Új Szó, 1980. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1980-09-08 / 212. szám, hétfő

I Ha egy nemzet népessége bőven el van látva jó könyvekkel, fényleni fog. COMENIUS 1. Nem lehet elég korán kezde­ni! — vélhette az a mosolygó arcú édesanya, mint később megtudtam, varrónő, aki a mi­nap óvodás korú csemetéjével lépett be az egyik járási gyer­mekkönyvtárba, s kissé meg­szeppent gyerkőcével válogatni kezdett a példás rendben sora­kozó leporellók és képesköny­vek tömkelegében. Ha jobban meggondoljuk, nem mellékes közművelődési kérdés, hogy gyermekeivel az édesanya vagy édesapa, unokájával a nagyszü­lő, bátyjával a kistestvér rend­szeres elfoglaltságai közé a gyermekkönyvtári látogatást is beiktatja. Nem mellékes kérdés ez embertársi szempontból sem, hiszen ma még nagyon kevés az olyan szülő, aki társ az ol­vasásban, aki könyvtárba já­rásra szoktatná a gyermekét, összevetem az ötvenes évek ada­taival, kétségkívül elégedettek lehetünk. Persze, országos sta­tisztika ez, a nemzetiségi gyer­mekek olvasottsági szintjét nem mutatja, pedig a társadalomku­tatással foglalkozók szerint az olvasottsági szint a népiélek mentalitásának is függvénye. Maradok tehát az elégedettség­nél, hiszen nemcsak az olva­sók, de a könyvtárak száma és a könyvállomány is alaposan megnőtt az utóbbi évtizedek­ben. Mégis, ha arra gondolok, hogy nagyon sok kisvárosban és községben haszontalanul mű­ködik a könyvtár, s hogy ezek­ben a helységekben a gyerme­kek az iskolai könyvtárat sem használják (mert azzal nem úgy törődik a megbízott, ahogy kellene), kiderül, néhány gyer­mek úgy hagyja el az alapis­kolát, s lép az ezernyi problé­ma megoldását kívánó kamasz­korba, hogy semmiféle kapcso­latba nem került könyvtárral — akkor kétségkívül csak el- szomorodhatom. Immáron második éve, ha is­kolába visz a riportutam, egy- egy faggató kérdést mindig szentelek a könyvtár helyzeté­A magyar tanítási nyelvű ok­tatási intézmények közül vitat­hatatlanul a galántai gimná­ziumnak van a legjobban elhe­lyezett, pontosan katalogizált, jó és fontos könyvekkel ellátott könyvtára. Jó és fontos köny­vekkel, hangsúlyozzam, ezzel is kiemelendő a közművelődési és az iskolai könyvtár közti funk­cionális különbséget. Tartom ezt szükségesnek azért, mert sok helyütt összekeverik a ket­tőt, úgy oldva meg a kérdést, mintha az iskolai könyvtár amolyan kis községi vagy vá­rosi könyvtár lenne. Ez a nézet téves, hiszen az iskolai könyv­tár funkciója elsődleges külde­tése, az oktató-nevelő munka és a tanulmányi feladatok tel­jesítésének segítése. Galántán az állományfeitárást követően a részlegek kialakítása jelen­tette a fejlődést. Külön állnak a szépirodalmi, a társadalom- tudományi, külön a természet- tudományi könyvek. Természe­tesen a katalogizálás is részle­gek szerint történik, s ami lé­nyegesebb, a könyvállomány fejlesztésénél a tanulmányi Iskolai könyvtáraink 'és nagyon kevés az olyan óvó­nő is, aki a szülőt gyermek- könyvek vásárlására ösztönöz­né. Pedig van olvasói igény, tűnjék bármennyire furcsának, már az óvodás korú gyermek is szeret olvasni, azaz, könyvet lapozni, a leporel­lókban látott képekhez hi­hető történeteket kitalálni, hi­szen egyelőre gyermek, tehát végtelen ő, képzeletvilágát sem­mi nem fékezheti —• és nem is szabad a felnőttnek fékeznie azzal, hogy a gyermeket nem segíti hozzá a könyvhöz. Isme­rek óvónőt, akinek igazgatói szobájában legalább annyi könyv van, mint játék, s is­merem védenceit is, akik jó­val több verset, mesét tudnak, mint egyéb óvodákban a gyer­mekek. Az ő neveltjei nemcsak hogy szebben beszélnek magya­rul, de bátrabban Is nyilatkoz* nak a világ dolgairól. Ny!