Új Szó, 1980. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1980-10-06 / 236. szám, hétfő
Ahol o holnopulánro is gondolnak Hogyan képzelik el a biogáz-program megvalósítását a magyarországi dunavarsányi „Petőfi“ MGTsz-ben A mezőgazdasági termelés nagyüzemi belterjesítése, szakosítása és koncentrálása az állattenyésztés szakaszán az iparszerű állattartó telepek kiépítéséhez vezetett, ahol a termelékenység és a gazdaságosság követelményeinek megfelelő technológiákat kellett alkalmazni. így terjedt el világszerte és Csehszlovákiában is az alomnélküli tartás és hidraulikus trágyaeltávolítás, amely azonban komoly műszaki, gazdasági és környezetvédelmi problémákhoz vezetett. Az iparszert} állattartás mellékterméke, a hígtrágya egyrészt a növények tápanyag-ellátásának értékes forrása, a számítások szerint 1500 szarvasmarha évi ürülékével mintegy ö50 hektárnyi területet lehet megtrágyázni, hektáronként 220 kg tiszta tápanyagnak megfelelő szinten. Az ennek pótlására szükséges műtrágya árából könnyen kiszámítható, hogy ez milyen értéket képvisel. A hígtrágya emellett humuszképző szerves anyagokat, növekedést serkentő szti- mulátorokat is tartalmaz, ami fokozza a hatékonyságát. A hígtrágyában azonban különböző ártalmas anyagok, az emberi és az állati egészségre egyaránt veszélyes baktériumcsírák is vannak, ezért az ide vonatkozó csehszlovák környezetvédelmi normák a hígtrágyát a kőolaj« ipari hulladékokkal „egyenrangú“ mérgező, ártalmas anyagok közé sorolják. Az utóbbi negatív tulajdonságok ellenére a hígtrágya megfelelő adagolásban, a talajba történő injektálással vagy közvetlen beszántással, az adott helyi követelményeknek megfelelő (települések, üdülőközpontok közelsége, védett területek) előkészítés, kezelés ..után hatékonyan felhasználható a termőtalaj közvetlen trágyázására. kihasználva annak természetes biológiai öntisztító képességét. A problémát inkább Inkább az jelenti, hogy amíg az állatok rendszeresen és egyenletesen termelik az ürüléket, a hígtrágya talajba juttatására csak bizonyos időközökben, a vegetációs időn kívül időszakban kerülhet sor. Ezzel összefüggésben jelentkeznek a tárolás és a felhasználás megoldatlan problémái. 1980 X. 6. Nálunk 25 kutatóintézelben foglalkoznak az ún. „koncovka“ problémájának a megoldásával, s mivel ez a kérdés világméretekben is egyre nyomasztóbban jelentkezik, a FAO keretében mintegy 53 kutatási intézmény keresi a hígtrágya hasznosításának legcélszerűbb technológiai eljárásait. Eleinte úgy tűnt, hogy a szárításban lesz a megoldás kulcsa, sőt még a szárítmány takarmányozási célokra való felhasználását is számításba vették. Az energia- hordozók rohamos drágulása azonban véget vetett az ilyen irányú kísérleteknek. Az alkalmazható hasznosítási eljárások közé tartozik a szeparálás, vagyis a szilárd részek és a lúg lé elkülönítése, valamint a koraposztkészítés, bár nálunk az esetek többségében a zománcozott acéltartályokban való tárolást tekintik célravezetőnek. Ez azonban igen költséges megoldás, emellett az acélnak sokkal fontosabb küldetése is lehet a népgazdaságban. Rendszerint valamilyen kombinált eljárás mutatkozik alkalmasnak, hiszen csak a tárolók kapacitását meghaladó mennyiségek hasznosítása okoz problémát. Ezért egyes szlovákiai intézményekben különböző vízelvonó anyagok, duzzasztott perlit és bentonit hozzáadásával is folytatnak sikeresnek bizonyuló kísérleteiket, s ezt az eljárást tartják ésszerűnek és célravezetőnek. Csehszlovákiában több száz nagyüzemi telepen vezették be az alomnélküli állattartást, s a hígtrágya felhasználása azonban szinte kivétel nélkül problémát jelent. Nem kell hangsúlyozni, milyen veszélyeket rejt magában a folyó- és a talajvizek esetleges, vagy megtörtént szennyezése a vegetációs időszakban felhalmozódó, és felelőtlenül különböző területekro árokba öntött hígtrágyától, arról nem is beszélve, hogy milyen nagy érték megy veszendőbe a növényeik tápanyag-ellátása szempontjából. Bátraké a szerencse Említettük már, hogy ez világméretű probléma, ezért célszerű körülnézni, hogy milyen megoldásokkal próbálkoznak a hasonló adottságokkal rendelkező országokban. Érdemes megismerkedni azzal az eljárással is, amely biogáz termeléssel jár együtt, s ezért energetikai szempontból is figyelemre méltó. A magyarországi dunavarsá- nyl „Petőfi“ Mezőgazdasági Termelőszövetkezet az olyan nagyüzemek közé tartozik, ahol a fiatal vezető szakemberek lelkesen és kitartóan keresik az új megoldásokat a termelés minden vonatkozásában. A tehenek egyedi takarmányozásához például már az elektronika segítségét is igénybe vették, így hát az is természetes, hogy az Energiagazdálkodási Intézettel, a NÁDEX külkereskedelmi vállalattal, valamint a technológiai részegységek szállításában érdekelt vállalatokkal együttműködve a nagy jövő előtt álló biogáz-programot is felkarolták. Az iránt, hogy mit várnak á dunavarsányiak a biogáz-program megvalósításától, a helyszínen .érdeklődtünk Kónya Sándor fejlesztési főmérnöktől és Bakody Elemér fejlesztőmérnöktől. A szövetkezetben az NSZK-beli Chemotechnik cégtől megvásárolt licencből indulnak ki, melynek lényege a következő: a hígtrágya körülbelül 10 százalék szerves anyagot tartalmaz, ez képezi a biogáz-gyártás alapanyagát. Az erjesztés 50—54 °C hőmérsékleten speciális hőszigetelő falu műanyag-tartályokban történik. Az anaerob termofil baktériumok által termelt biogáz főleg metánt, széndioxidot és hidrogént tartalmaz, amelyek a folyamat további szakaszában elkülöníthetők egymástól. Megjegyzendő, hogy közben az aerob kórokozó baktériumok nagy része elpusztul, a hígtrágya tehát bizonyos fokig ste- rilizálódik. Arra a kérdésre, hogy mire fogják használni az így nyert energiahordozót, Kónya Sándor határozottan válaszol: villamos energia termelésére megfelelő méretű gázturbinák által. A szerves anyagok elbontása után visszamaradó, foszforban és nitrogénben gazdag hígtrágyát komposztkészítésre fogják felhasználni, szalmához, kukoricaszárhoz és egyéb növényi hulladékokhoz keverve, s a végtermék ezen a szakaszon valutáért is exportálható virágföld. Megteremtik a sorozatgyártás feltételeit A 12 tartályból, elektronikus folyamatszabályozó berendezésből, gázszelektálóból és az energetikai hasznosítás egységeiből álló biogázüzem tehát a hígtrágyakezelés, illetve a trágyagazdálkodás egész rendszerének egyik központi elemeként fog működni. Egy 400 szarvasmarha hígtrágya-termeléséhez méretezett üzem naponta 40 m3 hígtrágyát képes feldolgozni, ami évente 140 ezer köbméter biogáz gyártását jelenti. Ahol tehát 1200, vagy ennél is több tehenet, hízómarhát tartanak, ott a hígtrágyának csak egy része kerül ilyen felhasználásra, a többit a hagyományos módszerekkel tárolják és használják fel közvetlen trágyázásra. A biogázüzemben tehát csak azt a meny- nyiséget hasznosítják, amelynek raktározása már komoly problémákat okozná. Az (izem teljesítménye egyébként a tartályok méreteitől is függ, ahol korlátokat szab a közúti szállítás lehetősége. Egyelőre csak az említett teljesítménnyel számolnak Dunavarsányban, a jövő azonban beláthatatlan lehetőségeket kínál a technológia továbbfejlesztéséhez. A biogáz-program megvalósítását ezért txilajdomképpen három szakaszra bontják: a ma, a holnap és a holnapután feladataira. Először meg kell teremteni a biogázüzemek sorozatgyártásának szervezési, anyagi és műszaki feltételeit. A dunavarsányiak ugyanis a többi mezőgazdasági nagyüzem igényeit is ki akarják elégíteni a berendezések szállításával. Először a termelési rendszerbe lépő taggazdaságok számára fogják gyártani a berendezéseket, később esetleg exportra is, de ez már a holnapután programja. A számítások szerint egy biogázüzem mintegy 7 millió forintba fog kerülni. A ma programja ezért egy javaslat kidolgozása az „AGROENERGETIKAI SZOLGÁLTATÓ GAZDASÁGI TÁRSASÁG“ nevet viselő termelési rendszer létesítésének jóváhagyására, ami megteremti majd a gyártás jogi, szervezési és pénzügyi alapjait. A rendszergazda szerepét a dunavarsányi „Petőfi“ MGTsz tölti majd be. Az energiagazdálkodás árviszonyai még változhatnak A dunavarsányiak még csak tervezgetnek, kalkulálnak, tanulmányozzák a biogázgyártásra vonatkozó külföldi szakirodaimat. Ai első saját gyártmányú prototípus üzembe helyezésére véleményük szerint már a jövő év tavaszán sor kerülhet, amikor megrendezik a nyitott kapuk napjait, s szívesen fogadják majd az érdeklődő szakembereket. Az árkalkulációknak egyelőre nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, mert az energiahordozók és a villamos energia árai bizonyára még változni fognak, s a jövőben ez dönti majd el a gazdaságosság kérdését, s a fejlesztés további irányzatait. Ezzel összefüggésben a hasznosítási célok is változhatnak. A gáz fűtésre, szárítók és egyéb berendezések üzemeltetésére közvetlenül is felhasználható, de eljöhet az ideje annak is, amikor a mezőgazdasági üzemekben célszerű lesz berendezkedni a teljes energetikai önellátásra, a villamos energia termelését is beleértve. A távoli jövő ködében elképzelhető, hogy a mezőgazdasági biogázüzemek áramfejlesztői jelentős mértékben tehermentesítik majd az országos energiahálózatot. Ilyen eredményekre lehet építeni A dunavarsányiak tehát nagy fába vágták a fejszéjüket. De bíznak is benne, hogy megbirkóznak ezzel a fával. Bátorságukat és elszántságukat a szövetkezet gazdasági eredményei is alátámasztják. A dunavarsányi „Petőfi“ MGTsz nem véletlenül volt az 59. OMÉK egyik rangos résztvevője, hiszen a 6411 hektáron gazdálkodó szövetkezet Dr. Tresser Pál elnök irányítása alatt az 1975-ben elért 608 millió forintos termelési értéket 1980- ban 1 milliárd és 50 millió forintra növelte, az árbevételt pedig öt év alatt csaknem megduplázta. A nyereséget az említett időszakban 73 millióról 94 millió forintra növelték. Egy 640 férőhelyes Holstein Friz tehenészeti telepet 9 hónap alatt építettek fel, s 6 hónap alatt készültek el egy 4800 tonnás szemestermény tároló építésével. Bizonyára a bemutatásra kerülő első biogázüzem megépítése sem vesz igénybe ennél több időt. MAKRAI MIKLÚS Mindenki számára természetes? Ha valaki felmérést végezne munkatársai körében, hogy azok miként vélekednek a komplex intézkedésekről, bizonyára meglepő válaszokat is kapna. Ezek lényege a komplex intézkedések fölötti csalódást fejezné ki. Valahogy így: „Véleményem szerint a komplex intézkedésekben nincs semmi új, hanem csupa természetes követelmény ...“ Az, hogy a vállalati tervekbe bele kell foglalni a műszakifejlesztési feladatokat, hogy fejleszteni kell a gyártmányokat, s az innovációs folyamatnak a vállalat minden területén meg kell nyilvánulnia, hogy versenyképesebb termékeket kell gyártani — mind olyan követelmény, amelyet már az eddigiek során is hangoztattunk és hallottunk. Nem újak az irányító dolgozóknak címzett követelmények sem. Az sem új megállapítás, hogy mindenkit az elvégzett munkája szerint kell jutalmazni, s a munkabérnek tükröznie kell a munka minőségét is. Az is számtalanszor elhangzott, hogy a meglevő tudományos-műszaki bázisunk hatékonyabb kihasználásával kell eredményesebb munkát felmutatnunk a gyártmányfejlesztésben, az exportképesség fokozásában ... Folytathatnánk a sok ismert követelmény felsorolását, de akkor ez a cikk a kelleténél hossszabbra nyúlna. Mindössze azt szeretném elmondani, hogy a komplex intézkedésekről foly- tatottt viták során nagyon sokan megütköznek és elgondolkodnak azon, hogy miért kell a csupa természetes követelménynek nagyszabású intézkedéskomplexummal érvényt szerezni. A felelet valahogy a következőképpen hangozhatna: Az ötvenes és hatvanas években végrehajtott iparosítás idején, vagyis az extenzív népgazdaságfejlesztés időszakában persze más természetes követelmények voltak érvényben mint ma, amikor az intenzív népgazdaságfejlesztés korszakát éljük. Hogy ez nem megy zökkenőmentesen, annak számos esetben szubjektív oka is van. Vegyük a következő példát: mindenki számára világos többé-kevésbé, hogy a műszakifejlesztési feladatokat bele kell foglalni a vállalati tervbe, mert különben a tudomány eredményei nagyon nehezen öltenek testet az új, jobb termékekben. Ez érthető követelmény, a gazdasági gyakorlatban azonban mégsem e szerint cselekednek. A műszaki-fejlesztési terv a gazdasági terv hatodrangú „mellékletként“ szerepel általában, és teljesítésében szinte notorikusan lemaradnak. Mintha nem vennék komolyan ezeket a terveket, s ez, persze, néhány „gyártmányfejlesztett'4 termék színvonalában is megnyilvánul. A gyártmányfejlesztés köntöse alatt a legtöbb esetben lényegtelen változtatások húzódnak meg, amelyek csupán az indokolatlan áremelést segítik elő. Közismert a helyzet az anyag-, nyersanyag- és energia- takarékoskodás terén is. Nem titok, hogy Csehszlovákia a termékek anyag-, nyersanyag- és energiaigényességét illetően világviszonylatban a táblázat élmezőnyében foglal helyet. Nem használják ki az irányító dolgozók az új bérezési rendszer nyújtotta lehetőségeket sem a differenciáltabb bérezés érdekében. Persze, lényegesen egyszerűbb egyenlően elosztani a bér-, Illetve jutalmazási alapot, mint vállalni az igazságos elosztásával járó többletmunkát, s az esetleges koni ük tushelyzeteket. Vagy vegyük egy kicsit szemügyre a nemzetközi gazdasági együttműködést is. Nagyon sok vállalatban, üzemben ezt csupán a Szovjetunióhoz fűződő barátságunkról szóló jelszavakkal próbálják helyettesíteni, ahelyett, hogy kihasználnák a kooperáció és a szakosítás nyújtotta lehetőségeket a gyakorlatban is. Úgy tűnik, hogy még mindig ahhoz az első köztársaságbeli hirdetési szöveghez igazodunk, amely így hangzott:’ „A tűtől a mozdonyig mindent gyártunk.“ Egyes gazdasági vezetők nem hajlandók észrevenni, hogy a terméklista kitisztítása korkövetelmény, s a ha-< zánknál sokkal nagyobb országok már régen e szerint cselekednek. Kisebb választékban ugyan, de sokkal színvonalasabb termékeket kínálnak a világpiacon, mint mi. S ráadásul e termékeket olcsóbban is állítják elő. A tervszerű népgazdaságirányítás tökéletesítését célzó komplex intézkedések valóban nagyon sok természetes és közismert követelményt tartalmaznak. Alapelvei — úgy tűnik — mégis távol állnak azoktól, akik még mindig az extenzív népgazdaságfejlesztési kategóriákban gondolkodnak. Ez kényelmes állásfoglalás, mert irányító munkájukban csupán azt ismétlik, amit tegnap, tegnapelőtt vagy akár tíz évvel ezelőtt tettek. Az utóbbi tíz évben azonban világviszonylatban lényeges változás következett be a gazdasági életben. A gyors változások korszakában a sablonszerűség már korántsem elegendő, még a legjobb irányító dolgozónak sem. Hát ez mindenkinek világos!! — mondják' sökan. KAROL DOBOŠ KGST A TENGEREN A KGST-országok tengerjáró hajóinak összes befogadóképessége 1960-ban 4,4 millió bruttó regiszter tonna (BRT) volt, napjainkban ez a szám a 40 millió BRT felé közeledik. A szovjet hajók hordképessé- ge meghaladja a 20 millió BRT-t, ezzel a Szovjetunió a világ hatodik legnagyobb hajós nemzete. A lengyel flotta befogadóképessége már több mint 6 millió BRT. Az NDK- flotta és a román hajópark mintegy 3—3 millió BRT-vel rendelkezik. Számottevő Bulgária, s újabban Kuba és Vietnam tengeri szállítókapacitása. A tengerparttal nem rendelkező Csehszlovákia és Magyar- ország is fejleszti tengeri hajóparkját. A szocialista államok kereskedelmi flottája több mint 3 ezer szállítóegységből áll: mindössze 5 százalékra tehető a 20 évnél idősebb tengeri járművek hányada, a hajók 30 százalékát az elmúlt öt évben építették. A KGST tagállamai ’különböző méretű és rendeltetésű tengerjárók gyártására szakosodtak. A szovjet üzemek főleg tankhajókat, valamint érceket és ömlesztett árukat szállító vízijárműveket építenek. Lengyelország az első helyen áll a vegyianyagszállító hajók világtermelésében, harmadik hej lyen pedig a folyékony gáz- tartályhajók gyártásában. A konténer- és halászhajók számát tekintve minden negyedik ilyen jármű Lengyelországban készül. Az NDK specialitása a konténeres teherhajó, valamint a halfeldolgozó berendezéssel ellátott szuperhalászhajó. Bulgária és Románia a közepes nagyságú teherhajók, valamint a nagyobb befogadóképességű tankhajók gyártására szakoso-1 dott. A kisebb szocialista országok hajógyártó ágazatának a megrendeléseknek több mint 50 százalékát a Szovjetunió adja. Miközben a tőkés országok hajógyárai megrendeléshiányra panaszkodnak, s válságban vannak, a KGST-országokban a dokkok kapacitása több évre le van kötve. A lengyel hajógyártás például egy év alatt a kilencedik legnagyobb hajó exportőrből az ötödikké lé* pétt elő a világon.
