Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-12 / 137. szám, csütörtök

BOLÍVIA A választásokat az eredeti időpontban tartják meg A kongresszus elutasította a fegyveres erők követelését (ČSTK) — A bolíviai kong­resszus tegnapra virradó éjsza­ka elutasította a fegyveres erők hétfői követelését, hogy a jú­nius 29-re kiírt általános vá­lasztásokat egy évvel halasszák el, s addig Lídia Gueiler asz* szuny maradjon az ország elnö­ke. A kongresszus döntése to­vább fokozza a belpolitikai fe­szültséget Bolíviában. A kongresszus mindkét ka­marája együttes ülésén egyhan­gúlag hagyta jóvá azt a hatá­rozatot, amely megerősíti, hogy a választásokat az eredeti idő­Dél-Koreában meg zarva a (ČSTK) — A dél koreai ható­ságok szigorúan enyomnak bár­miféle kísérletet a tiltakozó diákgyűlések megrendezésére — jelentette iki Ri Kju Ho ok­tatási miniszter a dél-koreai fő­iskolák és líceumok mintegy 80 lektora és dékánja előtt. A mi­niszter bejelentette, hogy a fő­iskolákat bzionytalan Időre még zárva tartják, és vezetésük fe­lelős „a rendért“. IRAN Montazeri ajatollah megbízása (ČSTK) — Khomeini ajatol­lah, Irán vallási vezetője Mon- tazeri ajatollahot, a siita papi hierarchia egyik legjelentő­sebb képviselőjét bízta meg az­zal, hogy nevezze ki a legfel­sőbb bírósági tanács még hiányzó három tagját. Az ötta­gú szervnek egyelőre a legfel­sőbb bíróság elnöke és az isz­lám forradalmi bíróságok fő­ügyésze a tagja. Khomeini aja­tollah döntése meggyorsíthatná az új iráni parlament munká­jáénak megkezdését. A legfel­sőbb bírósági tanácsnak kell Ugyanis javaslatot tennie a leg­felsőbb alkotmányozó tanács további hat tagjára. Enélkül ugyanis a parlament nem kezd­heti meg munkáját. Az alkot­mányozó tanács hat tagját Kho­meini már korábban kinevezte. pontban tartják meg. Walter Guevara, a kongresszus elnöke a katonák követelését intriká­nak minősítette, amelynek cél­ja, hogy a fegyveres erők „tar­tósan hatalmon 'maradjanak“. La Pazban kedden ülést tar­tott a bolíviai kormány. Egy kormányképviselő az ülés után lakonikusan jelentette ki: a mi­niszterek „tudomásul vették a hadsereg követelését és tanul­mányozták azt“. Gueiler állam­fő eközben bejelentette, hogy teljesíti a kongresszus tavalyi megbízatását, vagyis augusztus 6-ig hivatalban marad. Az or­szág új elnöke ekkor veszi át tisztségét. ENSZ-jelentés a níbiai helyzetei (ČSTK) — Az ENSZ titkársá­ga a namíbiai helyzetről szóló jelentésében leszögezi, hogy a dél-afrikai fajüldöző rendszer fokozza katonai ellenőrzését a törvénytelenül megszállt Namí­bia felett és mind több meg­torló akciót hajt végre a Dél­nyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) ellen. Az ENSZ-doku-- mentum adatai ismét megerősí­tik az Egyesült Államok és más nyugati országok kétszínűségét, amelyek rendre megakadályoz­zák, hogy az ENSZ-ben határo­zott akciókat hagyjanak jóvá a fajüldözők ellen, és támogatást nyújtanak Pretoriának namíbiai uralma megerősítéséhez. A felháborodott tömeg június 9- én Miami né- gerlakta negye­dében tüntetett Carter elnök el­len. Az elnöki kocsiuszlopra kövek és üres üvegek zápo­roztak, miköz­ben Cartert szidalmazó jel­szavakat lián ­guztattak. Mia­mi néger ne­gyedében, Li­berty Cityben május 17-én a legvéresebb za­vargások ját­szódtak le az Egyesült Álla­mokban a hat­vanas évek óta. A képen: az egyik tüntető (Képtávírón érkezett — ČSTKj Az ENSZ dekolonizációs bizottságának határozata MEG KELL ŐRIZNI AZ ÖJ-HEBRIOÁK TERÜLETI EGYSÉGÉT (ČSTK) — Az Új Hebridákon kirobbant felkelés az Espiritu Santo szigetről a tegnap kora reggeli órákban átterjedt a Ta na szigetre is. A felkelők, akik a sziget elszakadását követelik, megtámadták