- tottabbak. Ez az igazgató-óvó­nő minden alkalmat kihasznál 5— télapót, karácsonyt, gyer­meknapot, névnapot stb. —* hogy a szülővel könyvet vásá­roltasson a gyermeknek. S hogy azt a könyvet otthon, nem csupán lefekvés előtt, esti meseként, de napközben is, akár a vizet, az ételt, a tisztál­kodást, szükségletként vegyék. Valahogy így gondolkozhat a mosolygó arcú varrónő Is, aki érezheti, hogy a gyermekének nem csupán esztétikai ízlésére, de lehet, hogy erkölcsi, gon­dolkodói mivoltára is hatnak az^ itt töltött órák. Sőt, az is előfordulhat, hogy a mesék okozta megrendülések — mert nemcsak a gonosz, de a szép is megrendíthet — emberi mi­voltát is befolyásolják. 2. Nem lehet elég korán kezde­ni! — tudja ezt, érzi a varrónő, s tudatosítja ezt az az óvónő, aki olyan gyermekeket küld az első osztályba, akiknek a könyv: szeretet. Hogy aztán mi lesz védenceivel, azt nem tudni. Mindenesetre reményt keltő, hogy a Madách könyvkiadó jó­voltából már egyre több Isko­lában az Elsőosztályosok köny­vével fogadják a gyerekeket. Elszomorító azonban az olyan eset, amit az Ipoly menti Szé- csénkén éltem át, ahol az egyik kislány azt újságolta, hogy éle­te első saját tulajdonú könyve az Első osztályosok könyve volt. Az ilyen gyermeket nagyon ne­héz hozzászoktatni ahhoz, hogy éljen az iskola könyvtári szol­gáltatásával. Pedig az iskolai könyvtár használata olyan szük­séglet kell legyen, mint a sze­retet. Nemcsak a könyv szere- tete, hanem mindené, ami ne­mes, ami gazdagít, ami nem emel árnyékfalat a lélekben. 3. Statisztikát nézek, amelyből kitűnik, ha a mai könyvtárak gyermeklátogatóinak számát nek. Akadt igazgató, aki a könyvtár szerep szerinti mivol­tát hangzatosan kiemelte, de láthatatlanabb működtetését bi­zonyos fokig eltakarta. Talál­tatott pedagógus, akinek az el­képzelhetnél is nagyobb ho- mány és több félreértés kavar­góit a fejében, amikor arról faggattam, diákjai miért nem használják az iskolai könyvtá­rat. Több iskolában ún. beutazó tanító felelős a kölcsönzésért, ezért nincs meg az a közel­ség, ami a könyvtáros-pedagó­gus és az olvasó gyermek kap­csolatában elengedhetetlen. Mondpm, e több példával alá­támasztható, sommásnak tetsz­hető Ítélettel szemben számos statisztikai érv sorakoztatható föl. Csakhogy míg a statiszti­ka számokkal dolgozik, szá­mokkal láttat, addig a szem az iskolai könyvtár sorsát célzó kérdés kapcsán elrévülő arco­kat is, a könyvek kölcsönzött- ségi lapját és a tanulók ámula­tát is látja, amelyek közül nem egy azt jelzi, hogy nem juttat­ják el hozzá az önművelés egyik alapvető eszközét, a könyvet. Vajon miért nem? És ki te­het erről? Biztos, hogy nem­csak a könyvtárvezetéssel meg­bízott pedagógus, aki, mi ta­gadás, gyenge honorárium fejé­ben végzi el teendőit, rfa el­végzi. Mert, ugye, nyilván nem kizárólagosan abból áll a teen­dője, hogy a kölcsönzési órák idejére szabaddá teszi magát. Gondoznia kell a könyvállo­mányt, törődnie kell a kataló­gusépítéssel, és illik kísérle­teznie a különböző kölcsönzési formák módszereivel is. Mind­ezek fölött azonban azt kell tu­datosítania, hogy folyamatosan beépítse az iskola programjába a könyvtár megismertetését és — s ezt hadd hangsúlyozzam: a könyvtárhasználati kész­ségek elsajátítását. És ez már nem lehet egyetlen személy feladata. Ez az egész pedagó­gus-gárda erkölcsi és szellemi kötelessége. Igaz, a gyermekek könyvtárhasználati készségének elsajátításában nem sokat se­gít a folyosóra kitett szekrény lezárt könyvanyaga, hogy sok­kal jobban dolgoznak a könyv­vel ott, ahol megfelelő helyi­ségek állnak rendelkezésre. Az olvasógyarapítás ugyanis en­nek is függvénye. Van, ahol egy osztályban, van, ahol a folyosó­falba beépített üveges