Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1980-07-18 / 168. szám, péntek
198a VII. 18. Zolczer Lakács dolgos, becsületes ember, ötáros, új szőlőskertjében a gyomnak még csak a csírája sem található, a kerthez kényelmes és hibátlan pincét épített... A fiatal, kétéves szőlőtőkék közt tölti szabad idejének minden percét. Ez az új kedvtelése, de nem a legnagyobb. A legnagyobb szerelme a szövetkezet: az Ipolybalogi (Balog nad Ipľom) Barátság Efsz a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban. Itt traktorosként nőtt fel. Ma szövetkezeti ellenőr. — Tudják, megmondom önöknek nyíltan, traktorosként nyugodtabb voltam — mondja kissé szkeptikusan —, nem láttam bele mindenbe. Most néha úgy érzem, hogy munkám fölösleges. Aggaszt, amikor tudom, hogy szövetkezetünk termékei olyan formában távoznak innen, amelyet egyetlenegy ellenőrnek sem szabadna figyelmen kívül hagyni — korrupció formájában. A LEGNEHEZEBB MEGÁLLAPÍTANI: KI KINEK, MIT Zolczer Lukács kommunista. A sző vetkezet egyik pártalapszervezetének elnöke. Megvan a szándéka ahhoz, hogy megoldja a gordiuszi csomót, hogy egyszer nemet mondjon a korrupció minden formájának Á probléma azonban bonyolult... — Nézzék, nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha megemlítek néhány nevet, ahova leggyakrabban a zöldség és a bor vándorol, hogy segítek ezzel, s nem vagyok meggyőződve arról sem, hogy nem ártok-e ezzel a szövetkezetnek — próbálja enyhíteni a konkrétumok utáni vágyunkat. — Ne csodálkozzanak. Ha most konkrét neveket említek, lehet, hogy ez az alkatrészekben, vagy a szövetkezet új gépein bosszulja meg magát, s még ki tudja, hoí. Az emberek nem angyalok ... Véleményünk egyértelmű. Senkit sem szabad megbüntetni, aki határozottan figyelmeztet környezetének visszásságaira, ellenkezőleg, elismerés illeti. Már csupán a bátorságáért és azért, hogy normális szocialista kapcsolatok kiépítésére törekszik. Arra törekszünk, hogy a szövetkezet semmiféle formában ne érezze a bírálat kedvezőtlen következményeit. Természetesen e garanciák sem győzték meg a szövetkezet néhány vezető dolgozóját, s nem tudtuk őket meggyőzni arról, hogy a nyílt, konkrét bírálat „nem üt rájuk vissza“. Ezért úgy határoztunk, hogy a vétkeseket más módon keressük. Ellátogattunk a zöldségtermesztés Irodájába. Czibul» László, agronómus és Báli Károly kertészeti technikusok egy fiókban tartották azokat a nyugtákat, amelyeket sohasem számláztak és sohasem fizettek ki. A zöldség és a palánta szövetkezeten kívül ingyen a legkülönbözőbb személyekhez vándorolt. Belelapoztunk a tavalyi és az ez évi nyugtákba ... ...Járási Állatorvosi Igazgatóság — 10 kiló paprika, 10 kiló paradicsom; Nagykürtösi Agrostav — 30 ki.ló uborka; Agrostav — Burfo elvtárs 30 kiló hefőzni való uborka, 5 kiló paprika (1979. augusztus 1); Karcsi, szolgáld ki jól ezeket az embereket, mert szükség van rájuk. — Két láda paprika, 6 fej káposzta; ezután ismét az állatorvosok — uborka, paprika a mennyiség megjelölése nélkül; Agrostav 15 kiló paprika. Karcsi, adj ezeknek az embereknek a kerületi állatorvosi igazgatóságról 10 kiló paprikát; járási pénzügyi Igazgatóság — fejes saláta; mező- gazdasági felvásárló vállalat paprika- és paradicsompalánta; Bartók elvtárs káposzta és paradicsompalánta; járási útépítő