a kormányhivata­lokat és sikerült kiszabadíta­niuk 29 foglyot. A tömeg ösz- szecsapott a rendőrséggel és eközben életét vesztette Alexis Youlou, a felkelők egyik vezére, az ellenzéki francia párt tagja. Az Új-Hebridákon tegnap reg­gel készültséget rendeltek el. Carter kilátásba helyezte Clark megbüntetését (ČSTK| — „Elszántam maga­mat arra, hogy rendelkezései­met a gyakorlatban is alkal­mazom, s ha ezeJket valaki megszegi, rajta leszek, hogy megbüntessék“ — mondotta Carter elnök Ramsey Clark volt amerikai igazságügy-miniszter címére. Clark jogásziküldöttség élén, mint ismeretes, részt vett az iráni amerikai beavatkozást megbélyegző teheráni nemzet­közi értekezleten. A küldöttség megszegte azt a Carter-rende- letet, amely tiltja amerikaiak kiutazását Iránba. Washingtont elsősorban nem a tilalom meg­szegése háborította fel, hanem az a józan álláspont, amelyet Clark Teheránban képviselt. Clark, aki Teheránból haza­felé megszakította útját Párizs­ban, Carter fenyegetéseivel kapcsolatban megjegyezte, hogy a konferencián való részvétel­lel nem vétett az amerikai jog ellen s az elnök bizonyára nem ismeri a törvényeket és a sza­badság fogalmát, s vak enge­delmességet követel. 1980 VI. 12. ezer komplett dokumentációt cseréltek ki egymás között. Ugyanebben az időszakban több mint félmillió szakember vett részt tapasztalatcseréken, kül­földi továbbképzésben, kölcsö­nös konzultációkon. Az állandó­an bővülő együttműködést a csehszlovák külkereskedelem gyors növekedése is bizonyítja. Amíg például 1950-ben a KGST- országokkal folytatott csehszlo­vák külkereskedelem értéke 5 milliárd 559 millió koronát tett ki, ez az összeg 1978-ban 89 milliárd 924 millió koronára nőtt. A jelenlegi KGST-országok részaránya Csehszlovákia kül­kereskedelmében 1947-ben még csak 20 százalékot képviselt, jelenleg azonban kétharmadnyi arányt tesz ki, melynek a felét a Szovjetunióval folytatott kül­kereskedelem képezi. A Szovjetunióval és a többi tagországgal folytatott együtt­működésnek természetesei szá­mos további formája is van. Megemlíthetjük például a sza­kosítást és a kooperációt, Csehszlovákia részvételét az együttműködés hosszú távú cél­programjainak teljesítésében, a tervező tevékenység koordiná­lásában, a hosszú távú sokol­dalú intézkedések egyeztetett tervéből eredő közös akciók megvalósításában és egyéb te­rületeken. \ • Közismert, hogy a szocia­lista országok a Helsinkiben el­fogadott Záróokmány szellemé­ben kölcsönösen előnyös és egyenjogú gazdasági kapcsola­tokra törekednek a nyugati ál­lamokkal. On hogyan ítéli meg az enyhülés ellenségeinek je­lenlegi próbálkozásait, akik meg szeretnék akadályozni ezt a folyamatot, s fenyegetik a fe­szültség enyhítésének a szelle­mét? Bizonyára Carter amerikai el­nök azon intézkedéseire gon­dolnak, amelyek megszüntették a gabonafélék és a korszerű technika kivitelét a Szovjet­unióba, s arra a felhívására, hogy az iparilag fejlett tőkés országok kövessék a példáját. Én úgy vélem, hogy éppen a jelenlegi időszakban, az ener­gia-, a tüzelő- és a nyersanyag­válság idején, a kapitalista or­szágok gazdaságának elmélyülő stagnálása, s a növekvő mun­kanélküliség feltételei mellett minden hasonló intézkedés az értelmi szerzők ellen fordul. A Carter által meghirdetett gabo­naszankció például az amerikai szakemberek véleménye szerint -mintegy 5 milliárd dollárral terheli az adófizetőket, elveszi a farmerek kedvét a gabonafé­lék termelésétől, s mintegy 500 millió dollárba kerül a gyakor­latilag eladhatatlanná vált ga­bona raktározása. Gabonafélé­ket ugyanis más országok is exportálnak, mint például Ar­gentína vagy Brazília. Még ha­tástalanabb az Egyesült Álla­moknak az a törekvése, hogy megszüntessék a műszaki be­rendezéseket, számítógépek, kő­olajbányászati fúróberendezé­sek és más termékek kivitelét a Szovjetunióba. A Szovjetunió más országoktól is vásárolhat ilyen berendezéseket. Ha ezek vásárlására az Egyesült Álla­mokból került sor (az elmúlt évben mindössze 600 millió dol­lárért, az csak az amerikai cé­gek nagyobb versenyképességé­nek volt köszönhető. Carter azt a követelését sem tudta ke­resztülvinni, hogy a nyugati bankok szüntessék be a hite­lek folyósítását a szocialista országoknak, illetve hogy gyö­keresen kedvezőtlenebb feltéte­lekhez kössék azokat. Már ma­ga az a tény, hogy a Szovjet­unió évente 50 millió tonna kő­olajat, jelentős mennyiségű földgázt szállít a nyugati or­szágoknak, esetleg arannyal is képes fizetni, arra ösztönzi a partnereket, hogy kihasználják a hitelek nyújtásában rejlő le­hetőségeket. A Szovjetunió a KGST pótol* hatatlan tagja, melynek hatal­mas gazdasági potenciálja az egész szocialista közösség szi­lárd támasza. Közismert, hogy a KGST eddigi fejlődése folya­mán sokkal jelentősebb diszkri­minációs akadályokat is leküz­dött. Ezért azok a korlátozások is hatásukat vesztik, amelyek az Egyesült Államok politikai nyomásának eszközeként szol­gálnak világhatalmi céljainak elérése érdekében. Igaza lesz Stevenson szenátornak, aki ki­jelentette: tapasztalatból tud­juk, hogy a Szovjetunió min­dig saját tartalékainak mozgó­sításával válaszol az ilyen in­tézkedésekre, nem Is beszélve arról, hogy a világpiacon bár­hol beszerezheti a fejlett tech­nikát az Egyesült Államok ver­senytársainál. A KGST-országok közössége továbbra Is azért fog küzdeni, hogy érvényre juttassa az álla­mok közötti együttműködés el­vét, egyrészt azért, mert ez összhangban van a Záróok­mány szellemével, másrészt pe­dig azért, mert a gazdasági em­bargó olyan eszköz, amely aka­dályozza a nemzetközi feszült­ség enyhítésére irányuló poli- kát, a nemzetek békés egymás mellett élését. # Köszönjük a beszélgetést. LADISLAV ALSTER OLGA TROFIMOVA Walter Lini főminiszter ismét felszólította Franciaországot es Nagy-Britanniát, amelyek egye­lőre közös igazgatás alatt tart­ják a szigetcsoportot, hogy küldjenek Vilába, Üj-Hebridák fővárosába rendfenntartó csa­patokat. A francia egységek Új-Kuledóniából útnak is indul­tak. Az ENSZ közgyűlés dekoloni­zációs bizottsága kedden elítél­te a szeparatista felkelés szer­vezőit és az akciók mögött álló imperialista erőket. Határozatá­ban a bizottság hangsúlyozza, hogy meg kell őrizni az Új Hebridák területi egységét és biztosítani kell a szigetcsoport függetlenségének normális, nyu godt körülmények közötti el­nyerését. Vfhovec—Rao találkozó (ČSTK) — Joszip Vrhovec jugoszláv külügyminiszler In­donéziába tartva tegnap rövid időre megszakította útját Delhi­ben, ahol kollegájával, Nara- szimha Raóval az el nem köte­lezettek mozgalmának helyze­téről, a kétoldalú kapcsolatok­ról, valamint időszerű nemzet­közi kérdésekről tárgyalt. A két miniszter mindenekelőtt az el nem kötelezettek rendkívüli külügyminiszteri értekezletére tett javaslatot vitatta meg, me­lyen a résztvevők a legsürge­tőbb nemzetközi politikai prob­lémákról fognak tárgyalni. In­diai források szerint Vrhovec és Rao találkozója része volt a jugoszláv kormányfő közelgő indiai látogatására tett előké­születeknek is. Irak elítélj az amerikai—ománi megállapodást (ČSTK) — Irak élesen elítél­te az Egyesült Államok és Omán között június 5-én meg­kötött katonai megállapodást, mely szerint Kabusz szultán az ománi területen levő haditenge­részeti és légitámaszpontokat az USA rendelkezésére bo­csátja. A bagdadi külügyminisztéri­um közleménye megállapítja, hogy ez a megállapodás köz­vetlenül veszélyezteti Irak biz­tonságát és a Perzsa-öböl béké­jét. Az iraki kormány úgy véli, hogy a megállapodás elárulja azólkat a kötelezettségeket, amelyeket nemrég tett bagdadi látogatása során az ománi kül­ügyminiszter. Az INA iraki hír- ügynökség szerint az ománi miniszter vállalta, hogy orszá­ga tiszteletben tartja az arab szolidaritás alapokmányát, amely megtiltja az arab orszá­goknak, hogy területüket kato­nai célból más országok ren­delkezésére bocsássák. BEFEJEZŐDÖTT AZ OPEC MINISZTERI ÉRTEKEZLETE Hordónként 32 dollár lesz az olaj ára (ČSTK) — Algírban tegnap hajnalban befejeződött a Kő­olaj-exportáló Országok Szerve­zetének (OPEC) miniszteri érte­kezlete. A tanácskozásról ki adott közlemény szerint a tag államok megegyeztek az árak stabilizálásában. Az eddig ér­vényes 28 dolláros olajárat bar­relenként 32 dollárra emelik, a jobb minőségért elkérhető felár nem haladhatja meg az öt dollárt. Az új ár július 1-én lép érvénybe, majd ősszel is­mét felülvizsgálják. A tanácskozás résztvevői to­vábbá úgy határoztak, hogy OPECNA néven mielőbb új hír- ügynökséget hoznak létre, és megbízták a titkárságot, hogy mérje fel egy főiskolai végzett­séget nyújtó intézmény létreho­zásának a lehetőségeit, ahol szakembereket képeznének ki. famani szaúd-arábiai olajipa­ri minisztert választották meg az OPEC hosszú távú stratégiá­ját megszabó bizottság elnöké­vé. A bizottság ajánlásait a tag­országok pénzügyi, illetve olaj­ipari miniszterei a nyár folya­mán megvitatják, majd a no­vember 4-e és 6-a között megtartandó bagdadi OPEC- csúcs előtt közvetlenül Ismét tanácskoznak. Az OPEC soros elnökévé Belkaszem Mabi algé­riai energiaipari minisztert vá­lasztották. IZRAEL A TERRORISTÁK MEGFENYEGETTÉK A BALOLDALI POLITIKUSOKAT (ČSTK) — A Ciszjordánia há­rom arab polgármestere elleni merényletet elkövető izraeli ter­rorszervezet most azzal fenye­getőzik, hogy (meggyilkolja a baloldali beállítottságú izraeli politikusokat. A „Terrorral a terror ellen“ elnevezésű cso­port tagjai telefonon hívták fel Mark Geffent, a Munkapárt baloldali szárnya lapjának, az A1 Hamismarnak a főszerkesz­tőjét, és közölték vele, hogy ké­szüljön a halálra. Hasonló fe­nyegető telefonhívásokat ka­pott több bololdali beállított­ságú parlamenti képviselő is. XXX Az izraeli terroristák me­rényletét a nabluszi és a rá­mái tahi polgármester ellen ha­tározottan elítélte az Afro­ázsiai Népek Szolidaritási Szer­vezete. Kairóban kiadott nyi­latkozatában a szervezet hang­súlyozza, hogy ezt az akciót a terroristák nem elszigetelten hajtották végre, hanem az iz­raeli kormány által támogatott összeesküvés eredménye volt. NYILVÁNOSSÁGRA HOZTÁK A KAMBODZSAI NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYTERVEZETÉT Kambodzsában nyilvánosság­ra hozták és vitára bocsátot ták az ország alkotmányterve­zetét. A Kambodzsai Népköztársa­ság alkotmánytervezete meg­erősíti, hogy a kambodzsai «ép a szocialista országok, a béke­szerető erők segítségével 1979 januárjában győzelmet aratott, s felszámolta a pekingi utasí­tásra létrehozott népirtó rezsi­met. A dokumentum a továbbiak­ban kinyilvánítja: Kambodzsa semleges, el nem kötelezett külpolitikát folytat, s a szocia­lizmus útján halad. A marxiz­mus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvet alap­ján fejleszti baráti kapcsolatait a szocialista országokkal, hatá­rozottan támogatja a független­ségért, a felszabadításért, a de­mokráciáért, a társadalmi hala­dásért küzdő, az Imperializmus, a «épirtás, a nagyhatalmi törek­vések ellen fellépő haladö erő­ket. (TASZSZ)

Next

/
Thumbnails
Contents