Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-08 / 186. szám, péntek

AZ 9MEKET NEM ADTAK Kffll ÜJ szó Az oKmpio visszhangja A XXll. Nyári Olimpiai Játékok versenyei »igyam mar napok­kal ezelőtt véget értek, de a világ legjobb sport ollói nak eme nagyszabású találkozója még sokáig beszédtéma marad, A sportolók és a tisztségviselők, edzők, vissza-visszatér nek majd a nagy versenyeken történtekre, egymást követik majd az ér­tékelések. Most néhány nappal e jelentős sportesemény után számtalan vélemény lát napvilágot, nyilatkoznak a résztvevők, nts meg azok is, akik esetleg nem lehettek olt Moszkvában. Mindazok, akik nem okozlak psalódást, érthetően boldogan emlékeznek a Moszkvában áléit napokra, de azok is, akiknek esetleg nem sikerült legjobb formájukat hozniuk és csaló­dottan távoztak a Szovjetunió lövárosából, nem gvöziik di­csérni a rendezőket, a sportver­senyek színvonalát. A moszkvai olimpia résztvevői két hét alatt 97 világcsúcsot és 241 olimpiai rekordot javítottak meg. Belgium egyetlen aranyérmét a cselgáncsozó Van de Walle szerezte és a Le Soir-nak nyúj­tóit nyilatkozatában s követke­zőket mondotta: — Amikor első ízben kezd­tek beszélni a moszkvai játé­kok bojkottjáról, nagyon fel­iem, hogy az éveken át végzett munka, a lelkiismeretes, edzés, kárbavész, és esetleg nem ju­tok el az olimpiára. Nagy csa­pás lett volna számomra, ha ez bekövetkezik. Belgium Olimpiai Bizottsága nagyon okosan ha­tározott a részvétel mellett, hi­szen örökre biztosítani kelt az olimpiai mozgalmat, az olimpiai eszmét. — Az aranyérmeket Moszkvá­ban sem adták ingyen, azok, akik bajnokságot nyerteik, a. győzelemért sokat verítékeztefc, sok mindenről le kellett mon­daniuk, hiszen csak tökéletes ielkésziilésse! lehetett az el- leníeFekkel a győzelem remé­nyében (elvenni a versenyt. A szocialista tábor sportolói épp­oly körültekintően, telkiismere­tesen készültek az olimpiára, mint mi. A különbség csupán annyi, hogy a szocialista tábor (jószágaiban az állami szervek (messzemenő támogatásban ré­szesítik a testnevelést és a sportot. Mindenki tehetsége szerint kapcsolódhat be nem­csak a sportmozgalom ba. ha­nem a normális életbe is. Az én nyakamba aranyérmet akasz­tottak, a főiskolára azonban nem vettek fel, nem tették le­hetődé, hogy tovább képezzem magam. Magyezsda Oüzarenko, a 800 m-es női síkfutás szovjet olimpiai bajnoka így válaszolt az újságírók kérdéseire: Tekintettel arra, hogy «íz olimpia előtt beállította e táv világcsúcsát, Önt tartották az első számú esélyesnek. így érezte? — Éreztem, hogy esélyeim megnövekedtek és természete­sen győzni akartam'. Milyen szerepet látszott eb­ben az. hogy a bajnokságon a 400 m-es táv specialistán le­győzte? — Növelte magafoiizt&imságirti- mmat es főleg az utolsó 30© »mé­teren nyitott hajrámhoz jiárull hozzá. Az olimpiai döntőben három szovjet lutónö biztosította he­lvét. Megegyezlek valamilyen^ taktikában? — Nem. Elhatároztam, hogy a rajttól! kezdve teljes erőmből futok. Ezt a receptet már akkor kipróbáltam, amikor 1:54.fii per­ces» időt elértem a svllpjfezők- ben. Az első 4U0 m-en 56,41 mp et futott. Ezt előre így lervezte? — Nem hiszem. hogy tó# gyorsan kezdtem. Legnagyobb ellenfelemnek Minyejeváí tar­tottam. Ha ói gyorsabban kezd, akkor én is fokoztam volna az iramot. Az 1:53,42 perces világcsúcs határt jeleni 800 m-tn? — Nem. gondolom. Ez az. idő már beérett. Véleményem sze­rint ennél jobbat is teljesíthe­tünk majd, de akkor ax els.O kört gyorsabban kell Jutni. O A Portisch—Hübner sakk- vilägbajnoki párosméiikőzes ne­gyedük játszmáját a nyugatné­met sakkozó megbetegedése miatt elhalasziottók. A SÍUGRÓKÉ A SZÓ Az utóbbi időben nagy nep- fzeiőségnek örvendenek a mö- anyagsáncon megrendezeti sí ugró versenyek. A nyugatné­metországi Kabérlsleinben au­gusztus 9-én Nyugat-Európa legnagyobb műanyagsáncát ad. jak át rendeltetésének. A nem­zetközi versenyen osztrák, olasz, finn, jugoszláv, svájci és nyugatnémet síugrók indulnak. Rajtul az idei olimpiai bajnok Törmänen, valamint Puikkonen. Kokkonen, yiianülla sírepülő, a világbajnok Kogler és a Vi lág Kupa győztese Neu per is. Ezúttal elsó ízben rendeznek jnűanyagsáncon versenyeket a svédek. Az IFK Boraš rendezé­sében augusztus 31-én találko­zik népes mezőny, közlök né­hány csehszlovák síugró is. Hermann Weinbuch, nyugat­német észak) összetett junior világbajnok «z elsß nyári ver­senyen Isífutás görsíken és mű­anyag sáncon rendezeti síug­rás) megszerezte a győzelmet 436,5 ponttal, Faisl (419,3] élőit. Weinbuch mindkét szám­ban elsó lett. Csehszlovákia legjobb ifjúsá­gi és felnőtt síugrók e héten Lomnica nad Popelkouban edző- táborozáson vesznek részt, és szorgalmasan készülnek a va­sárnapi. augusztus 10-én meg­rendezésre- kerúió műanyagsánc versenyre. ta&n Vili. ». Az ötkarikás zászló elbúcsúzott Moszkvától, a XXll. Nyári Olim- i Játékok szili hülyéiül SPORTHÍRADÓ A Dukla Brno a bajnok Csehszlovákia 100 km-es or. sfcágos kerékpáros csapatbaj­nokságán az elsőség sorsa csak az utolsó 20 km-en dőlt el. A legtöbb erővel a Dukla Brno „négyesfogata“ rendelkezett és ennek köszönhette a bajnoki cím megszerzését. A kerék­párosok legnagyobb ellensége a kanikula, és a változatos te­rep volt. A 16 csapat közt több is esélyes volt az érmek egyi­kére. Az országutak specialis­táin kívül pályakerékpározók is rajthoz áMtak, és nem is akármilyen teljesítménnyel ruk­koltak ki. A bajnokság végeredménye: 1. Dukla Brno (Dolek, Koneč­ný, Skoda, Boháč), 2:08:55 2. Dukla Praha —55, 3. Dukla Trenčín 1. —1:21, 4. Inter Bra­tislava — 1:40, 5. RH Plzen I. — 2:30, 8. Dukla Brno II. — 3:CS pere. TENISZ Fiatalok vidám jelenete a záróünnepségen iCSTK ielvétele] • A Szovjetunió Dnvepro­petrowszkban folyó úszőbujnek wigának első győztesei: Férfi­ak: 100 m gvors: Szereda 52,90, 200 m hát: Nudelisz 2:07,68, Nőik: 100 m gyors: Geraszimo- va 59,50, 200 m hát: Kruglová 2:22,68, 200 m pillangó: Tyu rinova 2:20,60. •; A Helsinkiben megrende­zett atlétikai verseny érdeke­sebb erdeményei: 5000 m: 1. Maaninka (linn) 13:26,4, 2. Fedotkin (szovjet) 13:28,2, Rúd­ugrás: Pa Honén és Kaliomöki Hinnék) 520, 1500 m Taunonen (finn) 3:42,9. Gerely: 1. Utriai- nen «7,12. • A Lengyelországban folyó női kézilabda 1BV legutóbbi eredményei: Csehszlovákia — Lengyelország 1. 9:18 (6:7), NDK — Románia 17:13 (9:6). Lengyelország — Szovjetunió 10:19 (2:8|, Bulgária — Ma­gyarország 20:23 (8:9). • Buenos Airesben Korcsnoj a függőben maradt 8. játszmái Polugajevszkíj ellen megnyerte és 9 játszma után 5:4 arány­ban vezet. A legutóbbi játszim* a 95. lépéssel ért véget. • A kölni nemzetközi láb darügó torna döntőjében a Hamburger SV 3:1 re győzött az FC Köln ellen. A harmadik helyért: Standard Liége — Ajax Amsterdam 3:0. • Barátságos labdarúgó mér­kőzésen az NK Szarajevó 4:3- ra verte az FC Magdeburg együttesét. Szlovákia flipért Piesfanyban ez idén 21-szer rendezik meg a Nemzetközi motorkerékpár és autóversenyt Szlovákia díjáért. Elsőként még augusztus b án az olasz ver­senyzők érkeztek meg, majd őket követték Belgium, Ausztrá­lia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia, Luxem­burg, Magyarország, NDK, NSZK, Ausztria, Svájc, Svéd­ország és Csehszlovákia képvi­selői. A verseny ünnepélyes megnyitójára vasárnap délelőtt 10,40 órakor kerül sor és 11,15 órakor indítják a 125 cem-esek kategóriájának részvevőit. A hi­vatalos edzést a hagyományok­hoz híven 1 nappal korábban, tehát szombaton tartják meg. A sjnrtfcfaiiás hírei A SAZKA 33. játékhetének párosítása: (A mérkőzéseket augusztus 15-én és 17-én játsz- szák). Labdarúgó CSNL A-csoport I. Spartak Armaturka Ústi n/L — DP Xaverov Praha. 2. Slovan Liberec—Škoda Plzeň, 3. VTŽ Chomútov—LIAZ Jablonec nad Nisou, 4 KŽ KráIňv Dvňr—Sklo Union Teplice, Labdarúgó CSNL B-csuport 5. T{ Vítkovice—Valcovne ple­chu Frýdek-Míslek, 6. TŽ Tŕi- nec—SNŽ Olomouc, 7. TJ Ná- chod —VOKD Poruba, 8. KSB Brno—Železárny Prostéjov. Labdarúgó SZNL 9. Lokomotíva Bane Spišská Nová Ves—Spartak ZTS Dub­nica, 10. Poľnohospodár Dunaj­ská Streda—Vagónka Poprad, II. Lokomotíva Buftina Zvolen — ZVL Žilina, 12, Gumárne Pú-' ť ho v — Strojárne Martin. • A Bohemians Praha lab­darúgó együttese Bilbaóban 3:1 (2:0) arányú győzelmet aratott az Atletico felett, és bekerült a torna döntőjébe, ahol ma es­te 20.00 órai kezdettel a Mönchengladbach — Wolver­hampton találkozó győztese lesz az ellenfele. • Gottwaldovban a nni Ké­zilabda Csehszlovák Kupáért a TJ Gottwaldov 18:16 arányú győzelmet aratott a Start Bra­tislava fölött. • Előkészületi labdarúgói mérkőzések: ZŤS Košice — jKS Katowice 3:1, Slovan Bratisla­va — Senica 2:1, Nitra — Vráb­le 5:0, Prešov — Komárno 2:0, Lokomotíva Košice — Micha­lovce 4:0. • A serdülő lányok kosár­labda Európa-ba jnokságán (a korhatár 17 év) Zalaegersze­gen az első nap a következő eredmények születtek: Románia — Csehszlovákia 70:63, .Szov­jetunió — Jugoszlávia 83:61, Bulgária — NSZK 81:68, Ma­gyarország — Svédország 71:61, Olaszország — Franciaország 54:52. • A Nációnál Montevideo labdarúgó együttese nyerte a Felszabadulási Kupát (a BEK- hez hasonló kupaküzdelem Dél-Amerikában. A Porto Al­legre ellen lejátszott első mér­kőzés 0:0 arányú döntetlent hozott, a visszavágón Monte- videóban az Internacionál 1:0- ra győzött. Az. Indianapoliszi torna má­sodik fordulójának eredményei: Freyss—Lendl 6:3, 6:0, Telt- scher—Martin 6:2, 6:3, Fibak— Edmondson 6:2, 6:2, Franulo- vics—Dent 6:3, 4:6, 6:0. Női egyes: Maršíková—Tomanová 2:6, 6:3, 9:7, Goolagong—Pcjrt- mann 7:5, 6:0, Jäger—Smith 6:1, 6:1, Madruga—Forood 6:0, 6 0. Grove Cityben a következő eredmények születtek: Lutz— Moore 6:1, 6:1, Cain—Docherty 6:3, 2:6, 7:6, Teacher—Delaney 6:3, 6:1. A női tenisz Grand Prix élén jelenleg a következő a sorrend: 1. Lloyd 650 ps 2. Mandlíková 580 p 3. Austin 545 p. Jugoszlávia nélkül Sittartban véget értek az if­júsági vízilabda Európa-bajnok­ság csoportmérkőzései. E sport­ágban gazdag hagyományokkal rendelkező jugoszláv fiatalok nem tudták biztosítani helyüket a döntő csoportban, melybe Olaszország, Magyaország, NSZK, Románia, Spanyolország és a Szovjetunió kerül. A legutóbbi eredmények: Finnország— Magyarország 1:17, Ausztria—Románia 3:12, Dánia — NSZK 4:12, Lengyelország— Szovjetunió 4:11, Jugoszlávia— Anglia 8:2, Svédország—Fran­ciaország 8:6, Spanyolország— Belgium 11:2, Hollandia—Gö­rögország 9:2. SAKK Hármas holtversennyel végző­dött a már nyolcadik alkalom­mal megrendezett nemzetközi sakkverseny a spanyolországi Las Palmas-ban. Két szovjet nagymes­ter: Petroszjan volt világbajnok és Geller, a legutóbbi bajnokság győztese — egyébként a torna leg­idősebb résztvevői — egy fiatal­lal: az angol Miles nagymester­rel másfél ponttal előzték meg a svéd Anderssont és a holland So- sonkot. Ez a torna is igazolta, hogy ilyen rövid versenyeken (12 résztvevő) az ötven évnél idősebb sakkozók is jól szerepelhetnek, mert a 11 forduló alatt — különö­sen sok szabadnappal, mint ahogy ez Las Palmasban volt, ntyn tárad­nak el. A vendéglátók kö^Ql Bel- lon nagymester szerepelt a lejob ban — hatodik lett. A két kubai nagymester G. Gareia és Hernan- des ezúttal halványabban játszott. Bemutatjuk az egyik győztes rp- vid támadó játszmáját: Ú-indiai védelem Világos: Colon (spanyol) — Só tét: Geller (szovjet) 1. d4 Hf6 2. C4 g 6 3. Hc3 Fg7 4. e4 d6 5. Fe2 0 0 6. Fg5 Hbd7 (jobb 6 . . . c5, de a szovjet nagymester szándékosan letér az elemzett út­ról, hogy önálló gondolkodásra kényszerítse kevésbé tapasztalt el­lenfelét) 7. Vd2 c6 8. f4 (erre sö­tét gyorsan átveszi a kezdeménye­zést) 8... e5I 9. fe5: de5: 10. d5 Hc5 11. Ff3 Va5 (máris Hb3-al fe­nyeget) 12. Bel ed5: 13. cd5: b5! 14. Fe3 h4 15. Fc5: Vc5: 16. Ha4 Va5 17. b.3 Fd7 18, Bc5 Vd8 19. Vb4: (ez a gyalognyerés nem tize- tödik ki, de világos már amúgy i? rosszul állt) 19... Hg 4 20. Hb2 Vh4 plusz 21. g3 Vg5 22. Fg4 Vg4: 23. Hd3 Bfc8 24. Vc4 (egy esetle­ges Ff8 ellen. Most mutatós befe­jező lépés következik) 24... Fb5! és világos leiadata, Vb5:-re Ve4: + nyer, más vezérlépésre pedig Fd3: következik és elvész a bás­tya, végül 25.Bc8: Bc8: 26. Vb5:-ra ugyancsak Ve4: + dönt. 1164. számú fejtörő F. N a n n 1 n g [Ľ Echequier de France, 1956 1. díj) Világos indul és 2 lé­pésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Ka2, Ve8, Bd8, Hb3 és e7, Ffi, gy: c3, d2, e3, g2 és g3 (11 báb). Sö­tét: Ke4, Vg5, Ba4 és g6, Fa 6 és 18,gy: a 3, c 6 , e5, 14 és f5 (11 báb) A meg­fejtés beküldésének ha­tárideje: augusztus 18. A megfejtések az Üj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megje­löléssel. A helyes meg­fejtést beküldők Tozül kelten minden' héten könyvjutalmat kapnak, továbbá féléves álla n- d ó létraversenyt veze­tünk. Felhívjuk fejtőink fi­gyelmét, hogy a mai, 1164. sz. lejtörővel új létra indult! Az 1162. sz. fejtörő helyes meg­fejtése: 1. He5:M (Dittrlch) Az e heti nyertesek: Török Gábor, No­vé Zámky, Kovács Lehel, Vyšné nad Hronom. DELMAR GÄBOH

Next

/
Thumbnails
Contents