vállalat — 50 paprika-, 40 pá- radicsompalánta és 20 Uborka és így tovább. Ezenkívül, sok, nem egészen világos nyugtát találtunk, amelyekben a címzett csupán a „kertészet“. Azok, akik a gépkocsikra r-akják a zöldséget, nem dolgoznak a szövetkezetben. Ott-jár- tunkkor kevés ez évi nyugtát találtunk. Csupán egy-kettőt palántáról. Azonban megtaláltuk az elnök írásos figyelmeztetését, hogy ne adjanak ki palántát, mert a szövekezet 20 000 koronáért vásárolta azokat. Látogatásunkkor adták le az első paprikatermést és a kertészetben dolgozók megjósolták, hogy ha ezt az emberek megtudják, azonnal megjelennek a gépkocsik a szövetkezet udvarában. Néhány kivételtől eltekintve a nyugtákon csak üzemek és intézmények nevét találtuk. Ki rejtőzik az üzemek mögött? Miféle élősködők? — Nézzék, különböző Intézmények dolgozóiról van szó, akikre valamikor szükségünk volt, vagy épp most van rájuk szükségünk, s ilyen módon szedik a vámot — jegyzik meg szomorúan a kertészek. — Ök maguk jönnek el, vagy pedig gépkocsivezetőjüket küldik el? — kérdeztük. — Dehogy a gépkocsivezetőt, ők jönAmikor a szövetkezeti ellenőr fölöslegesnek érzi magát, mert a bor és a zöldség oda vándorolt, ahova nem kellett volna nek el szégyentelenül. Az sem riasztja őket vissza, hogy a mi bőrünkön vállalatuk szolgálatainak kárára gazdagodnak, hogy elfecsérlik az üzemanyagot csak azért, hogy odahaza friss zöldséget fogyaszthassanak. Ugyanakkor többen kijelentik, hogy nem saját maguk használatára viszik, hanem másnak, azért, hogy az a másik ember valamilyen szolgálatot tegyen nekik. — S mit szólnak mindehhez a nők, akik a fóliasátrakban dolgoznak? — Zúgolódnak, másrészt viszont „feljogosítja“ őket.arra, hogy hazafelé me net egy-egy paprikát dugjanak zsebeikbe. Azt mondják, hogy ha nekik lehet, akkor nekünk is. Gondolják csak el, naponta kétszer mennek haza, s ha a 60 nő minden alkalommal négy paprikát visz el, akkor ez egy nap több mint 400 darab veszteség. Az említett látogatások erkölcsi téren is nagy károkat okoznak. Naszalí Máriával beszélgetünk, aki már 21 éve dolgozik a kertészetben. — Bosszant bennünket, de azt hisz- szük, hogy a „felsőség“ tudja, kinek és miért ad zöldséget. Ügy vélem, hogy ez mindig így volt és így Is lesz... — Valóban mennyit tesz ki ez pénzben kifejezve? — Ha ezt a nyugták szerint szamít- juk ki, akkor évente több mint 30 000 korona értékben hagyja el szövetkezetünket a zöldségpalánta, különböző megvesztegetések és „adók“ formájában. Ez körülbelül a termelés 1 százalékát jelenti. A megvesztegetésnek a borászatban még súlyosabb következményei varinak. A bor sokkal népszerűbb korrupciós cikk. HA KÉNYSZERHELYZETBEN VAGY, ADJ! Bodonyi Jfánns, az efsz elnöke szkeptikus ember. Azt állítja, hogy a korrupcióval kapcsolatos negatív jelenségeket nem lehet egykönnyen megoldani. A szövetkezeti tagok tudnak érről, tudatosítják, hogy a szövetkezet pénzének egy részét olyan célokra kell fordítani, amelyeket ugyan hivatalosan nehéz indokolni, de az okok szó szerint létfontosságúak és a szövetkezetnek nincs más lehetősége. — Én személy szerint, két utat különböztetek meg, ahová termékeink, vagyis a bor és n zöldség vándorol — mondja az elnök. — Egészen más ügy az, ha olyan embernek akarunk valamit meghálálni, aki szolgalatot tett, vagy aki hajlandó volt munkaidő után is dolgozni. Az ilyen embernek örömmel adunk egvpár paprikapalántát, vagy öt liter bort. Rosszabb a helyzet azokkal az emberekkel, akiknek rendes munkaidejük alatt kellene dolgokat elintézniük, s ebből hasznot húznak. Hasznot húznak azért, mert ez vagy az hiánycikk, vagy pedig saját maguk hiánycikkeket „konstruálnak“, és azon versengenek, hogy ki ad értük többet. S mi történik akkor, ha nem koronás alkatrészekre, hanem új gépekre, vagy autóbuszra van szükségünk? Ott már nem elég egy demizson bor... Tudják, az a legrosszabb, hogy talán már megszoktuk az ilyen ügyintézést, és számos hivatalnok (vagy talán uzsorás?) ügyfeleiket fejősteheneknek nézi. — S mit szólnak ehhez a tisztségviselők és más vezető dolgozók? — Köztük is akad olyan, aki megáll nálunk, ha valamire szüksége van. Például palántára, pedig egyedül is előállíthatnák, mert fóliasátrakkal rendelkeznek, vagy pedig a piacon is megvásárolhatnák, mert a jövedelmük nem kevés. De biztosan kényelmesebb szolgálati autóval idejönni, s talán csak egy százast takarítva meg, a palántát egyenesen a kertbe szállítani, ötven kilométerről is eljönnek, hogy keresztelőre öt liter bort kérjenek. Az egyiknek születésnapja van, a másik férjhez adja a lányát... Ebben az évben egyesítettük a szövetkezetet és szeretnénk korlátozni ezeket a jelenségeket... De nem mindig lehetséges... — Hallottuk a szövetkezeti tagoktól, hogy időnként megáll a szövetkezet előtt egy szolgálati autó, kilép az egyik vezető, öt liter bort kér, de huszonöt literes demizsont hoz ... — Igen, előfordul, hogy néhány ember nem ismer mértéket. Vannak azonban becsületesek, akiktől az ilyen eljárás idegen, például a járási pártbizottság vezető dolgozóitól, másrészt viszont két utat különböztetek meg, amelyen szövetkezetünkből elfolyik a bor. Ha azokról az emberekről van szó, akik szövetkezetünk felett védnökséget vállalt üzemben dolgoznak, adunk nekik bort, mert tudjuk, hogy kisegítenek bennünket Idénymunkásokkal... Vannak azonban olyanok is, akik ingyen akarnak, annak ellenére, hogy a szövetkezeinek nyújtott segítséget már rég megfizettük ... Nézzék, elmondom, amit gondolok. Egy szövetkezet az ilyen üzelmeket nem állítja meg. Ha én nem adok, adnak a szomszédos szövetkezetben, s olyan hírek terjednek el rólunk, hogy fösvények vagyunk. Az lenne a helyes, ha mindenütt egyszerre vetnénk gátat a korrupciónak ... Érdekes gondolat... de teljesen irreális. Semmilyen rendelettel vagy intézkedéssel nem lehet felszámolni a hasonló visszásságokat. A problémát csak a jogtalan személyes kérések határozott elutasításával lehet megoldani. Más nevekre is kíváncsiak lettünk volna, konkrét adatokra is, hogy magukba szálljanak mindazok, akik szégyentelenül és minden következmény nélkül élnek vissza a tisztségükkel. A szövetkezet elnöke azonban félt — könnyű elvetni a bumerángot, azonban rosszabb várni, hogy melyik oldalról jön és üt visssza. — Tudják, én azt gondolom, hogy az ilyen praktikák ellen föntről kellene kezdeni a harcot. — De hogyan? — Amíg én, a szövetkezet elnöke lopok, mások is lopni lógnak, ha részegen jövök a munkába, akkor az emberek követni fogják példámat... Tudják, mit akarok mondani. A megoldást személyes példamutatással kell kezdeni. Lestyanszky Imrének, o javítórészleg vezetőjének véleménye a megvesztegetési problémák megoldásáról borúlátó. Mindenütt vannak tartalékok, még a hiánycikkeknek számító árukból is. S ez a korrupció táptalaja. A felelős dolgozó megnyithatja a tartalékok felé vezető utat, annak ellenére, hogy az nem személyes tulajdona, de csak akkor nyitja meg, ha a saját javára szolgál. Például a raktáros ad nekem tíz darab variátor ékszíjat. Ezért bort adnnk neki. S a gép működik. Ha nem adok semmit, nem kapok semmit. Eláruljam ezt? Akkor szintén nem kapok semmit. A raktárost leváltják, de az utódja is emlékezni fog ránk. Felháborodottan állítja, hogy a cseh mezőgazdasági üzemekben távolról sincs annyira elterjedve a megvesztegetés, mint nálunk. Talán azért, mert az embereket mi magunk szoktattuk rá. Ha kényszerhelyzetben vagyunk, inkább kerülő utakon fizetünk. AMIKOR LÁBBAL KELL KOPOGNI AZ AJTÓN Rossz tapasztalatai vannak az Agrotechnikával, de nem akar róla beszélni, liogy a jövőben ne találjon zárt ajtókra. Ha a rimaszombati Agrotechnikába látogat, négy raktáron át vezet az útja, s ott az a szokás, hogy nem kézzel kopognak, mert azok tele vannak... Ha például mandzsettára (porvédőre) van szükségem, azt válaszolják, hogy az csak a gép- és traktorállomásnak van. Csakhogy ők még „drágábbak“, s az embernek az a benyomása, hogy koldus, mert annyit kell kéregetnie. Meg kell egyeznem az Agrotechnika raktárosaival, s még hálás is vagyok nekik. A beszélgetéshez csatlakozik az elnök, aki biztosít bennünket, hogy tízköbméteres ciszternás Tatra gépkocsi megszerzése 5—10 ezer korona kifizetését jelenti. Hogy kinek? Azt sem árulhatja el. Pontosan nem is tudja, mert a pénz több zsebbe folyik. „Ml inkább várunk egy évet...“ — mondja. A BOR ÉS A „MUSLINCÁK" Az ipolybalogi szövetkezet szép pincét épített. Bugyi István vincellér látja bratislavai rendszámtáblás személyautónkat, s azt gondolja, hogy azonnal egy demizson bor után kell néznie. — Nem borért jöttünk, ellenkezőleg, meg szeretnénk tudni, ki jár borért, és ön szerint ki nem érdemli meg azt. — Ez nehéz kérdés, én ezt nem tudom megítélni. Mindig csak kiadok, annyit, amennyi a nyugtán fel van tüntetve. Öt literig azonban én is adhatok S bizony vannak urak, akik öt liter miatt kikerülik az elnököt, nehogy valamivel megrövidüljenek... Elkértük a nyugtákat, amelyeken ezt olvastuk: „...autóbuszjavítók — 10 liter; Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság — 10 liter; alkatrészvásárlás a traktorállomáson — 42 liter? Agrostav — 10 liter; a közbiztonsági szervek és különböző üzemek tanfolyamai — 10 literenként; alkatrészvásárlás autóbuszokra — 20 liter; vízminták megvizsgálása — 10 liter; mezőgazdasági üzeme'< Zvolen — 25 liter és még egyszer 15 liter és így tovább.“ — Ha meglátok egy-egy „ismerőst“, azonnal megfájdul a fejein — panaszkodik a vincellér. Nemcsak demizso- nokban viszik tőlünk a. bort, hanem igyekeznek minél többet meginni itt a színhelyen is. Gyakran reggelig. A sofőrök a gépkocsikban várnak, de már megszokták, ötliteres demizsonokat hordanak magukkal, hogy kéznél legyen. A főnökök a sofőrök számára is kicsalnak bort, csak azért, hogy türelmesen várjanak. Ismételjük el, mennyi bor és zöldség vándorol ki a szövetkezetből különböző szolgáltatásokért, megvesztegetések és „adók“ formájában? Zöldségből