Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1980-07-31 / 179. szám, csütörtök

Művészi élményekké gazdagodva A GITÁRZENE NAPJAIRÖL Aki figyelemmel kiséri a bratislavai zenei életet, annak bizonyára már természetes, hogy a nyári hónapokban, amikor a koncerttermek, színházak kapui bezárulnak, szinte folytatásként — immár 5. éve — kezdődik a kulturális nyár. A gazdag zenei műsorból (orgona-, kamara- dzsesszkoncertek) elemezzük pár mondattal a Gitárzene napjait, amelyeket nagy érdeklődéssel figyelt a zenekedvelő, főleg fiatal közönség. A Bratislavai Városi Művelődési Ház rendezésében július közepén az Egyetemi Könyvtár barokk udvarán öt gitárművész műsorát követhettük figyelemmel. Elsőként a nálunk már jó) ismert cseh Milan Zelenka — a prágai konzervatórium tanára, több nemzetközi verseny győztese és résztvevője — mutatkozott be. A műsor első felében Zelenka tolmácsolásában V. Matéjka cseh klasszikus zeneszerző Szonátája, Johann Sebastian Bach a-moll Prelúdium és fúgája szólalt meg. A pillanatnyi indiszponáltság legyőzése után a műsor második felében sikeresen mutatta be saját kompozícióját a bukolikus Suita Bohemicát és Mauro Giuliani Rossiniana című művét, s így bizonyította talentumát. A következő hangversenyen az NSZK-beli fiatal Hubert Kappel kitűnő előadásának lehettünk tanúi. A két estét betöltő műsorban a gitárirodalom szinte minden korszakából hallottunk bemutatót. Käppel sokoldalú egyéniség; művészetére jellemző a kiegyensúlyozottság, muzikalitás, technikai tudás, a stílus tökéletes érzése és értése. A klasszikus gitárirodalom remekművein kívül (J. S. Bach, J. Dowland, H. Villa-Lobos, M. Giuliani, F. Moreno-Torroba, E. Granados, J. Rodrigo) nagy élményt nyújtott a ritkábban hallható modern művek előadása, így M. Denhoff Qintenája és a kubai kortárs zene nagyja, L. Brouwer La Espiral aeternája. Itt főleg a technikai felkészültség és a hangszer szonorisztikus lehetőségeinek a kiaknázása jutott előtérbe. A megérdemelt siker után a művész nem sajnálta az ünneplő közönségtől a ráadást. Bakfark után lanthoz nyúlni... — mondja a lengyel közmondás, ami annyit jelent: kár a fáradságért. Nem ez mondható el Kecskés András mostani lanlestjéről. Kecskés kitűnő zenész, a reneszánsz zenének hivatott előadója. SzendreyKarper László növendékeként végezte el a budapesti Bartók Béla Zénei Szakközépiskolát, majd Bécsben tanult Scheid professzornál lant- és gitármuzsikát. Tagja a híres párizsi Clemecic Consort kamaraegyütgyőztesei, világhírű tanárok növendékei, így az együttjátszás színvonaláról csak dicsérően beszélhetünk. A második estén, s egyben a ciklus befejező koncertjén Angel Barrios dél-amerikai gitárművész és zeneszerző szerzeményeiből hallhattunk, amely a népi melodikán alapszik. Itt váltakozva szólistaként hallhattuk a belga művészeket. Figyelemre méltó Philippe Lemaigre kompozíciója, a Partita, amely modernebb felfogású mű, habár érezhető rajta a régi mesterek hatása, főleg a francia impresszionizmusé. A fiatal gitárkedvelő és -művelő közönségre nagy hatással volt, ami érthető, hisz modern művek bemutatása ezen a hangszeren nálunk még nem oly gyakori. BeGuy Lukowski, belga gitárművész (Archívum-felvétel) Milan Zelenka játék közben tesnek, pedagógus, tudományos kutatómunkát végez és alapító tagja a Bagfark Bálint Lanttriónak, valamint a budapesti Collégium Musicum együttesnek. A reneszánsz legelterjedtebb hangszere a lant, halkabb-hangosabb játékra, gyors futamokra, a dallam mindennemű díszítésére, sőt önálló többszőlamúságra ls alkalmas. A hangszer lehetőségeit páratlan művészi bravúrral, muzikalitása és technikai tudása legjavával aknázta ki a magyar lantművész. Műsorában időrendi sorrendben szólaltak meg az olasz, magyar, német, lengyel angol stb. reneszánsz szerzők művei, mondhatjuk a lantirodalom remekei. A két utolsó estén Guy Lukowski és Philippe Lemaigre belga gitár duo frappáns előadása hangzott el. A szimpatikus, fiatal kettős műsorában főleg az első koncerten a gitárirodalom olyan nagyjait tűzte műsorára, mint A. Diabelli, F. Carulli, M. Giuliana, A. Darr, F. Sor. Mindketten elsőrendű szólisták, több nemzetközi verseny (Archívum-felvétel) fejezésül Mauro Giuliana Koncert variációi, op. 130 hangzottak el, itt a gitár kamaramuzsika fiatalos, lendületes, magabiztos, de ugyanakkor stílszerű előadását élvezhettük. A Gitárzene napjai talán ebben az évben dramaturgiai és művészi szempontból mintha egy kissé elmaradna az előző évek mögött; ez azzal magyarázható, hogy egyidőben zajlott le a görögországi nemzetközi gitárversennyel, amely a bratislavai koncerttervek előkészületeiben nagy változást okozott. Ennék ellenére bátran mondhatjuk, hogy a Gitármuzsika Bratislavában megrendezett napjai sikeresek voltak. HORVÁTH KATALIN VAUOMAS A MZNAPMl Vincent Sikula: Mesterek Tizenhárom esztendővel ezelőtt Vincent Sikula Rozárka című elbeszélésével elnyerte a Pen Club nemzetközi pályázatának első díját, s azóta a ma negyvenesztendős író a szlovák széppróza középnemzedékének élvonalába jutott. A Rozárka magyar fordításának megjelenése idején a Hétben közölt ismertetésemben kiemeltem, hogy írója ebben az ötvenoldalas novellájában emlékeit és látomásait megejtő varázzsal, megkapó költői szépséggel tudta megjeleníteni. A Modor melletti Dubován született Sikula az otthoni tájat, az álmokkal, víziókkal kevert való világot balladás hangvétellel, szivárványos szépséggel ragyogtatta fel előttünk; az elesettségnek, a koldusszegény kisember testi és lelki elnyomorodottságának rajza újdonságként hatott, csupán azt kifogásoltam, hogy érzékeny alaktermő képzelete ellenére, díjnyertes novellájából hiányzott a feltárulkozó faluvilág teljessége. A Mesterek című művében, regénytrilógiája befejező kötetében, amely a Madách kiadásában •— Tóth Elemér kitűnő, árnyalatos átültetésében — nemrég magyarul megjelent, hiába keresem a látomások képeit, azt a költői szivárványozást, sajátos lírát, 'amely a Rozárkát jellemezte, és amely őt Andrej Chudoba mellett Margita Figuli, a Három gesztenyepej szerzőjének legméltóbb követőjévé tette. A mesék szivárványos fényeiből, az álmok és emlékek keserédes komorságából ötvöződött _ sikulai regevilág helyett egy hétköznapibb világot kapunk, amely nem áll távol Martin Kukucín és század elejei követőinek röghöz kötött világától. Nem mintha ezzel a megállapítással kisebbíteném új prózájának értékeit, de nem hallgathatom el, hogy ez a hétköznapi hang csökkenti a szerző mondandójának szépségét. A regény cselekménye a második világháború idején játszódik le. Sikula a háborút a hátországban elszenvedő kisemberek életének, szürke hétköznapjainak megjelenítését — beleértve szerelmüket is — fontosabbnak tartotta benső énjük, vágyaik és álmaik lélektanilag alapos megragadásánál. A Guldánok, Karcimarüikok szűknek tetsző világát mintha szürke fellegek lepnék el. Nem jelent ez a nyomott égboltozat halálos veszedelmeket, de a környező világ elszűkítésével jár, hogy az író költői képzelete nem csapong szabadabban. Előtérben a munka és annak tisztelete'áll; a Guldánok és a többiek, megbecsült mesteremberek, szakmájukban valóban mesterek és bár sokszor civakodnak és^-sokszor néznek a pohár fenekére, megnyerik rokonszenvünket. Ám lankad a feszültség, ahol Sikula regényének hősei a há-borúról, a politikáról, és mindarról mondanak véleményt, ami munkájukkal kapcsolatos, mert ez a mondandó sajnálatosan nem elég eredeti: a kimondott igazságok bármennyire valóban igazságok, közhelyként hangzanak. Hiányzik itt az a lírai realizmus és költői emberlátás, amely előbbi munkáit oly jelentőssé, a Rozárkát a Pen Club díjára érdemessé tette. A társadalmi regény átfogó . világérzést, hiteles hátteret követel, s azt a kötelességet rójja az íróra, hogy az általa ecsetelt korban meglelje a rejtett összefüggéseket, kibogozza az összekuszált szálakat, számot vessen azokkal az erőkkel, amelyek az emberek sorsát formálják. Ebben a tekintetben Sikula még nem jutott el elég messzire, elég mélyre. Köztudott, hogy a széppróza művelői, ellentétben a költőkkel, ötvenedik életéviiktől kezdődően alkotják maradandóbb értékű műveiket. Sikula sokrétű talentumát ismerve, nem kétséges, hogy fel tudja majd fedezni azt a tágabb világot, amelyben a Guldánoknak, Kacmarőikoknak és a többi mestereknek lesz még aktívabb szerepük és olyan gondolati-eszmei mondanivalójuk, amely jobban leköti az olvasó figyelmét. 1975-ben a Mesterek szlovák kiadása idején Sikula munkájáról és általában az irodalomról ezeket vallotta: „Az irodalom mindig az emberről szól. Azért írtam a Mestereket, mert szeretem a mestereket, tisztelek minden mestert és szívesen kalapot emelek előtte, de itt-ott segíteni is akartam nekik, legalább a könyvben, ám ugyanakkor, ittott, ők is segítettek nekem. Nekem minden mester segít, mindegyiktől tanulok, sőt néha olyan mestertől is tanulok, akit magam gondoltam ki vagy csempésztem bele az irodalomba. Másképpen ezt így is mondhatnánk, hogy minden újat a munka segítségével fedezünk fel..." Sikula írói krédója magas szintű és minden tekintetben egyetérthetünk vele. (Madách) EGRI VIKTOR Klasszikus balett — új köntösben Bemutató a Kreml Kongresszusi Palotájában Fiatal képzőművészek tábora Reméljük, a szlovákiai magyar képzőművészet történetében megőrződik az a nemes szándék, amely életre hívta a fiatal képzőművészek táborát. Mint mindén alkotó tábornak, ennek is elsődleges célja a munka, valamint ismerkedés az együttlétben, az alkotásban, az őszinte és nyílt párbeszédben. A CSEMADOK Központi Bizottságának védnöksége és a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Népművelési Központ erkölcsi és anyagi támogatása, valamint néhány erős akaratú és jó szervező készségű képzőművész és képzőművészet rajongó révén szombaton, augusztus 2-án nyíló táborba mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A nyárasdi (Topofníky) Kis-Duna parton, az egykori úttörőházban szállás, étkezés biztosítva van, munkaeszközökről azonban — papírról, festékről, vászonról, festöállványról, baltáról, vésőről stb. — mindenki maga gondoskodik. A szobrászok részére agyag és fa rendelkezésre áll. Ki vehet részt a táborozáson? A válasz egyszerű: bárki, akt valaha is rajzolt, festett, illetve szobrászkodott. Legyen középiskolai diák, egyetemista, munkás, értelmiségi vagy nyugdíjas. És nem csupán a csallóközieket várják az alkotó táborba, amit a szerkesztőségünkbe érkezett meghívó alábbi része is igazol: száz kilométeren felül igénybe vehetsz másodosztályú gyorsvonatot; útiköltséget fizetünk. Aki úgy dönt, hogy augusztus 9-ig a nyárasdi Kis-Duna partra költözik, evőeszközt, takarót is hozzon magával, persze elsősorban a képzőművészet szeretetét. Ez idáig már több neves hazai magyar képzőművész jelezte részvételét, s ahogy azt a rendezők elmondták, több amatőr művész, rajztanár, valamint gimnazista, középiskolás, egyetemista kifejezte óhaját, miszerint az első fiatal képzőművészek táborában ők is alkotni szeretnének. Alkotni és kiállítani, amire lesz ls lehetőség, hiszen már az