szek­rényben van a könyvtár, sőt olyan is akad, ahol az alagsori öltözőkből választottak le ket­tőt könyvtárnak, s a tanítás után távozó gyerekeket szinte csalogatják a gondozott polcok. És a kölcsönzésért felelős pe­dagógus, vagy megbízott diák­jai minden másnap, tanítás után, kinyitják „a boltot“ és kevesen invitálják magukhoz diáktársaikat. munka segítése lebeg az itt dolgozók szeme előtt. Míg a galántai gimnázium­ban az utóbbi esztendőkben a könyvtári tevékenység módsze­re korszerűsödött, formái javul­tak, az alapiskolai könyvtárak­ban a könyvtár- és könyvhasz­nálati készséget tudatosan fej­lesztő formákkal nem is ismer­kedtek meg a könyvtárvezetők. Tisztelet annak a pedagógus­nak, aki olyan feladatokkal bíz­za meg a tanulókat (természe­tesen tanítási órákon vagy szakkörökben), amelyek során azok megtanulhatják a kata­lógus és a kézikönyvek hasz­nálatát, fejleszthetik a könyv­tárhasználati készségüket. 5. Itt jut eszembe: én még éle­temben nem láttam olyan rek­lámot, amely könyvtárba, illet­ve gyermekkönyvtárba invitált volna] Annyi mindent reklá­mozunk — ezt nem. Csoda-e, hogy nem emlékszem iskolára — pedig hiszem, hogy van ilyen —, ahol az iskolai könyv­tárat reklámozták volna. Nem, nem akarom elhinni, hogy nincs ilyen, hogy nem láttam ilyet, hiszen oly sok iskolában meg­fordultam ... Vajon az iskolai könyvtár melyik iskolánkban készít könyvkiállításokat, hol szervezi meg az olvasmányél­mények egyéni és csoportos megbeszélését, hol szervez könyvvel, olvasással kapcsola­tos vetélkedőket. Sokat akarok? Nem hiszem, mert mindez ügy­szeretet és hit kérdése „csu­pán“. Akárcsak az, amit az egyik dunaszerdahelyi (Dun. Streda) magyartanár csinál: saját könyvtárából kölcsönöz diákjainak olvasnivalót. Netán nincs pénz könyvekre? Itt más­ról van szó — hivatástudatról. Lehet, akad hely, ahol erre a célra szűkösen mérnek, de tu­dok olyan járásról is, amely­ben az iskolák könyvállomá­nyának fejlesztésére évente több mint 200 000 koronát ter­veznek. Az már más kérdés, hogy néhol ennek még csak a háromnegyedét sem költik könyvekre, mert különféle, úgymond nem tervezett kia­dások bukkannak föl, s honnan lehet lecsípni egy kis pénzt, ha nem az iskolai könyvállomány gazdagítására szánt összegből? Ez is jelzi, hogy a tanfelügye­lőktől, az iskolaigazgatókon és a tanári karon át a könyvtári megbízottig magukba nézhetné­nek néhányan, ahogyan a több­ség teszi mert nyilván Ismeri a becsült sugallmazó, Comenius mondását: „Ha egy nemzet né­pessége bőven el van látva jó könyvekkel, fényleni fog.“ Stíl­szerűvé téve a fenti mondatot: Ha egy iskola bőven el van lát­va jó és hasznos könyvekkel, s ha ezeket a könyveket ol­vassák is a diákok, fényleni fog. SZIGETI LASZLÖ MÁR MEGVÁSÁROLHATÓ ĽUBOMÍR FELDER: VIRRADAT A CERUZA KÖRÜL, Madách Könyvkiadó, Bratislava, 19SQ. Ära: 16.— korona. A szerző kétségkívül a mai szlovák költészet legsajátosabb, legvonzóbb alkotóegyénisége. Ismertető jegye a világnyitottság, a kísér­letező kedv. Elsősorban költőként ismert, de tudunk dráma, kísérletéről Is. Műfordításaiért 1973-ban Fraiío Král-díjat ka­pott, gyermekeknek szánt verses művei, játékai pedig a mű­faj csúcsát képezik a szlovák irodalomban. Feldeket azonban nemcsak a lírai megismerés tárgya izgatja. Izgatja a megismerés természete is. S a tükrözés tükrözésének meg­kísérlése különös ízt ad ennek az egyébként realista költé­szetnek. Magyarul megjelent kötetét válogatta, fordította és az utószót írta Tőzsér Árpád. ĽUBOMÍR FELDEK: Európa mélyéből Európa mélyéből o Balkánra léptem mint a szobámból a balkonia Nézegetem magamat a zöld árban visszafigyel rám sötéten az árnyam Part hajlik rám Utcán alvóra eresz Úszom Európa horgo ne eressz Jőj Homérosz az alvás még korai Hullámzónak a tenger verssorai TÖZSÉR ÄRPÄD fordítósa SZLOVENSZKÚI VASAR, Cseh­szlovákiai magyar elbeszélők 1918—1938. Madách Könyvkia­dó, Bratislava, 1980. Ara: 25.