évente 30 000 korona értékben, borból legalább 30 hektoliter, vagyis a fele annak, aminek a szövetkezet pincéjében kellene maradnia. Ez anyagi kár. Az erkölcsi károkat azonban számokkal nem lehet kifejezni... Ml LEHET A MEGOLDÁS? Mielőtt elgondolkodnánk az egész bonyolult problémán, válaszoljunk az ipolybaiogi efsz kérdésére. A szövetkezetet és a járást is egészen véletlenül választottuk ki. Hasonló helyzetre és az emberek hasonló nézeteire más városokban is bukkanhattunk volna. S lehet, hogy még kirívóbb esetekre is. Azt tartottuk szem előtt, hogy rámutassunk azokra a visszásságokra, amelyek idegenek a szocialista életmódtól, lehetőleg konkrét feltételek között, konkrét embereken akartunk minderre rámutatni. Mit tehetünk szocialista társadalmunkban a korrupció ellen? Nyíltan be kell ismernünk, hogy a korrupció az emberek tudatában és cselekvésében mélyen gyökerezik. Akadnak, akik a megvesztegetést nem tekintik valamiféle abnormális jelenségnek. Másrészt viszont vannak emberek, akik saját maguk előtt is szégyellnek „adót“ adni és elfogadni. Mit tehetünk az ellen, hogy bármilyen kényszerhelyzetben se sértsék meg ezt az elvet? A járható utak egyikét már említettük a személyes példát, mindenekelőtt a vezető dolgozók személyes példamutatását. A másik lehetőség a nyílt, konkrét és kompromisszumot nem tűrő bírálat. Nemcsak a sajtóban, hanem mindenekelőtt partvonalon és minden alkalommal, amikor a kritika a korrupciósok számára kellemetlen és fájdalmas lehet. Ha valamennyien nyíltan fogunk bírálni és fellépünk a korrupció minden formája ellen, a jégnek meg ke.ll törnie. A megoldás egy másik útja az, hogy fokozatosan felszámoljuk azokat a lehetőségeket, amelyek korrupciót szülnek — o kivételezéseket, az „előjogokat“. Beszélgetéseink végén meglátogattuk íán Mikulást, az SZLKP Nagykürtöst Járási Bizottságának vezető titkárát. Törekvéseinket támogatta. Nem látott abban semmi károsat, hogy írjunk e népszerűtlen problémáról, s épp a nagy kürtösi járásból. Ellenkezőleg, megállapította, hogy a visszásságokra a társadalom minden területén rá kell mutatni. Fokozatosan ki kell alakítani az olyan társadalmi légkört, amely nem néz el hasonló jelenségek fölött. A járás pártszervei és szervezetei erélyesen lépnek fel az ilyen visszásságok ellen, s ez mégsem elég. El kell gondolkodnunk a harc hatékonyabb formáiról, és azon emberek erélyesebb megbüntetéséről, akik személyi gazdagodásra használják fel beosztásukat. Ján Mikuláš elvtárs megállapította, hogy a kommunisták kötelessége, of- fenzívebb módon fellépni a korrupció minden formája ellen. Az emberi tudat, bonyolult problémáinak sem szabad valamiféle „ördögi körnek“ maradni. Mindenkit, aki nem fél nyíltan fellépni a szocializmustól idegen visszásságok ellen, támogatni kell. Épp úgy, ahogy támogatni akarjuk az ipolybalogi efsz becsületes kommunistáit és tagjait, akik egyébként nagyon jól teljesítik feladataikat és az említett problémákkal kapcsolatban sem közömbösek. , Zolczer Lukács szövetkezeti ellenőr dolgos, becsületes kommunista. Szívügye a szövetkezet, és aggasztja őt, ha valami árt, vagy valami nem megy jól a szövetkezetnek. A fölöslegesség kezdődő érzését azonban egyedül nem oszlatja el. ĽUBOŠ KRÍŽ, a Pravda szerkesztője FÜLÖP IMRE, az Üj Sző szerkesztője