együtt-alkotás harmadik napján tárlat nyílik a táborban készült legjobb munkákbői. —szeg— „Mérhetetlenül örülök, hogy ismét találkozhatok a szovjet művészekkel" — mondotta Pierre \Lacotte, a párizsi Grand Opera balettmestere. Lacotte-t a romantikus balett szerelmesét, a koreográfust nemcsak a társulat szovjetunióbeli vendégszereplései által ismerik. A novoszibirszki operában a francia balettmester színre vitte a romantikus keorográfia elsőszülöttét, f. Schneizhoffer Szilfid.i című balettjét. A leningrádi nézők láthatták több régi romantikus balettrészleteinek életre keltését Lacotte által, melyekben^ annak idején Maria Tailor, Fanni Eister és Fanni Cerrrito tündököltek. Pierre Lacotteot most azért hívták meg Moszkvába, hogy a Moszkvai Klasszikus Balett {nevű együttessel — melynek művészeti vezetői Natalija Kaszatkina és Vlagyimir Vasziljev —, a Nathalie vagy a svájci tejeslány ,'címü balettet vigye színre, melynek premierje a Kremlben, a Kongresszusi Palota színpadán volt. Ez az egyetlen komikus balett, melyet Filippe Talloni színre jvitt, közvetlenül a Szilfida bemutatása után 1832-ben. Szemtanúk szerint a Nathalie szerepét táncoló Maria Talloni „egyszerűen isteni volt". Oswaldnak, Nathalie vőlegényének szerepét J. Maziliev táncolta. 1849-ben ezt a balettet Lida, & svájci tejeslány cimea, bemutatták Péterváron. A bájos parasztlány szerepét Fanni Eisler táncolta. 1850—1851-ben az együttes moszkvai vendégszereplése idején is ő táncolta ezt a szerepet. Ezután a balett eltűnt a repertoárokból és máig a világ egyetlen színpadán sem mutatták be. < „Akkor kezdtem érdeklődni a Nathalie című balett iránt, amikor megismerkedtem Girovec Caraf di Colobrano zenéjével — mondja Pierre Lacotte. — A múzeumokban és archívumokban folytatott több mint három és fél éves feszült munkára, ilusztrációk alapos tanulmá nyozására volt szükség, hogy ismét színre vihessük ezt a csodálatos balettet. Magával ragadott az a mód, ahogy Filippe Talloni életre keltette ezt a balettet. Újjáélesztve Talloni koreográfiai stílusának vonásait, a táncformák konstrukcióit, fejet hajtottam vitathatatlan ízlése, találékonysága előtt." A koreográfus-restaurátor munkája elképzelhetetlen az eredeti kultúra ismerete, a koreográfuselöddel való mély szellemi kapcsolat nélkül. Pierre Laccotte munkássága, aki az örök értékek megőrzésének szenteli életét, hatalmas elismerést érdemel. Sztanyiszlav Iszajev, az együttes szólistája a következőket mondotta a Nathalie bemutatása során szerzett benyomásairól: „Előbb vagy utóbb korunk minden koreográfusa visszatér a klasszikus baletthez. A klasszikus táncban hatalmas kifejezési lehetőségek rejlenek. Amikor megkezdődtek a Nathalie próbái, Lacotte olyan mozdulatokat mutatott be nekünk, melyeket mi a XX. század felfedezéseinek véltünk. És bebizonyosodott, hogy így táncoltak réges-régen, közel 150 év-< vei ezelőtt". A régi balett jelenetei újjáéledtek a kremli Kongresszusi Palota színpadán — a nézők ismét találkozhattak Nathalieval. A főszerepekben Jekatyerina Makszimova, a Szovjetunió nemzeti művésze, a Bolsoj szólistája és Sztanyiszlav Iszajev, a Moszkvai Klasszikus Balett szólistája mutatkozott be. Az orosz és a francia balettiskola kapcsolatai nagy múltra tekintenek vissza. Egy francia balett bemutatója szovjet művészek által egy párizsi koreográfus vezetésével minden bizonnyal kiérdemli a figyelmet, s a két ország közti kulturális kapcsolatok további fejlesztésének jelentős állomásává válik. A balett, amely az olimpiai játékok kulturális programjának része, a kremli Kongreszszusi Palota után az olimpiai játékok idején a szovjet főváros több színházában is bemutatásra került. JELENA JEROEEJEVA