Új Szó, 1980. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1980-10-17 / 246. szám, péntek
A szocialista Mrvaivesseg megtartása a panpolitíhs gvaksriásáaat egyik alapvető médsiere IRAKI GYŰRŰBEN ABADAN ÉS KHORRAMSHAHR A frontokon a légierő fokozott bevetésével folynak a harcok (Folytatás az 1. oldalról) ban intézzük a lakosság észrevételeit és javaslatait, és olyan helyzetet teremtsünk, hogy ne forduljanak elő panaszok az államigazgatási szervek tevékenységével kapcsolatban. Tartalmas vita Martin Kováč beszéde után vita »következett. Elsőként Jaroslav Filo, az SZNT bizottságainak közös előadója emelke- dett szólásra. Ismertette az ülés előkészítése keretében végzett képviselői felmérések eredményeit, rámutatott, hogy a képviselők tapasztalata szerint a törvényesség megtartásának fontos feltétele a jogok és törvények alapos ismerete, a jogi nevelés elmélyítése. Ladislav Abrahám arról beszélt, hogy a szakszervezeti szervek (Folytatás az 1. oldalról) Végezetül köszönetét mondott Viktor Kulikov marsallnak és az egyesített fegyveres erők katonai tanácsa más tagjainak azért a segítségért, amelyet a A Csehszlovák Légiforgalmi Társaság szabályozó intézkedései (ČSTK) — A légiforgalom teli menetrendje érvénvbe lépe- sénap napjától a belíöldi 3egi- forgalomban szabályozó intézkedések lépnek hatályba, melyek célja az üzemanyag-fogyasztás csökkentése és a légi- forgalom egy részének más, kevésbé energiaigényes közlekedési eszközökkel történő lebonyolítása. Egyidejflleg a belföldi légiforgalom veszteségeinek csökkentése céljából módosítják a repülőjegyek és a légi áruszállítás díját. Az új árak már az 1980. november 1-én érvénybe lépő téli menetrendea szerepelnek. Bővebb tájékoztatás a Csehszlovák Légiforgalmi Társaságtól kapható. Annak is észre kellett vennie, hogy légiflottánk megváltozó!', aki az utazás során a többi közlekedési eszközt részesíti előnyben a repülőgéppel szem- ben. A megbízható, de a mai korhoz képest lassú repülőgépek „nyugdíjba1’ vonultak, s helyükön gyorsabb és kényelmesebb gépek bukkantak föl. Bár számuk növekedett, mégis úgy tűnik, mintlia egyre kevesebb lenne belőlük. A repülőví 3 való utazás oz idő múltával rövid távolságokon is természetessé vált. Az utóbbi 11 esztendő alatt a viteldíj nem változott egészen mostanáig, november 1-ig. Amint erről a Csehszlovák Sajtóiroda közleménye beszámol, november 1-től a repülőjegyek ára 70—120 százalékkal emelkedik. Az ármódosítás differenciált, minél nagyobb a távolság, annál kisebb a drágulás, mert a légi forgalom költségei a ikilo- méterek számának növekedésével arányosan csökkennek. Péi- dául egy Bratislavából Prágába szóló repülőjegy, amely eddig 180 korona volt, most 360 koronába f»g kerülni, egv Prágából Kassára (Košice) szóló repülőjegy pedig november 1-től 4S0 koronába 'kerül, szemben az eddigi 260 koronával. Ugyancsak emelik a megengedett súly fölött a csomagok szállításának díját. Megszüntetik az üdülési díjszabást, de a fürdö-gyógyike- ze lések és a társasutazások résztvevőinek kedvezményei megmaradnak. Hogy megelőzzük a Kérdést, amely hasonló esetekben álla* lába» felmerül, éspedig azt, hogyan szervezik a dolgozók részvételét az Irányításban és igazgatásban, hogyan küzdenek a bűnözés és a szocialista együttélés elveinek megsértése ellen. Ján Pikula, a nemzeti bizottságok dolgozóinak jogi nevelésével foglalkozott, Ernest Križan pedig azt hangsúlyozta, hogy szigorúbban kell fellépni az alkohol hatása alatt elkövetett bűncselekmények tettesei ellen. Valéria Némethová az adófegyelem megszilárdításáról, Imrich Hlaď a területi tervezésre vonatkozó rendeletek és az építkezési törvény megtartásával kapcsolatos kérdésekről szólt. A differenciált jogi nevelés fontosságával foglalkozott František Kuľko. Anna Ostrihu- ftová megállapította, hogy az utóbbi években javuit az állami ellenőrzés a kereskedelem Varsói Szerződés tagországai fegyveres erőinek parancsnoksága nyújt a csehszlovák néphadsereg harci erejének és a szocializmus védelmére való felkészítésének fokozásához. A fogadáson részt vettek: Martin Dzúr hadseregtábornok nemzetvédelmi miniszter, Karéi Kusov vezérezredes, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese, Miloslav Blahník vezérez- <edes, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnöke, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese, František Salda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Miroslav Ryhák al- laoornagy, a köztársasági el- nök katonai" irodájának parancsnoka. Nagykövet kinevezése és felmentése (ČSTK) —• Oustáv Husák köztársasági elnök Pave! Lukest kinevezte hazánk rendkívüli és meghatalmazott jordá- niai nagykövetévé bejrúti állandó állomáshellyel. Egyidejűleg felmentette tisztségéből Vladimír Žákirt, h2 eddigi nagykövetet. hogy hogyan alakulnak másutt a belföldi vonalakon a vi- leiúijak, válaszoljunk inkább azonnal: a tőkésországokban és hasonlokeppen a «-zocialista országokban is a repülőjegyek arai többnyire jelentősen emelkedtek, sőt néhány kisebb területi országiján, például Magyarországon a belföldi légi forgalmat teljesen megszüntetlek! Érvnek ez is elég, de a repülőjegyek árának felemeléséhez más, lényegesebb okok vezettek. A repülőjegyek árát egyebek között e repülégépek üzemanyag fogyasztásából s az üzemanyag árból számítják ki, s mindkettő emelkedik. Az üzemanyag ára 1969 óta 110 száza- Jékkal emelkedett és tovább emelkedik. A korszerű, nagy teljesítményű és gyors repülőgépeknek — amelyeket hosz- szabb utak lebonyolítására építettek, hiszen előnyeik így domborodnak ki —, megközelítőleg kétszeres üzemanyagfo- gvasztásuk van elődjeikhez képest. Fizetni kell a «sebességért, az egyre értékesebb idő megtakarításáért és a kényelemért. A világszínvonalnak megfelelő íij repülőgépek még drágábbak is. A TU—134 A típus egy férőhelyére számított alapára mintegy félmillió korona. Ezenkívül a repülőterek felszerelésére és karbantartására fordított költségeik is megnövekedtek. Az embernek nem ikell közgazdásznak lennie ahhoz, hogy belássa: a Csehszlovák Légiforgalmi Társaságnak a helyzeten változtatni kellett. Évi vesztesége (már megközelítette a és a lakossági szolgáltatások terén. Nagy János a mezőgazdasági föld és a vízforrások védelmével foglalkozva rámutatott, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar csak akkor teljesítheti igényes feladatait, ha nem csökkentik tovább a mező- gazdasági föld területét, folytatjuk a talajjavítást, és általában javítjuk a környezetvédelmet. A szocialista gazdaság védelmével kapcsolatban Alojz Mikušinec hangsúlyozta, hogy a gazdasági bűnözés megelőzésének leghatékonyabb módja a pontosabb nyilvántartás, az eddiginél szigorúbb ellenőrzés éa felelősségrevonás. Elena Pod- racká az egészségügyi és szociális ellátás területén érvényesített jogszabályok megtartását elemezte. Az utolsó felszólaló- Štefan Lichvár, a cigánylakosság bűnözése csökkentésének szükségességét hangsúlyozta. A képviselőik által a vita során felvetett kérdésekre Štefan Lazar, Václav Vačok és Dezider Gogia miniszterek válaszollak. Martin Kováč zárszava után a képviselők egyhangúlag határozatot fogadtak el az előterjesztett jelentéssel kapcsolatban. Az SZNT Elnökségének tevékenységéről szóló jelentés jóváhagyásával véget ért a Szlovák Nemzeti Tanács 17. ülése. (ČSTK) — Gustáv Húsoknak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének üdvözlő levelét tegnap Prágában Josef Korčák szövetségi miniszterelnök-helyettes, cseh miniszterelnök adta át dr. Josef Vrana püspöknek, az olomouci érsekség apostoli adminisztrátorának 75. születésnapja alkalmából. A levélben köztársaságunk elnöke elismerését fejezte ki a jubilánsnak szocialista hazánk felvirágoztatása és a béke megőrzése javára végzett érdemdús munkájáért. Nagyra értékelte a csehszlovák állam és a római katolikus egyház jó viszonyának elmélyítésére tett őszinte törekvéseit. Levelének végén Gustáv Husák jó egészséget, 200 millió koronát. Az utasok azonban erről nem sukat tudtak. Az államkassza kiegyenlítette a veszteségeket. Példaként megemlíthetjük, hogy minden Bratislavából Prágába szóló jegyhez 180 koronát, minden Zilinába szóló jegyhez 583 koronát hozzáadott. Egyes járatokat végiképp nem használtak ki, például Ostraváből Bratislavába repülőgéppel naponta csak átlagosan tíz ember utazott. A légiforgalmi társaság már április 1-től több takarékossági intézkedést vezetett be. Megszüntette a kevésbé kihasznált járatokat, más járatokat pedig korlátozott, főleg ott, ahol gyors vasúti és autóbusz-összeköttetés van, például Prága és Brno között, de mindez kevésnek bizonyult. A repülőjegyek árának emelését aligha sorolhatnánk a népszerű intézkedések közé, bár gazdaságilag szükséges, Indokolt és összhangban áll a társadalmi érdekekkel. Ezenkívül megváltoztatja azt a szokást, hogy az árra változatlan kategóriaként tekintünk, már az árban benne kell lennie a költségek alakulásának és más mutatóknak. Ezzel összefüggésben rá kell mutatni arra, hogy oz új intézkedés nem érinti a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítését és a lakosság abszolút többségét. Az elemzések ugyanis megmutatták, lrngy néhány kivételtől eltekintve, repülőgéppel szolgálati utakat lesznek, a kivételt csak az utasok 5—7 százaléka képezi. A vállalatoknak ezentúl töblx-t kell gondolniuk az utazási költ(ČSTK) — Az iráni—iraki harctérről érkezett legutóbbi jelentések szerint a front északi és déli szakaszán a légierő fokozott részvételével folyta- tóanak a heves harcok. Az összecsapások központja továbbra is Abadan térsége. Az iraki főparancsnokság jelentése szerint az iraki egységeknek sikerült lezárniuk azt az utolsó utat is, amely Abadant összekötötte Bandar Khomeini kikötővárossal, melyen keresztül erősítés érkezhetett Aba- danba. Ezzel állítólag bezárult a kör, Abadan és Khorrams- hahr körül is. Iráni hírek ezzel szemben azt állítják, hogy a város északi és keleti részén sikerült az iraki katonákat 10 kilométerrel visszaverni. Elhunyt Luigi Longo (ČSTK) — Rómában tegnaphosszú súlyos betegség után elhunyt Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt elnöke. Luigi Longo 1900. március 15-én született. Már fiatal korában bekapcsolódott a forradalmi munkásmozgalomba. Az OKP alapító tagjai közé tartozott, ismert antifasiszta harcos volt. Tevékenységéért többször bebörtönözték. A háború után az OKP főtitkárának helyettese, 1964-ben pedig főtitkára lett. 1972 óta az OKP elnöki tisztségét töltötte be. személyes megelégedettséget és sok erőt kívánt Vrana püspöknek népünk és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság javára végzett további munkájához. Az átadási ünnepségen részt vettek: Matej Lúčan szövetségi miniszterelnök-helyettes, Milan Klusák cseh kulturális miniszter, Karéi Hrüza, a szövetségi kormány elnökségi hivatala egyházügyi titkárságának vezetője, valamint a katolikus papokat tömörítő Pacem in Terris szervezet vezetői. * * V A 75.'‘születésnapját ünneplő Vrana püspököt Lubomir Strougai szövetségi miniszterelnök is levélben köszöntötte. ségekre, de ennek csak örülhetünk, mert már régen köztudott, hogy nálunk állami pénzen gyakran és néha fölöslegesen utaznak. A legnagyobb a belföldi lé- giforgaloin Prága, Bratislava és Brno között. Bennünket most elsősorban a prága—bratislavai összköttetés érdekel. Tíz százalékkal csökkentik e vonalon a repülőjegyek számát, de az autópálya átadása után expressz autóbuszjáratok fognak közlekedni Prága és Bratislava kö-t zött. A buszjáratok javára írható, hogy az időjárástól függetlenül közlekednek, s a repülőgéppel szembeni időveszteség gyakorlatilag elhanyagolható lesz. A legfontosabb azonban az üzemanyag-takarékosság. Amíg Trágából Bratislavába egy utas szállítására a repülőgép * átlagosan 61,5 kilogramm üzemanyagot fogyaszt, az autóbusz alig 5,3 kilogrammot. És mi történik a repülőgépekkel és személyzetükkel? A légi- forgalmi társaság végre mentesítheti túlterhelt külföldi vonalait, a személyzet egy része — a szövetségi kormány elnökségének tájékoztatása szerint — a Slovairhoz kerül. Az előzőekben rámutattunk arra, hogy a lakosság többségét a repülőjegyek árának módosítása nem érinti, de ez mégsem egészen így van. Ha az államkassza ki akarta egyenlíteni a légiforgalmi társaság növekvő veszteségeit, többszáz millió koronát kellett máshonnan elvennie, olyan akciókból, amelyek fontosak a társadalom számára. Ez pedig már mindannyiunkat érint. Mivel a veszteségek fedezésére kiadott pénz n«m térül vissza, ezzel szemben o jól befektetett pénz kamatostól visszatérő. FRANTIŠEK ZDOBINA Iraki nyilatkozat szerint nem terveznek közvetlen támadást Abadan és Khorramshahr ellen. A Biztonsági Tanács ülése Az ENSZ Biztonsági Tanács szerdán késő este meghallgatta Szaadun Hammadi iraki külügyminiszter beszédét, aki ismertette kormánya álláspontját az iráni—iraki konfliktussal kapcsolatban. Az iraki külügyminiszter azzal vádolta a jelenlegi iráni rezsimet, hogy folytatja a sah Irak-ellenes politikáját, és az iszlám forradalom exportálását szorgalmazza nemcsak Irakba, hanem a térség többi országába is. Ham- madi kijelentette, hogy Iraknak nincsenek területi követelései Iránnal szemben, (Bagdad szérint az elfoglalt területek Irak részét képezik), és nem áll szándékában iráni polgári objektumok megtámadása, ha Irán sem intéz támadásokat Irakban polgári objektumok el len. Ali Shamsz Ardakani, az iráni küldöttség vezetője közölte, hogy New Yorkba utazik Mohammed Ali Radzsai iráni kormányfő (tegnapra várták őt New Yorkba), és ezért kérte, hogy a Biztonsági Tanács kü vetkező ülését ma tartsa meg. Érdemi választ várnak a szocialista országok (ČSTK) — A közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó bécsi tárgyalássorozat 249. plenáris ülésén a Hofburgban tegnap felszólalt Ljubomir Sopov nagykövet, a bolgár küldöttség vezetője. Bírálta a nyugati hatalmak képviselőinek a bécsi tárgyalássorozaton tanúsított magatartását, mivel nem hajlandók érdemben foglalkozni a szocialista országok által az idén nyáron előterjesztett javaslatokkal. A bécsi tárgyalássorozat következő plenáris ülését a jövő csütörtökön tartják meg. LEONYID BREZSNYEV táviratban fejezte ki jókívánságait All Nasszer Mohammednak, a Jemeni Szocialista Part KB főtitkárának újraválasztása alkalmából. HERBERT MIES, a Német Kommunista Párt elnöke megelégedéssel fogadta Erich Ho- nec'ker napokban Gerábam elhangzott beszédét, melyben újabb lehetőségeket vázolt fel a két német állam kapcsolatai további normalizálásának útján. TY1HON KISZELEVET, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnökét választották a Belorusz Kommunista Párt KB első titkárává, aki a közelmúltban elhunyt Pjotr Masero- vot váltja fel a tisztségben. II. ERZSÉBET brit királynő tegnap Rómában Pertini olasz államfővel a kétoldalú kapcsolatokról, a jelenlegi nemzetközi helyzetről, a NATO-val, és a Közös Piaccal kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. Munka Érdemrend átadása (ČSTK) — Miroslav Samek nek, a Szakszervezetek Keletcsehországi Kerületi Tanácsa elnökének 60. születésnapja alkalmából párt- és szakszervezeti tisztségekben kifejtett sokéves aktív és érdemdús tevékenységéért a köztársasági elnök a Munkaérdemrendet adó mányozta. A magas kitüntetést tegnap Prágában Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke adta át a jubilánsnak. A TARTÓS BÉKE MEGŐRZÉSE NAPJAINK LEGFONTOSABB FELADATA A légi forgalom veszteségei ellen A V II E L Dl JAK MÓDOSÍTÁSA Jubiláns köszöntése Elismerés hazánk javáro végzett érdemdús munkáért