődésre számottartó kérdések néhány vonatkozásáról. Jugoszlávia nemzeti ünnepén KÉT ÉVFORDULÓ A jugoszláv nép ma két jelentős évfordulóról emlékezik meg. A boszniai Jajcéban 37 évvel ezelőtt e napon kezdődött meg a Jugoszlávia nemzeti felszabadítására alakult antifasiszta bizottság második ülése, melyen a nemzeti felszabadító hadsereg vezetői és katonái, munkások, parasztok és értelmiségiek vettek részt. 1943. november 29-én Joszip Broz Tito a későbbi elnök alapvető elveket Ismertető beszédét követően a 142 delegátus egyhangúlag a királyság megszüntetése és a valamennyi jugoszláv nemzet és nemzetiség teljes egyenjogúságon alapuló szövetségi rendszerének létrehozása mellett szavazott. Két évvel később a háború utáni első választásokon a Nemzeti Front jelöltjeire a szavazók 90,48 százaléka szavazott. Az alkotmányozó nemzetgyűlés 1945. november 29-én nyilatkozatban fosztotta meg II. Petar királyt valamennyi addig élvezett jogától. Jugoszláviát hat köztársaságból és két autonóm területből álló szövetségi köztársasággá kiáltották ki. Jugoszlávia népe Jogosan ünnepli november 29-ét mint; nemzeti ünnepét, a köztársaság napját. A második világháborúban Jugoszlávia lakosságának egyti- zede, mintegy egymillió 700 ezer ember vesztette életét. A nemzeti felszabadító csapatok mellett a jugoszláv területek felszabadításában részt vettek a Vörös Hadsereg alakulatai is. A háború Jugoszláviának is óriási károkat okozott. Az ország népe nagy lendülettel és lelkesedéssel fogott hozzá a népgazdaság újjáépítéséhez. Az elmúlt 35 évben Jugoszlávia arculata lényegesen megváltozott. Üj üzemek, korszerű lakótelepek épültek, megépült a fővárost a tengerparttal összekötő belgrád—bari vasútvonal. Jugoszlávia jelenleg széles körű kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn szinte a világ valamennyi országával. Aktív tevékenységet fejt ki a KGST szerveiben. Az utóbbi években Jugoszlávia és a KGST-országok gazdasági kapcsolatai egyenletesen fejlődnek, és jelentőségük Jugoszlávia külkereskedelmében egyre nagyobb. 1978-ban a kereskedelmi forgalom 35,5 százaléka bonyolódott le az európai szocialista országokkal. A Szovjetunió után a KGST-országok közül hazánk Jugoszlávia második legfontosabb kereskedelmi partnere. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság még gyorsabb fejlődését több olyan nehézség hátráltatja, amelyekkel az ország népgazdasága már évek óta küszködik. Elsősorban a munkatermelékenységgel, a magas inflációval és a passzív külkereskedelmi mérleggel ösz- szefüggő kérdésekről van szó. Ezért a jugoszláv nép jelenlegi legfontosabb feladata a gazdaságpolitikai helyzet minden korábbinál sürgetőbb stabilizálása. (ČSTK) AZ ALBÁN NÉP ÜNNEPÉN Minden nemzet történelmében vannak olyan dátumok, melyek jelentősége az idő múlásával sem csökken. November 29- e az albán nép számára ilyen dátumot jelent: 1944-ben e napon győzött az albán népnek a fasiszta megszállók ellen folytatott harca. A mai nap Albánia újkori történelmében fontos határkövet jelent, és a legfontosabb nemzeti ünnepként emlékeznek meg róla. A nemzeti felszabadító harc győzelmével párhuzamosan a hatalom a nép kezébe került. A néphatalom szervei az ország népének erőfeszítéseit az új, szociális igazságosságon alapuló társadalmi rend építésére összpontosították. Ez az Albánia életében bekövetkezett forradalmi fordulat leplezetlen ellenszenvet váltott ki az imperialista táborban. A fiatal köztársaság a nemzetközi reakció támadásainak célpontja lett. Ebben a nehéz időszakban ott állt az albán nép oldalán a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország, és sokoldalú segítséget nyújtottak Albániának egyrészt az országépítésben, másrészt a külföldi ellenséggel szemben. Az albán vezetés' a hatvanas években az albán nép és a szocializmus érdekeinek kárára egyoldalúan Kínára korlátozta külföldi kapcsolatait. Amint az egy közelmúltban nyilvánosságra hozott albán pártdokumentumból kiderült, a pekingi vezetés Albániát európai hegemo- nista politikájának eszközeként kezelte, és Albániára kényszerítette saját akaratát. Mikor az albán vezetés megunta a megalázó szerepet, jellegzetes nagyhatalmi választ kapott: Peking mindennemű együttműködést megszüntetett vele. Csehszlovákia és Albánia kapcsolatai a kölcsönös tisztelet és barátság elvein alapulnak. A kölcsönös együttműködés eddigi története azt bizonyítja, hogy a kétoldalú kapcsolatok mindig a két ország népének javát, a szocializmus ügyét szolgálták. Hazánk hasonlóan, mint a múltban, a jövőben is kész fejleszteni gazdasági és egyéb jellegű kapcsolatait az Albán Népköz- társasággal az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök és a csehszlovák külpolitika elvei alapján. (Rp) Josef Šimon befejezte moszkvai tárgyalásait CSEHSZLOVÁK-SZOVJET ATOMENERGETIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM