Új Szó, 1980. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1980-10-07 / 237. szám, kedd
Hangulat és színvonal Jegyzetek a Szlovákiai Nőszövetség szavalóversenyérői Krúdys hangulat fogadott Po- dolinban és Lublón, a mai Po- dolinecben és Stará Lubovňán. A tejszínű ködből csinosabbnál csinosabb nők sejlettek elő, csak hát ők nem konflissal érkeztek ide, hanem motoros jár művekkel — szellemi értékeiket megmutatni. Évente viszonylag sok fesz tiválon fordulok meg és újra meg újra megállapítom, hogy a leghangulatosabb a Szlovákiai Nőszövetség országos versenye. Nem csak azért, mert itt kizárólag a gyengébb nem képviselői szerepelnek. Ez az a verseny, ahol valóban a részvétel a fontosabb és nem a győzelem. Itt esténként egy asztal mellett Ül a szavaló, a prózamondó, a zsűritag és a szervező s a közös beszélgetések, éneklések baráti közösségeket teremtenek, szép élményekkel szolgálnak. S ha ehhez hozzávesszük a példás rendezést, akkor meg Is fo galmaztuk a választ arra, miért népszerű ez a verseny. A helyi rendezvényből tizenöt év alatt országos méretűvé terebélyesedő fesztiválról néhány évvel ezelőtt inkább csak hangulatképeket ecsetelhettünk. Mert valóban megható, amikor egy hatvanéves szövetkezet* tag, nagymama, a háborúban elpusztult unokáról mond prózát, vagy amikor az iskola igazgatónője az elvált szülők gyermekeinek gyötrelmeiről vall keserű. szívet megdobogtató őszinteséggel. Az utóbbi években azonban már más élményeket is nyújt ez a rendezvény, hiszen a nőszövetség szavalóversenyének már nemcsak kellemes légköre, hangulata, hanem színvonala is van. így van ez még akkor is, ha ez a színvonal évről évre, sőt kategóriánként hullámzó. Az idén a járási és a körzeti elődöntőkből 60 nő jutott el a Stará Lubovňa-i döntőbe, közülük 10—10 magyar, illetve ukrán nemzetiségű. A verseny egyik érdekessége, sőt erénye, hogy a szlovák, a magyar és az ukrán nők nem külön termekben versenyeznek, s így a nézők és a versenyzők képet kaphatnak egymás előadói stílusáról, vers-, illetve prózaértelmezéséről, s ami ennél is fontosabb: ez a lebonyolítási rendszer a résztvevők internacionalista érzéseit is erősíti. ✓ jóleső érzéssel állapíthatom meg, hogy ebben az esztendőben a magyar nemzetiségű versenyzők zöme szövegválasztásban és előadásmódban is a mezőny fölé nőtt, elsősorban tőlük hallhattunk kiemelkedő szavalatokat és átlagon felüli prózamondást. Ezt nem valamiféle elfogultság íratja le velem, hiszen a szlovák és az ukrán zsűritagoknak ugyanez volt a véleményük, s többször is hangot adtak elragadtatásuknak. Örvendetes, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom minden kategóriában jelen volt. Tóth László, Varga Imre, Gál Sándor verseit, illetve Tóth Elemér két elbeszélését méltóan tolmácsolták. Kiss Katalin Veö- res Sándor ritmusra és szójátékra épülő versével ritka élményt szerzett mindannyiunknak. A szavalat elhangzása után az egyik szlovák zsűritag meghatódva súgta nekem, hogy egy szót sem tud magyarul és mégis csaknem mindent megér- zett és így megértett. Nagy taps fogadta Soóky Rozália és László Katalin szuggesztív erejű szavalatát is. Nágel Erzsébetről és Molnár Irénről eddig még keveset hallottunk, de ők is igazolták tehetségüket. Prózamondásban Varga Brigitta és Nagy Katalin is szép perceket szerzett, habár nem tudták kellően hangsúlyozni az általuk választott elbeszélés rétegeit, olykor összemosódtak a dialógusok az elbeszélő síkkal. A szlovák nemzetiségű résztvevők egy része érzésem szerint már a szövegválasztásnál elbukott. Nem tudatosították kellőképpen, hogy az elkötelezett versben és prózában — miként minden művészi ágazatban — az eszmei mondanivaló esztétikai értékekkel is párosul. Bármilyen téma elszürkülhet és unalmassá válhat, ha esztétikumával nem ragadja meg a hallgatót, a nézőt vagy az olvasót. A rossz választás mélypontja volt, amikor az egyik versenyző átlagos publicisztikai riportot mondott föl próza gyanánt. Hallottunk kiemelkedő szlovák versmondást és prózát is. Számomra a legnagyobb élményt a kategóriájában győztes, bratislavai Anna Vilhamová szerezte, aki Lermontov versének előadásában elsősorban a szöveg zeneiségére s az érzelmi hatásra épített. Mikulás Kováč Klára Kráľová című versének minden szépsége, keménysége és líraisága felcsillant a námes- tovói Anna Kenézová előadásában. S volt egy érdekes próbálkozás is. A nyitrai Éva Kar- hanová Rúfus-montázst adott elő, amelyben a költő szülőföld-filozófiáját bontotta ki. Az ukránok közül csupán a prešovi Mária Capeková emelkedett az átlag fölé, mert többi társaitól eltérően ő nem patetikusan és nem érzelmesen, már-már melodramatikusan szavalt. A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága, mint már említettem, elsőrangúan szervezte meg a versenyt. A jövőt illetően annyi az észrevételünk, hogy el kellene gondolkodni azon, nem juthatna-e el több magyar nemzetiségű versenyző a döntőbe, hiszen a Nőszövet- ségben lényegesen több a magyar nemzetiségű, mint az ukrán. Ideje lenne már utána nézni a járási bizottságokon, mi az oka annak, hogy Közép- és Kelet-Szlovákiából csak néhány magyar nemzetiségű versenyző jött el a körzeti versenyre, a döntőbe egy sem került. Pedig tehetséges előadók Losoncon (Lučenec), Rimaszombatban (Rimavská Sobola), Királyhel- mecen (Kráľovský Chlmec) és máshol is vannak, csak meg kell találni és — főleg — támogatni kell őket. SZILVÄSSY [ÖZSEF ÚJ FILMEK A 224-ES PARAGRAFUS (cseh) AZ EMBERTELENSÉG ELLENÉBEN Berlini beszélgetés Günter Reisch filmrendezővel Günter Reisch, az NDK állami díjas filmrendezője a berlini S-Bahn, vagyis a metró Plünterwald nevű megállójától alig tíz percnyire lakik, egy, az ötvenes évek építészetére emlékeztető lakótömb kétszintes lakásában. Az utcáról azonnal az előszobába lépünk, ahol fiatal felesége társaságában fogad. A beszélgetés elején a költészetről, a filozófiáról, a barátságról folyik a szó, mígnem elérkezünk a filmhez, a filmek közül Is A menyasszonyhoz, amely az idén elnyerte a Karlovy Vary i filmfesztivál nagydíját, a Kristályglóbuszt. Q Ön 1956-ban mutatkozott be első önálló filmjével, s azóta közel tíz egész estét betöltő filmet és több tévéfilmet készített, mindig önállóan. Vajon A menyasszonynak miért van két rendezője? — Amikor a máig élő Éva Lippold regénytrilógiája alapján Günther Rücker befejezte a forgatókönyvet, és a DEFA Filmstúdió olyan rendezőt keresett hozzá, akivel művészileg összhangba kerülhetne, rám esett a választás. Azzal vágtunk neki a dolognak, hogy igyekszem tehermentesíteni Rückert a szervezés sziszifuszi munkájától, hiszen ő, bár több forgató- könyvet írt, most rendezett másodszor. Ha két, pontosabban szólva, három barát — ugyanis az operatőr Jürgen Brauer, legalább hozzánk hasonlóan fontos tagja munkaközösségünknek — az alkotói munkában összefog, akkor ez csak szilárdíthatja a film és a mondanivaló egységét. • Miért éppen antifasiszta filmet csináltak? — A mi filmművészetünknek erős antifasiszta hagyományai vannak, és napjainkban is számos fasizmusellenes műveket alkotunk. Az antikommunizmus a szomszédos NSZK-ban államilag dotált eszme, sőt, náluk az antikommunizmus nem ritkán egyet jelent a fasizmussal. Példa erre Günther Grass regénye alapján készült Bádogdob című film, amely arról számol be, mekkora embertelenséggel bántak a szovjetekkel. A film célja az volt, hogy kegyetlen őszinteséggel rámutasson a fasizmus szörnyűségeire, de ezt nem sikerült teljes mértékben elérnie, mert az NSZK-beli nézők egy részének rálátása e filmre más, mint a világ többi népének. A mi filmünkben nincsen háborúskodás a szó klasz- szikus értelmében, mégis a fasizmus ellen szól. A mindennapi fasizmus ellen emeli fel a hangját. • Gondolom azért éppen a mindennapi fasizmus ellen, mert úgy véli, hogy az ön számára élő processzusként megjelenő fasizmusról csupán képzetei vannak az NDK mai fiatalságának. —- Hiányos képzetei. A mai fiataloknak ez a kérdéskör már kevésbé fontos, s ha mégis, akkor másként, lazábban gondolkodnak felőle. Pedig a fasizmus nemcsak a mi századunkban nyilvánult meg, de azóta jelen van, amióta ember él a földön. Mi nem illusztrációként akarunk a filmmel jelen lenni, hanem az emóciókon keresztül akarjuk a fiatalokat megfogni. Nekem is vannak gyermekeim, s tudom, a fasizmusról nagy ritkán beszélgetnek. Ezért csináltunk szinte háborús képek nélkül — csak dokumentumfelvételek jelzik, — filmet a háború aljasságáról. A történet magva: egy nőt a harmincas években bezárnak, de életben tartja a tudat, hogy a rácson túl vőlegénye van. Negyvenötben szabadul, de a vőlegénye már nem él. Közben, persze, átéli a börtön borzalmait, saját bőrén. tapasztalja a fasiszta ideológia könyörtelenségét. Kicsiny, látszólag jelentéktelennek mutatkozó ügyekben domborodik ki filmünkben a fasizmus lélektana. Egy gesztusban, egy mondatban, egy tekintetben. így lesz ez a film a mindennapi fasizmusról is szóló mű. • A közelmúltban rendezték meg az ön hazájában a szocialista országok antifasiszta filmjeinek fesztiválját. Milyen sikerrel vetítették ott A menyasszonyt? — Szép sikerrel. És országszerte nagy sikerrel vetítik. Ezt magam is tapasztalom, hiszen beszélgetésekre járok, ahol a nézőkkel találkozom. Az említett fesztiválon jelen volt Kovács István filmrendező barátom is, akinek ide illik egyik mondása, amelynek lényege ez: ahol az individuum rosszul érzi magát és mégsem teszi föl a kérdést a valósággal szemben, ott a fasizmus van otthon.. Mondom ezt azért, mert igaz e mondás, mert a fasizmus embertelen magatartásban megnyilvánuló formái ma is rombolnak. Nem véletlen, hogy az általam a világhíres Jancsőnál is jobban becsült Fábri Zoltán a nemzeti sorskérdéseket mindig a ‘fasizmus felszínre vetette embertelen magatartásokon keresztül közelíti meg. Igaz, Jancsó Miklós Vörös zsoltára éppen azért volt nagy hatással rám, mert ragyogóan tette föl a nemzeti kérdéseket, de az ő koreografált intellektusa az átlagnézőt csak elbűvölheti, a többséget tudatilag hidegen hagyja. Persze, ez már egy más kérdéskör, erről majd legközelebb. Miután megköszöntem a beszélgetést, A menyasszony filmplakátjait mutatja, majd a Kristályglóbusszal „dicsekszik“, aztán közli, hogy a filmet Berlin több mozijában, köztük az ország legnagyobbikában, a Marx Károly sugárúton levő International Filmszínházban is vetítik. Amikor odaérek, hosszú sor áll a jegypénztárnál. Még jó, hogy a rendező flgyefmessége ide is elért. Telefonon. SZIGETI LÁSZLÓ A természet- és környezet- védelem kérdése világszerte foglalkoztatja a tudósokat. Egy- egy üzem, vállalat gazdasági érdekei gyakran veszélyeztetik a levegő, a környezet tisztaságát, a gazdasági feladatok teljesítése esetenként, tehát összeütközésbe kerül a társadalom távlati érdekeivel. Az ellentmondásos helyzet nem egyszer olyan izgalmas vitaanyagot szolgáltat, hogy az írók is felfigyelnek rá és témát merítenek belőle. Ezt tét ték fiŕí Križan és Zdenék Sírový, az új cseh film forgatókönyvírói is. Szándékuk becsületes és tiszteletreméltó, hiszen a proble matika rendkí vül időszerű. Az életből ellesett alapmotívum köré fiktív tör ténetet építenek, mely egy vegyi üzemben játszódik. A film két tudományos dolgozó konfliktusáról szól; vélemények csapnak össze: célszerű-e alkalmazni egy újítást, mely bár növeli a termelés hatékonyságát és jelentős anyagmegtakarítással jár, ám a levegő szennyezésével hosszú távon az ökológiai egyensúly felbomlásához vezet. Az alaphelyzet drámai töltést hordoz magában; az első képsorok láttán arra következtethetünk, hogy az alkotók a természetvédelem mellett szállnak síkra, a környezet tisztaságáért harcolnak szereplőik nézeteinek ütköztetésével. A film közepe táján ez a gondolat azonban teljesen háttérbe szorul, átadja helyét egy másik motívumnak: a felelősség kérdése fesze- getésének; ki hibáztatható a levegő szennyezéséért, ki vonható felelősségre a történtekért. h? alkotás két fnsef Kemr a cseh film főszerepében (Jaroslav Trousil felv.) részre szakad s bár a kél motívum valamelyest összefügg, a mondanivaló mégsem áll össze kerek egésszé. Nehéz feladatra vállalkozott Zdenék Sírový rendező. S ha próbálkozását nem övezte is siker, az mindenképpen pozitívumként könyvelhető el, hogy mert kockáztatni és volt bátorsága ezt az égető kérdést vászonra vinni. Csak egy volt a tisztelt úriemberek közül és nem is a legrangosabb. S bár egy húron pendült velük, mégis áldozati bárány lett. Vajon miért? Henri Rainier, a dolgos és lelkiismeretes bankvezető talán aljas pénzügyi mesterkedésekbe keveredett? Vagy botrányt okozott? Korántsem. Bűnbakra volt szükség, hogy csorba ne essék a pénzintézmény becsületén. Mert egy tisztes bank sosem követ el semmiféle becstelenséget, ilyesmire csak az intézmény méltatlan szolgája vetemedhet. Ugyan kinek számít egy ember tisztessége, ha az egész intézmény hírneve forog kockán, ha retusálni kell az aljas manipulációk nyomait. S jóllehet Rainier felesége segítségével tisztára akarja magát mosni, de sikerrel járhat-e próbálkozása, amikor túlerővel áll szemben, amikor egy érdek- szövetség összeesküdött ellene s ő farkasok közt védtelen? A mások pénze című francia film a Nyugaton mőködő hatalmi gépezet embertelenségét, kegyetlenségét mutatja be; e gépezet kíméletlenül dolgozik, s ha a helyzet úgy kívánja, nem retten vissza attól sem, hogy a saját soraiból szemeljen ki áldozatot s felőrölje azt. A történetnek valóságalapja van, hiszen a film Nancy Markham könyvéből készült, mely egy valóságos botrányt dolgoz fel. Az írónő a műben voltaképpen a saját férje esetét írja le, hogy a nyilvánosság előtt szerezzen elégtételt a férjét ért sérelemért s felfedje az igazi bűnösöket. Christian de Chalonge rendező azonban nem ezt az esetet rekonstruálta a vásznon; a könyvből csupán a jellemeket mintázta le s az alaphelyzet köré új történetet kerekített. Érdeme a hűséges környezetábrázolás, mely révén meggyőző képet kapunk a kapitalista lár- sadalomban uralkodó farkastörvényekről, a minden gyanú fölött álló tisztes pénzemberek feddhetetlenségéről. Izgalmas témát dolgoz fel a film, de nem elég izgalmasan. A feszes szerkezetet igénylő történet helyenként kissé laza, s nem elég friss a tempója sem. A főbb szerepeket Jean-Louis Tnn- tignant, Catherine Deneuve és Claude Brasseur játsszák. (tölgyessv) A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe aiKatinából Bratislavában csütörtökön ünnepélyesen bemutatják A MENYASSZONY című filmet, GÜNTHER RÜCKER és GÜNTHER REISCH alkotását. A képen JUTTA WACHOW1AK jaz előtérben), a film főszereplője 1980 X. 7. A MÁSOK PÉNZE (francia)