— korona Fábry Zoltán egy ‘helyütt ezt mondja: „Az első köztársaság­ban irodalmunk növésben leg­elmaradottabb műfaja a regény volt. A széppróza ugyanakkor a novellában szökött virágba.“ Erről a virágzásról ad képet a Csehszlovákiai magyar írók so­rozat ötödik köteteként megje­lenő válogatás, melyet a hazai magyar irodalom első szaka­szának novellaterméséből állí­tott össze Turczel Lajos iroda­lomkritikus, egyetemi tanár, irodalmunk kiváló ismerője. Be­vezetőül írt tanulmányában ap­rólékosan bemutatja a műfaj fejlődését és a szlovákiai ma­gyarság életével való összefo­nódást. A nagy érdeklődésre számot tartható kötet Darkó István, Egri Viktor, Földes Sán­dor, Jarnó József, Kaczér Illés, Lányi Menyhért, L. Kiss Ibolya, Morvay Gyula, N. Jaczkó Olga, Palotai Boris, Sándor Imre, Se- besi Ernő, Sellyei József, Sze­nes Piroska, Szombathy Vik­tor, Tamás Mihály, Török Gé­za és W. Wimberger Anna leg­jobb novelláiból készült, repre­zentatív válogatás. VINCENT ŠIKULA: MUSKÁTLI, Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1980. Ára: 18.— korona A szlovák prózairodalom kö­zépnemzedékéhez tartozó Vin­cent Šikula Muskátli című re­génye szervesen kötődik az egész szlovák irodalmi közvé­leményt megmozgató, a Ma­dách könyvkiadó révén magya­rul Is olvasható előző regényé­hez, a Mesterekhez. Annak „hő­seit“, egyszerű embereit látjuk benne viszont 1944 őszének és 1945 tavaszának mindennapi gondjaival próbatételeivel. Ši­kula itt sem történelmi tablót tár elénk, tianem hiteles, plasz­tikus emberi sorsokon át mu-» tatja be a valóságot, a máso­dik világégés okozta sebeket, sérüléseket, s azokat a gyötrő­déseket, amelyek mindenkor meghatározzák az embert. Nem hagyott alább a hősi pózokat fricskázó kedve, szókimondása és bátorsága sem, s e művében is teljes szépségében pompázik az a népi bölcsesség, az a köl­tészettel és bájjal teli eleven­ség, amely minden Šikula- könyv sajátja. Mint minden ed­digi Sikula-kötetet, ezt Is Tóth Elemér fordította magyarra, megőrizve a szerző nyelvi lele­ményeit, bravúrjait. LAP SZEL GARCIA és GRÁCIA A három poétaféle fiatalember talán még soha nem volt olyan közel a hirtelen megdicsőüléshez, mint éppen most. Ok az est fő attrakciója; elhozták a fényt egy olyan faluba, ahol író, hát még ha fiatal, a madárnál is ritkábban jár. A náluk is zsengébb, és természetesen náluk is sokkal szebb könyvtárosnő üdvözlő sza­vait áthatja a forróság; ő, aki egymagában is vetekedik a három Grácia minden bájával, ám akit mégsem Gráciának hívnak, hanem Mariettának, lángra lobbant s gyújtogató szavakkal beszél most a költészetről, s persze a költőkről is, a gyengéd lelkű líri­kusokról, akik életüket és vérüket áldozták a poézis felszentelt oltárán, ki ágyban, párnák közt, ki pedig csatatéren, ki önkezé­vel véget vetve evilági életének, ki meg véres-gyilkos kezek ál­tal átsegítve az örök vadászmezőkre, „lm, itt ülnek ők hárman“ — búgja, hogy azt egy gerlice is megirigyelhetné „kik a mi boldog és békés korunkban is bátorsággal vállalják egy Petőfi, egy Radnóti, sőt egy Grácia Lorca forradalmi örökségét Fölkapom a fejem: talán nem jól értettem? Oldalvást titán­társaimra pillantok lopva, ám mintha az ő arcuk is ugyanazt a zavartságot tükrözné, mint feltehetően az enyém. Aztán szinte egyszerre fordulunk hálás tekintettel Grácia-Márietta felé: grá­cia, grácia ... TÖTH LÁSZr.Ö ÚJ SZÓ 1980. IX. 8. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents