Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-11 / 188. szám, hétfő

ja hított találkozás öröme torkollott egy, nézetein- két egymástól eltávolító vitába, amely köztem és egy ál­talam különösen tisztelt nép­művelő barátom között kezdő­dött, alig néhány nappal nem­zetiségi kulturális életünk fesztiválidényének befejezése után. Percek, órák teltek el és barátom már-már dogmáiként hangoztatta véleményét az ama­tőr művészeti mozgalom hely­zetéről, a csehszlovákiai «ma­gyarság kulturális életében be­töltött szerepéről. S egyáltalán arról, lehet-e ez a mozgalom öntörvényszerűségével egy olyan makroközösség tudatá­nak hatékony hefolyásolója, x6\ szólnak" a pódiumod, szín­padok, amelyek a bevezetőben említett makroközösség létének, tudatának is fontos tényezői: a társadalmi előrehaladásért va­ló munkálkodás, a nemzeti és nemzetiségi kultúra megisme­rése, gyarapítása és továbba­dása; az önismeretnek nem az önsajnálatig történő degradá- lása, hanem az önművelés tuda­tos önértékelésén alapuló foly­tatása a szocialista társadalom által igényelt sokoldalú egyé­niség kialakításáig. Tiszta érté­kek felsorakoztatása, kimon­dása és terjesztése vonzza hát népművelő barátunkat! A vita során végül is kivilág­lott, hogy kételkedése nem a hiábavalóság rejtett kimondá­sa, hanem a vizsgálódó, útke­reső munkáját szinte napi rendszerességgel ismételten fé­kező helyi jelenségek folya­matos újratermelődését céloz­za. „Dolgozhatunk akármeny­nyit, teremthetünk értékeket, mégis ugyanannyian vagyunk, ahányan tegnap kezdtük“ — sommázta a többórás vitában kifejtett véleményét. A probléma része a tudati szférák különböző fejlettségi szintje is, amelyet a népműve­lő munkában naponta tapasz­Leningrádi jegyzetek AMATOROK ES ERTEKEK amely a sžocalista társadalom szerves része. Véleményét leg­inkább szkepszis, a kételkedés­nek borúlátásba hajlása jelle­mezte. Pedig ő maga is egy falu (közművelődését szervezi, irányítja. Vagy éppen ezért? A sommás válasz kimondása mindig kényelmes, könnyű; megfogalmazójának semmilyen hátránya nem származott még belőle, s amíg a világ világ az esetleges sikertelenségeik, zsák­utcák is őt igazolják. (Olcsó véleményalkotás a váteszi sze­rep lehetőségével.) Csakhogy népművelő barátom sokkal fe­lelősségteljesebb, munkásabb életet él, mintsem az oly jól Ismert „kuvik-szerepben“ tet­szelgő ismerőseink. Naponta ta­pasztalja az értetlenséget, a mikroközösség értékrendszeré­nek ferdüléseit, ugyanígy az ezzel egyszerre, ugyanabban a közegben jelentkező támoga­tást, pozitív értékítéletet. Hogy szkeptikussá vált? Egy faluközösségen belül az értékhierarchia korántsem tük­rözi a társadalmi elvárásokat. Legmarkánsabban a foglalkozá­sok szerinti rangsorolás bizo­nyítja ezt. Egy vizsgálat adatai szerint a falvakban legna­gyobb „tekintélye“ az orvos­nak, a fusizással jól kereső szakmunkásnak és a fóliázó szövetkezeti tagoknak van. A pedagógus, a népművelő, az értelmiség műszaki és admi­nisztrációs rétege ebben a hierarchiában — az anyagi szempontok miatt — az utolsó helyekre került. De ugyanígy „leértékelődik“ az a szakmun­kás vagy műszaki középkáder, aki szabadidejét az amatőr mű­vészeti mozgalom egy-egy ágá­nak művelésével tölti. Lénye­gében eat a fajta tevékenység adja cselekvőinek a legkeve­sebb — sőt, semmilyen! — anyagi hasznot, így válnak „de­vianciájukkal“ a mikroközös­ség indulatainak céltábláivá. M égis, miért hát barátom konoksága, tíz éve tar­tó — szerinte: hiábava­ló — harca a lekicsinylőkkel, a sokszor fékezni akaró és tu­dó okoskodókika 1? Ennek egyetlen oka, hogy ra­gaszkodik az általa értéknek tartott dologhoz, s ezeket mar­xista megfontoltsággal védel­mezi, terjesztésüket etikai fela­datnak fogja fel, s ehhez se­gítségül hívja az amatőr mű­vészeti mozgalom legkülönbö­zőbb ágaiban dolgozó embere­ket, azok erkölcsi és esztétikai értéket is teremtő alkotásait. A kimondott tények, a geny- nyesedő atavizmusok felnyitá­sa, az egyre tisztább megfo­galmazásban jelentkező érték­rend a faluközösségben gyak­ran okoz felbolydulást, „elin­tézést“ sürgetve. Ilyenkor el­kezdődik — huszadszor vagy századszor — a népművelő és az amatőr művészeti csoport rendezőjének magyarázkodása, önigazolása, helyi kálváriája. Pedig nőm tették mást, csak a perspektívát változtatták meg, a helyi viszonyokat társadalmi oldalról és nem belülről szem­lélve. Mindenesetre olyan dolgok­tal vitapartnerem. Éppen az ő hivatásónak a társadalmi fela­data, hogy ezeket feltárja, és feltérképezés után a felnőtt­nevelés, az amatőr művészeti mozgalom segítségével a kü­lönbségek csökkentésén fára­dozzon. A kérdéskör másik ré­sze, hogy a népművelőknek és az amatőr művészeti mozga­lomban önként munkát, fela­datot vállalóknak olyan isme­retekkel, képességekkel, gya­korlati jártassággal, személyi tulajdonságokkal kell rendel­kezniük, amelyek egy sajátos műveltségszerkezet birtokába juttatják őket. A szkepszis olyan mértékű uralma, amilyen barátom nézeteit meghatározza, összeegyeztethetetlen az ama­tőr művészeti mozgalomban dolgozóktól társadalmilag elő­írt követelményrendszerrel. A valós társadalomismeret, a nép­ismeret, az emberismeret elér­hetetlen széles körű emberi kapcsolatok nélkül. Ezen kí­vül a szakmai ismereteknek olyan emberi képességekkel kell párosulniuk, amelyek biz­tosítják az intenzív, persze konfliktusoktól sem mentes szellemi életet, társadalmi nyi­tottságot, politikai és ideológiai felkészültséget, akaraterőt, ki­tartást. Félek, hogy vitapart­neremhez hasonlóan többen is élnek a cselekvésüket fékező szkepszissel. Pedig, aki vállal­ja az élet alakításának, jobbí­tásának feladatát, a dolgok végígvitelét, a „társadalmi ka­talizátor“ szerepét, elsősorban önmagában, műveltségében, po­litikai tisztánlátásában és nem utolsósorban értékítéletében és értékrendjében kell bíznia. DUSZA ISTVÁN 1 Várakozással teli, jó kétórá­nyi kellemes repülőút után ér­kezünk a pulkovói repülőtérre. Napos, de hideg idő fogad. A váróteremben a vámvizsgálatra várva eltűnődünk egy kicsit. Ebben a városban élt és alko­tott egykor Puskin, Gogol, Gon- csarov és Dosztojevszkij. S élt itt a városban egy lángelme, a forradalom vezére, Lenin. A gyors vámvizsgálat után már repít is bennünket a piros Ikarusz autóbusz a Leningrád Szállodába. Szép és kényelmes szálló ez, az 1970-es évek ele­jén épült. Ablakából a híres Auróra cirkálóra látni, amely ma a Pétervári rakpart mellett, a Nagy-Nyevka és a Néva talál­kozásánál horgonyzik. A híres hajó ma múzeum, rengetegen látogatják. A sok nagy csatát megért cirkáló 1948. május 1-én a Haditengerészeti Flotta napján ünnepélyes külsőségek között búcsúzott a tengeri szol­gálattól. Ma már forradalmi emlék. Leningrád, a volt Szentpéter­vár (Petyerburg), fiatal város. Napjainkban persze már világ­város, 4 millió lakosa van. A nagy cár, I. Péter alapította az 1700-as évek elején. Egyrészt katonai-stratégiai elvek vezérel­ték a cárt, hiszen igyekezett gyorsan biztosítani a Balti-ten­ger felé kivezető utat. Legelső­ként a híres Péter-Pál-erődöt építették meg a város közép pontjában a Nagy- és Kis-Néva találkozásánál. A szabálytalan hatszög alakú erődítmény falait és bástyáit katonák és jobbágyok ezrei építették. A bástyaközöket a későbbiek során kazamatákká építették át. Hatalmas épülete­ket emeltek az erődön belül. Az elkészült erődítmény eredeti célját sohasem szolgálta, mivel a cári rendszer legtipikusabb és legjobban megépített börtöne lett. A szovjethatalom a cáriz­mus börtönét 1918-tól fokozato­san felszámolta, s az épületek­be történelmi emlékeket he­lyeztek el. A Péter-Pál-erőd egyik legszebb belső építménye ma is a székesegyház. 1712-ben kezdték el építeni, s a dús bel­ső kiképzés és felületi díszítés miatt csak 1733-ban fejezték be. A székesegyház valamennyi ku­poláját és a torony hegyes csú­csát is aranyfóliával borították be. A háromhajós székesegyház díszítését a leghíresebb orosz mesterek végezték, 1722 és 1726 között, Ivan Zarudnij irányítá­sával. Itt nyugszanak a híres „pétervári cárok“ I. Pétertől III. Sándorig. Érdekességként em­líthető meg, hogy a nagy cár, I. Péter szarkofágján ma is min­dig virág van. A Péter-Pál-erőd Trubeckoj bástyája ma múzeum. Régen a cári önkényuralom itt tartotta fogva legveszedelmesebb ellen­ségeit. Itt raboskodott többek között az első nemesi származá­sú forradalmár, Aiekszandr Nyikolajevics Ragyiscsev, akit 1790-ben „Utazás Szentpétervár­ról Moszkvába“ című könyvéért II. Katalin cárnő záratott bör­tönbe, mivel a szerző munkájá­ban kipellengérezte a jobbágyo­kat sanyargató földesurakat: „Mi mohó vadállatok, telhetet­len piócák, mit hagyunk meg a parasztnak: azt, amit elvenni nem tudunk — levegőt..A 60. számú cellában raboskodott Makszim Gorkij, a nagy orosz író, akit a „Véres Vasárnap“ után két nappal, 1905 jan. 11-én zártak ide az önkényuralom el­len írt proklamációja miatt. S még számtalanul sokan rabos­kodtak itt. A késői látogatónak mindannyiuk nevét felsorolni lehetetlenség. Már kapunyitáskor hatalmas sorok állnak az Ermitázs bejá­ratánál. Érthető ez az érdeklő­dés, hiszen az Ermitázs a világ egyik legszebb és legnagyobb múzeuma. A nagy mennyiségű, felbecsülhetetlen értékű gyűj­teményt öt épületben, a volt Téli Palota, a Kis, a Régi és az Oj Ermitázs, valamint az Ermi­tázs Színház termeiben állítot­ták ki. Az épületek a Névával párhuzamosan helyezkednek el. A forradalmi harcok nem okoz­tak kárt az értékes gyűjte­ményben. Az Ermitázs kincsei egyszer kerültek nagy veszély­be: a második világháború ide­jén. A fantasztikus gyűjteményt azonban még időben biztos helyre, az Urálba szállították. Az Ermitázs anyaga 380 ezer kép fa világ egyik legnagyobb képzőművészeti múzeuma) és 2,5 millió műtárgy. És még egy szám: a kiállított anyagot 400 teremben helyezték el. Ennek megtekintése pár nap alatt le­hetetlen. így aztán ki-ki az őt lekinkább érdeklő anyagot te­kinti meg. Egy régész például legelőször is a régészeti kiállí­tást szemléli meg (ami persze önmagában is óriási és „bejár­hatatlan“), aztán a világhírű arany kamrát (a híres szkíta és egyéb népvándorláskori arany­kincseket) vagy a csodálatos Paziri-halmok ásatási unyagát. Leningrádi blokád. Félelme­tes szó nemcsak itt Leningrád- ban, hanem az egész világon. Leningrád 900 napig a blokád szörnyűségeit élte, kénytelen volt emberfeletti erőfeszítéssel megküzdeni .az iszonyattal, a német fasizníussal. Igen, ebben a városban százezren pusztul­tak éhen, s köztük rengeteg gyermek. A körbezárt Lenin­grád a külvilággal csak egy keskeny kiskapun, a Ladoga-ta- von keresztül az „Élet útján“ tudott kapcsolatot teremteni. Szörnyű volt a nélkülözés a blokád éveiben Leningrádban. A kenyéradagokat a minimum­ra csökkentették. A gyerekek­nek és a hivatalnokoknak 125 gramm jutott, 250 gramm a munkásoknak, 500 gramm a frontharcosoknak. De Lenin­grád lakossága nem adta meg magát. Hitler villámháborúja kudarcot vallott. 1943. január 12-e és 18-a közö t a Vörös Had­sereg erői hétnapos véres harc­ban áttörték a blokádot. Ma a piszkarjovói temető a leningrá­di blokád hősi halottainak sír­mezője. A temető 26 hektár te­rületű. Több százezren pihen­nek itt közös sírban. Idézzük Olga Bergholz szavait: „Itt nyugszanak a leningrádiak. A város lakói, férfiak, nők, gye­rekek, mellettük vöröskatonák. Életükkel védelmezték Lenin- grádot, a forradalom bölcsőjét. Olyan sokan vannak a gránit örök védelme alatt, hogy drága nevüket itt felsorolni nem le­het“. Nyáron itt mindenütt szí­nes virágok nyílnak. Példásan kiváló a szovjet műemlékvédelem. Leningrádban szemlélődve mindenütt ezt lát­ja az érdeklődő. Nagyszerűen felépített és helyreállított palo­ták, sugárutak, hidak minde­nütt. Európa és az orosz építé­szet legjobb mesterei dolgoztak a városban (Rastrelli, Sztarov stbj, s nem hiába nevezték ré­gen Szentpétervárt „Észak Nagy Velencéjének“. A második vi­lágháborúban a bombázások következtében rengeteg épület megsemmisült és megrongáló­dott. Ezeknek nagy részét már helyreállították. A Petrodvorec (az I. Péter által 1714-ben ala­pított Peterhof) Leningrád leg­közelebbi kirándulóhelye. Lu- nacsarszkij a „művészet gyöngyszemének“ nevezte. Nagyszerű a fekvése is, hiszen teraszosan egészen a Finn-öbö­lig húzódik. Több parkból áll. A Felső-parkban található a Palota Múzeum; a volt Nagypa­lota is sokat szenvedett a má­sodik világháború alatt, mivel a németek elfoglalták, páratlan értékű berendezését tönkretet­ték, műkincseit elhurcolták, s végül felgyújtották. Minden le­égett, csak a puszta füstös fa­lak maradtak meg. A felszaba­dulás után csoda történt. A szovjet állam óriási anyagi esz­közökkel a palotát (részben ré­gi fényképek alapján) korhűen restaurálta tta, helyreállították a szobákat, berendezték azokat. Fantasztikus „műemlékvédelmi tudással“ és pontossággal Ma a gyönyörűen helyreállított szo­bákban ott láthatók a kiégett, kirabolt szobák fényképei is. Intő figyelmeztetésül az utó­kornak. Leningrád ma a Szovjetunió második legnagyobb városa, s az ország szemefénye is egy­ben. Mozgalmas kulturális éle­tével, (remek színházaival), műemlékeivel a világ egyik leg­szebb városa. Mai lakói vígke- délyű, barátságos emberek. De tudatukban talán még ott a blokád sok-sok rémsége, s ezek közül is talán az egyik leg­szörnyűbb, a sok ártatlanul el­pusztult gyermek. A blokád alatt meghalt gyermekek em­lékművénél az embernek csak egy gondolata lehet: soha töb­bé háborút. TRUGLY SÁNDOH Három Bcsrtók-film készül Szombaton fejeződött be a fiatal csehszlovákiai magyar képzőművészek első, egyhetes táborozása, melyet Nárasd (Topoľníkyj mellett, a Kis-Duna partján rendeztek meg. Mintegy ötven fiatal festő, szobrász, fotós gyűlt egybe a szép környezetben — alkotni, eszmét és tapasztalatot cse­rélni, hasznosan vitázni a művészetről, a helyben készült alkotásokról. Jelen volt köztük Szilva József komáromi fesW is, akinek itt közöljük Vízhardók című tusrajzát A Bartók-centenárium alkal­mából három filmet forgatnak a Magyar Televízió munkatár­sai koprodukcióban. A CBC ka. nadai tv-társasággal közös filmben, a Bartók-concertóban Doráti Antal vezénylete mellett a két híres zongoraművész, Kocsis Zoltán és Ránki Dezső játssza Bartók műveit. Még az idén a BBC vei közös kopro­dukcióban elkészül Kékszakáll címmel Bartók operájának, A kékszakállú herceg várának tv- filmváltozata. A felvételek alap­jául az a Decca-lemez szolgál, amelyen a két szerepet Sass Syl­via és Kováts Kolos énekli, a művet Solti György vezényli. A film külső felvételei a tárnoki kőfejtőben készülnek. A Bartók Béla életét hat részben, egyenként egy órában bemutató tv-filmsorozatot jövő­re forgatják a francia Guamont- céggel közösen. A nemzetközi vállalkozás művészeti vezetője Szinetár Miklós, rendezője a Franciaországban élő André Szőcs. A forgatókönyvet Szabó György írta, a film zenei szer­kesztője Szőllősy András. Bar­tók Bélát valószínűleg Oszter Sándor fogja alakítani. ÚJ SZŐ 1980. VIII« 9 i.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents