Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-12 / 137. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. június 12. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 137. szám Ára 50 fillér IIETSZEMIELET Kisvárosi lakótelepünkön be felezték a közművesítést és a járulékos építkezéseket, ezért a városi nemzeti bizottság al­kalmazottjai megkezdték a kör- nyezet szépítését. Zöldövezete­ket hoztak létre virágokkal, díszbokrokkal, facsemetékkel, füves részekkel. Am alig örül­hettünk megváltozó életkörnye­zetünknek, mert a sarjadó fii- vön keresztül-kasul ösvényeket gyúrtak ki, mivel így talán tíz méterrel közelebb az üzlet vagy a járda. Sok helyen ki- Kzagatták a diszbokrokat és az ablakokból, erkélyekről kido- bált szemét csúfítja a látványt. Először táblák jelentek meg, melyek a zöldövezet védelmé­re szólították föl a lakókat, — a jelek szerint nem sok ered­ménnyel. Most furcsa kép tá rul elénk: a virágokat és a íü vés részeket valószínűleg a hiá­bavaló kérlelés okozta elkese­redésből és dühből — meggon dolatlanul — szügesdrőttal ke­rítették be, s így a zöldövezet most nem éppen szívderítő Iát ványt nyújt. Az ország másik végében lakó tűzoltóparancsnok ismerősöm elkeseredve pana szólta, hogy számos háztömb­ből fél éven belül háromszor — nevezzük nevén a cselekede­tet — ellopták a néhány koro nát érő, de veszély esetén nél­külözhetetlen tűzvédelmi be rendezéseket. Pedig jő maga san voltak a szekrénykék, gyer­mek nem ér fel odáig. Ggy vélem, mindannyian folytathatnánk a sort sok bosac- «zantó esettel és jelenséggel, amelyeknek egy a közös neve­zője: az emberek nemtörődöm­sége, önzése és káros életszem lelete. Az utóbbi időben érthe tőén sokat beszélünk a szocia­lista életstílusról, társadalmi eseményeinknek megfelelő élet- szemlélet fontosságáról. Nein véletlenül, hiszen nagyszabású céljainkat csakis öntudatos, rá­termett, jó tulajdonságú embe­rekkel valósíthatjuk meg. Ám egyre többet kell szól nuuk és tennünk azért is, hogy ne csak nagy általánosságok ban beszéljünk ezekről a köve­telményekről, hanem konkré­tan s részleteiben is. Mert nyíl* vánvaló, hogy az olyan ember, aki nem becsüli a közös tulaj- d<iut, aki képes titokban fillé rés — és nemcsak filléres — dolgokat eltulajdonítani, aki munka helyett ügyeskedésből igyekszik megélni s aki fittyet hány erkölcsi normáinknak, bi­zony távol áll attól, hogy a szo­cialista ember típusát testesít se meg s ezen az sem változ­tat, ha olykor ugyanezek az emberek — vizet prédikálva — semmitmondó szép szavakkal beszélnek a szocialista életstí tus kritériumairól. \z úgynevezett apró dolgok­kal — kulturált viselkedéssel, egymás iránti megbecsüléssel — lehet csupán a nagyobb cé­lok elérése felé haladni vagyis a szocialista életstílus és élet- szemlélet egyéb normáit meg honosítani, kis és nagyobb kö­zösségben egyaránt. A feladat egyértelmű. Intéz ményesen és más formában cél­tudatosabban és ne csak jel­mondatokban cselekedjünk köz­tulajdon, a társadalmi munká val létrehozott értékek megbe­csülése, a mind inkább elbur- jánzó kispolgári önzés és ha­szonlesés visszaszorítása érde­kében. Szükséges és érdemes is erőfeszítésekei tenni. A mi lakótelepünkön például az egyik szabad szombaton töb ben összefogtak s önszántukból nekiláttak kiiavítani a rongálá­sokat. SZILVÁSSY JÓZSEF A Ciprusi Köztársaság elnöke elutazott hazánkból MAGAS KITÜNTETÉSEK ÄTADÄSÄ (CSTK) — Gustáv Husák. a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök tegnap a prágai várban Szpirosz Kiprianunak, a Cip rusí Köztársaság elnökének átnyújtotta a Fehér Oroszlán Ér­demrend I, fokozatát és a címmel járó láncot a sokoldalú csehszlovák—ciprusi együttműködés fejlesztése, szilárdítása és elmélyítése terén szerzett érdemeiért. A fekete-vágt erőmű az Alacsony-Tátrában, romantikus környezet­ben épül. Hatszázhetven megawattos teljesítményével hazánk egyik legnagyobb vízi erőmüve lesz. Berendezéseinek jelentős ré­szét,, a hazánkban legnagyobb teljesítményű hat szinkronikus mo­torgenerátort a Skoda Művekben gyártják. A képen: Miroslav Steí- ner szerelő, Stanislav Pták brigádjának tagja a segédgenerátor rotorját szereli (). Vlach felvétele — ČTK) Az ÜK Népi teiráiiüf! üliitsiie Bratislavában (CSTKI — Az NDK Népi Ka­marájának hivatalos küldöttsé­gé Horst Sindermannak az NSZEP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Népi Kamara elnö­kének vezetésével tegnap Kiad­óéba látogatott. A vendégeket elkísérte fán Marko, a Szövet­ségi Gyűlés első alelnöke és Gerd König, az NDK csehszlo­vákiai nagykövete. A Kladnói Egyesült Acélmű­vek előtt a küldöttséget Václav Hájek, a közép-csehországi ke i’ületi pártbizottság vezető tit­kára VácJav Štábek, a kladnoi járási pártbizottság vezető tit kára, valamint a járás, a város és a vállalat tisztségviselői fo gadták. Miroslav Dlouhý, a Kladnói. Egyesült Acélművek igazgatója végig vezette a ven dégeket hazánk legkorszerűbb acélgyárán, amely évente több mint 400 000 tonna minőségi acélt termel. Az NDK-beli par­lamenti képviselők megismer­kedtek a szovjet elektromos ke­mencéik működésével, valamint a kladnói kohóipari dolgozók münka- és szociális feltételei­vel. Beírták nevüket több szo­cialista munkabrigád króniká­jába, és tájékozódtak a gyár további fejlesztéséről. A küldöttség a délutáni órák ban Bratislavába utazott. A két ország zászlóival ün­nepélyesen feldíszített repülő­terén a vendégek fogadásán megjelent: Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, (CSTKj — Országos tanács­kozást tartottak tegnap Prágá­ban a mezőgazdaság és az élel­miszeripar vezető gazdasági dol­gozói az állattenyésztés és a felvásárlás idei és jövő évi tervfeladatainak teljesítéséről. Jelen volt Miloš fakeš, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője, továbbá a cseh és a szlovák mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter és a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének több képviselője. Vitaindító beszédet Josef Nágr szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter inon­a Szlovák Nemzeti Tanács elnö­ke, Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratisla­vai városi pártbizottság vezető titkára, Dániel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője, Benyó Má­té, az SZNT alelnöke, Ladislav Martinak, Bratislava főpolgár­mestere, Ján Králik, a Nyugat- szlovákiai Kerületi Nemzeti Bi zottság elnöke és Walter Gam pe. az NDK bratislavai főkön zu Íja. A kora esti órákban a dele gáció a csicsói (Čičov) Wil­helm Pieck Et'sz be látogatott. Üdvözlő táviratok (ČSTK) — Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fe­jezte ki jókívánságait Ferdi­nand Edralin Marcosnak, a Fü- löp-szígeti Köztársaság elnöké­nek az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chöoupek külügymi niszter üdvözlő táviratot küldött Carlus Pena Romolnak, a Fü- löp-szigeti Köztársaság külügy­miniszterének (ČSTKj — Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fe­jezte ki jókívánságait II. Er­zsébet királynőnek Nagy Britan­nia és Észak Írország Egyesült Királyság nemzeti ünnepe alkal mából. dott. Rámutatott arra. hogy a korábbi ötéves tervidőszakhoz képest lelassult az állattenyész­tés fejlődése és a szükséges növekedést a szarvasmarha te nyésztés terén sem sikerült el érni. A helyzet javítása érdeké ben szükséges, hogy a mező gazdasági vállalatok hatéko nyabban kihasználják a szako­sítás és a kooperáció adta le hetőségeket. Törekedni kell to vábbá a növénytermelés és az állattenyésztés közti arányta­lanságok felszámolására. A leg főbb követelmény azonban a következő években is a szerve­ző és az trányítómunka javítása marad. Rövid beszédében Gustáv Hu­sák nagyra értékelte Szpirosz Kiprianunak, a ciprusi nép képviselőjének, a néhai Maika - riosz elnök munkatársának és műve folytatójának fontos ál lamfői munkásságát. Szolidaritását fejezte ki az ország önállóságáért és függet lenségéért küzdő ciprusi nép pel, nagyra értékelte a ciprust 'kormány és az elnök politiká ját. amely jelentős mértékben hozzájárul a békeharchoz, a fe­szültség enyhítéséhez és a nem zetközi barátsághoz. Jó egész séget, sok boldogságot és sikert kívánt Szpirosz Kiprianunaik to vábbi munkájához. A Ciprusi Köztársaság elnöki; hangsúlyozta, hogy a magas csehszlovák kitüntetés odaíté léséi a ciprusi nép iránti mély barátság bizonyítékának és an nak tartja, hogy Csehszlovákia nemcsak megőrzi, hanem mé­lyíteni akarja a ciprusi—cseh­szlovák kapcsolatokat. Háláját fejezte ki aaért a következetes •támogatásért ás szolidaritásért, (ČSTK) — A szén, az urán és az energiaipar kiváló dolgo zói, a Szocialista Munka Hőse cím kitüntetettjei tegnap az Uránipari Fejlesztési Konszern klučenicei üdülőközpontjában találkoztak a Fűtőanyag- és Energiaipari Minisztérium, va lamint a Bányászok és az Ener giaipari dolgozók Szakszerve zete Központi Bizottsága kép­viselőivel. Tapasztalatcserét folytattak a feladatok teljesíté­séről, különféle nehézségek le küzdéséről, valamint a munka- kezdeményezés és aktivitás fej­lesztéséről. Vlastimil Ehrenberger fűtő­anyag- és energiaipari minisz tér méltatta a reszort sikereit, de azokra a problémákra is rá mutatott, amelyek megoldására nagy gondot kell fordítani. Ezek közé tartozik az észak csehországi barnaszénmedencé ben a földinuzgatás helyzete, a amelyről Ciprust Csehszlovákia és Gustáv Húsaik elnök bizto* sította. Ezután Szpirosz Kiprianu sa^ ját ós a ciprusi nép tiszteleté­nek jeléül átadta Gustáv Hu­sáknak a legmagasabb ciprusi kitüntetést, a Makariosz Mi. Érdemrendet. , A prágai várban tegnap zá­rótanácskozást tartott Gustáv. Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Szpirosz Kiprianu, a Ciprusi Köztársa­ság elnöke. A két államfő kifejezte azt a meggyőződését, hogy a cip-* rusí elnök csehszlovákiai láto^ gatása előmozdítja a kölcsönö­sen előnyös csehszlovák—cip< rusi 'kapcsolatok elmélyítését* és minden területen ösztönző­en hat az együttműködésre. Nagyra értékelték, hogy a nem­zetközi helyzet jelenlegi fő kér­déseinek megvitatása során azonos vagy közeli nézetet kép­viseltek. I Folytatás a 2. oldalonrf bánya és a szállítógépek meg­bízhatósága, a bányaipari beru­házások hatékonysága, a fűtő­anyag és az energiafugyasztás egyszerűsítése, valamint a mun­kafegyelem és a biztonság foko­zása. Az energiaiparban a hely­zet kedvezően alakul, mert csökken az üzemzavarok száma. Még az idén üzembe helyezik a Mélník-IIl. erőmű 500 megawat­tos blokját, valamint a Prunéŕov­II. és a fekete-vági erőmű első blokkjait A gázipar sikeresen teljesíti tervét, ami nagymér­tékben a Szovjetunió földgáz­szállításainak köszönhető. A találkozó további részében a Szocialista Munka Hőse cím kitüntetettjei ismertették ta­pasztalataikat és eredményei­ket, majd nyilatkozatban szó­lították fel az érintett ágazatok dolgozóit az előttünk áHó fel­adatok sikeres teljesítéséire. JOBBAN KELL ÉLNI A SZAKOSÍTÁS ÉS KOOPERÁCIÓ AOTA LEHETŐSÉGEKKEL Állattenyésztők országos tanácskozása KÖZÖS KÖZLEMÉNY SZPIROSZ KIPRIANU CSEHSZLOVÁKIAI LÁTOGATÁSÁVAL KAPCSOLATBAN (CSTKj — Gustáv Husáknak, a Csehszlovák Szocialista Köz társaság elnökének meghívásá­ra június 9-e és 11 e között hi­vatalos látogatást tett Cseh Szlovákiában Szpirosz Kipria­nu, a Ciprusi Köztársaság el nöke. A látogatás során az állam­fők megbeszéléseket folytattak, amelyeken csehszlovák részről jelen volt Rudolf Rohlíček sző vetségi miniszterelnök-helyet tes, Vratislav Vajuar, a CSKP KB főtitkára titkárságának ve zetője, František Salda, a köz- társasági elnök irodájának ve­zetője, Vladimír Jankű, a CSKP KB nemzetközi politikai osztá lyának vezetőhelyettese, Me čislav Jablnnský külügyminisz ter-helyettes, Jaroslav Jakubec külkereskedelmi miniszterhe­lyettes és Josef Hejft, hazánk ciprusi nagykövete. Ciprusi részről jelen volt Nikosz Ra- landisz külügyminiszter, Harry Vnvidisz, a köztársasági elnök irodájának vezetője, Angelosz Angelidesz, Ciprusz csehszlová­kiai nagykövete és Alecosz Sanibosz, a külügyminisztérium kabinetvezetője. A baráti nyíltság és a kölcsön nős megértés légkörében lezaj­lott megbeszéléseken az állam­fők eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzet­ről, tájékoztatták egymást or­szágaik politikai és gazdasági helyzetéről és külpolitikájáról. Pozitívan értékelték a cseh­szlovák—ciprusi kapcsolatok alakulását, és megelégedéssel nyugtázták, hogy konkrét ered­mények születtek a politikai, a (Föl utat ás a 2. oldalon / AZ ENERGIAIPAR KIVÁLÓ DOLGOZÓINAK TALÁLKOZÓJA

Next

/
Thumbnails
Contents