Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)
1980-08-11 / 188. szám, hétfő
I Békeunnepseg Červenili en VILIAM ŠALGOVIČ BESZÉDE ICSTKJ — A trnavai járás dolgozóinak és ifjúságának ma- nílesztációjával csúcsosodtak ki tegnap a Cervenik községben megrendezett csehszlovák —*zov jet barátsági és békeünnepségek, KIHÍVÁS AZ ARAB KÉPEK ELLEN Mubarak Begin leveléről Vétóveszély a BT-ben Gaslon Thorn Ammanban Viliam Šalgoviť, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, a CSSZBSZ SZKB elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy úgy, mint 35 évvel ezelőtt, amikor szívélyesen köszöntöttük a hős szovjet hadsereg katonáit, felszabadítóinkat, ma őszinte csodálatunkat fejezzük ki azon sikerek láttán, amelyeket leghűbb szövetsége- seink hazájuk építésében elértek. Megemlékezett a Szovjetuniónak a csehek és szlovákok nemzeti felszabadító harcához nyújtott segítségről, különös tekintettel a Szlovák Nemzeti Felkelésre, Ezzel kapcsolatban kiemelte az ellenállási harc gazdag hagyományai! a trnavai járásban. A fejlett szocialista társadalom építésének eddigi eredményeiről és elkövetkező feladatairól szólva hangsúlyozta, hogy a további haladás elengedhetetlen feltétele a béke megőrzése. A szovjet nép nevében az ünnepség résztvevőit Vagyim Sztyepanov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja köszönlölte. Haonló békeünnepséget tartottak vasárnap a Bratislava- vidéki járás dolgozói is. A színes rendezvény Kamenný Mly- nen is békemanifesztációval ért véget. Hétvégi nagyüzem a gabonatáblákon (Folytatás űz l. oldalrólJ András és Balla János traktorosok a tarlóhántást végezték. Őket Štefan Dobia követte a DT-75-ös lánctalpas gépe után akasztott boronákkal, hengerekkel. Készül az új magágy. — Ezen a hét kombájnon kívül további hét gép dolgozik a garányi (Hraíi) határban —• mondta az elnök. — Igazán nagy szorgalommal dolgozik szövetkezeti tagságunk, a ven- dégkombájnosok, és az ipari üzemek brigádosai is, akik naponta átlagosan hatvanan segédkeznek a szalma betakarításában, a kézi aratásban. Már csak 30 hektáron maradt le- aratásra váró repce, de a víz miatt ezt a területei még nehéz megközelíteni, sajnos, várni kell. Az árpát már learattuk, s az 520 hektáron búzaterületből alig 80 hektárra való maradt, a 40 hektár rozs aratást is elkezdtük a mai napon. Kedden szeretnénk jelenteni, hogy befejeztük az aratást. Arról Is meggyőződtünk ebben a szövetkezetben, hogy a kenyércsatában dolgozók ellátásáról jól gondoskodnak a szövetkezet vezetői. Az üzemi konyhában naponta átlagosan közel kétszázhúsz adag melég étel készül, ennek jelentős részét a mezőre szállítják azok részére, akik a nép kenyerének biztosításán fáradoznak. (kulik) Rövidesen befejezik az aratást A nyugat-szlovákiai kerületben, ahonnan Szlovákia gabonatermésének több mint a fele származik, a gabonának már csak nem egész egynegyede áll lábon. Az aratás jelenleg a trenčini, senicai, topolčanyi, trnavai, és lévai (Levice) járásokban összpontosul. A betakarítás eddigi kedvező ütemét szombaton a kerület nagy részén megszakította a péntek esti kiadós eső. Például a nyitjái és a lévai járásban két óra alatt 20—30 mm csapadék hullott. Ezekben a járásokban csak délután mehettek ki a táblákra a kombájnok, a szalmabegyűj- téssel pedig teljesen le kellett állniuk. Folyamatos volt azonban a kicsépelt gabona szállítása a felvásárló üzemek raktáraiba. Az érsekújvári (Nové Zámky) járásban, ahol már pénteken befejezték az aratást, az eső kedvezett a traktorosoknak, akik a keverékek és az őszi vetések alá készítik elő a talajt. Itt a szalma begyűjtését, kazla- zását sem akadályozta az időjárás. Ebből, valamint a komáromi IKomárno), galántai és dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásokból tegnap indultak útnak a kombájnok a közép- és kelet-szlovákiai kerületbe, valamint a cseh országrészekbe. Mérni kényszerpihenővel A dél-morvaországi kerületben szombaton az éjszakai eső miatt számos mezőgazdasági üzemben kényszerpihenőt tar- lottak a kombájnok. Ezért több helyen a gépek javításának**, szentelték ezt az időt. Délután azonban már teljes ütemben arathattak a kombájnok a ho- doníni, Uherské Hradisté-i és a znojmói járásokban, ugyanis ezeken a területeken a legérettebb a gabona. MEGNYÍLT A IV. MŰVELŐDÉSI TÁBOR íFolytatás az 1. oldalról) vezetésével Gál Sándor költő, a CSEMADOK Kassa-vidéki járási bizottságának elnöke köszöntötte. Szombaton délután Fábry István, az SZNT nyugalmazott alelnöke tartott előadást a Pe- tőfi-partizáncsoport tevékenységéről, harcainak jelentőségéről a második világháborúban. Este a tábor szabadtéri színpadán a kassai Pinceszínpad mutatta be legújabb produkcióját, a Kocsonya Mihály házassága című vásári komédiát, majd ezt követően a Kassa-vi- déki járás hagyományőrző népművészeti csoportjai „A csereháti új kenyér“ című müsoru kát adták elő, mellyel a Tavaszi szél vizet áraszt népművészeti verseny országos döntőjén második díjat nyertek. Vasárnap délután Pásztor János, a Kelet-szlovákiai Múzeum munkatársa látogatott el a művelődési táborba, aki a 750 éves Kassáról tartott előadást. Este a Szép Föld Ifjúsági Színpad nagysikerű „Koszovói lányka" c. műsorát mutatta be. A tábor lakói este a tábortűznél a kassai Csermely kórust is megismerhették. A vasárnapi eseményekhez tartozik, hogy a somodi fürdő szállójának körtermében tárlatot nyitottak a bodrogközi és az Ung-vidéki amatőr képzőművészet alkotásaiból. Amint azt Gyenge János, a CSEMADOK KB osztályvezetője, a művelődési tábor felelős vezetője elmondotta, a táborban az első két nap után jó a hangulat, s a héten még további számos jó rendezvény lesz. —szák—* (ČSTK) — Mászni Mubarak egyiptomi alelnök — miután tanácsadóival értékelte Begin izraeli kormányfő levelét, melyben az magyarázatot ad Jeruzsálem annektálására — kijelentette, hogy a levélben nem talált egyetlen pozitív elemet sem. Mubarak szerint a levél tartalma arra ad következtetni, hogy nem valószínű az ún. palesztin autonómiáról folytatott tárgyalások korai felújítása. Újságíróknak kijelentette, hogy a levél egyes részeit megvitatta Alfred Atherton egyiptomi amerikai nagykövettel, és ľelkérte öt, hogy tolmácsolja Washingtonban az egyiptomi álláspontot. Az izraeli megszálló hivatalok szombaton elzárták Jeruzsálemet Ciszjordániától. A rendőregységek torlaszokat emeltek a város utcáin és a bekötő utakon. Ezekkel az intézkedésekkel akarják megakadályozni az arab lakosság tüntetését Jeruzsálem annektálása ellen. Bahrain is csatlakozott Szaúd- Arábiához és Irakhoz, melyek kijelentették, hogy megszakítják politikai és gazdasági kapcsolataikat azokkal az országokkal, amelyek elismerik Jeruzsálem izraeli bekebelezését. A Bahraini belügyminiszter ki- (elentette, hogy Jeruzsálemnek Izrael fővárosává való nyilvánítása a nemzetközi jog megsértése, és kihívás az arab népek ellen. A szaúdi—iraki állásponthoz csatlakozott az Egyesült Arab Emírségek is. Az iszlám országok csoportja az ENSZ-ben Jeruzsálem annektálása miatt követeli az Izraellel való diplomáciai, gazdasági és katonai kapcsolatok teljes megszakítását. Az iszlám országok csoportja határozat javaslatában, amelyet a Biztonsági Tanács Jeruzsálemmel foglalkozó ülése elé terjesztenek, az izraeli parlament által jóváhagyott törvényt a közel keleti általános és igazságos rendezés súlyos akadályának, a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének minősítik. ENSZ körökben általános a vélemény, hogy a ' határozatjavaslat ellen az Egyesült Államok vétót emel. Az iszlám országok képviselői tudatosítják ezt a tényt, s azt állítják, hogy az USA vétója esetében az iszlám országok foglalkozni fognak az Egyesült Államok elleni konkrét lépésekkel. Gaston Thornot, a Közös Piac minisztertanácsának elnökét, Luxemburg külügyminiszterét Ammanban szombaton fogadta Kaszim Rimavi jordán kormányfő. A megbeszélésen részt vett a jordán külügyminiszter is. Megbeszéléseik mindenekelőtt a palesztinok helyzetét érintették az Izrael által megszállt területeken, valamint az izraeli parlament döntését, melynek értelmében Jeruzsálemet Izrael fővárosává nyilvánították. A jordán kormányfő hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Nyugat-Európa elítélje az izraeli politikát. Amman volt Thorn kőrútjának utolsó megállója. Ezt megelőzően Tunéziában, Izraelben, Libanonban és Szíriában járt. CIPRUS Felújították a tárgyalásokat (ČSTK) — Több mint egyévi szünet ulán Nicosiában szombaton felújították a tárgyalásom kát a ciprusi görögök és a cip« jrusi törökök között. A megosz-? tott sziget két közösségének képviselői, Hugo Gobbi, aas ENSZ-fötitkár ciprusi ügyekkel foglalkozó különmegbízott ja eL nökletével, megállapodtak »Im ban, hogy az ENSZ patronaiá- sával szeptember 16-án kezelik meg a rendszeres tárgyalásokai a ciprusi kérdés megoldásának' lehetőségeiről. „Jeruzsálem napja“ alkalmából“ augusztus 8-án Teherán lakosságának százezrei tüntetéssel tiltakoztak az ellen, hogy Izrael fővárosává nyilvánította Jeruzsálemet. (ČSTK felvétele) IRÁN ÚJABB JELÖLTJE VAN BANISZADRNAK (ČSTK) — Abol Hasszan Baniszadr iráni elnök szombaton javasolta a parlamentnek, hogy fogadja ei Muhammed Ali Rad- zsai volt oktatásügyi miniszter jelölésit a kormányfői tisztségre — közölte a teheráni rádió. Ez már az elnök második javaslata a kilenc hónap óta betöltetlen kormányfői tisztségre. Előző jelöltjét, Musztafa Mir Szalim volt belügyminiszter- helyettest a parlament nem hagyta jóvá. Irán londoni nagykövetsége tiltakozott a brit hatóságoknál, amiért letartóztattak 68 iráni polgárt, akik a londoni amerikai nagykövetség épülete előtt tiltakoztak az amerikai hatóságok durva bánásmódja ellen az USA ban élő iráni polgárokkal szemben. A londoni iráni nagykövetség nyilatkozata hangsúlyozza, hogy az iráni polgárok tüntetése békés volt, és résztvevői nem sértették meg a tör. SALVAÜOR KÉSZÜLTSÉGBEN A HADSEREG Az FDR sztrájkfelhívása nyomán (ČSTK) — A salvadori Forradalmi Demokratikus Front |FDR) általános sztrájkra szólította fel a lakosságot, melyre augusztus 13-a és 15-e között kerülne sor tiltakozásul a kormányon levő katonai polgári junta terrorja és megtorlásai ellen. Az FDR felhívása megállapítja, hogy a sztrájknak tük- körznie kell a lakosság felháborodását, melyet a junta akciói váltanak ki. A Forradalmi Demokratikus Front felhívása után a junta szombaton hadikészültségbe helyezte a hadsereget. Közölte, hogy az ország valamennyi fontos helyén katonák fognak őrjáratokat teljesíteni, helikopterekkel pedig megfigyelő repüléseket folytatnak. VANUAAKU A brit és francia katonák elhagyják az országot Megérkeztek az első kotonák Pápua új-Guineábó! (ČSTK) — Az új független állam, Vanuaaku legnagyobb szigetén, Espiritu Santón tovább fokozódott a feszültség azt követően, hogy megérkeztek az első katonák Pápua OjLemondott Carter egyik tanácsadója (ČSTK) — A Fehér Házban közölték, hogy augusztus 15-i hatállyal lemond tisztségéről Medley Donovan, Carter elnök tanácsadója, a Time hetilap volt főszerkesztője. Donovan 1979 júliusában lett az amerikai elnök tanácsadója, és többek között azt a bizottságot vezette, amely kidolgozta a 80-as évekre szóló „nemzeti programot". A Fehér Ház képviselői ugyan alt állítják, hogy Donovan lemondásának nincs semmilyen politikai oka, egyes jól tájékozott körök mégis úgy vélik, hogy ez csak újabb megnyilvánulása azoknak az éles ellentéteknek, melyeket Carter népszerűségének heves csökkenése váltott ki. Annak jeléül, hogy nem értenek egyet Carter politikájával, már több politikus lemondott, köztük Cyrus Vance külügyminiszter és Hodding Carter, a külügyminisztéruim szóvivője. Guineából. A felkelők támadásokat intéznek a rendfenntartó egységek és a rendőrség állomásai ellen. Hírügynökségi jelentések szerint a brit és francia egységek nem lépnek fel a felkelőkkel szemben. A szepa- ratisták, akiket az európai gyarmatosítók s mindenekelőtt a Phoenix Foundation amerikai társaság támogat, továbbra is elutasítják a törvényes kormány javaslatait a konfliktus békés megoldására. Waller Li- ni, Vanuaaku kormányfője ezért szombaton Port Moresbybe érkezett, hogy aláírja azt a szerződést, melynek értelmében a Pápua Üj-Guinea-I egységek részt vesznek a nyugalom helyreállításában a szigeten. Egyelőre kétszáz katona tartózkodik Vanuaakuban. A kormány szóvivője szerint a brit és francia katonák elhagyják az országot. vényt. Ezért a rendőrség lellé- pése a tüntetők elten ..nyilvánvalóan provokatív es ag* resszív jellegű volt“. A Londonban bebörtönzött «*8 iráni tüntető szombaton befejezte éhségsztrájkját, amelyet a brit rendőrség brutális bánásmódja elleni tiltakozásul folytatott. Az éhségsztrájk megszüntetésére azt követően került sor, hogy a börtönbe ellátogatott a londoni iráni nagy. követség ügyvivője. » » # Az Indiai-óceán térségébe u> vabln négy amerikai hadihajó érkezeit 1800 tengerészgyalogossal a fedélzetén. A Pentagon jelentése szerint a friss egységek leváltják az ott állomásozó amerikai katonák egy részét, akik visszatérnek földközi-tengeri támaszpontjaikra. ÉSZAK ÍRORSZÁG Heves összecsapások Belfastban IČSTKJ — Az észák-írországi Belfastban szombatra virradó éjszaka súlyos összecsapásokra került sor a tüntetők és a rendőrség közölt. Andersonlovvn katolikus lakossága tömeges tüntetéssel akart megemlékezni a politikai internálásokról szóló törvény meghirdetéséneik 9. évfordulójáról. A rendőrséggel való összecsapás során három tüntető és a rendfenntartó erők egy tagja vesztette életét. 12 személy súlyosan megsebesült, 38 tüntetőt letartóztattak. További észak-írországi városokban is heves ösz- szecsapások voltak a tüntetők és a brit reguláris hadsereg alakulatai között. LIBANON Tovább tart a kormányválság (ČSTKJ — Takiaddin Szulh kinevezett libanoni miniszter- elnök szombaton közölte Eliasz Szarkisz államfővel, hogy lemond megbízásáról. Ezzel befejeződött Szulh húsznapos igyekezete, hogy megalakítsa a különböző keresztény és muzulmán csoportok képviselőiből a nemzeti egység kormányát. Szarkisz elnök várhatóan minél előbb egy másik politikust bíz meg az új kormány meg alakításával. Az új kormány összeállításáig a Hossz-kabinet marad kormányon, amely júni us 7-őn mondott le. 1980 VIII 11.