Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)
1980-08-08 / 186. szám, péntek
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1980. augusztus 8. PÉNTEK BRATISLAVA m XXXIII ÉVFOLYAM 180. szám © Ára 50 fillér Fölismerni a szépet Manapság mintha kevesebbet beszélnénk ax esztétikai nevelésről, arról a tevékenységről, melynek a marxista felfogás üxerint elsőrendű feladata, bogy az emberben kialakítsa, fejlessze az esztétikai értékek {elismerésének a képességét, hogy az embert fogékonnyá tegye a szép iránt. Pedig állandóan napirenden kell tartanunk wzt a kérdést (is), egyaránt az egyén és az egész társadalom harmonikus fejődése végett, és nem kevésbé azért, mert a nap mint nap látható, megörvendeztető eredmények mellett még ezen a területen is vannak — divatos szóval — tartalékok. Van tennivaló, mind a esaIádon, mind az iskolán belül és kívül. Pusztán az elmondására kevés lenne ez az egy hasáb, amely azonban arra elegendő, hogy fölvessünk egy, az első pillantásra jelentéktelennek tetsző részletkérdést, méghozzá abból a marxista tételből kiindulva, hogy az esztétikai nevelésben — bármennyire is fontos szerepet játszik — nem «lég a művészi alkotások elsajátíttatása: „minthogy az esztétikum szférája nem szűkíthető 1« a művészet körére, hanem kiterjed a társadalmi élet és a természet egészére, az esztétikai nevelésnek is ki kell terjednie az itt fellelhető esztétikai értékek iránti fogékonyság kialakítására ..Ilyenkor, nyáron sem árt ráirányítani figyelmünket erre a kérdésre. Sőt! Ez az az időszak ugyanis, amikor a gyermek, az ifjúem- her fölszabadultabhan tekinthet szét maga körül, nem töri fejét házi feladatún, nem készül órákra, nem szorong feleltetés miatt, szakkörökbe sem szólítja öt senki. Ezek helyett — ha dolgozik is két-hároni hetet — élvezi a szabadságot, járja az országot, világot — szülők kíséretében, csoport tagjaként, barátokkal vagy egymagában. Kell-e különösebben hangsúlyozni, hogy ezzel milyen kiváló lehetőségek kínálkoznak a tágabb világban és a természetben meglevő esztétikumok fölfedezésére. Egy-egy közvetlen találkozás a széppel könyveket, tanítási órákat nem helyettesíthet 'ugyan — tévedés lenne ilyet állítani —, de képes olyat nyújtani — különösen, ha a felnőttek közölt okos szavú fölfe- dezötársra, segítőtársra lel a gyermek —, amilyet sem a könyvek, sem az iskola. És történik ez észrevétlenül, természetes módon, anélkül, hogy valaki is kényszerítené a gyermeket, az ifjút a szép meglátására és befogadására. De mert — a felnőttek beleszólásával — történhet másképpen is, például erőszakosan, szájbarágó, lelkel és tudatot megbénító módsze rek alkalmazásával vagy éppen a giccsre, alantasabb dolgokra terelve a figyelmet, meg kell azt is említeni, hogy: nem mindegy, milyen szerepet játszik a szülő, a pedagógus, a pionirvezető e folyamatban, amely nem ér véget, nem érhet véget a szünidővel. A látottakat, tapasztaltakat haszonnal lehet — és kell — föleleveníteni a tanítási órákon, kiegészítvén velük egyik-másik tananyagot, egyáltalán: beépítvén az iskolai esztétikai nevelés folyamatába. Hogy az iskolából mind több olyan ifjú léphessen az életbe, aki fogékony a szépre, a jóra, aki teremtője is tud lenni a szépnek és jónak. BODNAR GYULA A bratislavai Jurái Dimitrov Vegyi Művekben eredményes volt uz első félévi termeién. Az ellenőrzések és elemzések kimutatták, a hét legfontosabb mutató kedvező eredményeket tükröz. Ilyen mutató például a piaci alapokba való szállítás, az export, a munka rentabilitása és minősége stb, Különösen nagy jelentőségű az a tény, hogy a termelés 14,2 százalékkal való emelése ellenére a gyártmányok minősége kiváló volt. Felvételünkön: Ondrej Rudié, az egyik szocialista munkabrigád tagja (M Vojtech fölvétele — CSTKJ LENIN ÍSZMEIEHEZ HŰEN A 24. RYSY-TÜRÄN RÉSZT VETT PETER COLOTKA ELVTÁRS !S (CSTK) — A Rysy-csúcsra vezető gyalogosvény ezekben a napokban tele van fiatal turistákkal, Tegnap a kora reggel« órákban elindult a csúcsra a 24, Rysy-túrá résztvevőinek első, 1700 liatalüól álló csoportja. Velük mentek a CSKP KB és a Csehszlovák Nemzeti Front KB küldöttségének tagjai Peter Colotkának. a CSKP KB Elnöksége tagjának, Szlovákia miniszterelnökének a vezetésével és a túra külföldi vendégei. Verőfényes időben és jó látási viszonyok között az első csoport már kilenc óra előtt megmászta a csúcsot, amelyre 1913-ban lengyelországi száműzetése során Lenin is feljutott. Miután a csoport tagjai megkoszorúzták Lenin emléktábláját, Colotka elvtárs gratulált mindazoknak, akik tegnap részt vettek az igényes, csaknem négyórás túrán. Mindig marad jón meg az a szilárd akaratuk — mondotta —, amellyel a hegyi ösvényen a csúcsig felju toltak. Az ifjúság aktivitását és kitartását Jaroslav jenerál, a SZISZ KB alelnöke, a SZISZ csehországi központi bizottságának elnöke, a SZISZ KB küldöttségének vezetője is nagyra értékelte. Megállapította, hogy e túrával a fiatalok már huszonnegyedszer adóznak kegyelettel Lenin emlékének. A túra résztvevői ős a többi fiatal nevében megígérte, hogy a csehszlovák ifjúság a jövőben is becsülettel teljesíti a CSKP XV. ós a SZISZ II. kongresszusának határozatait. Tíz óráig a csúcsra 1300-an jutottak fel. Lent, a Tatranská Lomnica-i sátortáborban délelőtt sportversenyeket, főként röplabda- és labdarúgó-mérkőzéseket, valamint érdekes megbeszéléseket tartottak. Előadás hangzott el a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségéről. „Hogyan segítette a polgári lakosság a partizánokat és hogyan működtek a pártszervezetek a felkelés idején?“ — ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolt Ján Knoupka Banská Bystrica-i lakos, a felkelés résztvevője. Sokat mesélt élményeiről a fiataloknak, visszaemlékezett ejtőernyős kiképzésére a Szovjetunióban. Ugyancsak a Tatranská Lomnica-i sátortáborban tartották meg délelőtt — immár tizedszer — a köztársasági elnök vándorserlegéért rendezett orientációs futást. A fiatalok Lenin eszméi iránti hűségüket nemcsak a Rysy-csúcs megmászásával, hanem gazdag munkaaktivitásukkal is kifejezték, „A SZISZ a Tátrának“ elnevezésű akció keretében a túra résztvevői segítettek a Tátrai Nemzeti Park dolgozóinak a kijelölt turistautak karbantartásában és pihenőhelyek létesítésében. A találkozó résztvevői szántára délután és kora este sport- és kulturális műsort szerveztek kiváló együttesek és énekesek közreműködésével. Nagyüzem a gabonatáblákon A nemzeti bizottságok és a Nemzeti Front szervezetei hatékony segítséget nyújtanak az aratóknak (CSTKj — A komáromi í Komárno 1 járás mezőgazdasági dolgozói szerdán már teljesítették egyik legfontosabb feladatukat, a gabonabelakarítás- é# felvásárlás tervét. A siker a mezőgazdasági dolgozók, a felvásárló szervezetek, a gép- és traktorállomások összefogásának köszönhető. Ezzel a járási pártbizottság vezetésével hozzájárultak a XV. pártkongresszus határozatainak teljesítéséhez. A munkákban a nemzeti bisott* ságok és a Nemzeti Front szervezetei is hatékony segítséget nyújtottak. A mezőgazdasági dolgozók nagy gondot fordítottak a gabona gyors és veszteségmentes betakarítására. Teg- napelőttig az egész 25 ezer 344 hektáros vetésterületen learattak. Az igényes feltételek között nagyban előmozdította a feladatok valóra váltását a széleskörűen kibontakoztatott szocialista muukaversény és a felajánlási mozgalom. A kombájnok most a járásból a nyugat-szlovákiai kerület más járásaiba és hazánk más vidékeire mennek, hogy ott segítsenek az aratásban. A komáromi járás mezőgazdasági dolgozói közben folytatják a nyári munkákat, begyűjtik a szalmát, elvégzik a tarlótiáutást és felkészülnek az őszi munkákra. NYÚJTOTT , MŰSZAKOKBAN A vranovi járásban a gabonával bevetett 11700 hektárnak eddig csaknem 11,5 száza lékán arattak le. Naponta több mint 100 kombájn dolgozik a földeken és 550 hektár tarlót hagynak maguk után. Ebben az ütemben az aratást 16 napon belül befejeziik, A szalmát a learatott terület 90 százalékáról gyűjtötték b>e, 50 százalékán pedig elvégezték a fcarl^ f Folytatás a 2. oldalon/ A POLITIKAI ENYHÜLÉST KATONAI ENYHÜLÉSSEL KELL KIEGÉSZÍTENI Miloš Vej voda értékelte a genfi leszerelési bizottság idei munkáját (CSTX| — A genfi leszerelési bizottság tegnapi ülésén felszólalt Milo* Vejvoda csehszlovák külügyminiszter-helyettes. Értékelt« a bizottság idei t 'íácskozásainak lefolyását és ered ményeit. Nyugtalanságának adott kifejezést amiatt, hogy a regy verkezés sokkal gyorsabb ütemben növekszik, mint ahogy a leszerelési tárgyalások folynak Ezért egyre nagyobb figyelmet kell szentelni annak a kérdésnek, hogyan lehetne megállítani a fegyverkezési hajszát. Em lékeztetett rá, miszerint a Varsói Szerződés tagállamai a Politikai Tanácskozó Testület legutolsó ülésén jóváhagyott nyilatkozatukban ismét hangsúlyozták igyekezetüket arra, hogy a politikai enyhülést ka tonai enyhülés egészítse ki. A genfi leszerelési bizottság munkájához olyanok a feltételek, hogy elősegítheik ezt a törekvést» A leszerelési célok elérésére irányuló nemzetközi együttmű ködésre vonatkozó nyilatkozat- tervezet, amelyet csehszlovák kezdeményezésre az ENSZ-köz- gyűlés 34, ülésszaka elfogadott, kedvező feltételeket teremt az ENSZ-közgyűlés 1982- re tervezett második rendkívüli leszerelési ülésszakának előkészítéséhez. Miloš Vejvoda beszédének to vábbl részében megvilágított :i az általános leszerelési prog ramtervezet néhány fő gondolatát, amelyet a szocialista oi szágok dolgoztak ki közösen, és a csehszlovák küldöttség terjesztett elő. A tervezet teljes mértékben kifejezi, milyen jelentőséget tulajdonítanak a szocialista országok a leszerelési kérdések egész rendszerének, hangsúlyozva, hogy a leszerelést hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett kellene meg valósítani, jelentős hozzájárulás lenne az e kérdésekkel kapcsolatos tárgyalásokhoz a javasolt leszerelési világkonferencia. hangsúlyozta Miloš Vej voda. i Szovjetunió Teljes ütemben folyik az aratás (ČSTK) — A Szovjetunió va lamennyi szövetségi köztársaságában teljes ütemben folyik az aratás. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi augusztus 4-én kiadott jelentése szerint az egész országban 35,7 millió hektárról, vagyis a vetésterület 29 százalékáról takarították be a gabonát és a 'hüvelyeseket. Huszonöt millió hektárról, vagyis a learatott területnek 70 százalékáról csépelték ki a gabonát. Az OSZSZSZK-han 21,8 millió hektárról, a vetésterület 29 százalékáról takarították be a gabonát, és ennek 65 százalékát csépelték ki. Ukrajnában mindenütt folyik az aratás. A gabonát már 8,2 millió hektárról, a vetésterületnek 56 százalékáról betakarították, s a már több mint 5,5 millió hektárról betakarított gabonát kicsépelték. Kazahsztánban egyre nagyobb területen folyik az aratás. Itt 3,4 millió hektárról takarították be a termést. Kelet Kázah sztánban jelenleg 3500 kombájn dolgozik a földeken. A betakarítás sikere nfiiű kis" mértékben a jó szervező mun kától függ. Az aratási munkák ra a Szovjetunióban a többmű szakos munka a jellemző. A Moldovai SZSZK ban 20—22 órát dolgoznak naponta a kom bájnok. A kolhozokban és szovhozok- ban kibontakozott a szocialista versenymozgalom az SZKP kö zelgő XXVI. kongresszusának tiszteletére. Számos gazdaság kollektívái átértékelik a korábban kitűzött feladatokat és kötelezik magukat, hogy nagy mennyiségű gabonát szállítanak b<e terven felül az állami rak tárakba í4 uitkovicei Klement Gottwali Vasmű és Gépgyár hármas szá mű nehézgépipari üzemében az atomenergetikai művek berendezései egyre növekvő gyártásával kapcsolatban szükségszerűvé vált a termelés számítógépekkel való vezérlése. A vítko- viceiek a számítástechnikát az idei év második negyede óta már eredményesen alkalmaz' zák Felvételünk a nehézgépeket gyártó csarnokban készült, ahol az atomenergetikai berendezéseket készítik (P Berger felvétele — CSTKj mamut,- ■■ ■■ -«MR